Dajka Gábor vagyok, marketingszakértő, business coach, befektető, és az Online Marketing és Pszichológia könyv szerzője. Az elmúlt 17+ év alatt sok vállalkozásba nézhettem bele, így széles látóköröm van. Személyiségjegyeim közé tartoznak többek között a jövőorientáltság, a belső kontroll és a belső motiváció, melyek által hatékony vagyok az üzleti életben is.

Szenvedélyem a fejlődés, így a cégem bevételének egy jelentős részét tanfolyamokra költöm. Ezt a tevékenységet a multiknál kutatás-fejlesztésnek neveznek, és azért végzik, hogy versenyképességüket növeljék, termelékenységüket javítsák, új termékeket és szolgáltatásokat fejlesszenek ki, valamint innovatív megoldásokat alkalmazzanak a piaci igények jobb kiszolgálására. Én pedig azért, hogy jobban értsem és átlássam a partnereim vállalkozásait. Például a svéd- és relaxációs masszőri képesítésemet már több kozmetikai vállalkozásban tudtam érvényesíteni –  nem kellett elmagyaráznia a hölgyeknek a tevékenységüket, az általuk alkalmazott technológiákat, kezeléseket.

A fotós és videós képzéseket pedig egyrészt a partnereimnél tartalomgyártásra tudom használni (nem mint művész, hanem mint hatékony, alacsony költségvetésű tartalmak előállítója), másrészt pedig a hirdetések készítésénél sokkal hatékonyabban tudok képeket kiválasztani, mintha nem vettem volna részt fotós/videós tanfolyamokon.

A szakács végzettségem révén, belelátok a vendéglátóiparba, így kisebb éttermek, kb. 30-50 fős hotelek, apartmanok marketingjét egészen hatékonyan tudom vinni, hiszen félmondatokból is megérjük egymást a vállalkozókkal. Ugyanez érvényes a táplálékkiegészítőket árusító webáruházakra is. Erős alapjaim vannak a tápanyagokról, és az emberi szervezet működéséről is tudok egy keveset.

A coach és egyéb pszichológiai tanfolyamokban szerzett tudással a vállalkozók üzleti gondolkodását fejlesztem, ami kihat a cégük stratégiájára is. A közhiedelemmel ellentétben a marketingszakértő elsődlegesen nem termékeket vagy szolgáltatásokat értékesít – mert az a sales munkatárs feladata –, hanem a jó marketinges a célközönséggel alakít ki a szoros kapcsolatot, majd megérti az igényüket, érdeklődési köreiket és viselkedési mintáikat, majd ezen információk alapján alakítunk ki és kommunikálunk meggyőző üzeneteket, ami által a fogyasztó tőlünk fogja megvásárolni az adott terméket/szolgáltatást.

A pénzügyi képzéseket a kampányok kialakításánál tudom kamatoztatni, illetve mivel a legtöbb vállalkozó partnerem első generációs vállalkozó, és nincs pénzügyi tapasztalatuk, így sokszor már az elején elakadnak abban, hogy melyik hirdetési csatornára mennyit és milyen távon költsenek, milyen cash-flow várható, mi az ágazat benchmarkja, az összes költés pedig mikor térül meg. Segíteni tudok nekik a rövid, közép és hosszú távú marketing-stratégia pénzügyi kialakításának összeállításban. Ha kérik, akkor az árazási stratégiát is át tudjuk beszélni.

A fentiek összessége pedig jó alapot adnak arra, hogy legyenek valódi, érdekes, értékes mondandóim amikor Facebook posztokat írok, vagy hírlevelet szövegezek fel. A képzéseim arra is engednek következtetni, hogy amennyiben valaki nyitott rá és megvannak a szükséges erőforrásai, akkor fel tudom skálázni a vállalkozását, és ki tudok benne alakítani egy olyan üzleti gondolkodást, ami a jövőbe tekint és értéket képvisel.

Google Vizsgáim:
AdWords alapok és YouTube 2015
Digitális Online Marketing tréning 2016
AdWords keresési hirdetések 2016
Online Marketing Alapjai 2016
AdWords keresési hirdetések 2017
AdWords Assessment 2017
Digitális értékesítés 2018
– Digitális Marketing Alapjai 2023

2001
– A McDonald’s-ban megtanultam azt, hogy hogyan kell olyan rendszert építeni, ahol mindenki pótolható

2005
– Vendéglátósként kezdtem a felnőtt életet
– Legalisonvedelem.uw.hu megálmodása
– Az első sikeresebb hirdetésem

2006
– Egy multiban dolgoztam, mint árufeltöltő, így beleláttam a hierarchia felépítésébe
– Befizettem egy személy és vagyonőr képzésre
– Írtam egy e-bookot, a legális önvédelmi eszközökről, amihez videókat is forgattam, és ezt a tudáscsomagot CD-n árultam
– Elkészítettem a fegyverbolt.info-t, ahol fegyverboltokat lehetett különböző szempontok alapján értékelni

2007
 Programozóként és marketingesként csatlakoztam Magyarország leghíresebb online vadász webáruházához, akik fizikai boltot is üzemeltettek.

2009
– A fegyverkereskedelem érdekelt és a fegyvervizsgákat is letettem
– Megírtam a fegyverbazar.hu-t amelyre eladó fegyvereket lehetett feltölteni
– Keresőoptimalizálás lépésről lépésre tudásanyag megvásárlása

2010
B kategóriás jogosítványt szereztem

2011
– Az első (saját programozású) webáruházam megnyitása 

2012
Először a TV-ben

2013
– Megalapítottam a Dajka Gábor Egyéni Vállalkozást (marketing, programozás)
A víz alá vágytam
– A webhirek.com híroldalt programoztam le, majd üzemeltettem, és egy-egy cikkemet 100.000-ren is olvasták. Google Adsense reklámokat futtattam rajta. 2013-mas árfolyamon 450.000 Ft, ma 2023-ban 730.000 Ft-nak felel meg.

2014
Svéd- és relaxációs masszőr tanfolyamot végeztem
– Még mindig a legismertebb vadászati webshopban dolgoztam, és a sikerünk töretlen volt.  Nagy Krisztina – Nevek Harca című könyve nagy hatással volt rám, és ekkor már jelentős összeget költöttem könyvekre.

2015
– A TV2-nek nyilatkoztam, mint fegyverszakértő
Egy saját tervezésű fórumon építettem egy közösséget
A Ready To Rock versenyén az első 10-ben vagyok – Ha úgy tetszik, akkor ez volt a magyarországi Google Partnerek versenye
Külön dicséret
Megrendeztük az első Egri Marketing Napot
Érettségi utáni csapatfotó
A Google szakemberek karácsonyi ünnepségén külön dicséretet kaptam

2016
– Ekkor már hónapról-hónapra, meghívásos alapon, eljárhattam a Google Groundra kampányépítést és marketinget tanulni: kép 1, kép 2, kép 3
A KKV Marketing Csoport tagjait kuponokkal támogattam
– Megalapítottam az Online Forgalomnövelő Marketing Kft.-t

2017
Alapozó Szövegírói trénig részvételéért kapott oklevél
Háromnapos haladó e-kereskedői konferencián
Egy profi újságírónak egy éven keresztül segítettem a tartalomgyártásban, cserébe tanított
A Google Groundon folytattam a tanulást

2018
Háromnapos Content Plage
– Egy házi gyártású tudásanyagot adtunk ki: kép 1, kép 2
Marketing Summit Hungary

2019
Elvégeztem a Fényképező tanfolyamot
Beiratkoztam a #Vezesshatudsz workshopra
– Több digitális videós tanfolyamot végeztem el: kép 1, kép 2, kép 3, kép 4
– Belevágtam a beszédtechnikába is: videó 1, videó 2, kép 1, kép 2, kép 3, értékelés
Megrendeztük a First Class Marketing Meet Up-ot
A fényfestés kurzus tanúsítványa

2020
– Kiadtam az Én Megmondtam című könyvemet
– Kiadtam a Szakácsemlékek című könyvemet
Beiratkoztam egy online önismereti tréningre

2021
Egy önismereti tábort vállaltam be 
Az Ultrarövid Terápia érdekelt
Céginfó minősítés
Az OTP tesztjén maximális pontszámot értem el

2022
Önismereti tréningre iratkoztam be
Önismereti táborban vettem részt
Targoncára szereztem bizonyítványt + jogosítványt
A jó párkapcsolat alapjai – Párkapcsolati Kommunikáció Tanfolyamot csináltam meg
A párkapcsolati játszmákról szóló kurzust teljesítettem
Az Online Önismereti Self-Coaching Tanfolyammal lettem gazdagabb
Erkölcsi
A történetek erejéről: Nyáry Krisztián kurzusát végeztem el
A Life Coach alapozó képzéssel kacsingattam
Asszertív kommunikációs tréning
Szorongás – szorongás okozta megbetegedések, terápiájuk

2023
Munkahelyi elsősegély kurzus
Kiadtam az Online Marketing és Pszichológia című könyvemet
MI Kihívás
Európai Uniós pályázatíró
– Gyermekelsősegély kurzus szülőknek
Life és business coach képzés
– Érzelemszabályozás a gyakorlatban
 Benke Vali Leria és Sarkadi Bálint: A jó szexről
Személyiségfejlesztés
– Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista
– Szex, szerelem, szövetség: A párkapcsolatok lélektani kihívásai
Kötvény, részvény, tőzsde gyakorlati c. alapkurzus
Tőkepiaci üzletkötői hatósági képzés
– MiFID II speciális szakmai képzés
Gyászcsoportok vezetésének gyakorlata

2024
Önbizalom, önbecsülés tanfolyam
Emberlét tanfolyam (Pszichopatológia és fejlődéslélektan)
Transzperszonális és Integrál Filozófia és Pszichológia
– A digitális készségek önértékelése: teszteredmények
A gyász lélektana és a gyászolók segítése

🙂

Felvettek a Varsói Menedzsment Egyetemre, ahol az első 3 évben (BSc) menedzsmentet tanulok, majd az elkövetkezendő 2 évben (MSc) marketinget, mellette üzleti pszichológiát és coachingot. Így diplomás marketingszakértő és üzleti pszichológus leszek.

Menedzsment szakon minden olyasmit tanulunk, ami a sikeres üzlethez elengedhetetlen, például jogot, szociológiát, pszichológiát, információs technológiát, marketinget, egészségvédelemet és ergonómiát, közgazdaságtant, számvitelt, etikát, pénzügytant, marketingkutatást, logisztikát és sok mást.

Az egyetem mellett már csak olyan tanfolyamokat végzek, ami az egyetemi tanulmányaimat erősíti:

– Pszichológiai konzulens

 

Ügyfél-visszajelzések (feltöltés alatt):
két elégedett ügyfél, könyvesbolt, doktor, kreatív vagyok, az ígéret szép szó…, sikeres konzultáció, kezdeti siker, 23 csomag 700.000 Ft értékben, Valentin nap, Rita, Melinda, Rados, Szolgáltató, Péter, Zoltán, Dávid, Gergő, Sándor, Péter, Petra, Levente, Botond, Tímea, Zita, Robi, Zoli, János, Tamás, Anna, Dénes, Zsolt, Zoli, Gabi, Sales Man, Zoltán, Tamás

Facebook értékelések:
Gyöngyvér, Péter, Rita, Dénes, Norbert, Parfüm, Éva, Szilvia, Imre, Dániel, Imre

Referenciák:
Nem szeretnék referenciákat megjelölni, hiszen a nagyobb vállalkozások titoktartási szerződést kötnek velem, de egyébként sem érdemes másokhoz hasonlítani magunkat, hiszen nem rendelkezünk egyforma szellemi és anyagi tőkével. Nincs két egyforma vállalkozás sem. Vannak kisebb partnereim is, de ha kiírom az elérhetőségüket, akkor naponta 3-5 idegen ember érdeklődne rólam. Illetve mikrovállalkozó vagyok, nem hajtom folyamatosan az új ügyfeleket, mert nálam nem igazán van fluktuáció. A referenciakérés bizonytalanságra, hozzánemértésre utal, ami az üzleti életben igen hátrányos lehet, ha egy igazi farkassal találkozol. Kérlek, hogy a saját érdekedben, egy marketingestől se kérj referenciákat, mert azonnal elárulod azt, hogy tapasztalatlan vagy az üzleti világban és hogy nem tudod készség szinten használni a számítógépet. A marketingesek által feltüntetett referenciákat pedig fogadd kritikusan. Ha én most kiteszem az OTP és a Honda logóját, az nem azt jelenti, hogy nekik dolgoztam, hanem azt, hogy az OTP banknál vezetem a céges számlámat és Honda Cr-Z-vel közlekedem.
De itt egy névtelen példa: KÉP – itt 2023. 10. hóban kértek fel Google Ads, Facebook hirdetéskezelésre és bogírásra. 

Kompetencia:
Az elmúlt években számtalan piacon szereztem tapasztalatot, mint például:

– táplálékkiegészítők és fitneszgépek
– baba-mama
– gyorsszolgálatok (villanyszerelés, aszfaltozás, zárnyitás, redőnyszerelés, költöztetés, lomtalanítás, autófelmérés, autómentés)
– parfüm
– telefonkiegészítők
– autóalkatrészek
– rózsa és kaktuszdoboz
– vendéglátás – kisebb és nagyobb éttermek, panziók és hotelek
– szépségápolás, masszázs
– nyelviskola
– plüss rajzfilmes játékok
matrac
– parkolóház
kutyás-, macskás ajándékok
– bútor
– stb.

A legtöbb vállalkozásba tudom hozni magammal az „így kell csinálni” tudáscsomagot, de azért az sem árt, ha a megrendelőnek is van ismerete.

Akik már megbíztak bennem:

 

Pár sajtómegjelenésem:
Vipera, pisztoly, sokkoló – ennyibe kerül, hogy megvédd az otthonod – 2011

Dajka Gábor: Az egri kis és közepes vállalkozások, valamint a kis boltok hibás marketing és reklámstratégiák miatt csődölnek be – 2017

Több, mint egy trend követése. Szükséges-e a változás? – 2017

Van-e stílusa webáruházadnak? ( videó beszélgetés) – 2017

Pályaismeret – kiből lesz a jó marketinges? – 2019

Besétálunk a marketingcsapdába? – 2019

A bíróság helyreigazíttatta, mégis megjelennek a Márki-Zayt gyalázó bannerhirdetések – 2019

Megéri még a Facebookon hirdetni? – 2020

A nagy bukások ellenszere az Én megmondtam! – 2020

Fókuszcsoport: Vitatkozzunk a KRITIKÁRÓL! 😋 – 2020

A reklámok megváltoztatják a személyes percepciónkat – 2021

DAJKA GÁBOR: A VÁLLALKOZÓK IMÁDJÁK A MOTIVÁCIÓS SZARSÁGOKAT – 2021

Dajka Gábor nem a pszichológusához indult, de megtalálta a lelki békéjét a Lopakodó Fenevadban – 2021

DAJKA GÁBOR: KEMÉNY HÓNAPOK ELÉ NÉZÜNK – 2021

A Webáruház indítás előnyei napjainkban – CorinWebshop.hu – 2021

Hogyan indítsunk webshopot? Kezdő lépések és buktatók – 2022

Sziasztok, Gábor vagyok, szuperérzékeny. – 2022

Marketing, business coaching és pszichológia egy szakember szemével: Interjú Dajka Gáborral – 2023

Az Online Marketing és Pszichológia című könyv szerzőjét kérdeztük – 2023

A marketing tanulható? – 2023

Dajka Gábor: Online marketing és pszichológia – 2023

Érdekességek a marketing világából – 2023

A serpenyőtől a stratégáig: Dajka Gábor inspiráló utazása a szakácsművészetből a marketing világába – 2023

Egri Sztorik: Gyászfeldolgozást támogató csoport indul Egerben – 2023

Egri Ügyek: Gyászfeldolgozást támogató csoport indul Egerben – 2023

Dajka Gábor: Online marketing & pszichológia – 2023

Szakácsemlékek – Dajka Gábor a jövőorientált üzletember könyve, ahol a vendéglátósok stresszes életébe és sötét titkaiba vezet be minket – 2023

A Takotsubo Kardiomiopátia: Hogyan alakítja át a gyász a szívet? – 2023

4 ok amiért érdemes együtt dolgozni business coach-csal – 2023

Dajka Gábor marketingszakértőt kérdeztük: Hol érdemes reklámoznia egy útépítőnek? – 2023

Dajka Gáborral az élre: Tippek az esküvői autóbérlési piac meghódításához – 2023

Online marketing & pszichológia: Hol és hogy lehet fejlődni? – 2023

Hello Biznisz Club

Gyász-fázisok – 2023

Dajka Gábor: fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzük magunkat! – 2023

Dajka Gábor Online Marketing és Pszichológia könyve a reklámpszichológia mesterségét mutatja be – 2023

A magyar vállalkozóknak meg kell tanulniuk segítséget kérni – 2024

Egyéb:
Moly.hu vélemények a marketinges könyvemről
Dajka Gábor Értékelések – Trustindex
Árukereső vélemények a marketinges könyvemről

Felhasználható álló sajtófotók:
Felhasználható fekvő sajtófotók:
Budapest, Miskolc, Hatvan, Debrecen, Gyöngyös és Eger info@dajka-gabor.hu +36204537031