Három fázisa van az életünknek. Gyerek, felnőtt, szülő. A gyerekkorral és a szülői státusszal nem foglalkozom, hiszen az egyik elmúlt, a másikat még nem éltem meg.
Rengeteg fel nem nőttel találkozom nap mint nap. A legnagyobb közös többszörösük a sikertelenség. Ha pedig valaki sikertelen, akkor általában görcsös is. Egy görcsös ember nem vállalja a gondolatait, érzelmeit. Ebből pedig az következik, hogy nem valósította meg önmagát mind érzelmi, mind racionális szempontból. A könnyebb utat választotta, a menekülést. Ők általában olyan munkát végeznek, ami nem a képességeiknek megfelelő, ahol nem érzik jól magukat. Ebből pedig az következik, hogy nem lesz kisugárzásuk.
De találkozom egy csomó olyan vállalkozóval, aki játsza a felnőttet, a vezetőt, csak éppen a karizmatika hiányzik belőle. Karizmatikája pedig csak felnőtt embernek lehet. És tudod, hogy mi a vicces? Egy karizmatikus bűnözőre fel lehet nézni, lehet érte rajongani, tisztelni, míg egy jóravaló karizmatika nélküli görcsre nem szoktunk felnézni, őt nem fogadjuk el, mint vezetőt. Gondoljunk csak Darth Vaderre, Jokerre, Neganra, Jockey Ewingra. Ezek szupergonoszok, mégis általában szeretjük őket, ha más nem, kíváncsiak vagyunk a történetükre.
A felnőtt ember a felelősséget is felvállalja. Sajnos ezzel is ritkán találkozom. A fel nem nőtt emberek önmaguk szemében mindig áldozatok. Gyakran hallom azt, hogy valaki másra hárítják a felelősségüket. Ezt dobta a gép, a sorsom boldogtalanságra ítélt, nem így alakult volna az életem, ha… És minél magasabb valakinek az IQ-ja, annál jobb kifogásokat tud magának gyártani.
A következő bolygón egy iszákos lakott. Ez a látogatás nagyon rövid ideig tartott, de nagyon elszomorította a kis herceget.
Ott találta az iszákost egy sor üres meg egy sor teli palack előtt.
– Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte tőle.
– Iszom – felelte gyászos képpel az iszákos.
– Miért iszol? – kérdezte a kis herceg.
– Hogy felejtsek – felelte az iszákos.
– Mit? – tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.
– Azt, hogy szégyellem magam – felelte az iszákos és lehajtotta a fejét.
A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.
– Miért szégyelled magad? – kérdezte.
– Mert iszom – vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt.
A kis herceg meghökkenve szedelőzködött.
„Bizony, bizony – gondolta útközben -, a fölnőttek rettentően furcsák.”
Vajon az iszákos felnőttnek számít?
Vállaljuk a gondolatainkat, az érzelmeinket és a felelősséget. Nincs mitől félnünk. Az utolsó utunkon lesz gáz, mert nem azt fogjuk megbánni amit megcsináltunk, hanem azt, amit nem.
