Narancssárga csészéből finomabbnak érezzük a kakaót, mint fehér csészéből – hihetetlen, igaz? Az agyunk csodálatosan rejtélyes, tele apró trükkökkel és meglepő jelenségekkel, amelyeket észre sem veszünk a hétköznapokban. Susan A. Greenfield világhírű brit idegtudós éppen ezekre a rejtett agyi csodákra irányítja rá a figyelmet Az agy 24 órája – Utazás a tudatunkon innen és túl című új könyvében. Greenfield egyetlen nap leforgása alatt, reggeltől estig vezeti végig az olvasót az emberi agy működésén, hogy közérthetően tárja fel, mit tud ma a tudomány a tudatosságról. A könyv már első hallásra is provokatív kérdéseket vet fel: Van-e tudata egy magzatnak? Mi zajlik a fejünkben altatás közben? – és ígéretet tesz arra, hogy izgalmas utazásra visz a saját elménk mélyére. Az alábbiakban áttekintjük, mire számíthatsz ebben a rendhagyó „egy nap az agyban” kalandban, és miért tartja sok szakember – köztük én is – fontos olvasmánynak ezt a művet.
A könyv megközelítése: egy nap az agyban
Greenfield könyve különleges szerkezettel dolgozik: felfűzi a tudományos mondanivalót egy képzeletbeli átlagember egy napjára. A történet szerint a főhős, akit az olvasó könnyedén magára vonhat, reggel felébred, majd elindul a szokásos napi tevékenységei felé – és mi ezalatt megtudjuk, mi zajlik az agyában mindeközben. A szerző végigkalauzol az ébredés pillanatától a délelőtti rutincselekvéseken át (például a kutyasétáltatás vagy a munkába indulás), egészen az esti álmok világáig. Minden epizód egy-egy ugródeszka: a kutyasétáltatás fejezetében az állati tudatosság és a mozgás agyra gyakorolt hatása kerül szóba, a munkahelyi fantáziálás kapcsán az álmodozás és figyelem mechanizmusai, míg az álomba merülés fejezetben a tudatos és tudattalan közti átmenet, az álomtevékenység neurológiai háttere tárul fel. Ez a “nap a fejünkben” keret egy olvasmányos kapocs a tudományos ismeretek között: Greenfield nem egy sterilezált laboratóriumban vizsgálja a tudatot, hanem a hétköznapi élet díszletei között. Így a legabstraktabb elméletek is emberközelibbé válnak, hiszen mindannyian átéljük ezeket a helyzeteket – még ha nem is gondolunk bele, mi történik közben az agyunkban.
Mit tudunk a tudatosságról?
A könyv központi kérdése egy ősidők óta feszegetett talány: hogyan képes a fizikailag létező agyunk életre hívni a tudatot, azt a gazdag és sokféle szubjektív élményvilágot, amely minden emberben ott rejlik? Sokáig ez a kérdés filozófusok magánterülete volt, de az utóbbi évtizedekben a neurológia is komolyan foglalkozni kezdett vele. Greenfield rámutat, hogy mindenkinek egyedi, megoszthatatlan belső világa van, és a tudomány ma már képes részlegesen feltérképezni, mi zajlik az agyban akkor, amikor ezt a belső világot – a tudatosságot – megéljük. A szerző szerint a tudatosság dinamikus jelenség: amit éber állapotban “birtoklunk”, azt alvás vagy altatás során elveszítjük, és újra felébredve visszanyerjük. De vajon mit jelent ez pontosan? Összetéveszthető-e a tudatosság a puszta éberséggel vagy figyelemmel? Greenfield óvatosan bontja ki a fogalmat. Hangsúlyozza, hogy a tudatosság nem csupán annyi, hogy tudatában vagyunk a külvilág egy szeletének – ez csak az éber figyelem. A valódi tudat magában foglalja önmagunk érzékelését, az emlékek és érzések kavalkádját, mindazt az impresszió- és gondolat-áradatot, ami “mi”-vé tesz minket. A könyv betekintést enged abba, hol tartanak ma a kutatások: milyen agyi folyamatok szükségesek ahhoz, hogy a fény hullámhosszából az agyunkban színes látvány, vagy a levegő rezgéseiből zene és gondolat szülessen. Greenfield hisz abban, hogy a tudatot nem elszigetelt jelenségként kell tanulmányoznunk, hanem úgy, ahogy azt nap mint nap megéljük – a laboratóriumi kísérleteken túl, a valós élet kontextusában.
Mindennapi példák és érdekességek
Az Az agy 24 órája bővelkedik meglepő tudományos érdekességekben, amelyek rávilágítanak, mennyire furfangos módon működik az agyunk. Greenfield rengeteg hétköznapi példát hoz, hogy érthetővé tegyen bonyolult jelenségeket. Az imént említett kakaós csésze esete is ezt szolgálja: egy kis kísérlet igazolja, hogy az érzékelésünk mennyire kontextusfüggő – ugyanaz az íz másnak tűnhet egy eltérő színű edényből fogyasztva. A szerző kitér az időzítés szerepére is: miként hat az idő múlása és az időzavar az agyi folyamatokra. Felhívja a figyelmet, hogy az agyunk bizonyos műveletei milliszekundumok alatt zajlanak, és ezek finom összehangolása szükséges ahhoz, hogy a valóságot folytonos élményként érzékeljük. Természetesen nem maradhat ki az agy plaszticitása, vagyis az a képessége, hogy tanulás és tapasztalat révén folyamatosan változtatja a struktúráját. Greenfield közérthetően magyarázza el, hogyan épülnek át az idegi kapcsolatok, amikor új készséget sajátítunk el vagy alkalmazkodunk egy új környezethez. A könyv lapjain megelevenedik a tanulás biológiája: megtudhatjuk például, mi történik az agyunkban, amikor gyerekként biciklizni tanulunk, vagy felnőttként egy új nyelv szavait memorizáljuk. Emellett szó esik a álmokról és az alvás rejtélyes világáról is. Greenfield végig arra törekszik, hogy a tudományos adatokat összevesse a mindennapi tapasztalatainkkal – így az olvasó gyakran kap a fejéhez: “Tényleg, velem is pont ilyen történik!” Az ilyen aha-élmények teszik a könyvet élvezetessé: miközben szórakoztató példákat olvasunk, észrevétlenül sajátítunk el modern neurobiológiai ismereteket.
A tudat sérülékeny oldala – betegségek és technológia
Greenfield nem idealizálja a tudatot: bemutatja annak sérülékenységét is, amikor az agy nem a megszokott módon működik. A könyv képzeletbeli főhősének családjában felbukkanó problémákon keresztül a szerző érzékletesen magyarázza el a tudatzavarok és agyi betegségek hátterét. Az egyik fejezetben például a főhős hazatér, és depresszióval küzdő házastársával találkozik – ez kiváló alkalmat ad Greenfieldnek, hogy közérthetően beszéljen a depresszió neurokémiai alapjairól, és arról, hogyan befolyásolja ez a kórkép a tudatos gondolkodást és az érzelmeket. Később előkerül egy idős dementiával (Alzheimer-kórral) élő rokon alakja, akin keresztül megtudjuk, mi történik az agyban memóriazavarok és személyiségbeli változások esetén. A szerző kitér a skizofrénia témájára is – sőt, meglepő párhuzamra hívja fel a figyelmet: bizonyos szempontból a skizofrén betegek agyműködése hasonlóságot mutat a kisgyermekek agyának működésével. Ez persze nem azt jelenti, hogy a skizofrénia “gyerekes” állapot, hanem rámutat néhány közös vonásra, például az érzékelés integrációjának nehézségeire, ami a fejlődés korai szakaszában és e betegségben is megfigyelhető. A családon belül megjelenik egy kamasszá cseperedő fiú is: az ő lázadó, ingadozó viselkedése kapcsán Greenfield a serdülőkori agy sajátosságait ismerteti. Ez a rész különösen érdekes lehet a szülőknek: kiderül, hogy a tinédzserek agyfejlődése még nem befejezett, ami magyarázatot adhat az impulzív, kockázatkereső viselkedésükre. A szerző ezzel összefüggésben hangsúlyozza a technológia és a digitális kultúra hatását is a fiatal elmék formálódására. Greenfield meglehetősen sarkos véleményt fogalmaz meg: szerinte a 21. századi képernyőfüggő életmód egy óriási, kontrollálatlan kísérlet az emberi aggyal. A gyerekek és felnőttek egyaránt kütyüktől és online ingerektől elárasztva nőnek fel, ami példátlan módon formálja át az agy idegi hálózatait. A könyv figyelmeztet: ha nem használjuk tudatosan az agyunkat – például kreatív tevékenységekkel, olvasással, társas kapcsolatokkal –, akkor az “amit nem használunk, elsorvad” elv alapján bizonyos képességeink gyengülhetnek. Greenfield kitér a rekreációs drogok kérdésére is, hiszen ezek a szerek drasztikusan befolyásolják a tudatállapotot és hosszú távon károsíthatják az agyat. Összességében a könyv nem csak az egészséges tudat működését festi le, hanem árnyalt képet ad arról is, mi történik, ha ez a finom gépezet kisiklik – legyen az betegség vagy külső behatás (technológia, drogok) miatt.
Neuronegyüttesek: a tudat biológiai alapja?
A Az agy 24 órája egyik legizgalmasabb üzenete Greenfield saját hipotéziséhez kapcsolódik, miszerint a tudatosságot az agyban zajló ideiglenes neurális mintázatok, úgynevezett neuronegyüttesek hozzák létre. A szerző egy szemléletes hasonlattal él, hogy érthetővé tegye ezt a gondolatot: az agyunk olyan, mint egy tó, amelybe bedobnak egy követ – maga az inger vagy élmény. A kő által keltett hullámok a neuroncsoportok aktivitását jelképezik. Nem csak a kő (az inger) jellemzői számítanak, hanem a tó vízének “viszkozitása”, vagyis az agy pillanatnyi állapota is. Ha az “agyvíz” sűrű (mondjuk fáradtak vagyunk, kimerültek), a hullámok lassabban terjednek, azaz az agyunk lomhábban reagál. Ezzel a metaforával Greenfield sok mindent megmagyaráz: például miért reagálunk másképp ugyanarra az ingerre kipihenten és fáradtan. De a legfőbb állítása túlmutat a hasonlaton: a tudat szerinte nem egyetlen agyterülethez vagy az egész agyhoz kötődik, hanem az idegsejtek folyton változó, összekapcsolódó csoportjaihoz. Amikor valamilyen környezeti inger ér (egy hang, egy kép, egy ötlet), az agyunk nem egy statikus kapcsolókészlet szerint reagál, hanem egyedi módon, a pillanatnak megfelelően összekapcsol bizonyos neuronokat. Ilyenkor egy átmeneti idegsejthálózat – egy neuronegyüttes – jön létre, amelynek aktivációja tudatos élményt eredményez: ezt érezzük, mikor felfogunk egy benyomást. Aztán, ahogy az inger elmúlik, ez a hálózat széthullik, a “hullámok elcsitulnak a tó felszínén”. Élettartamuk csupán töredék másodperc, talán egyetlen szempillantásnyi, mégis ezek a villanások adják a tudat folytonos áramlását. Ha pedig egy bizonyos mintázat sokszor ismétlődik – például naponta gyakoroljuk a zongoraleckét –, az ideiglenes kapcsolódások lassanként maradandó hálózattá, “huzalozott” agyi kapcsolatokká alakulhatnak. Ez a tanulás alapja: a gyakran használt idegi ösvények megszilárdulnak, és idővel az identitásunk, képességeink részévé válnak. Greenfield itt tovább megy egy merész felvetéssel: szerinte a neuronhálózatok nemcsak kémiai szinapszisokon és neurotranszmittereken keresztül kommunikálnak, hanem egy harmadik módon is. Kísérletekre hivatkozva vázolja, hogy a folyamatosan keletkező és eltűnő neuronegyüttesek között létezhet egy kb. 200 Hz-es frekvenciájú elektromos oszcilláció, egyfajta háttérhullám, amely összehangolja őket. Ezt úgy képzelhetjük el, mint egy “alaphangot”: miközben a neuroncsoportok pillanatnyi dallamai felcsendülnek és elhalnak, ez a háttérritmus végig szól, és talán ez hordozza magát a tudatosságot, az éber létezés folytonosságát. Noha ez az ötlet még nem bizonyított, sőt a tudósközösségben vitatott, nagyon izgalmas gondolatkísérlet. Rávilágít arra, hogy a tudatot nem biztos, hogy egyetlen konkrét dologban kell keresnünk az agyban – lehet, hogy egy komplex mintázat, egy folyamat az, ami a fizikai agy tevékenységéből szubjektív élménnyé lényegül. Greenfield tehát hozzájárul a tudat mibenlétéről szóló tudományos párbeszédhez egy saját elméleti kerettel, ami gondolkodásra készteti az olvasót is.
Olvasási élmény és hasznosíthatóság
Felmerül a kérdés: vajon mennyire érthető egy ilyen mély tudományos téma egy laikus olvasó számára? Greenfield könyve őszintén szólva nem “estimesének” való, hanem odafigyelést és elmélyülést kíván. Bár a szerző stílusa alapvetően magyarázó és példákkal illusztráló, a tartalom sűrűsége miatt előfordulhat, hogy egy-egy bekezdést újra kell olvasnunk a teljes megértéshez. Ez azonban nem hibája a műnek, sokkal inkább a téma komplexitásából fakad. Aki szereti a népszerű-tudományos könyveket és nem riad vissza a gondolkodtató szövegektől, azt kifejezetten jutalmazni fogja ez a kötet. Számos “aha-pillanatot” élhetünk át olvasás közben, amikor összeáll a kép arról, amit korábban csak homályosan sejtettünk az agyunkkal kapcsolatban. Ugyanakkor voltak olvasók, akik kritikusan megjegyezték, hogy a könyv nem minden része sikerült teljesen közérthetőre – néhol a nyelvezet még mindig tudományos zsargonba hajlik, vagy túl sok információt zúdít egyszerre az olvasóra. Ez rámutat, milyen kihívás a tudományt a nagyközönség számára élvezhető formában tálalni. Greenfield kísérlete mindenesetre dicséretes és úttörő abból a szempontból, hogy a tudat fogalmát ilyen sokrétűen és mégis a mindennapokhoz kapcsolva tárgyalja. A könyv elolvasása után az ember más szemmel néz egy átlagos napjára is: jobban megérti, mi zajlik a fejében, amikor kávéval ébred, amikor belefeledkezik egy dalba a rádióban, vagy amikor este álomba merül. Ezek az ismeretek nem csak érdekesek, de hasznosak is lehetnek. Ha jobban értjük az agyunk működését, könnyebben elfogadjuk saját mentális jelenségeinket (például hogy miért vagyunk dekoncentráltak fáradtan, vagy miért fontos a mozgás a szellemi frissességhez). Sőt, az ilyen tudás gyakorlati területeken is kamatozhat. Gondoljunk bele: a marketing, az oktatás, vagy épp a vezetés területén egyre inkább előny, ha tisztában vagyunk az emberi agy és viselkedés alapjaival. (Nem véletlen, hogy az utóbbi időben a neuromarketing fogalma is felkapottá vált.) Greenfield könyve ugyan nem gyakorlati kézikönyv, de az alapokat adja meg ahhoz, hogy megértsük, miért reagálnak úgy az emberek, ahogy – legyen szó vásárlási döntésről vagy egy vitás helyzetről. Összességében tehát az olvasási élmény egyszerre lehet kihívás és inspiráció: lassabb, elmélyülő olvasást igényel, cserébe viszont átfogóbb megértést nyújt saját magunkról.
Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint
A Greenfield által bemutatott ismeretek nem csupán a tudományos kíváncsiság kielégítésére jók – gyakorlati tanulságuk is van. Marketing és üzleti területen dolgozó szakemberként azt látom, hogy az emberi agy működésének megértése versenyelőnyt jelent: legyen szó ügyfelek jobb megszólításáról vagy saját csapatunk motiválásáról, a pszichológiai és neurológiai tudás felbecsülhetetlen érték. Nem véletlen, hogy én magam is kiemelten foglalkozom ezzel a metszésponttal – például Online marketing és pszichológia című könyvemben is igyekeztem átadni azokat az alapokat, amelyekre egy üzleti döntéshozó vagy marketingszakember támaszkodhat. Greenfield munkája azonban még mélyebbre megy: általános emberi szinten hat. Olvasása közben az emberben óhatatlanul megfogalmazódik a gondolat, hogy mennyire csoda és törékeny egyszerre az emberi elme. Arra is ráébreszt, hogy a modern technológiai közegben tudatos erőfeszítés nélkül könnyen elveszíthetjük azt a képességünket, hogy igazán jelen legyünk a saját életünkben. Számomra Az agy 24 órája megerősítette azt a hitet, hogy minél többet tudunk az agyunkról, annál jobban tudjuk irányítani a sorsunkat. Ez nem csupán tudományos felfedezőút, hanem önismereti utazás is minden olvasó számára.
„Az emberi tudat megértése nem pusztán tudományos feladvány, hanem létfontosságú ahhoz, hogy a technológiával átszőtt világban is megmaradjunk embernek.” – Dajka Gábor
Szakértő válaszol: Gyakori kérdések
Miről szól Susan Greenfield Az agy 24 órája című könyve?
Ez a könyv egy népszerű-tudományos munka a tudatosság témájáról, melyben a szerző egy képzeletbeli átlagember egy napját követve mutatja be, hogyan működik az agyunk ébrenlét, mindennapi tevékenységek, valamint alvás és álmodás közben. Greenfield lépésről lépésre magyarázza el a tudat neurobiológiai alapjait – az ébredéstől kezdve a nap eseményein át az éjszakai álmokig. Közben szó esik számos érdekes jelenségről (például érzékelés, emlékezet, figyelem), sőt a tudatzavarokról és agyi betegségekről is. Röviden: a könyv azt mutatja be közérthetően, mit tud ma a tudomány az emberi tudatról, mindezt egy szórakoztató “egy nap az agyban” kerettörténetbe ágyazva.
Mennyire közérthető a könyv, laikusok számára is élvezhető?
Greenfield stílusa alapvetően közérthetőségre törekszik, sok hétköznapi példával és hasonlattal magyarázza a bonyolult fogalmakat. A téma azonban összetettsége miatt odafigyelést igényel. Egy laikus olvasó is megértheti a lényeget, ha szán rá időt és nem riad vissza attól, hogy néhol tudományosabb a szöveg. A könyv nem “lebutított”, de nem is szakembereknek szóló tankönyv: valahol a ismeretterjesztés és a mély szakmaiság határán egyensúlyoz. Szóval élvezhető laikusoknak is, de fel kell készülni arra, hogy lesznek gondolatébresztő, elgondolkodtató részek, amiket érdemes lassabban olvasni vagy akár újra átgondolni. Cserébe viszont rengeteg új információt és izgalmas felismerést kapunk.
Mi Greenfield legfőbb új gondolata a tudatosság magyarázatára?
A könyv egyik központi újdonsága Greenfield neuronegyüttes koncepciója. A szerző azt veti fel, hogy a tudatosság nem egyetlen agyi központ vagy strukturális elem eredménye, hanem ideiglenesen kialakuló neuroncsoportok tevékenysége hozza létre. Amikor valamilyen inger ér minket, az agyunkban pillanatnyi neuron-hálózat (neuronegyüttes) jön létre, ami az adott élmény tudatos átélését lehetővé teszi. Ezek a hálózatok gyorsan felbomlanak, de folyamatosan újraképződnek, így adják a tudat áramlását. Greenfield hipotézise szerint ezeket a villanásszerű neurális mintázatokat egy 200 Hz körüli agyi oszcilláció hangolja össze, és talán ez a háttérhullám hordozza magát a tudatosságot. Ez a megközelítés újszerű, mert dinamikus folyamatként tekint a tudatra, nem pedig egy fix agyi “modulként”. Még ha nem is teljesen bizonyított elmélet, nagyon érdekes perspektívát nyújt a tudat megértéséhez.
Kinek érdemes elolvasni ezt a könyvet?
Agyunk működése iránt bárkinek, akiben van egy kis kíváncsiság, nagy élmény lesz a könyv. Ajánlom laikus érdeklődőknek, akik szeretik a jól megírt ismeretterjesztő műveket és szívesen mélyülnek el a pszichológia vagy neurológia témáiban. Azoknak is hasznos lehet, akik oktatással, marketinggel, üzleti döntéshozatallal vagy bármilyen emberközpontú területtel foglalkoznak – hiszen jobb megérteni az emberi viselkedés hátterét. Ugyanakkor pszichológusok vagy orvosok számára is érdekes olvasmány, mivel összefoglalja a tudatkutatás egy szeletét egyedi nézőpontból. Röviden: mindenkinek, aki szeretné tudni, mi zajlik a fejünkben a nap 24 órájában, és nem riad vissza a gondolkodtató olvasmánytól.
Ajánlott magyar videók/podcastok
Források
• Mitől, hogyan vagyunk tudatosak – Olvass bele (2025)
• Van-e tudatossága egy magzatnak? – Könyves Magazin (2024)
• „A világ legnagyobb irányítatlan kísérlete zajlik” – interjú Susan Greenfielddel (Mandiner, 2024)
