Bizalom a Google szemében – Hogyan építsünk E-E-A-T alapú tartalmat?

Bizalom a Google szemében – Hogyan építsünk E-E-A-T alapú tartalmat?

Tartalomjegyzék

Tetszeni fog a könyvem is!

A legtöbben még a klasszikus keresőoptimalizált tartalmakban gondolkodnak. Például figyelnek a kulcsszósűrűségre, a szöveghosszra, jó esetben az írásnak adnak egy egyedi stílust. Ez persze nagyszerű, de ma már csak egy alap, egy kötelező alap. Egy olyan alap, amit jellemzően sokan nem tudnak megcsinálni, mert nincsen a közönség számára értékes mondanivalójuk, vagy éppen nem tudnak szabatosan vagy kreatívan fogalmazni, a szövegük nem lesz lebilincselő. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy van-e az anyagban eredeti információ, kutatás, elemzés; ad-e többet, mint a nyilvánvaló, vannak-e könnyen ellenőrizhető tényhibák.

Szóval az előbbiek megugrása is sokszor gondot szokott okozni, mert ehhez jellemzően szövegíró kell, és ha nem fércmunkát akar átvenni a vállalkozó, akkor bizony a zsebébe kell nyúlnia. És itt halkan jegyzem meg, hogy általában a vállalkozók nem szokták tudni megállapítani egy szövegről azt, hogy az most olvasmányos-e vagy sem, mert ehhez viszonyítási alap kell, mihez jó pár regény elolvasása szükséges.

Ha megvan a jó alapunk, az ma már nem garancia arra, hogy előre is rangsorol a Google. Sőt elképzelhető az is, hogy olyan cikket vagy webáruház esetén terméket hoz előrébb, akinek a cikke, termékleírása sokkal bénább, mint a miénk. Vagy olyannal is szoktam találkozni, hogy a Google keresőjében olyan oldalak, webáruházak vannak, amelyeket 5-6 éve nem frissítették a motorját, és a kinézete fapados.

De mit szeretnek a látogatók és a Google?

A megbízhatóságot kutatja mind a kettő. Nem tudom, hogy mennyire látjátok, de az információminőség évről évre csökken. A felszínes, másolt információk egyre csak szaporodnak, mindamellett az AI-szemét is brutálisan uralja az internetet. Ezeket pedig mind látja a Google, és a Google munkatársai is. A Google célja, hogy megbízható információt adjanak át a felhasználónak. Éppen ezért bevezették az E-A-T-ot, még 2014-ben, de olyan sok vizet nem zavart.

Én mindig Magyarországról beszélek, ha külföldről beszélek, akkor azt külön jelezni fogom.

2018-ban jelent meg a Google Orvosi frissítése, ami brutálisan átrendezte a találati listákat, és rengeteg egészségügyi/pénzügyi (YMYL) oldal veszítette el a forgalmát egyik napról a másikra, mert nem feleltek meg az E-A-T elvárásoknak.

De mi is ez az E-A-T?

Az angol kiejtésemmel nem szórakoztanám most a közönségem,

  • Expertise – Szakértelem
  • Authoritativeness – Tekintély
  • Trustworthiness – Megbízhatóság

E – Expertise (Szakértelem): A tudás mélysége és igazolása

Előadói szöveg / Gondolatmenet: „Amikor a Google a Szakértelmet (Expertise) vizsgálja, lényegében egyetlen kérdésre keresi a választ: »Valóban ez az ember a legalkalmasabb arra, hogy erről a témáról írjon és tanácsot adjon?«

Sokan azt gondolják, hogy a jó szövegírás (a helyesírás és a szép fogalmazás) elég. A Google rendszerében azonban a tartalom minősége elválaszthatatlan a tartalom készítőjének hátterétől.

A Szakértelemnek két fő szintjét különböztetjük meg, és nagyon nem mindegy, melyik pályán játszotok:

  1. A Formális Szakértelem (Amikor kötelező a „papír”) Vannak témák, ahol a lelkesedés és a Google-ből összekeresgélt tudás nem elég. Ezek a már többször emlegetett YMYL (egészségügyi, jogi, pénzügyi) témák.
  • A szabály: Ha arról írsz, hogyan kell adózni egy KATA-s vállalkozásnak, vagy milyen étrend-kiegészítőt szedjünk ízületi fájdalmakra, a Google tudni akarja, hogy könyvelő vagy orvos vagy-e. Itt a szakértelem egyenlő a hivatalos végzettséggel és a diplomával. Egy laikus, névtelen blogger véleménye ezekben a kényes témákban nem szakértelem, hanem kockázat az olvasó számára.
  1. A Hétköznapi Szakértelem (Everyday Expertise) Szerencsére nem minden weboldalhoz kell egyetemi diploma! A Google hivatalos irányelve is kimondja, hogy elismeri az élet tapasztalatán és a hosszan tartó gyakorlaton alapuló, elmélyült tudást.
  • A szabály: Ha valaki 20 éve horgászik, és egy ötezer szavas, hihetetlenül részletes, profi útmutatót ír a pergető horgászatról, őt a Google szakértőnek tekinti a saját területén. Miért? Mert a cikk mélysége, a szakszavak magabiztos használata és a részletgazdagság bizonyítja, hogy az illető pontosan tudja, miről beszél.

Hogyan mutasd meg a szakértelmedet a Google-nek? (Gyakorlati lépések)

  • Építs profi szerzői profilokat (Bio): Ne rejtegessétek a tudásotokat az „Admin” vagy a „Szerkesztőség” név mögé! Minden cikk alatt legyen ott a szerző neve, fotója, és egy 2-3 mondatos leírás a hátteréről. (Pl.: „Kovács Péter, okleveles adószakértő, 15 év tapasztalattal a KKV szektorban.”)
  • Linkelj a bizonyítékokra: Hivatkozzátok be a szerző LinkedIn profilját, a cég bemutatkozó oldalát, vagy a korábbi publikációit. A Google szereti összekötni ezeket a digitális „lábnyomokat”.
  • A lektorálás trükkje: Sokan kérdezik: „De mi van, ha a webshopom orvosi eszközt árul, de a cikkeket egy marketinges szövegíró írja?” A megoldás a szakmai lektorálás! Nézessétek át a cikket egy valódi orvossal, és tegyétek ki az oldalra: „Írta: XY szerkesztő | Szakmailag ellenőrizte: Dr. Szabó Anna, ortopéd szakorvos”. Ez a kis kiegészítés azonnal a maximumra húzza az adott cikk Expertise (Szakértelem) faktorát!”

Tekintély (Authoritativeness):

A Tekintély viszont az, amit a piac, a szakma és az internet többi része mond rólad. A Google azt vizsgálja: te vagy-e a hivatkozási pont az iparágadban?

Hogyan építs és mutass fel Tekintélyt? (Gyakorlati tippek)

  • 1. Minőségi linképítés (Felejtsd el a linkkatalógusokat!) Ha egy kis, ismeretlen blog linkel a webáruházadra, az olyan, mintha a szomszéd néni mondaná, hogy jó vagy. Aranyos, de a Google-t nem hatja meg. Ha viszont egy neves hírportál (pl. HVG, Telex), egy egyetemi weboldal (.edu), vagy az iparágad legnagyobb szakmai magazinja hivatkozik a cikkedre, az felér egy szakmai kitüntetéssel.
    • A gyakorlatban: Készíts olyan mély, kutatás-alapú tartalmakat, iparági statisztikákat vagy egyedi felméréseket, amiket a nagy portálok szívesen használnak forrásként és hivatkoznak rájuk!
  • 2. Digitális PR és Márkaemlítések (Link nélkül is ér!) Sokan azt hiszik, csak a kattintható link (backlink) számít. Tévedés. A Google algoritmusa ma már kiválóan érti az úgynevezett szöveges márkaemlítéseket (brand mentions).
    • A gyakorlatban: Ha a cégvezető ad egy interjút egy népszerű podcastban, ha írnak a cégedről a Forbes-ban, vagy meghívnak előadni egy szakmai konferenciára (és kint van a neved a weboldalukon), az kőkeményen építi a Tekintélyedet, még akkor is, ha nem raknak be kattintható linket a weboldaladra. Legyél jelen a szakmában!
  • 3. Szakmai díjak, minősítések és „Trust Badge”-ek A tekintély vizuális bizonyítékai hatalmasat dobnak a megítéléseden.
    • A gyakorlatban: Nyertél „Év Honlapja” vagy „Ország Boltja” díjat? Benne volt a céged egy iparági Top 10-es listában? Van hivatalos ISO minősítésed vagy hivatalos viszonteladói partnere vagy egy nagy márkának? Ezeket a logókat és díjakat jól láthatóan tedd ki a főoldalra és a „Rólunk” szekcióba! A Google képolvasó algoritmusa és a szövegkörnyezet alapján is érti ezeket.
  • 4. A Wikipédia: A tekintély Szent Grálja Ha egy entitásról (személyről vagy cégről) van egy saját Wikipédia szócikk, az a Google szemében a maximális tekintély egyik jele.
    • A gyakorlatban: Nem lehet mindenkinek Wikipédia oldala (nagyon szigorúak a szerkesztési elvek). De ha eléred azt a szintet, hogy te magad vagy a céged releváns és enciklopédikus tényező legyen a piacon, az a SEO-dban is meglátszik majd. Ha pedig nincs saját szócikked, de egy releváns Wikipédia oldal téged jelöl meg hiteles forrásként a lábjegyzetben, az óriási fegyvertény.”

T – Megbízhatóság (Trustworthiness): A mindent összefogó központ

A Megbízhatóság azt vizsgálja, hogy az oldalad pontos, őszinte, biztonságos és transzparens-e. Különösen igaz ez a webáruházakra. Ha itt elbuksz, nincs az a SEO trükk, ami megment.

Hogyan építsd be a Megbízhatóságot a weboldaladba? (Gyakorlati tippek)

  • 1. Transzparencia: Tudja a vevő, kinek adja a pénzét! A névtelen weboldalak kora lejárt. A felhasználónak (és a minőségértékelőknek) egy kattintásból tudniuk kell, ki üzemelteti az oldalt.
    • A gyakorlatban: Legyen egy kristálytiszta „Kapcsolat” oldalad. Ne csak egy üres üzenetküldő űrlap árválkodjon ott! Cégnév, adószám, fizikai cím, telefonszám, e-mail cím. A „Rólunk” oldalon mutasd be a csapatot! Legyen könnyen megtalálható és jogilag rendben lévő az ÁSZF (Általános Szerződési Feltételek) és az Adatkezelési Tájékoztató.
  • 2. Webshopok kritikus pontja: A vevőszolgálat és a garancia Egy e-kereskedelmi oldalnál a megbízhatóság legfőbb fokmérője, hogy mi történik, ha baj van a rendeléssel.
    • A gyakorlatban: Ne rejtegesd a visszaküldési feltételeket! Legyen egy dedikált oldal a szállítási infóknak, a garanciális ügyintézésnek és a 14 napos elállási jognak. Ha a vásárló érzi, hogy van kihez fordulnia probléma esetén, a Google is megbízhatóbbnak értékeli az oldalt.
  • 3. Technikai biztonság (Alapkövetelmény!) A bizalom a böngésző címsorában kezdődik.
    • A gyakorlatban: A HTTPS kapcsolat (SSL tanúsítvány) ma már nem extra, hanem a belépőjegy a pályára. Webshopoknál a fizetési folyamatnak zártnak és maximálisan biztonságosnak kell lennie (pl. megbízható banki partnerek, Barion, SimplePay, Stripe logóinak feltüntetése).
  • 4. Pontosság és Forrásmegjelölés (Tartalmi bizalom) A megbízhatóság azt is jelenti, hogy nem beszélsz zöldségeket.
    • A gyakorlatban: Ha tényeket, statisztikákat vagy egészségügyi állításokat közölsz, mindig linkeld be a hivatalos forrást! Egy orvosi, jogi vagy pénzügyi cikknél a hivatkozások hiánya azonnal megöli a bizalmat. Ugyanígy fontos a tartalom frissítése is: egy 2018-as adózásról szóló cikk 2026-ban már nem megbízható, sőt, kifejezetten káros! Rendszeresen vizsgáld felül és frissítsd a régi tartalmaidat!
  • 5. Ne idegesítsd a látogatót! (UX és Reklámok) A Google bünteti a megtévesztő dizájnt.
    • A gyakorlatban: Kerüld az agresszív, az oldal tartalmát kitakaró pop-upokat, a bezárhatatlan reklámokat, és a „kattintásvadász” (clickbait) címeket, amik mögött nincs valós tartalom. Ha a felhasználó úgy érzi, hogy az oldalad egy spam-tenger, azonnal visszafordul a keresőbe (ez a pogo-sticking), ami óriási piros zászló a Google algoritmusának.”

Talán érezzük, hogy valami hiányzik. Akkor lényegében van egy végzettségünk, hivatkoznak az írásainkra, és még őszinték is vagyunk. Az EAT 2022-ben kiegészült még egy E betűvel, ami pedig a tapasztalatot jelenti.

De mi is a tapasztalat?

Első kézből származó, élettapasztalat vagy gyakorlati tapasztalat a témában (pl. terméktesztelés, egy étterem meglátogatása).

A Tapasztalat a gyakorlat. A Szakértelem a tudás mélysége.

– Ha szakértő vagyok, akkor automatikusan megbízható vagyok?
– Nem!
Egy szakértő is adhat félrevező információkat. Például idehaza jó pár SEO-s cég megél abból, hogy alacsony minőségű tartalmakat szétszór a saját látogató nélküli WordPress hálozatán, vagy éppen olcsó, irreleváns fizetett helyeket vásárol, ahol cikkeket jelenít meg. Sajnos ezzel marketing-tanácsadáson gyakran szoktam találkozni. 70-80.000 Ft-os havidíjért cserébe a vállalkozó cikkei olyan weboldalakra kerülnek ki, amelyeknek nincs semmilyen valós értékük. Bár ezek mögött a SEO-s cégek mögött van valós teljesítmény, pár nagyobb weboldal látogatottságát ténylegesen felemelik, jellemzően azokét, akik 200-300.000 Ft-ért  is elköltenek releváns cikkhelyeket, de erre egy kisvállalkozónak nem lesz tőkéje, mert nem tud havi 2-3 ilyen prémium helyet vásárolni. Ezeket a SEO-s cégeket pedig gyakran ajánlják más szolgáltatók is, aminek egyszerű magyarázata van: ha új ügyfelet hoznak, akkor 10-20%-ot visszaadnak az ajánlónak. Ilyen értéktelen weboldalakon való megjelenést csomagban lehet megvenni, 100 elhelyezés 70.000 Ft. SEO-sok pedig egymás közt is szoktak cserélgetni megjelenéseket. Szóval óriási biznisz.

Miért pont 2022-ben jött a tapasztalat?

Mert 2022 végén robbant be a köztudatba a ChatGPT (november 30-án indult hódító útjára). A Google ekkor már pontosan tudta, hogy jön a mesterséges intelligencia által generált tartalmak cunamija. Az „Experience” (valós, emberi, fizikai tapasztalat) beemelése volt a válaszuk arra, hogyan fogják megkülönböztetni a hús-vér emberek által írt, valós élményeken alapuló tartalmakat az AI által generált, sokszor steril szövegektől.

Hogyan mutasd meg a tapasztalatodat a weboldaladon? (Gyakorlati tippek)

  1. Felejtsd el a tökéletes stock fotókat! (Saját vizualitás) A letöltött, steril képek ordítanak arról, hogy a cikk írója sosem látta a terméket.
  • A gyakorlatban: Használjatok saját fotókat és videókat! Nem kell stúdióminőség. Legyen rajta a kolléga keze, mutassátok meg a terméket működés közben, vagy fotózzátok le a kicsomagolást. A Google képfelismerő algoritmusa imádja az egyedi, máshol még nem látott vizuális tartalmakat.
  1. Merj őszinte lenni! (A hibák megmutatása) A gyártói leírások és az AI által írt szövegek mindig mindent tökéletesnek írnak le. A valós tapasztalat viszont az, hogy semmi sem hibátlan.
  • A gyakorlatban: Írd le nyugodtan az apró bosszúságokat! „A fűnyíró vágási képe tökéletes, de a beüzemelés a leírt 5 perc helyett 20 percet vett igénybe a nehezen illeszkedő csavarok miatt.” Ez az őszinteség azonnal hitelesíti a tesztet az olvasó és a Google szemében is.
  1. Használj „Hogyan teszteltük” dobozokat (Módszertan) Különösen tesztoldalaknál és affiliate blogoknál kötelező elem, de webáruházak saját tesztjeinél is óriási plusz.
  • A gyakorlatban: A cikk elején vagy végén egy jól elkülönülő dobozban írd le, mennyi ideig teszteltétek a terméket, milyen körülmények között, és mik voltak az értékelési szempontok. (Pl.: „A terméket 2 hétig használtuk napi szinten, városi és erdei környezetben is.”)
  1. A szolgáltatók fegyvere: Az esettanulmány (Case Study) Ha nem terméket árulsz, hanem szolgáltatást (pl. könyvelés, klímaszerelés, marketing), a tapasztalatodat a korábbi, valós munkáid megmutatásával tudod igazolni.
  • A gyakorlatban: A sima „Rólunk” szöveg helyett mutass be konkrét projekteket! Mi volt a kiinduló probléma? Hogyan oldottátok meg? Milyen eredményt hozott? Támogasd meg Előtte-Utána képekkel vagy ügyfél-visszajelzésekkel.
  1. Adj teret a vásárlóid tapasztalatának! (UGC) A te weboldalad megbízhatóságát a felhasználóid tapasztalata (User Generated Content) is óriási mértékben építi.
  • A gyakorlatban: Gyűjts és jeleníts meg valós, szöveges és fényképes vásárlói értékeléseket a termékoldalakon. Egy vásárló által a tükörből lőtt szelfi egy új ruhában ezerszer tapasztalat-alapúbb, mint a gyártó modellfotója.

Előadói tipp ehhez a részhez: Mondd a közönségnek: „A Google azokra a jelekre vadászik, amiket egy robot nem tud reprodukálni. A saját fotód, a saját sztorid és a saját izzadtságod a termékkel – ez az a valuta, amit az AI nem tud hamisítani.”

Akkor most az E-E-A-T egy rangsorolási tényező?

Furcsa módon nem, de egyébként igen. Az EEAT egy minőségértékelő rendszer. Ha alacsony az EEAT, akkor a Google első oldalán szinte esélytelen a tartós jelenlét.
De vigyázzunk, mert létezik az Öreg Dinoszaurusz jelenség. Ez az, amikor egy elavult, csúnya, de öreg oldal a Google első helyéről kirobbanthatatlan. Az, hogy a maga a weboldal már 15 éve ott van stabilan, az egy nagyon jó EEAT jelző. És valószínűleg nem egy link mutat rá, nem egy helyen van megemlítve, és jó eséllyel ismeri a weboldalt a célközönség, és így az átkattintási arány akár 20% fölé is mehet, ami szintén erős jelzés a Google felé.

A lényeg!

Induljunk a „Who, How, Why” gondolkodásból: ki írta/készítette, hogyan készült, és miért készült (kinek az érdekében). Ha ebbe bele tudjuk magunkat élni, akkor az egész logikát nyer, és nem kell megtanulni a szabályokat.

Olvastad már a könyvem?

Friss cikkek

A reklámkörnyezet egészségügyi jelentősége

A reklámkörnyezet egészségügyi jelentősége

A szigorúbb reklámszabályok életet mentenek. Ez erős állítás, amelynek londoni bizonyítékai vásárlási adatokból és egészség-gazdaságtani modellezésből állnak. A reklámszabályozásról szóló viták gyakran a szólásszabadság, a

Hazudik a marketing?

Hazudik a marketing?

A „hazudik-e a marketing?” kérdés jóval többet árul el a szakmáról, mint elsőre gondolnánk. A legtöbb ember ilyenkor nem árazási stratégiára, termékfejlesztésre, értékesítési csatornákra vagy

A könyvem csak 5.775 Ft

A marketinges szakma szépségei

Ha vállalkozóként a marketingre gondolsz, jó eséllyel két kép ugrik be. Az egyik: tolakodó reklámok, kattintásvadász címsorok, manipuláló szlogenek. A másik: a „majd posztolok valamit

Az emberi hang szerepe a reklámokban

A hang, az illatok, az ízek és az érintés folyamatosan körbevesz minket, amikor belépünk egy boltba, leülünk egy étterembe vagy akár otthon hallgatunk egy reklámot.

Online marketing kezdőknek

Az online marketing látszólag bonyolult világa sokakat elriaszthat, de valójában néhány alappillér megértésével és következetes alkalmazásával gyorsan felfedheted a benne rejlő lehetőségeket. Ha kezdőként állsz

Ezek is érdekesek lehetnek