Vállalkozók, akiknek soha, semmi sem elég – amikor a növekedés már nem stratégia

A vállalkozás sokak fejében egy egyszerű ígéret: több pénz, több szabadság, több öröm. A valóság viszont gyakran az, hogy a pénz megjön, a szabadság részben megjön, az öröm pedig valahogy mindig „majd később” érkezik. És itt kezdődik az a jelenség, amiről ritkán beszélünk őszintén: vannak vállalkozók, akiknek soha, semmi sem elég. Nem azért, mert gonoszak, vagy mert „túl kapzsiak”, hanem mert a belső mércéjük folyamatosan elmozdul. Elérnek egy célt, és még aznap este már arról gondolkodnak, mi a következő. Megveszik, amire vágytak, és a következő hónapban már a „jobb verzió” jár a fejükben. Ahogy egy korábbi gondolatmenetben is megfogalmaztam: az anyagi fejlődésnek van egy tárgyias szakasza (tárgyak megszerzése), és van egy cserélgetős szakasza (ugyanaz, csak drágábban és „jobb minőségben”). A probléma az, hogy ez a két szakasz önmagában sosem ad stabil elégedettséget, legfeljebb rövid fellélegzést.

Üzleti szempontból ez azért érdekes, mert a „soha nem elég” hajtóerőnek látszik. A vállalkozó pörög, fejleszt, növel, dolgozik. Kívülről sokszor még inspiráló is. Csakhogy belülről ez a működés könnyen válik önégetéssé, majd cégromboló mechanizmussá. A vezető ugyanazt a belső hiányt próbálja betömni új célokkal, új bevétellel, új státusszal, miközben a rendszer – a csapat, a folyamatok, a vevőélmény, a pénzügyi stabilitás – egy idő után nem tud lépést tartani az állandó emeléssel. Ez Magyarországon különösen veszélyes, mert egy kis, árérzékeny, hangulati szélsőségekre hajlamos piacon sokkal gyorsabban jön el az a pont, amikor az ambíció már nem növekedést épít, hanem kockázatot.

Ebben a cikkben nem diagnózist állítok fel, és nem pszichológiai címkéket ragasztok emberekre. Üzleti logikával és megfigyelésekkel fogunk végigmenni azon, hogy mitől alakul ki ez a minta, hogyan csapódik le a marketingben, a pénzügyben és a vezetésben, és mit tudsz tenni, ha magadon vagy a környezetedben felismered. A cél nem az, hogy „elégedj meg a kevéssel”, hanem az, hogy legyen egy érett, tudatos definíciód arról, mi az elég – és miért. Mert amíg ezt nem döntöd el, addig a piac, a konkurencia, a közösségi média és a saját szorongásod fogja eldönteni helyetted.

A jelenség definíciója a vállalkozásban

A „soha, semmi sem elég” működés nem azonos az ambícióval. Az ambíciót én úgy értelmezem, hogy van egy irányba rendezett akaratod: szeretnél fejlődni, nagyobbat építeni, jobbat adni a vevőnek, stabilabb céget csinálni. Ez teljesen rendben van. A probléma ott kezdődik, amikor a célok mögött már nem stratégia, hanem belső nyugtalanság áll. Ilyenkor a vállalkozó nem azért akar többet, mert a piacból racionálisan ez következik, hanem mert a „több” lett az önértékelés mérőszáma. Ha ma nem nőttél, akkor „rossz vagy”. Ha ma nem haladtál, akkor „lemaradtál”. Ha ma nem nyertél, akkor „vesztettél”. Ez a gondolkodásmód idővel mindent átitat: az árazást, a csapatvezetést, a marketing üzeneteket, sőt a magánéletet is.

Üzleti gyakorlatban ez több tipikus formában jelenik meg. Az egyik az állandó célemelés úgy, hogy közben nincs idő a rendszerek megerősítésére. Tegyük fel, hogy a céged elér havi 10 millió forint árbevételt. A „fenntartható ambíció” ilyenkor megnézi: mennyi ebből a profit, mennyi a cashflow, mennyi a visszavásárlás, hol folyik el a pénz, mennyire terhelhető a csapat, milyen a vevői panaszarány. A „soha nem elég” ezzel szemben azt mondja: oké, akkor legyen 20. És nem azért, mert van hozzá kapacitásod, hanem mert a 10 már „nem számít”, hiszen megszoktad. A másik forma a státuszfüggő döntéshozatal: a vállalkozó nem azt kérdezi, hogy mi szolgálja a cég hosszú távú stabilitását, hanem azt, hogy mi mutat jól. Ilyenkor könnyen jön a drága iroda, a túlméretezett autó, a látványos, de gyenge megtérülésű beruházás – vagy épp a túl agresszív marketing, ami rövid távon hoz forgalmat, hosszú távon viszont roncsolja a márkát.

A harmadik forma a „belső elszámolás hiánya”: a vállalkozó nem tud megállni és elkönyvelni, hogy valamit jól csinált. Nincs ünnep, nincs megállás, nincs értelmezés. A nyereséget sem „érzi”, mert fejben már elköltötte a következő körre, a következő projektre, a következő célra. Ez kívülről hajtásnak tűnik, belülről viszont sokszor állandó feszültség. És ha ezt a feszültséget nem teszed rendbe, akkor a cég lesz az eszköz, amivel fenntartod. Ez pedig vezetői szinten előbb-utóbb drága lesz.

Mi történik a fejben: motiváció és alkalmazkodás

A vállalkozói lét egyik legnagyobb csapdája, hogy a siker jutalmazása gyors, az elégedettség pedig lassan épül. A bevétel, az új ügyfél, az új projekt, a „megcsináltuk” érzés azonnali löket. De ezekhez az élményekhez az ember alkalmazkodik. Amit egyszer elértél, azt a fejed pár hét vagy pár hónap alatt normalizálja. Ezt az alkalmazkodást sokan félreértik: azt gondolják, hogy „akkor biztos nem volt elég nagy a cél”, ezért még feljebb teszik. Pedig lehet, hogy nem a cél volt kicsi, hanem az értelmezés hiányzott. Ha nem tudod belső szinten feldolgozni a sikert, akkor a siker csak szám lesz. A szám pedig sosem fog megölelni, amikor fáradt vagy.

Ehhez jön a státuszverseny. A vállalkozó ritkán egy objektív mércével méri magát. Többnyire másokhoz hasonlít. Régen ez a környezeted volt: a város, a szakma, pár vállalkozó. Ma ez egy végtelen feed, ahol mindenki a csúcsát mutatja. A közösségi média különösen erős torzító, mert nem a valós teljesítményt látod, hanem a kommunikált teljesítményt. És a kettő között gyakran akkora a különbség, hogy ha ezt nem kezeled tudatosan, akkor a saját cégedet fogod alulértékelni. A „soha nem elég” működésben élő vállalkozó ilyenkor nem fejlődik, hanem kapkod. Nem épít, hanem reagál. Nem stratégiát csinál, hanem stresszmenedzsmentet, csak épp vállalkozásnak hívja.

Van még egy tényező: a kontroll iránti igény. A vállalkozás bizonytalanság. A piac változik, a vevő hangulata változik, a platformok változnak, a verseny változik. Aki ezt nehezen viseli, az gyakran pénzben és növekedésben keres biztonságot. Mintha a több bevétel automatikusan több kontrollt adna. A valóságban a növekedés gyakran több bizonytalanságot hoz: több ember, több hiba, több panasz, több pénzügyi kitettség. Ha a belső logikád az, hogy „majd ha elég nagy leszek, akkor nyugodt leszek”, akkor könnyen végigfutsz egy évtizedet úgy, hogy a nyugalmat sosem tanultad meg. Dajka Gábor tapasztalata szerint ez az egyik leggyakoribb rejtett ok a túlterjeszkedés mögött: nem a piac, hanem a belső nyugtalanság diktálja a tempót.

Pénz, tárgyak és elégedettség: mit mond a kutatás

Az egyik legnagyobb félreértés, amit a vállalkozók fejében látok, hogy a pénzt összekeverik az elégedettséggel. A pénz hasznos. A pénz sok problémát megold. A pénz csökkentheti a stresszt, mert stabilitást ad. De a pénz nem egyenlő a belső jólléttel, és főleg nem egyenlő a tartós elégedettséggel. A kutatások elég következetesen azt mutatják, hogy az anyagi célok túlhangsúlyozása – különösen, ha ezek identitássá válnak – negatív kapcsolatban áll a személyes jólléttel. Magyarul: minél inkább a pénz és a birtoklás lesz az életed középpontja, annál nagyobb eséllyel romlik a belső állapotod. Nem azért, mert a pénz „rossz”, hanem mert a fókuszod beszűkül, és olyan szükségletek sérülnek, amelyek nem pénzzel javíthatók.

Érdekes különbség, amire sokan nem figyelnek: az emberek különválasztják, hogyan értékelik az életüket összességében, és hogyan érzik magukat a mindennapokban. A magasabb jövedelem általában javítja az életértékelést (jobb lakhatás, biztonság, opciók), de a napi érzelmi állapot nem nő korlátlanul a pénzzel. Egy pont után sokkal erősebben számít a kapcsolatok minősége, az egészségi állapot, a kiszámíthatóság, a stresszterhelés. Ez vállalkozóként azért lényeges, mert könnyű úgy dolgozni, hogy közben romlik a napi életminőség, miközben a cég papíron „sikeresebb”. Ilyenkor kívülről jól néz ki, belülről viszont egyre nehezebb fenntartani. A következmény nemcsak kiégés lehet, hanem rossz döntések sorozata: túl agresszív árazás, rosszul választott munkatársak, idegből hozott marketing húzások.

Ugyanilyen következetes eredmény, hogy a jóllét szempontjából nem csak a „mennyi pénzed van” a kérdés, hanem az is, hogy a mindennapi működésed mennyire elégít ki alapvető emberi szükségleteket. Ha a vállalkozásod ad autonómiát (te döntesz), kompetenciát (fejlődsz, mestered a szakmád), és kapcsolódást (van emberi minőség a munkádban), akkor a cég nemcsak pénzt termel, hanem belső stabilitást is. Ha viszont a vállalkozásod csak pénzt termel, miközben elveszi az autonómiát (mindent muszáj), erodálja a kompetenciát (csak tűzoltás van), és rombolja a kapcsolódást (nincs idő embernek lenni), akkor hiába nő a bevétel, a belső állapot romlik. Ez az a pont, ahol a „soha nem elég” már nem csak egy személyes probléma, hanem üzleti kockázat.

Üzleti következmények a mindennapokban

Amikor a növekedés már nem stratégiai döntés, hanem menekülés, annak nagyon konkrét üzleti következményei vannak. Először is: eltolódik a fókusz a minőségről a mennyiségre. A vállalkozó elkezd mindent elvállalni, mert „kell a forgalom”. Jön a szolgáltatásbővítés, a termékbővítés, a „miért ne” projektek. A cég látszólag sokfelé nyit, valójában szétesik. Nő az operációs komplexitás, nő a hibalehetőség, nő az ügyfélpanasz, nő a csapat terhelése. És közben a profit nem biztos, hogy nő – sőt, gyakran romlik. Dajka Gábor tapasztalata szerint az örök elégedetlenségben élő vállalkozó hajlamos összekeverni az árbevételt a teljesítménnyel. Pedig a cég értéke nem a bevételből, hanem a nyereségből, a kiszámíthatóságból, a visszatérő vevőkből és a stabil folyamatokból épül.

Másodszor: torzul az árazás. Ha belül pánik van, akkor kifelé is pánikkommunikáció megy. Egy idő után a vállalkozó túl olcsón ad, mert fél, hogy „ha nem én vagyok a legolcsóbb, nem vesznek meg”. Vagy ellenkezőleg: túl magas árat kér úgy, hogy nincs mögötte a pozicionálás, nincs mögötte a márka, nincs mögötte a vevői bizalom. Mindkettő instabil. Az olcsóság árháborúba visz, a túlzás pedig bizalomvesztésbe. A „soha nem elég” lélektanában az árazás ritkán tiszta üzleti döntés: inkább önértékelési játszma. És ha az árazás önértékelési játszma, akkor ott előbb-utóbb baj lesz.

Harmadszor: szétesik a marketing. A vállalkozó elkezd „mindenhol ott lenni”, mert fél a lemaradástól. Lesz TikTok, lesz YouTube, lesz hírlevél, lesz podcast, lesz PPC, lesz SEO, lesz mindent. Csak közben nincs egy koherens ajánlat, nincs egy tiszta célcsoport, nincs egy vállalható üzenet. A marketing így nem erősít, hanem szór. És a végén az történik, amit sok KKV-nál látok: rengeteg munka van, rengeteg poszt van, rengeteg kampány van, de valahogy nem áll össze. A „soha nem elég” vállalkozó ilyenkor nem lassít, hanem még jobban nyomja. A megoldás viszont sokszor pont az lenne, hogy visszamész az alapokhoz: kinek adsz értéket, miért téged válasszon, miben vagy jobb, milyen áron, milyen feltételekkel, milyen vevői élménnyel.

Végül ott van a pénzügyi oldal. A belső elégedetlenség hajlamos kockázatvállalásra tolni. A vállalkozó beleáll hitelbe, túl nagy fix költségbe, túl gyors bővítésbe, mert „most kell nyomni”. Pedig a növekedésnek van ára, és nem csak forintban. Ha nincs puffer, ha nincs cashflow fegyelem, ha nincs tartalék, akkor egy piaci sokk, egy platformváltozás, egy rossz negyedév simán kifekteti a rendszert. Nem azért, mert rossz a termék, hanem mert a vezető belső tempója gyorsabb volt, mint amit a cég elbírt. A „soha nem elég” végül sokszor pont azt veszi el, amiért az ember vállalkozó lett: a szabadságot.

Vezetői hatás és szervezeti kultúra

A vezető belső állapota előbb-utóbb céges kultúra lesz. Nem plakáton, nem értékek listájában, hanem a mindennapi döntésekben. Ha te soha nem vagy elégedett, a csapat megtanulja, hogy a jó teljesítmény nem jár elismeréssel, csak újabb elvárással. Ez rövid távon lehet, hogy hajtja a teljesítményt, hosszú távon viszont kinyírja a lojalitást. A jó emberek nem azért mennek el, mert ne bírnák a munkát, hanem mert nem bírják a kiszámíthatatlan elvárást és az érzelmi sivárságot. A vezetői elégedetlenség gyakran úgy csapódik le, hogy „mindig van mit javítani”. Ez igaz. De ha nincs egyensúly a kritika és az elismerés között, akkor a csapat úgy érzi, hogy semmi nem elég. És ha a csapat ezt érzi, akkor vagy beletompul, vagy elmegy.

Egy átlagos magyar KKV-nál ez úgy néz ki, hogy a vezető reggel belép, és már sorolja, mi a baj: kevés a lead, kevés a bevétel, lassú a szállítás, rossz a hirdetés, drága a kattintás. A csapat dolgozik, javít, megold. Majd amikor jön az eredmény, a vezető csak annyit mond: „jó, de ez még kevés”. Egy idő után a kollégák nem a cégért dolgoznak, hanem a túlélésért. Ilyenkor a hibák száma nő, a kommunikáció romlik, a felelősségvállalás csökken, és elkezdődik a mutogatás. Nem azért, mert rossz emberek dolgoznak ott, hanem mert a rendszer ezt termeli ki.

Van néhány jel, ami elég megbízhatóan mutatja, hogy a „soha nem elég” már kultúrává vált:

• A célok hetente változnak, és ritkán van lezárt tanulság, csak új elvárás.
• Nincs ünneplés, nincs megállás, a sikert „természetesnek” veszik.
• A vezető mindent kontrollál, mert „különben szétesik”, így viszont valóban szétesik.
• A csapat nem mer jelezni, inkább csendben javítgat, vagy elhallgat.
• A marketing kapkodó: egyszer akció, egyszer prémium, egyszer vicces, egyszer komor.

Ha ezekből több is igaz, akkor nem az a kérdés, hogy „kell-e még növekedni”, hanem az, hogy a vezető milyen belső állapotból vezeti a növekedést. A fenntartható kultúra nem azt jelenti, hogy nincs teljesítményelvárás. Azt jelenti, hogy van stabil mérce, van kiszámítható visszajelzés, és a cég nem egy állandó feszültségprojekt. Aki jó csapatot akar, annak előbb saját magát kell menedzselnie. Ezt sokan nem szeretik hallani, de ettől még igaz.

Célok és mérőszámok józan használata

Az örök elégedetlenség egyik üzemanyaga a rosszul használt mérés. Nem a számokkal van baj, hanem azzal, ha a számok identitássá válnak. A vállalkozónak mérnie kell: bevétel, profit, cashflow, konverzió, visszatérő vevő, készlet, átfutás, reklamáció. Ezek üzleti tények. De ha minden szám egyben önminősítés is („ha nem nőttünk, akkor én értéktelen vagyok”), akkor a mérés nem segít, hanem rombol. Ezért én azt javaslom, hogy különítsd el a cél és a biztonsági feltétel fogalmát. Cél: amit szeretnél elérni. Biztonsági feltétel: amit nem áldozol fel érte. Ilyen biztonsági feltétel lehet a profitminimum, a cash-puffer, a csapat terhelhetősége, a vevői minőség, vagy akár a saját egészséged és alvásod.

A másik, amit érdemes szétválasztani: eredménymutatók és folyamatmutatók. Az eredmény mutatja, mi lett (árbevétel, profit). A folyamat mutatja, mit csinálsz nap mint nap, ami az eredményt termeli (hány ajánlatadás, mennyi ügyfélszolgálati válaszidő, mennyi tartalom, mennyi értékesítési hívás, mennyi termékoldal-optimalizálás). Ha csak eredményt mérsz, akkor folyamatosan késésben vagy, mert az eredmény utólag látszik. Ha folyamatot is mérsz, akkor van olyan pont, ahol ténylegesen tudsz beavatkozni, nem csak idegeskedni.

Az alábbi táblázat segít gyorsan megfogni a különbséget a „soha nem elég” működés és a fenntartható ambíció között:

És még egy gyakorlati megfigyelés: a „soha nem elég” vállalkozó sokszor a céljait úgy írja le, hogy „több”. Több forgalom, több vevő, több profit. A fenntartható ambíció ezzel szemben konkrét: mennyi profit, milyen termékből, milyen ügyfélkörből, milyen árréssel, milyen terhelés mellett. A konkrétság nem finomkodás, hanem vezetői érettség. Aki nem tud konkrét célt mondani, az általában azt sem tudja, mitől lesz elégedett. És így tényleg semmi sem elég.

Diagnosztikai kérdések – gyors önellenőrzés

Az alábbi kérdések nem „tesztelik” a személyiségedet, és nem adnak diagnózist. Arra valók, hogy észrevedd, a növekedésed mögött inkább stratégia van-e, vagy inkább belső nyugtalanság. Írd le minden kérdésnél, hogy 0 = nem jellemző, 1 = néha jellemző, 2 = gyakran jellemző.

1. Ha elérünk egy célt, legfeljebb 1 napig örülök neki, aztán már „kicsinek” érzem.
2. Gyakran nézem, mások hol tartanak, és ettől nyugtalan leszek.
3. Nehezemre esik megengedni magamnak bármilyen jutalmat, mert „még nincs itt az ideje”.
4. Az általam elért eredményekre inkább úgy gondolok, hogy „ez alap”, nem úgy, hogy „ezt megcsináltuk”.
5. A cég növekedésétől várom, hogy végre nyugodt legyek.
6. Az árazásnál gyakran az önértékelésem is játszik, nem csak a piaci realitás.
7. A csapatom hiába teljesít jól, én inkább a hibákat látom meg először.
8. Ha van egy szabad napom, bűntudatom van.
9. Gyakran érzem, hogy „még egy kicsit kibírom”, aztán majd jobb lesz.
10. A növekedés üteme gyorsabb, mint amit a folyamatok és az emberek elbírnak.
11. Az utóbbi 6 hónapban romlott az alvásom, türelmem vagy a kapcsolataim minősége.
12. Ha őszinte vagyok: sokszor nem tudom megfogalmazni, mi az az „elég”.

Értelmezés: 0–8 pont: valószínűleg inkább egészséges ambíció. 9–16 pont: kevert működés, érdemes tudatosítani és keretet adni. 17–24 pont: nagy eséllyel a „soha nem elég” már nemcsak érzés, hanem döntési minta is. Ilyenkor nem motivációs videó kell, hanem menedzseri rendrakás: célok, puffer, csapat, tempó, és egy kimondott definíció arról, miért csinálod.

30 napos akcióterv a fenntartható ambícióhoz

A „soha nem elég” nem attól múlik el, hogy holnaptól „pozitívabban gondolkodsz”. Attól múlik el, hogy rendszert építesz magad köré: üzletit és személyeset. A következő 30 napos program nem csodamegoldás, hanem egy olyan menetrend, ami sok vállalkozónál már önmagában nagy fordulatot hoz, mert végre nem érzésből, hanem keretből működik.

1. hét – Definiáld az „elég” fogalmát számokban és viselkedésben

• Írd le: mennyi nettó profit az, ami mellett nyugodtan alszol. Nem bevétel, profit.
• Írd le: mennyi hónapnyi működési tartalékot akarsz (cash puffer).
• Írd le: mi az a 3 dolog, amit nem áldozol fel növekedésért (pl. csapat stabilitás, vevői minőség, egészség).
• Írd le: mi az a 2-3 cél, ami tényleg számít, és mi az, ami csak zaj.

2. hét – Tisztítsd meg a marketinget és az ajánlatot

• Fogalmazd meg egy mondatban: kinek segítesz, miben, milyen eredménnyel.
• Vágd le azokat a csatornákat, amiket csak FOMO-ból csinálsz, és nincs mérhető hatásuk.
• Nézd meg az árazást: a profit és a kapacitás felől áll-e, vagy a félelem felől.
• Állíts be 3 mérőszámot, amit hetente nézel: egy pénzügyi, egy vevői, egy folyamat.

3. hét – Vezetői rendrakás és delegálás

• Írd le, melyik 5 feladatot csinálod te feleslegesen (mert kontrollból).
• Adj ki 2 feladatot úgy, hogy a felelősséget is átadod, nem csak a munkát.
• Vezess be fix visszajelzést: mi ment jól, mi nem, mi a következő lépés (nem csak „mi a baj”).
• Legyen egy mérhető terhelési korlát a csapatnál (határidők, túlóra, hibaarány).

4. hét – Befektetői szemlélet: stabilitás és opciók

• Kérdezd meg magadtól: ha befektető lennél, ezt a növekedési tempót engednéd-e ennek a rendszernek?
• Számold ki, mi a legrosszabb forgatókönyv 3 hónapra, és mi védi meg a céget tőle.
• Határozz meg „stop szabályokat”: mikor nem költesz többet hirdetésre, mikor nem veszel fel embert, mikor nem bővítesz.
• Írd le, mit jelent nálad a „jó év”: ne csak bevételben, hanem életminőségben is.

Ez a 30 napos program nem a „lassításról” szól, hanem a kontroll visszaszerzéséről. Aki keret nélkül nő, az előbb-utóbb szétesik. Aki kerettel nő, az erősödik. És ez nem motivációs szöveg, hanem menedzsment.

Etika és társadalmi felelősség a növekedés mögött

A „soha nem elég” nemcsak a vállalkozót emészti, hanem a piacot is rontja. Mert ha neked belül sosem elég, akkor a vevőnek sem lesz elég, amit adsz. Jön az ígérgetés, jön a túladás, jön a manipulatív sürgetés, jön a csali ár, jön a félrevezető kommunikáció. Rövid távon lehet belőle forgalom. Hosszú távon bizalomvesztés lesz belőle. A bizalom pedig a magyar piacon különösen érzékeny tőke: nehéz felépíteni, könnyű elrontani, és sokszor nem lehet visszahozni egy jó kampánnyal.

Marketingesként azt látom, hogy a túlhajtott vállalkozó hajlamos a marketinget fegyverként használni a saját nyugtalansága ellen. Ha csökken a forgalom, pánikból akciózik. Ha drágul a hirdetés, pánikból olcsósít. Ha jön egy konkurens, pánikból ráígér. Ezek nem stratégiai válaszok, hanem érzelmi reakciók. És az érzelmi reakciók gyakran etikailag is csúszósak: a vállalkozó elkezdi „kicsit” szebbre írni a valóságot, „kicsit” túlígérni az eredményt, „kicsit” rájátszani a félelemre. Ezzel nemcsak a vevőt veri át, hanem saját magát is: azt hiszi, hogy a következő kampány majd megoldja azt, amit belül nem rendezett.

A hosszú távú üzlethez érett kommunikáció kell. Korrekt ajánlat, korrekt feltételek, vállalható ígéret, és olyan vevőélmény, ami miatt visszajönnek. Ha ezt tartod, akkor nem leszel rászorulva a folyamatos „újabb és újabb” hajszolásra. És itt kapcsolódik ide az, amit a saját anyagaimban is képviselek: a marketing nem csak technika, hanem emberismeret és önismeret. Ha érdekel, hogyan épül fel a fogyasztói gondolkodás és hogyan lehet ezt etikusan használni, akkor a Dajka Gábor: Online Marketing és Pszichológia pont azért készült, hogy mikro- és kisvállalkozók számára érthető formában adjon alapokat. Nem trendeket, hanem tartós gondolkodásmódot. Mert a trendek jönnek-mennek, a torzítások és a motivációk viszont maradnak.

Én személy szerint azt gondolom, hogy a vállalkozó felelőssége nagyobb, mint hiszi. Nem csak terméket ad el, hanem normát is: megmutatja, hogyan érdemes kommunikálni, hogyan érdemes bánni az emberekkel, és hogyan érdemes értéket adni. A „soha nem elég” kultúra a piacon végül oda vezet, hogy a vevő is fáradt lesz, cinikus lesz, és mindent átverésnek érez. Ebben a közegben pedig a korrekt szereplők is nehezebben értékesítenek. Ezért is éri meg rendbe tenni saját motivációdat: nem csak magad miatt, hanem a céged, a csapatod és a piacod miatt is.

Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint

Én ezt a témát nem moralizálva közelítem meg, hanem vezetői érettségként. Aki vállalkozik, az jobb esetben ambiciózus. Ezzel nincs baj. A baj az, amikor az ambíció mögül eltűnik a cél, és marad a nyugtalanság. A nyugtalanság pedig mindig többet kér: több bevételt, több státuszt, több kontrollt, több eredményt. Csakhogy a „több” nem cél. A „több” egy irány nélküli mozgás. És aki irány nélküli mozgásban van, az előbb-utóbb elfárad, vagy hibázik, vagy mindkettő.

Az „elég” kimondása nem a feladás jele, hanem stratégiai döntés. Azt jelenti, hogy meghatározod: melyik játékot akarod megnyerni, és melyiket nem. Azt jelenti, hogy nem a feed, nem a konkurencia, nem a rokonok, nem a szakmai csoportok mondják meg, mennyi bevétel a „jó”, hanem te. És amikor ezt kimondod, akkor hirtelen a növekedésed is tisztább lesz: nem idegből nősz, hanem keretben. Nem mindent akarsz, hanem azt, ami a te cégednek és a te életednek való.

Az ambíció épít. A végtelen elégedetlenség viszont csak pörget, aztán szépen lassan megeszi azt, amit felépítettél. – Dajka Gábor

Befektetői szemmel a „soha nem elég” azért veszélyes, mert kockázatot generál ott is, ahol nem kellene. A vállalkozó túl gyorsan bővít, túl nagy fix költséget vállal, túl agresszíven költ marketingre, és közben elfelejti, hogy a cég értéke a stabilitásból is épül. Business coachként pedig azt látom, hogy a legtöbb vállalkozói elakadás nem tudáshiány, hanem belső fegyelemhiány: nincs döntés arról, mi a valódi cél, ezért minden cél lesz, és a végén semmi sem lesz elég.

Ha most egy dolgot viszel haza ebből a cikkből, akkor ez legyen az: írd le magadnak, mi az elég. Számokban, időben, és életminőségben. Nem azért, hogy megállj, hanem azért, hogy végre tudj célozni. Aki nem definiálja az „elég”-et, az végül nem a vállalkozását vezeti, hanem a vállalkozás vezeti őt. És ez az a csere, amit én nem tartok elfogadhatónak.

Szakértő válaszol – gyakori kérdések

Honnan tudom, hogy ambiciózus vagyok, vagy csak menekülök a munkába?

Az ambíció általában tiszta célhoz kapcsolódik: tudod, mit akarsz elérni, és miért. A menekülés inkább nyugtalanság: dolgozol, mert nem bírsz megállni, és a megállás bűntudatot hoz. Jó jel, ha a céljaid mellett vannak biztonsági feltételeid (puffer, terhelhetőség, vevői minőség). Ha nincsenek, és csak emelsz, akkor érdemes visszalépni és rendbe tenni a keretet.

Lehet egyszerre pénzt keresni és belső elégedettséget építeni?

Igen, sőt: hosszú távon ez a fenntartható forma. A pénz mozgásteret ad, de a belső elégedettséget többnyire az adja, hogy van kontrollod az időd felett, van fejlődésed a szakmádban, és van emberi minőség a kapcsolataidban. Ha a cég mindháromban segít, akkor a profit nem „ellentétben” lesz az elégedettséggel, hanem egy jól működő rendszer része lesz.

Mit jelent ez a magyar piacon, ahol árérzékenyek az emberek?

Magyarországon különösen könnyű belecsúszni az „örök olcsósításba”, mert az árérzékenység sok szektorban valós. De az olcsóság nem stratégia, hanem pozíció. Ha csak árral versenyzel, egy idő után elfogy a levegő a profitoldalon, és jön a pánik. A megoldás általában a tisztább célcsoport, a pontosabb ajánlat, a visszavásárlás erősítése és a bizalomépítés. Nem kell mindenkit megnyerni. Elég azokat, akiknek tényleg érték vagy.

Mit tegyek, ha a családom szerint „semmi sem elég” nekem?

Első lépésként ne védekezz, hanem kérj konkrét példát: mikor, miben látták ezt. Második lépésként nézd meg, mi a belső mozgató: félelem, bizonytalanság, státusz, kontroll. Harmadik lépésként csinálj írott „elég” definíciót, és mutasd meg nekik is. A legtöbb konfliktus nem a munkáról szól, hanem arról, hogy a másik fél nem látja, hol a vége. Ha te sem látod, akkor tényleg nincs vége.

Ajánlott magyar videó/podcast

Ha a téma személyesen is megérint, ez a videó közvetlenül rávilágít arra, hogyan válik a célok hajszolása tárgyak megszerzéséből és „jobbra cserélgetéséből” egy végtelen körforgássá.

Források

• Dittmar, H. és mtsai.: The relationship between materialism and personal well-being: A meta-analysis (DOI: 10.1037/a0037409)
• Kahneman, D. – Deaton, A.: High income improves evaluation of life but not emotional well-being (DOI: 10.1073/pnas.1011492107)
• Ryan, R. M. – Deci, E. L.: Self-Determination Theory and the Facilitation of Intrinsic Motivation, Social Development, and Well-Being (DOI: 10.1037/0003-066X.55.1.68)

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.