Adatvédelem és bizalom: GDPR, ePrivacy, Consent Mode v2 – mit jelent a gyakorlatban?

Az adatvédelem nem „háttérosztály”, hanem a digitális bizalom infrastruktúrája. A felhasználó ma már nem egyszerű látogató: saját döntést hoz arról, hogy adataiból mi kerülhet be a céges rendszerekbe. A GDPR és az ePrivacy irányelv ezt a döntést jogi keretbe foglalta; a Google Consent Mode v2 pedig technikai nyelvre fordítja, hogy a mérést és a hirdetési ökoszisztémát ezekhez a döntésekhez igazítsuk. Ha ebből a hármasból bármelyik hiányzik, az analitika félreérthető, a hirdetési tanulás torz, és a márka láthatatlanul veszít bizalmat. A következő oldalak célja ezért nem az, hogy paragrafusokkal rémítsünk, és nem is az, hogy fejlesztői trükköket halmozzunk: az a cél, hogy vezetői nyelven értsük, mit jelent a gyakorlatban a „hozzájárulás-központú” működés, hogyan fordítjuk le ezt mérési és hirdetési folyamatokra, és hol dől el a bizalom a mindennapi apróságokban (banner-szöveg, időzítés, paraméterezés, naplózás). A történet logikája egyszerű: először elválasztjuk a két jogi keretet (GDPR vs. ePrivacy), aztán megértjük, mi a Consent Mode v2 valós szerepe (mit szabályoz és mit nem), majd lefordítjuk folyamatokra: CMP→GTM/gtag→GA4 jelút, cookieless pingek és modellezés, riasztások, audit, etika. Nem állítom, hogy ez kényelmes: az adatvédelem fegyelem. De üzletileg megéri, mert a tiszta hozzájárulás, a korrekt tájékoztatás és a következetes mérés láthatóan javítja a visszatérést és a hosszú távú márkahűséget. Röviden: aki ma komolyan veszi a hozzájárulás-központú működést, az nemcsak megfelel, hanem versenyelőnyre tesz szert. És ez a cikk erről szól – arról, hogyan lesz a megfelelésből működő bizalmi stratégia és stabil, auditálható mérés.

GDPR és ePrivacy: keret és szereposztás

A két jogi pillér külön, de együtt működik. A GDPR az általános adatvédelmi rendelet: megmondja, mik a személyes adatok, mik a jogalapok (hozzájárulás, szerződés teljesítése, jogos érdek stb.), hogyan kezelhető a célhoz kötöttség, az adattakarékosság, a törlési jog, az adatbiztonság és a felelősségi körök. Az ePrivacy ezzel szemben „szakjog”: az elektronikus hírközlés világában – ideértve a felhasználó eszközén tárolt információkhoz (cookie, localStorage, mobile ID) való hozzáférést – kimondja, hogy csak a „szigorúan szükséges” kivételeken túl előzetes hozzájárulással lehet olvasni/írni. E kettő együtt jelenti a webes és appos valóságot: hiába van a GDPR alapján jogos érdeked analitikára vagy csalásmegelőzésre, ha az eszköz olvasásához/írásához ePrivacy szerint hozzájárulás kell, és azt nem kérted meg – a tag akkor sem írhat sütit. Emiatt a hozzájárulás valójában két kérdésről szól: 1) jogalap a személyes adatok kezelésére (GDPR), 2) technikai engedély az eszközhozzáféréshez (ePrivacy). A céges „adatvédelmi képletben” ezt kell tisztán szétválasztani. A gyakorlatban ez így néz ki: a cookie-banner (CMP) először rendezi az ePrivacy-kérdést (mihez ad a látogató technikai engedélyt), és egyben kezeli a GDPR-jogalapot (milyen célokra ad hozzájárulást). A mérés és a hirdetés ezután következik: a kódok úgy indulnak el, ahogy a hozzájárulás engedi. Ez nem jogászkodás, hanem kockázatkezelés: ha a skála egyik végén túl szigorú vagy, elveszíted az adatot és a tanulást; ha a másikon „kreatív” vagy, rövid távú jeleket nyersz, hosszabb távon pedig perelhetővé és bizalomvesztetté válsz. Én ezért tartom fontosnak, hogy a szervezet egy oldalra írja a kettőt: mely célokhoz milyen jogalapot használunk (GDPR), és mindehhez milyen eszköz-hozzáférési döntések kapcsolódnak (ePrivacy). Ezt a rendet kell aztán lefordítani a Consent Mode v2 jelnyelvére, mert ott dől el, hogy a mérés mit tehet hozzájárulás nélkül, mit tehet csak modellezéssel, és mit csak kifejezett engedéllyel.

Consent Mode v2: mit szabályoz és mit nem

A Consent Mode v2 nem „mindentudó” pajzs, hanem szabályozóréteg. Arra való, hogy a Google-címkék (és SDK-k) a felhasználói döntéshez igazítsák viselkedésüket. Két régi jel (ad_storage, analytics_storage) mellé két új, hirdetési célú jel tartozik (ad_user_data és ad_personalization). A logika egyértelmű: ad_storage és analytics_storage mondja meg, hogy a címke használhat-e a böngészőben tárolt információt (cookie/localStorage) hirdetési, illetve analitikai célra; ad_user_data azt rögzíti, hogy küldhető-e felhasználói adat hirdetési célokra (például bővített konverziókhoz), míg az ad_personalization a személyre szabott hirdetésekhez adott engedélyt írja le. A Consent Mode v2 tehát nem „engedélyt gyárt”, hanem átveszi a CMP döntését, és ennek megfelelően működteti a tageket. Két üzemmód létezik: Basic, amikor hozzájárulás hiányában semmilyen jel sem megy (a kódok sem töltődnek be), és Advanced, amikor hozzájárulás hiányában „cookieless pingek” indulnak, amelyek anonim, nem azonosító célú mintajeleket visznek (például oldalbetöltés tényét) modellezési célra (konverzió-becslés). Hogy melyiket válasszuk, az nem hitkérdés, hanem szervezeti döntés: a Basic egyszerűbb és „sterilebb”, de elveszíti a modellezés előnyeit; az Advanced több jelet tart életben, így kevésbé esik szét az attribúció és a hirdetési tanulás, viszont nagyobb fegyelmet követel (időzítés, naplózás, diagnosztika). Fontos: a Consent Mode nem mentesít a hozzájárulás alól, és nem csinál GDPR-kompatibilitást ott, ahol a folyamat (tájékoztatás, dokumentáció, DPA, adattakarékosság) nincs rendben. És még egy üzemeltetési tény: az EGT-területen futó mérésekhez (különösen ha GA-adatot használsz hirdetési rendszerekben, vagy bővített konverziókat küldesz) a Google elvárja, hogy a hozzájárulási jelzéseket hitelesen továbbítsd. Ezt a diagnosztika vissza is jelzi: ha a jelút hibás (későn frissül, nem ott frissül, ahol a felhasználó dönt), vagy a CMP nincs összekötve a taggel, a rendszer egyre több funkciót „lebutít”, és a tanulás szétesik. A tanulság: a Consent Mode v2 nem „felrakandó kód”, hanem folyamat – ha a folyamat tiszta, a mérés és a hirdetés továbbra is használható marad hozzájárulás hiányában is (modellezve), és pontos lesz ott, ahol a látogató engedélyt ad.

CMP→GTM/gtag→GA4 jelút: hogyan néz ki rendben

Az egész rendszer ott nyer vagy bukik, hogy a hozzájárulási döntés mikor és hogyan ér oda a tagekhez. A jó jelút három lépés: 1) CMP (Consent Management Platform) megjelenik az oldal legelső fázisában, tisztán, érthetően, a helyi nyelven; 2) a döntés azonnal átmegy a GTM/gtag felé (Consent Initialization időzítéssel vagy gtag consent parancsokkal), és beállítja az alap státuszt (default all: denied) majd a felhasználói választ (update granted/denied) még azelőtt, hogy oldalváltás történne; 3) a GA4 és a hirdetési címkék e jelek alapján viselkednek (cookiek kezelése, pingek küldése, modellezés). Ebből a három lépésből bármelyik késik vagy kihagy, borul az egész: ha a CMP későn jelenik meg, a tag már írt sütit; ha a döntés az aloldalon frissül csak, az első oldal már „rossz jogállapotban” ment; ha a GTM-ben a Consent Initialization nem fut előbb, a tagek az előző állapottal dolgoznak. A rendezett megvalósítás nem bonyolult, csak fegyelem kell hozzá:

• Időzítés: a CMP a legelső, a GTM-ben Consent Initialization, aztán jöhet bármi más.
• Alapállapot: default = denied minden jelre (ad_storage, analytics_storage, ad_user_data, ad_personalization); update csak a kattintás pillanatában.
• Naplózás: minden változást (név, paraméter, idő) jegyzünk; kiadás előtt DebugView + Tag Assistant; kiadás után diagnosztika és riasztás.
• Egységes nyelv: web és app ugyanazokat a jeleket használja, a dokumentáció közös; a CMP-ben és a tájékoztatókban ugyanazokat a fogalmakat írjuk le, mint a mérési tervben.

Hogy lássuk, hol szokott elszállni a dolog, álljon itt egy gyors helyzet-tábla:

Ha csapatnak magyar nyelvű, vizuális áttekintő kell a beállításhoz (WordPress + GTM példákkal), jó indulópont lehet ez a videó:

A lényeg nem változik: előbb a döntés, utána a jel. Ha ezt tartjuk, a rendszer tisztán működik, és a hozzájárulás nem akadály, hanem a bizalmi működés természetes része.

Consent Mode v2 és a mérés/hirdetés valós következményei

A legfontosabb tény, amit tisztán kell látni: a Consent Mode v2 viselkedést szabályoz és (Advanced módban) mintavételi jeleket küld a modellezéshez; nem helyettesíti a felhasználói hozzájárulást, és nem „keni be” a jogi kockázatot technikával. Mit jelent ez üzletileg? Először: az analitika és a hirdetési platformok közti híd továbbra is áll, még akkor is, ha a hozzájárulási arány alacsony – a cookieless pingek és a konverziómodellezés csökkentik a vakfoltot. Másodszor: a mérés minősége mostantól nem csak a fejlesztésen, hanem a hozzájárulási arányon is múlik. Egy tisztességesen megírt, gyorsan betöltődő, érthető banner többet ér a tanulásban, mint száz mikroszabály a GTM-ben. Harmadszor: az attribúcióról beszélgetve el kell fogadnunk, hogy a mintavétel és a modellek bizonytalanságot hoznak a rendszerbe. Ezt kísérleti renddel kell kezelni (geó-holdout, idősoros tesztek, frekvenciasapka-kísérletek), különben a „modell mondta” lesz az érv. Negyedszer: a vezetői riportokban kötelező feltüntetni a hozzájárulási arányt és a mode arányt (mekkora a cookieless rész), különben döntést hozunk a „régi világ” determinisztikus illúziói alapján. Végül: a hirdetési integrációk (bővített konverziók, remarketing, közönségszinkron) csak akkor maradnak megbízhatóak, ha a jelút konzisztens, a duplikációt (transaction_id, event_id) kezeljük, és a CRM/POS visszacsatolást jogilag és technikailag is a helyére tesszük. A tanácsom egyszerű: fogadd el, hogy a világ modellezett – és tegyél mellé fegyelmezett kísérletezést. Ezzel visszahozod a bizonytalanságot a döntések világába, és a Consent Mode v2 nem „kényszer” lesz, hanem eszköz a valóság pontosabb közelítéséhez. Így leszel egyszerre megfelelési és növekedési pályán.

Jogalap-stratégia és felelősségi mátrix

Az adatvédelemben a legnagyobb kockázat nem a „rossz kód”, hanem a rendezetlen jogalap. A GDPR és az ePrivacy együtt azt üzenik: külön kell döntened arról, hogy milyen célra és milyen jogalapon kezeled a személyes adatot (GDPR), és külön arról, hogy a felhasználó eszközén olvasol‑e vagy írsz‑e információt (ePrivacy). A kettő nem csereszabatos. Analitika és hirdetés esetén ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy még ha találnál is jogalapot a GDPR alatt (például jogos érdek), az eszköz‑hozzáférést az ePrivacy miatt jellemzően csak előzetes hozzájárulással teheted meg – tehát a cookie‑szintű írás/olvasás nem „okos jogértelmezéssel” kikerülhető. Érdemes emiatt rendet vágni a célok között és mindenhez hozzárendelni a jogalapot, a hozzájárulás szükségességét és a megőrzési rendet. Ugyanilyen fontos a szereposztás: ki az adatkezelő (aki a célról és az eszközökről dönt), és ki az adatfeldolgozó (aki az adatkezelő nevében végez műveletet)? A Google Analytics esetén a legtöbb szervezet adatkezelő, a Google pedig adatfeldolgozó – ennek megfelelő adatfeldolgozási feltételekkel (DPA), adattovábbítási klauzulákkal. A „papír” akkor él, ha a folyamatok is: adattakarékosság (csak a szükséges esemény/paraméter), célhoz kötöttség (nem gyűjtünk „hátha jó lesz” alapon), megőrzési idők és törlés, DPIA ott, ahol nagy a kockázat (például viselkedési profilozás, érzékeny szegmensek). Én minden csapatnál bevezetem a felelősségi mátrixot: jog, marketing, termék, fejlesztés, ügynökség – ki miért felel, ki mit hagy jóvá, és milyen napló készül a változásokról. Ha ez nincs leírva, a hozzáférések és a kódok idővel „elszabadulnak”, és a megfelelés csak remény marad. Az alábbi táblázat a döntési helyzeteket „egy lapon” mutatja; nem jogi tanács, hanem operatív térkép. A mátrix lényege, hogy ugyanarra a célra ugyanazt a döntést hozzuk weben és appban is – és ezt a Consent Mode jelnyelvén azonnal érvényesítjük.

CMP szöveg, dizájn és időzítés – mi működik

A hozzájárulás aránya ma mérési mutató. Az „igenek” nem a gomb színén dőlnek el, hanem azon, hogy az üzenet tiszta‑e, a döntés könnyű‑e, és az oldal gyors‑e. A jó CMP (Consent Management Platform) nem trükkös, hanem érthető: megnevezi a célokat a felhasználó nyelvén, röviden leírja az előnyt („releváns ajánlatok, jobb élmény, gyorsabb oldal”), és tényleges választ ad: elfogad, elutasít, testreszab. Tilos a sötét minta: félrevezető kontrasztok, zsúfolt jogi halandzsa, elbújtatott „mégis folytatom”. Az időzítés legalább ennyire számít: a banner a legelső render előtt jelenjen meg; a döntés pedig azonnal menjen át a GTM/gtag felé (Consent Initialization). Ha a jel késik, a tagek rossz állapotot vesznek fel és írnak, amikor nem kellene. Szövegben a „miért” mondat hozza a legtöbbet: „Azért kérünk engedélyt, hogy arányos méréssel jobb terméket és relevánsabb ajánlatokat adjunk; nem kérünk többet a szükségesnél.” Ezzel nem manipulálunk, hanem magyarázunk. A testreszabás nézetben a célcsoportoknak megfelelő nyelvet használjuk (analitika, teljesítmény, személyre szabott hirdetés); ahol lehet, emeljük ki, hogy az analitika nélkül is működik az oldal – csak rosszabb döntéseket hozunk, és gyengébb lesz a felhasználói élmény finomhangolása. Tapasztalatom szerint a legnagyobb liftet három egyszerű finomítás adja: 1) rövid, világos első üzenet; 2) reális előny megnevezése; 3) gyors oldalbetöltés (a lassú oldal minden bannert bűnösnek tűntet fel). Mindezt érdemes A/B‑vel tesztelni: nem a nagy konverzió, hanem a nagyobb bizalom a cél. A riasztások közé vegyük fel a hozzájárulási arány hirtelen esését: ha egyik napról a másikra 10–15 százalékponttal változik, az jellemzően nem „piaci hangulat”, hanem technikai hiba vagy rosszul időzített release. És még valami: amit ígérünk a bannerben, tartsuk is be. Ha „csak analitikához” kérünk engedélyt, ne állítson be remarketing címkét a rendszer; a felhasználó memóriája hosszabb, mint hinnénk – egyszeri csalódás hónapokra rontja az elfogadási arányt.

• Javasolt mikroszövegek: „Analitikai sütik: segítenek megérteni, mit érdemes fejlesztenünk.” „Hirdetési sütik: ettől lesz kevesebb felesleges hirdetés.” „A döntésed bármikor módosítható.”
• UI‑elvek: első képernyőn valós választási lehetőség; azonos vizuális súly az elfogadásnak és az elutasításnak; tiszta link a részletekhez; gyors interakció.

Basic vagy Advanced Consent Mode – döntési fa

A Consent Mode v2 két üzemmódja közül választani nem hittétel, hanem kockázat‑hozam döntés. A Basic módban hozzájárulás hiányában semmi nem fut: nincsenek cookieless pingek, nincs modell‑jel, a mérés és a hirdetés tanulása ilyenkor üres marad. Az Advanced módban hozzájárulás hiányában is küldünk azonosítatlan jelzéseket (oldalbetöltés, konverzió tényének mintázata), amelyeket a rendszerek becsléshez használnak. Mit vegyél figyelembe? Ha erősen szabályozott iparágban dolgozol, alacsony kockázatvállalással, kevés hirdetési költéssel, a Basic elegendő lehet – egyszerűbb, kevesebb hibapont. Ha jelentős performance‑büdzsét kezelsz, több csatorna tanulását eteted GA4/Ads jelekkel, és az attribúció fontos, az Advanced a racionális választás – de csak akkor, ha a folyamat és a naplózás fegyelmezett. A döntéshez az alábbi rövid táblázat segít; a „zöld sorok” Advanced felé, a „kék sorok” Basic felé tolnak. A lényeg: ne egyetlen tulajdonban „vegyítsd” a két filozófiát, mert diagnosztikailag átláthatatlan lesz. Inkább legyen világos rend: melyik ország/márka milyen üzemmódon fut, és ezt dokumentáld az adat‑szótárban és a változásnaplóban.

Diagnosztika, riasztások és a modellezés kezelése GA4‑ben

A világ már nem determinisztikus; a modellezés a működés része. Ezt el kell fogadni – és kezelni kell. GA4‑ben két szintet figyelek: a hozzájárulási és üzemmód arányokat (mennyi a granted vs. denied, mennyi a cookieless rész), valamint a konverziók modellezett hányadát (mekkora részt becsül a rendszer). Ezeket a számokat nem a marketing jókedvéért, hanem a vezetői döntések védelmében kell kiírni minden negyedéves riport elejére: ha a modell‑arány nő, a konfidencia sáv is nő – vagyis a kísérleti rend (geó‑holdout, idősoros kontroll) súlya is nő. A riasztás nem csak bevételi eseményekre lőjön, hanem a consent‑arány és a cookieless arány hirtelen elmozdulásaira is. Ha ezek mozognak, a csatorna‑mix „átértékelődik” minden optimalizáció nélkül – kár a kampányost hibáztatni egy hibás CMP‑release miatt. Elemzésben a modell‑arányok mellett végig viszek két „kemény” eljárást. Az első a tölcsér‑teszt: amikor változik a modellezés mértéke, a tölcsérszakaszok arányai azonos irányba mozdulnak‑e? Ha csak a „vásárlás” nő, de az előtte levő szakaszok nem, akkor a változás nem üzemi, hanem attribúciós. A második a kísérleti visszalövés: nagy kampánydöntés előtt egy kisebb geóban holdoutot tartok (azonos frekvencia, kreatív, de kizárt jel vagy fordítva), és az Ads/GA4‑oldali eltérést idősoron vizsgálom. Ha a kettő együtt azt mutatja, hogy a jelmegoldás tényleg értéket hoz, megy országosba; ha nem, visszafordítjuk. A nap végén a modell nem ellenség, hanem becslés – de csak addig hasznos, amíg saját kísérletekkel védjük. Ezt a kultúrát a szervezetnek meg kell tanulnia, különben visszasodródunk a „last click” kényelmes tévedésébe.

• Javasolt riasztások: hozzájárulási arány −10 p.p. 24 órán belül; cookieless arány +15 p.p. 24 órán belül; modellezett konverziók részaránya +20% egy héten; ismeretlen referral megugrása; purchase/lead esés a hozzájárulási eséssel együtt.
• Explorations rutin: tölcsér (consent előtti/utáni időszak), útvonal (ismeretlen források), kohorsz (consent‑arány × visszatérés), attribúciós összevetés (data‑driven vs. time‑decay).

Audit, dokumentáció és adatéletciklus

Adatvédelem nélkül nincs bizalom, dokumentáció nélkül nincs adatvédelem. A papír itt nem felesleges: ez a rendszermemória. Nálam az éves audit három szintet érint. Fiók: hozzáférések (Admin jogok felülvizsgálata, 2FA), ügynökségi jogosultságok, offboarding rend (kilépő partner törlése). Tulajdon: konverziók, közönségek, csatorna‑csoportosítási szabályok, adatmegtartás ideje, linkelések (Ads, Search Console, BigQuery), változásnapló. Adatfolyam: enhanced measurement beállítások, cross‑domain és referral‑kivétel, DebugView próbafolyamat, duplikált purchase‑detektálás, SPA route‑kezelés, appban verziózás. A dokumentációt nem dísznek írjuk: mérési terv (esemény/paraméter szótár), adat‑szótár (mezőnév, jelentés, mértékegység), felelősségi mátrix, kiadási napló, incidens‑runbook (mi történik adatdöccenőnél), törlési eljárás (DSAR/„right to be forgotten”), adattörlési ütemterv (retenció lejárta). Ha warehouse‑t használsz (használj), legyen „golden dataset”: kezelt idősorok, deduplikált rendelés/lead, verziózott csatornaszabályok, és külön napló a consent arányról. A jó audit nem büntet, hanem megerősít: rávilágít, hol szór a rendszer, és milyen áron. Az alábbi táblázat működő „ki kicsoda és mikor” összefoglaló – érdemes saját környezetre átírni és a negyedéves megbeszélésre vinni. Ha ezt következetesen futtatod, a megfelelés „melléktermék” lesz: rend van, és a rend látszik is.

Etika és magyar piaci kitekintés

A hozzájárulás‑központú működés nem „akadályfutás”, hanem kultúra. A felhasználó nem nyersanyag: partner. Ha ezt komolyan vesszük, a mérést nem a jog minimumára húzzuk, hanem a bizalom maximumára. Magyar piacon gyakori hiba a „túl‑megfelelés” (mindent blokkolunk, el is veszítjük az adatot) és a „kreatív megfelelés” (a banner csak dísz, a címkék mennek). Mindkettő rövid távú béke, hosszú távú veszteség. Amit javaslok: nevezd nevén az értékcserét. „Releváns tartalmat és jobb élményt adunk, cserébe arányosan mérünk. Te döntesz, és bármikor módosíthatod.” Ez tiszta, vállalható és hosszú távon magasabb elfogadást ad, mint bármely csillogó trükk. Etikailag tarts egy piros vonalat: személyes adat nem megy eseménybe; érzékeny kategóriák nem kerülnek célzásba hozzájárulás nélkül; gyermekeknek szóló felületeken külön szigor; sérülékeny helyzetű felhasználók (például gyász, egészség) külön kímélet. Szociológiai értelemben a bizalom kumulatív: a jó tájékoztatás, a gyors észrevétel‑kezelés és a következetes dokumentáció olyan „márka‑tőkét” épít, amely visszatérőkben, ajánlásokban, magasabb kosárértékben mérhető. A piac emlékszik arra is, ki játszik tisztán. Ezt a tőkét védi a rendezettség – és ezt a tőkét rontja minden kétes rövidítés. Ha a csapat ezt megérti, a Consent Mode már nem kötelező gyakorlat lesz, hanem a működés természetes része: a rendszer együtt lélegzik az ügyféllel. Ilyenkor az analitika nem „adat”, hanem figyelem. És ebből lesz a hűség – ami végül a pénzügyi sorokon is látszik.

Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint

A hozzájárulás nem gát, hanem irány. Amikor a mérést a felhasználó döntéséhez igazítjuk, a vállalat valójában önfegyelmet tanul: csak azt mérjük, aminek értelme van, és úgy mérjük, hogy vállalható legyen. Ebből lesz jó döntés és tartós márka. Nem az a cél, hogy minden jelet megszerezzünk, hanem hogy a fontos jelekben bízhassunk – ma és holnap is. Aki ezt a rendet felépíti, az Advanced módban modellez, Basicben tisztán mér, és mindkettőt dokumentálja. Aki nem, az vagy vakon repül, vagy szürke zónában. Én az előbbit választom: átlátható folyamat, tiszta CMP, következetes Consent Mode, kísérletezés a modellek körül, és becsületes kommunikáció az ügyfélnek. Ez nem csak megfelelés: ez stratégia. A bizalom ma versenyelőny. És a bizalom építésének legjobb módja, ha először mi magunk leszünk pontosak – a szavainkban és a mérésünkben is.

Források:
Google Tag Platform – Consent Mode v2 útmutató
EUR‑Lex – General Data Protection Regulation (EU) 2016/679 (PDF)
EUR‑Lex – ePrivacy Directive 2002/58/EC (PDF)

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.