Ismered ezt a kísérletet?

Képzeld el, hogy ülsz egy teremben tíz emberrel. Öten „ajánlattevők”, öten „elfogadók”. Az ajánlattevők fejenként kapnak tíz darab ezerforintost. A feladat egyszerűnek tűnik: mondjanak egy összeget, amennyit felajánlanak az „elfogadójuknak”. Ha az elfogadó igent mond, mindketten megkapják a saját részüket. Ha nemet mond, mindketten bukják az egészet. Tankönyvi racionalitással nézve az történne, hogy az ajánlattevő felajánl 1.000 Ft-ot, megtart 9.000 Ft-ot, az elfogadó pedig örül, mert az 1.000 Ft is több, mint a semmi. A valóságban mégis egészen más történik. A tipikus ajánlat valahol 30–50% között mozog, és a nagyon alacsony – például 1–2.000 Ft-os – ajánlatokat az elfogadók jelentős része visszadobja, akkor is, ha ezzel saját magától is elvesz pénzt. Amikor megkérdezed őket, miért döntöttek így, azt mondják: „így volt logikus”, „így korrekt”, „ennyiért megalázó lett volna elfogadni”. A matek szerint irracionálisak, az emberi működés szempontjából viszont teljesen következetesek. Ez a helyzet az Ultimátum játék lényege, amelynek variánsa a Dictator Game, ahol az „elfogadó” már nem dönthet – csak passzívan tudomásul veszi, amit kap. A kísérletek azt mutatják, hogy az emberek többsége még akkor sem szokott szélsőségesen önző lenni, amikor technikailag megtehetné. A vállalkozói gyakorlatban ugyanez a jelenség jelenik meg akkor, amikor egy „szemtelenül” egyoldalú ajánlatot a vevő elutasít, akkor is, ha ezzel rövid távon maga is veszít – például lecseréli a szolgáltatót, felmond egy szerződést, rossz értékelést ír. A piacon a döntést nem csak az ár és a funkció dönti el, hanem az, hogy a felek mennyire érzik méltányosnak az üzletet. Ez az a pont, ahol a viselkedési közgazdaságtan és a marketing találkozik: a „fair ajánlat” nem morális extra, hanem az elfogadás egyik fő feltétele.

Mi az Ultimátum játék és a Dictator Game valójában?

Ha egy marketinges vagy vállalkozó szeretné érteni a vásárlói döntéseket, érdemes az Ultimátum játékkal kezdeni. A játéknak két szereplője van: az „ajánlattevő” és az „elfogadó”. Az ajánlattevő kap egy fix összeget (laborban tipikusan 10 egységet), és szabadon eldöntheti, mennyit ad ebből a másik félnek. Az elfogadó vagy igent mond, és akkor mindketten megkapják a saját részüket, vagy nemet mond, és akkor mindketten nullát kapnak. A tisztán önérdekre építő modell azt jósolná, hogy az ajánlattevő a lehető legkisebb pozitív összeget ajánlja fel, az elfogadó pedig elfogadja, hiszen „valamennyi még mindig jobb, mint a semmi”. A kísérletek viszont azt mutatják, hogy a legtöbb ajánlattevő inkább 40–50% körüli ajánlatot tesz, és a nagyon alacsony ajánlatokat – például 10–20%-ot – az elfogadók nagy része visszautasítja. A Dictator Game még radikálisabb: az „elfogadónak” nincs vétójoga, csak azt figyeljük, hogy az ajánlattevő mit tesz akkor, ha a másiknak semmilyen formális hatalma sincs. Ilyenkor is sokan döntenek úgy, hogy „nem illik” mindent zsebre tenni, és valamilyen részt átadnak. A viselkedési játékelmélet – amelyet többek között Colin Camerer foglalt össze – azt mutatja, hogy ezekben a helyzetekben nem csak a pénzügyi nyereség számít, hanem a méltányosság, a kölcsönösség és a reputáció szempontjai is. Magyarul: a döntéshozó fejében nem egy egyszerű összeadás–kivonás zajlik, hanem egy „belső bíróság” működik, amely mérlegeli, hogy az adott üzlet szégyenletes-e, igazságos-e, mennyire felel meg a csoport elvárásainak. Ugyanezek a mechanizmusok élesben is működnek, amikor egy magyar KKV akciózik, szerződési feltételeket ír, vagy kampányt futtat – csak ott a tét jóval nagyobb, mint egy laborban kiosztott tíz egység.

Az észszerűség mítosza és a valós döntéshozó

A klasszikus közgazdaságtan „homo economicusa” higgadt, számoló és haszonmaximalizáló. Az üzleti valóságban azonban a vevőid nem így működnek. Daniel Kahneman két rendszerre bontja a gondolkodást: az egyik gyors, intuitív, érzelmekre épülő (ezt hívja 1-es rendszernek), a másik lassú, analitikus, erőforrás-igényes (2-es rendszer). Az Ultimátum játékban az alacsony ajánlatra adott dühös „nem” tipikusan az első rendszer válasza: az ember igazságtalanságot érzékel, és reflexből büntet. A második rendszer akár ki is számolhatná, hogy „de hát ezzel pénzt veszítek”, mégsem ez dominál. Az üzleti döntéseknél ugyanez történik: ha az ügyfél úgy érzi, hogy „át akarják verni”, „lenézik”, „le akarják húzni”, akkor sokszor hajlandó többet fizetni máshol, csak ne kelljen egy megalázónak érzett alkuval együtt élni. Nem arról van szó, hogy a vevő irracionális lenne, hanem arról, hogy más szempontokat is beépít a saját hasznossági függvényébe: önbecsülést, méltányosságot, csoporthoz tartozást. A marketingperspektíva innen indul: nem elég a funkcionális előnyt kommunikálni („mit tud a termék”), érteni kell azokat a pszichológiai elvárásokat is, amelyek a döntést szűrik. Dajka Gábor tapasztalata szerint a legtöbb hazai kampány ott vérzik el, hogy csak árban akar „okos” lenni, miközben a kommunikáció hangnemben, ajánlatstruktúrában vagy ügyfélkezelésben megalázónak hat a célcsoport egy részének. Ha a vásárló fejében az üzlet „rossz érzés”, akkor a legprecízebb Excel-táblák is veszítenek a belső tiltakozással szemben.

Igazságosság, büntetés és reputáció

A viselkedési közgazdaságtan egyik legérdekesebb eredménye, hogy az emberek hajlandók saját kárukra is megbüntetni a kapzsi vagy igazságtalan viselkedést. Ezt nevezi a szakirodalom altruista büntetésnek: akkor is visszavágsz, ha anyagilag rosszabbul jársz, csak azért, hogy „helyreálljon az igazság”. Ezt Ernst Fehr és Simon Gächter kísérletei is jól dokumentálják: az emberek nem csak jutalmazzák a korrekt együttműködést, hanem aktívan büntetik azokat, akik megszegik a méltányossági normákat, még akkor is, ha ennek közvetlen költsége van számukra. Üzleti nyelvre lefordítva: ha a vevő úgy érzi, hogy az ajánlatod egyoldalú, az általános szerződési feltételeid „trükkösek”, az ügyfélszolgálatod lekezelő, akkor nem csak elmegy, hanem sokszor „büntetni” is akar. Ír egy csúnya értékelést, posztol egy dühös Facebook-bejegyzést, elmondja három ismerősének, hogy „ide soha ne menjetek”. A számodra ez rövid távon egyetlen elveszített ügyfélnek tűnik, valójában viszont reputációs veszteség: az ajánlás-alapú piacokon az így kialakuló negatív hírnév egyre több döntést tol el más vállalkozások felé. A viselkedési játékelmélet rámutat arra is, hogy az igazságosságérzet nem abszolút, hanem kontextusfüggő. Más elvárásai vannak az embereknek egy diszkont áruházban, egy prémium étteremben vagy egy B2B tanácsadói szerződésnél. A marketinges feladata nem csak az, hogy „jó árat” adjon, hanem az, hogy megértse: az adott piaci szegmens milyen méltányossági normák szerint működik. Ha túl sokat kérsz a cserébe adott értékhez képest, büntetni fognak; ha viszont tartósan önmagad kárára próbálsz túlzottan „kedves” lenni, akkor a piac hosszú távon nem jutalmaz, legfeljebb kihasznál. A jó ajánlat az, ami a felek igazságosságérzetét és a vállalkozás fenntarthatóságát egyszerre veszi komolyan.

Csoportnormák, transzparencia és online értékelések

Az Ultimátum játék eredményei tovább módosulnak, ha belép a nyilvánosság. Ha a játékosok tudják, hogy a többiek látják az ajánlatokat, az ajánlattevők jellemzően magasabb arányt ajánlanak, az elfogadók pedig sokszor még érzékenyebben reagálnak az igazságtalan helyzetekre. A nyilvánosság reputációs költséget teremt: már nem csak az számít, hogy én hogyan érzem magam a döntéstől, hanem az is, mit gondol rólam a csoport. A mai piacon ezt a szerepet a Google-értékelések, a Facebook-kommentek, a fórumok, állásportálokon megjelenő munkáltatói vélemények töltik be. Ha egy ajánlatod a nagyközönség számára is látható, akkor a csoportnormák válaszát is „megveszed” vele. Egy rejtett díj, egy félreérthető csomag, egy agresszív kötbérkikötés sokszor addig tűnik „okos húzásnak”, amíg nem kerül ki egy screenshot a nyilvánosság elé. Onnantól már nem csak az érintett ügyféllel van problémád, hanem az egész közösség igazságosságérzetével. A transzparencia korában az „anonim nyereségmaximalizálás” kora véget ért. A rövid távon ügyesen optimalizált akciók – például ha minden feltétel a csillagozott lábjegyzetben bújik meg – hosszú távon könnyen rombolják a márkád hitelességét. Ezért lesz üzletileg is kifizetődő szabályként kezelni: csak olyan ajánlatot tegyél ki a piacra, amelyet gond nélkül vállalnál akkor is, ha egy újságíró pontról pontra végigvenné egy cikkben. A fair ajánlat ma nem idealizmus, hanem reputációs védelem. A csoportnormák ugyanis beépülnek az egyéni döntésekbe: ha egy vevő azt látja, hogy az ismerősei „rossz arcúként” beszélnek egy márkáról, akkor még a korrekt ajánlatot is gyanakvással fogadja – hiszen a nyilvános történet már megmérgezte az ítéletét.

Érzelmi döntések a gyakorlatban: ár, csomagok, ügyfélélmény

Miért vesz valaki drágább terméket úgy, hogy tudja: a funkció nagyjából ugyanaz, mint az olcsóbb alternatívánál? A válasz nagyrészt érzelmi és társas szempontokban rejlik. A márka nem csak azt üzeni, hogy „mit kapsz”, hanem azt is, hogy „ki vagy”, ha ezt választod: igényes, takarékos, környezettudatos, teljesítményorientált, családcentrikus stb. A marketing feladata, hogy ezeket az asszociációkat észben tartsa, amikor ajánlatot épít. Egy banki csomagnál például a száraz kondíciók mellett döntő, hogy az ügyfél mit él meg: érthetőnek látja-e a díjstruktúrát, érzi-e, hogy emberi hangon beszélnek vele, mennyire fér bele az „igazságos” kategóriába a számlavezetési díj és a tranzakciós költség. Ugyanez igaz egy webáruház szállítási feltételeire, egy kozmetikai szalon bérletkonstrukciójára vagy egy marketing-tanácsadás árazására. Ha az ajánlatod túl bonyolult, rejtett pontokkal teli és a kommunikációja lekezelő, akkor a vevő érzelmileg már azelőtt elfordul, hogy a kalkulátorát elővenné. Dajka Gábor tapasztalata szerint a hazai mikrovállalkozások gyakran ott veszítik el a vevőt, hogy – sok rossz élmény után – a közönség eleve gyanakvással közelít minden „akcióhoz” és „egyedi ajánlathoz”. Ilyen környezetben csak az a cég tud tartósan jól teljesíteni, amely következetesen tiszteli az ügyfél igazságosságérzetét: világos csomagokat, átlátható feltételeket, normális ügyfélszolgálati hangnemet használ. A piacon mindig lesz valaki, aki 5–10%-kal olcsóbb. A kérdés az, hogy a vevő hajlandó-e azért a pár ezer forintért lecserélni egy olyan szolgáltatót, akivel méltányosnak élte meg az együttműködést. Ha igen, akkor a márkád érzelmi oldala gyenge; ha nem, akkor éppen a méltányosság-élmény az, ami bent tartja.

Fairness‑keretrendszer ajánlatokra – gyakorlati ellenőrző lista

A kérdés az, hogy a hétköznapi döntéseknél – árazásnál, csomagok kialakításánál, promócióknál – hogyan tudod tudatosan beépíteni ezeket a pszichológiai szempontokat. Az alábbi keretrendszer nem morális prédikáció, hanem üzleti ellenőrző lista: ha a legtöbb pontra őszintén igent tudsz mondani, jó eséllyel a célcsoportod is méltányosnak fogja érezni az ajánlatot.

• Arányosság: Amit kérsz az ügyféltől (pénz, idő, adat, elköteleződés), arányban áll azzal, amit adsz cserébe. Egy űrlapmezők tucatját igénylő „ingyenes e-könyv” például könnyen tűnhet „túl drágának” az adatoldalon.
• Átláthatóság: Az összes lényeges költség az elején látszik. Nincsenek meglepetésszerű díjak, rejtett költségek, csak lábjegyzetben eldugott feltételek.
• Választási szabadság: Legalább két, világosan elkülönülő opciót kínálsz, érthető különbségekkel. Nem az a cél, hogy „rákényszerítsd” az ügyfelet a legdrágább csomagra, hanem az, hogy számára értelmezhető döntési helyzetet teremts.
• Bizonytalanságkezelés: Tartalmaz-e az ajánlat kockázatcsökkentő elemeket (pénzvisszafizetési garancia, próbaidőszak, rugalmas lemondás)? Ezek közvetlenül csökkentik az igazságtalanság-érzés esélyét konfliktus esetén.
• Reputációs „alibiteszt”: Nyugodtan vállalnád-e ezt a konstrukciót akkor is, ha egy szakmai csoportban pontról pontra kielemeznék? Ha már a kérdésre gondolva is feszengsz, valószínűleg az ügyfél is így lesz vele.
• Nyelvezet: Emberi, érthető, tiszteletteljes szövegeket használsz, vagy tele van az ajánlatod jogi zsargonnal és fenyegető fordulatokkal? Az igazságosságérzetet az is erősen befolyásolja, hogyan szólítod meg az embert.

Ezek a szempontok képezhetik annak a belső „Ultimátum-tesztnek” az alapját, amelyen minden új kampány vagy árazás átfut. Ha egy objektív szemlélő szerint is túl erős az egyoldalúság, ne csodálkozz, ha a piac is visszadobja. Itt jön képbe Dajka Gábor Online Marketing és Pszichológia című könyve is, amely kifejezetten a magyar, tőkehiányos környezetben mutatja meg, hogyan érdemes a vásárlói motivációkat, igazságosságérzetet és hosszú távú bizalomépítést figyelembe venni. Ez a fajta szemlélet az, ami a „trükkös” kampányok helyett stabil, méltányos ajánlati rendszert épít – olyat, amelyet a piac nem megbüntet, hanem jutalmaz.

Gyors táblázat: döntési tényezők és marketing‑párhuzamok

Az alábbi táblázat segít gyorsan átlátni, hogyan fordíthatók le az Ultimátum játékban megfigyelt jelenségek a mindennapi marketinggyakorlatra.

Ha ezt a táblázatot a saját iparágad példáival töltöd meg, máris közelebb kerülsz ahhoz, hogy a kampánytervezésnél ne csak a kattintási arányt és a kosárértéket nézd, hanem azt is: hogyan fogják az emberek megítélni az ajánlatod tisztességét. Az Ultimátum játék nem „jópofa pszichológiai kísérlet”, hanem modell arra, hogyan születik döntés egy igazságtalannak érzett piaci helyzetben.

Márkahűség, ügyfélélettartam és a méltányosság üzleti hozama

A legtöbb vállalkozó fejében a márkahűség még mindig elsősorban technikai kérdés: jó minőségű termék, korrekt ár, stabil szállítás. Ezek mind fontos tényezők, de a viselkedési kísérletek azt sugallják, hogy a hosszú távú lojalitás egyik legerősebb „ragasztója” a következetesen megélt méltányosság. Ha az ügyfél azt érzi, hogy évek óta korrekt ajánlatokat kap, konfliktus esetén normálisan kommunikálsz vele, és nem söpröd le az asztalról a panaszait, akkor a következő döntési helyzetben nagyobb eséllyel marad nálad akkor is, ha éppen nem te vagy a legolcsóbb. Ez az ügyfélélettartam és az ügyfélérték szintjén mérhető. Ha egy „előnyös, de igazságtalan” manőverrel rövid távon nyersz 10 egységet, de elveszítesz egy olyan ügyfelet, aki a következő 3–5 évben 100 egységet fizetett volna, akkor valójában rontottad a céged eredményét – csak ezt nem látod egy hónapos horizonton. Dajka Gábor gyakorlati tapasztalata szerint a magyar mikrovállalkozók jelentős része itt bukik el: nem számol azzal, hogy a rossz élmény nem csak az adott tranzakciót öli meg, hanem az ügyfél teljes jövőbeli potenciálját is. Ha viszont éveken át következetesen méltányos ajánlatokat adsz, akkor az ajánlásokból és visszatérő vásárlásokból olyan „rejtett tőkét” építesz, amelyet a versenytársak nem tudnak egyik napról a másikra lemásolni. A technikai eszközök – Google Ads, Facebook‑hirdetés, hírlevél – ma már bárki számára hozzáférhetők. A különbség egyre inkább abban jelenik meg, hogy ki képes méltányos, hosszú távon is vállalható ajánlati rendszert felépíteni, amelyet az ügyfelek nem félelemből vagy megszokásból, hanem jó érzéssel választanak újra és újra.

Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint

Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni a fenti gondolatokat, így fogalmaznék: nem az a „jó üzlet”, ahol az egyik fél maximálisan nyer, a másik pedig éppen csak nem érzi magát átverve. Az a jó üzlet, amelyet mindkét fél szívesen vállal újra. A klasszikus gondolkodás ma is sok vállalkozót visz félre: azt hiszik, hogy a profit a határon táncoló, agresszívan optimalizált ajánlatokból származik, ahol minden forintot ki kell szorítani a másik zsebéből. A viselkedési kísérletek, az Ultimátum játék és a valós piaci tapasztalatok ennek pont az ellenkezőjét sugallják. A méltányosság nem „kedvesség”, hanem az elfogadás feltétele. Ha az ügyfél úgy érzi, hogy megalázó helyzetbe hoztad, vissza fogja utasítani az ajánlatot akkor is, ha ezzel saját magának is árt. Ha viszont következetesen tiszteled az igazságosságérzetét, akkor akkor is kitart melletted, amikor egy új belépő pár ezer forinttal csábítóbb árat tesz ki.

„Az emberek nem számológépek. Ha igazságtalannak érzik az ajánlatodat, szívesen mondanak nemet akkor is, ha ezzel pénzt veszítenek. Ha ezt nem érted meg, nem marketinges problémád lesz, hanem bizalmi válságod.” – Dajka Gábor

A magyar vállalkozói közegben – különösen a tőkehiányos, pesszimista mikrovállalkozások világában – ez a gondolkodásváltás nem kényelmes. Mert azt jelenti, hogy le kell mondani a gyors trükkökről, a félrevezető akciókról, a „ma még megússzuk” típusú ajánlatokról. Helyette rendszert kell építeni: olyan ajánlati logikát, amelyben az ár, a szolgáltatás minősége, a kommunikáció és az ügyfélkezelés együtt alkot egy méltányos egészet. Ez több munka, több tervezés, több önkritika. De cserébe olyan ügyfélkört kapsz, amely nem kényszerből marad veled, hanem mert jól érzi magát a veled kötött üzletekben. És a végén ez hozza a stabilabb profitot is. Ha komolyan gondolod a vállalkozásodat, vállald be ezt a szintlépést. Ha nem, akkor marad a végtelen árharc és a folyamatos újraindulás. A döntés a tiéd – és a piac könyörtelenül visszajelzi, melyik utat választottad.

Ajánlott magyar videó/podcast

Ehhez a témához különösen jól illeszkedik a „Mi alapján hozunk döntést?” című videóm, ahol arról beszélek, hogyan hat a döntéseinkre az időperspektíva és a mindennapi pszichológiai tényezők – ez jól kiegészíti az Ultimátum játék és a méltányosság üzleti jelentőségét.

Szakértő válaszol – gyakori kérdések

Elég, ha „jó az ár”, vagy mindenképp foglalkoznom kell a méltányossággal is?

Nem elég. Rövid távon lehet, hogy az alacsony ár „elviszi” az ajánlatot, de ha a csomag szerkezete, a kommunikáció hangneme vagy a szerződési feltételek igazságtalannak hatnak, akkor a vevő nem lesz lojális. Egy következő döntési helyzetben könnyen átmegy máshoz, sőt, rossz hírét viszi a márkádnak. A méltányosság nem extra, hanem az elfogadás része: a vevő fejében a „jó ár” csak akkor nyer, ha az ajánlat közben nem sérti az önbecsülését.

Hogyan tudom mérni, hogy az ajánlatom mennyire tűnik fairnek a magyar piacon?

Indulj kvalitatív eszközökkel: kérdezd meg az ügyfeleidet interjúkban, kérdőívekben, hogy mennyire tartják korrektnek az árazást, a feltételeket, az ügyfélkezelést. Figyeld a panaszok jellegét: ha ugyanaz a téma újra és újra előkerül („rejtett díjak”, „félreérthető akció”), ott valószínűleg méltányossági probléma van. Magyar környezetben különösen fontos az is, hogyan beszélnek rólad zárt Facebook‑csoportokban, szakmai fórumokon – ezekben a közösségekben a csoportnormák nagyon gyorsan kialakítják, ki számít „korrekt” szolgáltatónak és ki nem.

Van olyan „minimum ajánlat”, ami alá semmiképp nem érdemes menni Ultimátum‑logika szerint?

Nincs univerzális küszöb, mert iparáganként, célcsoportonként és helyzetenként változik, mit tekintenek az emberek méltányosnak. A laboratóriumi kísérletekben a 20% alatti ajánlatokat gyakran visszautasítják, de ez csak iránymutatás. A te piacodon azt érdemes figyelni, milyen reakciókat váltanak ki az egyes csomagok: A/B tesztekkel, ügyfélinterjúkkal, visszajelzések elemzésével tudod finomhangolni, hogy mi az a szint, amit még elfogadnak, és mi az, amit már büntetnek.

Mit tegyek, ha negatív visszajelzés ér az ajánlataim „igazságtalansága” miatt?

Először is ne védekezz reflexből. Nézd meg, hogy a kritika mennyire tipikus: egy elszigetelt esetről van szó, vagy több ügyfélnél is felmerült a probléma? Ha rendszerszintű jelzésről van szó, akkor módosíts a csomagokon, a feltételeken vagy a kommunikáción. Fontos, hogy ezt láthatóvá is tedd: válaszolj nyilvánosan, írd le, mit változtattál, és miért. A reputáció nem attól épül, hogy soha nem hibázol, hanem attól, hogy látszik: komolyan veszed a méltányosságot, és korrigálsz, ha valami félrement.

Hogyan illeszkedik mindez az Online Marketing és Pszichológia könyv szemléletéhez?

A könyv egyik alapgondolata, hogy a hatékony marketinghez értened kell a fogyasztói pszichológiát, a csoportnormákat és a döntési torzításokat. Az Ultimátum játék pont azt mutatja meg, hogy az emberek nem „száraz” racionalitás alapján döntenek, hanem méltányossági és társas szempontokat is figyelembe vesznek. Ha a könyvben bemutatott buyer persona‑építést és kampánytervezési logikát összekapcsolod a méltányosság tudatos kezelésével, akkor olyan ajánlatokat tudsz kialakítani, amelyek nem csak konvertálnak, hanem hosszú távon is vállalhatók – számodra és az ügyfeleid számára is.

Források

• Daniel Kahneman: Thinking, Fast and Slow. Farrar, Straus and Giroux, 2011. Elérhető például itt: https://www.goodreads.com/book/show/11468377-thinking-fast-and-slow
• Colin F. Camerer: Behavioral Game Theory: Experiments in Strategic Interaction. Princeton University Press, 2003. Rövid bemutató: https://www.academia.edu/3534327/Behavioral_game_theory_Experiments_in_strategic_interaction
• Ernst Fehr – Simon Gächter: Fairness and Retaliation: The Economics of Reciprocity. Journal of Economic Perspectives, 14(3), 159–181. Összefoglaló: https://www.researchgate.net/publication/331457859_Fairness_and_Retaliation_The_Economics_of_Reciprocity

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.