Miért köszönünk a ChatGPT-nek? Az MI‑udvariasság pszichológiája

Van egy fura pillanat, amikor az ember ráír a ChatGPT-re, és hirtelen úgy érzi, mintha egy élő személlyel kezdene beszélgetni. A mondatok gördülnek, a válaszok udvariasak, a hangnem együttműködő, és mire észbe kapunk, már ott a „köszönöm”, néha még a „szép napot” is. Miért? Miért érezzük magunkat zavarban, ha rövidre fogjuk a választ, ha parancsoló módban fogalmazunk, vagy ha egyszerűen csak kihagyjuk az udvariassági formulákat? Egy kenyérpirítónak sosem köszönjük meg a pirítást, a lift gombjától sem kérünk elnézést, ha túl sokszor nyomjuk meg; mégis, egy szövegalapú MI-vel már más a helyzet. A válasz nem romantikus és nem is misztikus: az emberi agy társalgási automatizmusai kapcsolnak be, amikor nyelvvel, fordulókkal és látszólagos figyelemmel találkoznak. Márpedig a nyelv a legerősebb társas jelzőnk. Ha egy rendszer nyelvben válaszol, mi magunk is nyelvben gondolkodunk vele kapcsolatban: szándékot tulajdonítunk, figyelmet érzünk, visszajelzést várunk. Innen ered a feszengés, ami akkor jön elő, ha nem illeszkedünk a saját normáinkhoz. Nem azért köszönünk, mert a gépnek „jár”, hanem azért, mert a saját erkölcsi és kommunikációs önképünket szeretnénk állandóan koherensen tartani. Ha valakitől (vagy valamitől) hosszú, segítőkész választ kapunk, az emberi társas szabály azt súgja: viszonozd. Ez a reciprokitás normája. A kenyérpirító nem indít be ilyen programot, mert nincs párbeszéd, nincs „ő”. A ChatGPT igen, mert minden sora dialógust ígér. Magyarul külön ízt ad ennek a tegezés–magázás kérdése is: saját nyelvünkben a regiszter – a „kérem”, „köszönöm”, „szívesen” – nem puszta dísz, hanem státusz- és távolságjelölő, ami láthatatlanul beállítja a viszonyt, még akkor is, ha tudjuk, hogy a másik oldalon nem ül ember. Ha valaki szeretne egy rövid magyar áttekintést az MI-ről és a vele kapcsolatos társas elvárásokról, a „ChatGPT: hogyan működik, mire jó, mennyire veszélyes?” című előadás jó belépő:

Antropomorfizáció: amikor az agyunk „embert lát” a szöveg mögött

A jelenség, hogy emberszerű tulajdonságokat tulajdonítunk nem emberi dolgoknak, régóta ismert. A társas pszichológiában „antropomorfizációnak” hívjuk, és három megbízható motorja van: a tudáshiány (nem értjük pontosan a belső működést, ezért a saját fogalmainkkal pótoljuk), a szociális motiváció (kapcsolódni szeretnénk, így kapcsolódási jeleket keresünk), és a kognitív kiváltó ingerek (olyan jegyek, amelyek emberre emlékeztetnek: a nyelv, a szemkontaktus, a prozódia, a fordulóváltás). A nagy nyelvi modellek pontosan ezeket a jegyeket hozzák: grammatikailag és pragmatikailag követhető mondatokat, udvariassági formulákat, következtetéseket és korrekciókat. Ha egy rendszer témát visz tovább, figyel met jelző szavakat használ („értem”, „nézzük meg”), és elnézést kér, amikor téved, akkor a társas radarunk nem marad néma: szándékot „hall”, ahol valójában statisztikai mintázat van. Ettől még nem lesz a modell személy, de a mindennapi működés szintjén személyként hat. Az ok egyszerű: az emberi elme energiatakarékos. A társas heurisztikák olcsó és gyors megoldások. Ha egy felület a „társas” csatornát használja, a heurisztika rutinszerűen indul. Az érzés, hogy illem tartozik a közeghez, ebből fakad. És hogy miért jelenik meg a zavar? Mert a heurisztika és a tudatos tudás között rés nyílik: racionálisan tudjuk, hogy gép, de a társas modul már rég működik. Ezt a kettősséget fokozza, hogy a ChatGPT nemcsak válaszol, hanem „elvárást is szervez” – a válaszai alapján következő lépést kérnek: „tudok még valamiben segíteni?” Ha ezt ridegen elutasítjuk, laza kognitív disszonancia keletkezik. Nem a gépet „bántjuk”, hanem a saját normáinkat karcoljuk meg. Itt már nem technológiáról beszélünk, hanem arról, hogyan tartjuk fenn a társas önazonosságunkat egy új, nyelven keresztüli felületen.

A társalgási normák automata üzemmódban: miért köszönünk, miért kérünk elnézést?

A nyelv önmagában viselkedés. Nem csupán információt ad át, hanem státuszt, szándékot, kötődést és határt jelez. Amint belépünk egy „Te–Én” viszonyba (és ezt a ChatGPT minden válaszával felajánlja), az udvariasság – magyarul: a tiszteletteljes hangnem, a visszafogottság, az elismerés és az együttműködés szavai – a párbeszéd üzemanyaga lesz. A „köszönöm” ennek a csereviszonynak a nyugtázása; a „bocsánat, ha félreérthető voltam” a kooperációs szándék megerősítése. Ezek a mozdulatok csökkentik a konfliktus valószínűségét, növelik a közös megértés esélyét, és fenntartják a kapcsolati keretet még akkor is, ha tudjuk, hogy a túloldalon nincs sérthető fél. A ChatGPT-nél a hatás sokszor azért erősebb, mert a rendszer szemantikus visszacsatolást ad: emlékeztet az előzményekre, visszakérdez, elnézést kér a pontatlanságért. Ezek a jelek mind társas szabályt triggerelnek. Magyar nyelvben ez különösen érződik a tegezés–magázás váltásoknál: a vállalati és ügyfélközpontú kommunikációban megszoktuk, hogy a megszólítás és a zárás „megcsinálja” a kapcsolatot. Ugyanez történik itt is. Ha a felhasználó üzleti kontextusban kérdez (ajánlatkérés, szerződés, stratégia), az agya bekapcsolja az üzleti etikettet, mert a nyelvi helyzet erre hasonlít leginkább. Az udvariasság egyben önszabályozás: megmutatjuk, kik vagyunk a digitális tükörben. Nem a gépnek szól, hanem a saját hírnevünknek, amelynek szem- és fültanúja lehet egy képernyő, egy screenshot, egy megosztás. A „köszönöm” ma már sokszor reputációs gesztus, amellyel jelezzük: közösségi normáinkat a gép előtt is tartjuk, mert nem a gép, hanem a közösség látja viszont.

Miért nem köszönünk a kenyérpirítónak? Funkció, forma, visszajelzés

A kenyérpirító–ChatGPT hasonlat provokatív, mert először jól hangzik: mindkettő gép, mindkettő hasznos, miért bánunk máshogy velük? Azért, mert egészen más kommunikációs ökológiát sugallnak. A kenyérpirító nem beszél, nem kérdez, nem emlékszik, és nincs „fordulója”. Egyetlen visszajelzése a ropogós kenyér és a kattanás. A ChatGPT ezzel szemben turn-taking logikában működik: kérdés–válasz, pontosítás–megerősítés, ajánlat–elfogadás. Ezek emberi párbeszédminták. Ha egy tárgy a beszélgetés formáját ölti magára, az ember benne beszélgetőtársat „lát” – ha csak pillanatokra is. A különbséget az alábbi egyszerű táblázat világítja meg legjobban:

Ez a különbség nem technikai, hanem interakciós. A kenyérpirítóban nincs „kinek” köszönni, mert nem áll fenn a társas csere látszata sem. A ChatGPT-vel fennáll: a rendszer egy felet játszik egy dialógusban. Az emberi agy a dialógusban partnert keres – és talál. Innen nézve a „köszönöm” teljesen racionális mikro-stratégia: fenntartja a párbeszéd zökkenőmentességét, és (még ha csak babonásan is) biztosítja a következő együttműködő fordulót. Itt jelenik meg a biztonsági udvariasság jelensége: akkor is megadjuk a tisztelet minimumát, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy kell-e. A költsége alacsony, a haszna reális (jobb válaszok, gördülékenyebb folyamat), a reputációs kockázat pedig nulla. Ez az észrevétlen „biztosítás” mozgatja a legtöbb „köszönömöt”.

Mi történik az agyban? Ügynökség, tapasztalat és a „félszemély” illúziója

Amikor az ember arról dönt, mi „él” és mi „csak működik”, két dimenziót figyel: az ügynökséget (van-e célja, kontrollja, következetes viselkedése) és a tapasztalatot (képes-e érezni, szenvedni, örülni). A ChatGPT a két tengely közül az ügynökség illúzióját elég jól felépíti: követi a célokat, javítja a hibáit, és „emlékszik” a kontextusra. A tapasztalat tengelyen viszont üres – nincs fájdalom, nincs öröm, nincs belső tudatállapot. Ezt a kettősséget nevezem „félszemély” illúziónak: elég „személy” ahhoz, hogy a társas normák működjenek, de nem elég ahhoz, hogy morális státuszt kapjon. A felhasználók többsége pontosan itt ingadozik: észérvekkel érti, hogy nincs belső élet, mégis úgy használja, mintha lenne. A köszönés és az elnézéskérés így válik nem a gépnek, hanem a saját erkölcsi énképünknek adott adósságrendezéssé. Aki következetesen udvarias a géppel, annak a szemlélete kevésbé darabolódik fel: ugyanaz a szabályrendszer él a kollégákkal, az ügyféllel és a szoftverrel folytatott interakcióban. Ennek üzleti haszna is van: a kooperatív tónus többnyire kooperatív eredményeket hív elő – akkor is, ha a „partner” valójában egy interfész. A zavar érzése akkor erősödik, ha ezt a „félszemélyt” hirtelen tárgyként kezeljük (parancsmód, köszönet elmaradása), miközben az interakció csatornája végig emberi volt. A kognitív rendszerünk nem szereti az ilyen töréseket: minél természetesebb a dialógus, annál inkább visszapattanunk a társas játék szabályaihoz.

Üzleti és etikai következmények: milyen viszonyt akarunk tervezni?

Az, hogy udvariasak vagyunk a ChatGPT-vel, nem pusztán kultúrkérdés; stratégiai kérdés is. Márkák, szolgáltatások és szervezetek ma emberek és MI-k közös felületén kommunikálnak. Ha a felület beszélgetést imitál, a felhasználók nagy eséllyel aktiválják a társas normáikat. Ezt érdemes tudatosan tervezni. Például: érdemes-e a rendszernek rendszeresen bocsánatot kérni? Elősegíti a kooperációt, de közben növelheti a „félszemély” illúzióját. Hol húzzuk meg a határt az empatikusnak tűnő formulák és a félrevezető emberszerűség között? Mi az a minimum-maximum skála, amelyen egy márka nem válik „ál-baráttá”, mégis tisztelettel beszél? A másik oldal: milyen nyelvet várjunk el a felhasználóktól? A „kérlek”, „köszönöm” sosem kötelező, de a tapasztalatom az, hogy a világos, kooperatív hangnem növeli a kimenő válasz minőségét, mert jobb promptokat eredményez: helyesebb kontextus, pontosabb cél, kevesebb zaj. Etikailag pedig fontos tisztázni: udvariasságunk nem a gépnek jár, hanem önmagunknak – a közös digitális tér kultúrájának. Innen nézve a kérdés nem az, hogy „megszemélyesítjük-e a gépet”, hanem az, hogy milyen emberré válunk akkor, amikor a géphez beszélünk. Az a szervezet, amely ezt világossá teszi (például stílus- és használati kódexben, ügyfélszolgálati tréningben), nemcsak jobb MI-használatot, hanem következetesebb márkahangot is nyer. A tréningekben érdemes a tegezés–magázás protokollt is lefektetni magyar közegben, mert ez a legkönnyebben elcsúszó jelzés. A cél: tárgyszerű, tiszteletteljes, tényszerű nyelv. Empátia nélkül nem emberi, túl sok empátiával pedig hamis. A kettő között húzódik az a szakmai sáv, ahol a „köszönöm” nem teatralitás, hanem a gördülékeny együttműködés olajozása.

„Nem a gépnek köszönünk. Magunknak. Annak az embernek, aki visszanéz ránk a képernyő túloldaláról: a saját szakmai énképünknek.”

Gyakorlati nyelvi minták: hogyan kérjünk jól, udvariasan és hatékonyan?

A jó MI‑utasítás (prompt) nem bonyolult, csak következetes: mondjuk meg, mit akarunk, milyen keretek között és milyen formában kérjük a kimenetet. A társas normák nem díszek, hanem a dialógus kenőanyagai, ezért a magyar nyelvben különösen számít a regiszter (tegezés–magázás), a pontos cél és a zárás. Ajánlott háromlépéses minta: „Cél” – „Kontextus” – „Formátum és korlát”. Példa: „Cél: készíts 6 pontos vázlatot egy B2B hírlevélhez, árérzékeny döntéshozóknak. Kontextus: prémium termék, közlekedésbiztonsági érvkészlet, magyar piac. Formátum és korlát: tárgyszerű nyelv, rövid mondatok, kerülje a túlzó retorikát, minden pont végén teendő.” A kooperatív hangnem finom „hangolás”, nem behízelgés: „Kérlek, maradj tárgyszerű” vagy „Köszönöm, ha ellenőrzöd a számokat és megadod a forrást DOI‑val” – ezek a sorok egyszerre udvariasak és irányt szabnak. Amikor hibát javítunk, célszerű a „minimális elutasítás, maximális konkrétum” elv: „Nem pontos ez a szám, mert a 2024 Q4 jelentés más értéket mutat. Kérlek, frissítsd a becslést és add meg a képletet.” Működnek az előre jelzett korlátok is: „Ne írj empatikus fordulatokat, a feladat műszaki. Ne használj elrugaszkodott metaforákat, a cél a követhetőség.” Zárásként a „köszönöm” nem a gépnek szól, hanem a saját szakmai fegyelmünknek: jelzi, hogy átvettük a kezdeményezést és várjuk a következő fordulót. Ha gyorsítani akarunk, jók az „előre felcímkézett” kérdések: „Szerep: pénzügyi elemző. Cél: EBITDA‑érzékenység. Kimenet: 1 táblázat, 3 forgatókönyv, rövid megjegyzések.” A magyar nyelv sajátosságai miatt érdemes tisztázni a tegezés–magázás keretet már az elején („Maradj tegező, tárgyszerű hangnemben.”), mert ez a ritmusra és a mondathosszokra is hat. A gyakorlatban a legsima együttműködés azokkal a nyitásokkal történik, amelyek egyszerre adnak célt és határt: „Adj rövid, ellenőrizhető választ; ha bizonytalan vagy, jelezd és ajánlj alternatív lépéseket.” Az udvariasság itt nem puhaság, hanem tranzakcióvezérlő minta: csökkenti a súrlódást, növeli a hasznos kimenet valószínűségét, és a dialógust a „közös munka” térfelén tartja. Az alábbi egyszerű táblázat azonnal bevethető nyelvi fordulatokat ad külön helyzetekre.

Vállalati irányelvek: tervezett udvariasság, világos határok, következetes hang

Ha a szervezet MI‑t épít be a munkafolyamatokba, érdemes nyelvi protokollt kidolgozni, amely leírja a beszélgetőfelületek regiszterét, a visszajelzés logikáját és a „félszemély” illúzió kontrollját. A protokoll első pillére a hangnem: „tárgyszerű, tiszteletteljes, tényszerű”. Ez magyar közegben a tegezés–magázás eldöntésével kezdődik. B2C‑ben sok márka tegez, B2B‑ben a döntéshozói szint gyakran magázva–tárgyszerű hangot vár. Irányelv lehet: „Alapértelmezett tegezés a belső használatban, magázás ügyfél‑oldali kimenetben; a modell mindig jelzi, ha nem biztos a megszólításban, és egységesíthető.” A második pillér a transzparencia: a rendszer világosan közli, hogy nem ember, a javaslatai tájékoztató jellegűek, kritikus döntéseknél felhasználói ellenőrzés szükséges. Harmadik a forrásfegyelem: tényállítás csak ellenőrizhető hivatkozással (lehetőleg DOI vagy hivatalos PDF), különben minősítéssel („bizonytalan”, „becslés”), és ajánlott „háromszögelés” eljárás (két független megerősítés). Negyedik a sensibility‑guard: a rendszer nem játszik „hamis empátiát”; bocsánatkérés csak funkcionális („pontatlan hivatkozás, javítva”), kerülve az emberi érzés imitálását. Ötödik az escalation: a dialógus felismeri a hatókör végét és átadja a stafétát (jog, orvoslás, pénzügyi tanácsadás), világos átvezető sablonnal. Hatodik az adatvédelem: bizalmas információ nem kerül nyílt promptba; érzékeny mezőket maszkolni kell; a rendszer tanulása során az anonimizálást kényszeríteni kell. Hetedik a nyelvi következetesség: vállalati stíluslap (szókészlet, tiltott szavak, mondathossz, dátum‑formátum), melyet az MI minden kimenetben alkalmaz. Nyolcadik a minőségbiztosítás: kötelező „rövid ellenőrző lista” a felhasználónak („Mi a cél? Van forrás? Releváns‑e a kontextus? Nem lépte át a kompetenciahatárt?”). Kilencedik az felelősség: a felhasználó marad a felelős a kimenet használatáért, a rendszer ezt minden exportáláskor jelzi. Tizedik a kiképzés: belső workshopok a „társalgási automatizmusok” felismerésére, hogy a csapat értse: a „köszönöm” működéspszichológiája hasznos, de a moralizált projektálás (a gép „megbántása”) kerülendő. A gyakorlatban ezek az irányelvek csökkentik a reputációs kockázatot és a jogi bizonytalanságot, miközben fenntartják az emberi munka fókuszát: dönteni és felelősséget vállalni. A dizájn‑szinten érdemes „realizmus‑csúszkát” beépíteni (emberies nyelv mértéke): ügyfélszolgálaton 60–70 százalék, mérnöki dokumentációban 20–30, belső brainstormingban 80; így a „félszemély” nem nő túl a szerepén, mégis elég barátságos marad az együttműködés.

Felhasználói önvédelem: a félrevezető emberszerűség kezelésének gyakorlata

A felhasználói oldal kulcsa a fegyelmezett módszeresség. Az MI természetes nyelve nem garancia az igazságra; a gördülékeny stílus sokszor „meggyőzőtlenséget elfedő” esztétika. Három alapmozdulat védi a felhasználót. Az első a háromszögelés: a kapott állítást két független forrásból ellenőrizzük; ha nincs DOI vagy hivatalos PDF, a kimenetet hipotézisként kezeljük. A második a szerep‑keretezés: előre megadjuk az MI‑nek a határait („ne adj jogi tanácsot, csak fogalmi összefoglalót”), és a kimenetet ennek megfelelően olvassuk. A harmadik a metajelzés: kérjük meg a rendszert, hogy jelezze a bizonytalanságot és a feltételezéseket („Mi az, amiben bizonytalan vagy? Mely pontokon támaszkodsz általánosításra?”). Érzelmi védelemben hasznos a „de‑personifikációs” formula: „Tárgyként kezelem a kimenetet; ha a stílus empatikus, azt funkcionális udvariasságnak tekintem.” Ha a rendszer túl „emberi” hangot üt meg (sajnálkozás, „megértem az érzéseid”), módosítsuk: „Kérlek, mellőzd az empatikus formulákat, és maradj tényközeli.” Konfliktus esetén a rideg elutasítás helyett célracionális korrekció működik: „Ez az állítás jelen formában ellenőrizhetetlen. Adj három ellenőrizhető forrást, vagy jelöld hipotézisként.” A figyelmi higiéniához hozzátartozik a kimeneti szerkezet kikérése („Adj táblázatot, megjegyzéssel, korlátokkal”), mert a szerkezet segít a kritikai olvasásban. Végül: az MI nem tanú, nem kúria és nem terápiás partner. Ha érzékeny témába csúszunk, a helyes mozdulat a határkijelölés: „Ez a téma mentálhigiénés vagy jogi kompetenciát igényel; kérlek, adj tájékoztató jellegű összefoglalót és jelöld, hogy nem helyettesít szakembert.” A gyakorlatban ez a fegyelem nem lassít, hanem gyorsít: kevesebb kör, kevesebb sérült elvárás, tisztább kimenet. A „köszönöm” itt is a ritmus része: lezár, fegyelmez, és megóv attól, hogy indokolatlanul antropomorfizáljunk egy gördülékeny mondat miatt.

Magyar kulturális sajátosságok: tegezés, magázás, kerülő utak és ritmus

A magyar nyelv udvariassága két fő csatornán fut: a megszólítási rendszer (tegezés, magázás, önözés) és a modalitás (kérő, enyhítő, feltételes szerkezetek). MI‑interakcióban ez különösen látszik. A tegezés döntését nem csupán márkahang, hanem a tartalom jellege is befolyásolja: kreatív, belső használatban természetes a tegezés; hatósági, pénzügyi, egészségügyi kontextusban a magázás tárgyszerűséget és távolságot jelez, csökkenti a „hamis intimitás” érzetét. A magyar modalitás bő eszköztára (kondicionális: „tudnál”, udvarias imperatívusz: „légy szíves”, enyhítő partikula: „esetleg”) MI‑vel szemben kettős hatású: gördülékenyebbé teszi a dialógust, de néha homályosítja a célt. Jó kompromisszum: cél és korlát legyen egyenes, a finomítás legyen magyaros. Például: „Kérlek, adj három pontot és egy táblázatot; ha bizonytalan vagy, jelöld.” – ez egyenes is, udvarias is. Külön magyar jelenség a zárási formula súlya: „Köszönöm”, „Üdvözlettel”, „Előre is köszönöm” – ezek a levelezési kultúrából jönnek, és jól működnek beszédszerű interfészekben is, de érdemes mértékkel használni őket, hogy ne lazítsák fel a tárgyszerű fókuszt. A „maga/ön” használat MI‑nél kerülendő, mert emberi társas attribútumot sejtet; jobb az imperszonális megfogalmazás („A rendszer adatai szerint…”, „A modell szerint…”) vagy az első személy többes („Tekintsük át…”), amely keretet ad anélkül, hogy személyi státuszt tulajdonítana a gépnek. A magyar üzleti kommunikációban gyakori a körülírás mint konfliktuskerülés; MI‑nél ez felesleges köröket szül. A kívánatos minta: udvarias, de direkt célmegadás („Cél: …”), majd finom prozódia („kérlek”, „köszönöm”). A kulturális rugalmasság versenyelőny: aki tisztán kezeli a magyar regisztert, gyorsabban kap használható kimenetet, és kevésbé csúszik bele a „félszemély” illúziójába, mert a nyelv a szerepet is kijelöli: partner a feladatban, nem barát, nem tekintély, nem lelki támasz. Itt válik gyakorlativá a tétel: nem a gépnek köszönünk, hanem a saját kommunikációs önképünket tesszük következetessé egy olyan nyelvi térben, amelyben a mondat önmagában viselkedés.

Esettípusok és nyelvi példák: működő sablonok mindennapi helyzetekre

Ahelyett, hogy kitalált esettanulmányokkal terhelnénk, nézzünk „esettípusokat”: visszatérő helyzeteket, amelyekben a jó nyelvi minta azonnal gyorsít. 1) „Gyors infókérés”: „Cél: rövid definíció. Kontextus: laikus közönség. Formátum: 2 mondat, egy példa.” Finomítás: „Kerüld a zsargon szavakat, írj közérthetően.” Zárás: „Köszönöm, ennyi elég.” 2) „Kreatív brief”: „Cél: 3 kampányötlet árérzékeny piacra. Kontextus: prémium termék, biztonsági érvkészlet. Formátum: ötlet neve, insight, egy mondatos üzenet, CTA.” Finomítás: „Kerüld az üres frázisokat, adj konkrét vásárlói helyzetet.” 3) „Hibajavítás és forráskérés”: „Az előző bekezdés állítása forrás nélkül maradt. Kérlek, adj 2 DOI‑t vagy hivatalos PDF‑et; ha nincs, jelöld hipotézisként.” 4) „Érzékeny téma kezelése”: „Ne használj empatikus nyelvet, csak fogalmi tisztázást adj. Jelezd, hogy az információ nem helyettesít szakembert.” 5) „Összefoglaló előkészítése vezetőnek”: „Cél: döntéselőkészítő kivonat. Kontextus: 10 perces olvasási limit. Formátum: 5 pont, mindegyiknél mérőszám, kockázat, következő lépés.” 6) „Folyamatos projekt”: „Kérlek, tartsd nyitva a feladatlistát. Minden válasz végén jelöld: kész/folyamatban/késik, és frissítsd a három legközelebbi határidőt.” Ezekben a sémákban közös a fegyelem: a „köszönöm” mint ritmusjel, a korlátok világos megadása és a mértékletes magyar udvariasság. A „félszemély” csábítása ott csökken, ahol az MI‑nek egyértelmű szerepet adunk: eszköz, nem társ. Ha a dialógus emberi irányba csúszik („sajnálom”, „megértem”), elég a nyelvi visszaszabályozás: „Kérlek, mellőzd az érzelmi fordulatokat, és adj pontozott ellenőrző listát.” Az esettípus‑gondolkodás üzleti tanulási előnyt ad: a csapat egyre több sablont oszt meg, a párbeszéd pedig egyre inkább a munka felől szerveződik, nem a látszólagos társalgás felől. A végeredmény: gyorsabb köridők, tisztább döntési anyagok, kevesebb frusztráció.

Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint

A „köszönöm” nem a gépnek jár, hanem nekünk: annak az embernek, akivé a mondataink formálnak a saját eszközeink között. A ChatGPT nem személy, de „félszemélynek” hat; és pont ezért kell fegyelmezetten megterveznünk a viszonyt. Magyar nyelvben a regiszter nem dísz, hanem döntés a kapcsolatról – és a kapcsolat itt nem érzelmi, hanem munkakapcsolat. Ha ezt a döntést következetesen hozzuk meg (cél, kontextus, korlát; tárgyszerű, tiszteletteljes hang; világos határ), az udvariasság nem gyengeség lesz, hanem üzemi fegyelem: kevesebb súrlódás, több használható kimenet, jobb márkahang. A kenyérpirítónak nem köszönünk, mert nem beszél; a ChatGPT‑nek gyakran igen, mert a nyelv a társas énünket kapcsolja fel. Nem kell szégyellni. A lényeg, hogy ne tévesszük össze a gördülékeny mondatot a valódi tekintéllyel. A gép segít – dönteni mi döntünk. A jövő nyerő szervezetei nem „emberesítik” túl az MI‑t, hanem emberhez méltóvá teszik a vele való munkát: átlátható, ellenőrizhető, kulturált kommunikációval. Ebben a keretben a „köszönöm” nem szokás, hanem stratégia: olcsó biztosítás a digitális együttműködés motorházában.

Források

• Nass, C., Steuer, J., & Tauber, E. R. (1994). Computers are social actors. Proceedings of CHI ’94.
• Epley, N., Waytz, A., & Cacioppo, J. T. (2007). On Seeing Human: A Three-Factor Theory of Anthropomorphism. Psychological Review.
• Gray, H. M., Gray, K., & Wegner, D. M. (2007). Dimensions of Mind Perception. Science.