Mit érdekel engem? Van pénz vagy nincs?

„Nekem mi közöm van hozzá? Csak a végeredmény érdekel.” – ezt a mondatot rengeteg vállalkozó kimondja, és közben őszintén azt hiszi, hogy ez egy racionális, felnőtt hozzáállás. Én meg azt látom, hogy ez a mondat sokszor nem racionalitás, hanem üzleti önbecsapás. A végeredmény persze érdekeljen. A gond ott kezdődik, amikor a vállalkozó úgy akar végeredményt, hogy közben lemond arról a részről, ami a végeredményt létrehozza: a döntésekről, a keretekről, a visszacsatolásról, a felelősségről. Ez a szemlélet marketingben különösen drága, mert a marketing a legtöbb cégben az a terület, ahová a tulajdonos „bedob pénzt”, aztán várja, hogy „valami történjen”. Ha pedig nem történik, akkor jön a klasszikus kör: a vállalkozó sértődött, a kivitelező védekezik, a csapat szétesik, a cég pedig ugyanott marad, csak kevesebb pénzzel és több cinizmussal.

Azért fontos erről nyíltan beszélni, mert a „csak végeredmény” mentalitás nemcsak egy személyes stílus. Ez egy üzleti modell: a felelősség kiszervezésének kísérlete. És itt jön a rossz hír: feladatot, időt, technikát, kivitelezést lehet kiszervezni. Felelősséget nem. Ha nem vagy hajlandó beletekinteni a folyamatba, akkor két dolog biztosan megtörténik. Az egyik: a kivitelező elkezdi a saját kényelme, kockázatkerülése és érdekei mentén „optimalizálni” a munkát. A másik: te későn fogod észrevenni, hogy a végeredmény rossz irányba ment, és már csak tűzoltás marad. A cikkben nem az lesz az üzenet, hogy „mindent te csinálj”. Épp ellenkezőleg: arról lesz szó, hogyan tudsz úgy átadni feladatokat, hogy közben megmarad a kontroll, és a végeredmény nem szerencse, hanem következmény legyen.

Miért nem létezik „csak a végeredmény”

A „végeredmény” a vállalkozásban általában egy pénzügyi vagy növekedési mutató: bevétel, profit, új ügyfelek, rendelés, lead, megtérülés. Ezekkel nincs baj. A probléma az, hogy a végeredmény szinte mindig késleltetve jelenik meg. Amit ma látsz a banki kivonaton, az jellemzően korábbi döntések, korábbi termék- és árazási választások, korábbi kommunikáció, korábbi ügyfélélmény lenyomata. Tehát amikor azt mondod, hogy „csak a végeredmény érdekel”, valójában azt mondod: „csak a későn érkező tünet érdekel”. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná: „engem csak az érdekel, hogy jól legyek, de a diagnózis, a szokások, a követés nem érdekel”. Lehet ilyen hozzáállással élni, csak az eredmény minősége erősen ingadozó lesz.

Marketingben ezt azért látod ennyire fájdalmasan, mert a marketing többváltozós rendszer. Nem egy gomb, nem egy csatorna, nem egy kreatív. Ha a végeredmény a konverzió, akkor oda vezet a forgalom minősége, az ajánlat minősége, az árpozíció, a bizalom, a weboldal használhatósága, a szöveg érthetősége, a szállítás és a garancia, a panaszkezelés, a visszatérő ügyfélprogram, a márka emlékezhetősége. Ezek közül bármelyik el tudja rontani az összképet. És itt jön a kellemetlen rész: ha te nem vagy hajlandó foglalkozni a folyamattal, akkor a csapatod sem fog. Mert a csapat azt tanulja meg, amit jutalmazol. Ha te csak a végeredményt figyeled, és a folyamat minőségére nem kérdezel rá, akkor a folyamat minősége le fog épülni. A végeredmény egy ideig még hozható lesz trükkökkel, akciózással, agresszív hirdetéssel. Aztán egyszer csak jön a fal: drágul a hirdetés, csökken a bizalom, nő a reklamáció, és a cég elkezd kifáradni.

A felelősség nem szervezhető ki, csak a feladat

Van egy nagyon fontos különbség, amit a vállalkozók gyakran összekevernek: delegálás és hárítás. A delegálás azt jelenti, hogy meghatározod a célt, a kereteket, és átadod a kivitelezést úgy, hogy közben megmarad a döntési felelősség, a kontroll és a visszacsatolás. A hárítás meg az, amikor a vállalkozó azért ad ki valamit, mert nem akar dönteni, nem akar vállalni kockázatot, és a végén szeretne mutogatni valakire. Ez a „nekem mi közöm” mondat valójában sokszor hárítás. Nem rosszindulatból, hanem kényelmi okokból és félelemből: „ha nem szólok bele, akkor nem én rontottam el”. Csakhogy ez nem működik. A cég a te neved alatt fut, a termék a te felelősséged, a pénz a te pénzed, a reputáció a te reputációd. Ha egy kivitelező rossz döntést hoz, az nem a kivitelező életét teszi tönkre, hanem a tiédet.

Dajka Gábor tapasztalata szerint az egyik leggyakoribb félreértés az, hogy a vállalkozó azt gondolja: „ha fizetek valakinek, akkor a probléma megszűnik”. Nem. A fizetés nem helyettesíti az üzleti gondolkodást. A fizetés legfeljebb megveszi az időt, a szakértelmet és az eszközhasználatot. De a stratégiai döntések továbbra is nálad maradnak: mit adunk el, kinek, mennyiért, milyen ígérettel, milyen kockázattal, milyen ügyfélélménnyel. Ha ezekre nincs világos válaszod, akkor bármilyen marketinges munka úgy fog kinézni, mint amikor valaki sötétben próbál rendet rakni: sok a mozgás, kevés az előrehaladás.

„A felelősségvállalás nem lelki gyakorlat, hanem üzleti képesség. Ha nem vállalod, valaki más fog dönteni helyetted – és a számlát te állod.” – Dajka Gábor

Ez nem arról szól, hogy mikromenedzselj mindent. Az egy másik véglet, és ugyanúgy rombol. Arról szól, hogy tudd, mi a te dolgod a rendszerben: cél, keretek, priorizálás, döntés, ellenőrzés. Aki ezt nem csinálja, az nem „szabad” lesz, hanem kiszolgáltatott. A szabadság a kontrollból jön, nem abból, hogy elfordítod a fejed.

Marketingben ez a mentalitás különösen drága

Marketingnél azért üt akkorát a „csak a végeredmény” hozzáállás, mert a marketing a legtöbb vállalkozásban az a terület, ahová a tulajdonos beviszi a bizonytalanságát. A termékhez még ért: tudja, miből van, mennyiért szerzi be, mennyi a haszon. A marketing viszont „láthatatlan”: szövegek, képek, platformok, algoritmusok, statisztikák. Emiatt a vállalkozó vagy túlkontrollál, vagy teljesen elenged. A teljes elengedés az a típus, amikor a tulajdonos azt mondja: „oldjátok meg, én csak az eredményt nézem”. Ez két okból rossz. Az első: a marketinges nem a cégedet fogja vezetni, hanem a saját részfeladatát. A második: a marketinges nem lát bele ugyanúgy a profitlogikádba, a terméked valós erősségeibe és a vevőid finom mintázataiba, mint te. Ha te nem adsz neki tiszta képet, akkor találgatni fog. Találgatásból meg néha lesz eredmény, csak nem fenntartható.

Tegyük fel, hogy van egy átlagos magyar KKV, mondjuk egy webáruház vagy egy szolgáltató. A tulajdonos ráfordul a hirdetésre, mert „kell a forgalom”. A marketinges elindítja a kampányokat, jön is kattintás, nő a látogatottság. A tulajdonos örül, majd két hét múlva ideges: „miért nincs több rendelés?”. Ilyenkor a marketinges elkezdi a saját eszköztárán belül keresni a választ: hirdetésszöveg, célzás, licit, kreatív. De ha közben a weboldal lassú, az ajánlat középszerű, a termékoldal nem válaszol a vevő kérdéseire, a szállítás drága, a visszaküldés körülményes, vagy az ár nincs a piacon, akkor a hirdetés egy drága felnagyító lesz. Felviszi a hibát a nagy képernyőre. És amikor te azt mondod, hogy „nekem mi közöm van hozzá”, valójában a saját rendszerhibáidat próbálod kivinni a marketingre. Ebből lesz az a helyzet, amikor a vállalkozó szerint „a marketinges a hibás”, a marketinges szerint „a termék a hibás”, és a cég közben csak égeti a pénzt.

Mit jelent a jó brief: cél, keretek, döntések

A vállalkozók egy része úgy ad ki marketingfeladatot, mint amikor valaki lead egy autót a szervizbe: „csináljátok meg, csak működjön”. Csakhogy a marketing nem szerviz, hanem folyamatos döntéssorozat. A jó brief nem egy dokumentum a fióknak, hanem egy közös valóság, amire a csapat épít. Ha nincs, akkor a marketinges a saját feltételezései alapján dolgozik, te meg a saját elvárásaid alapján értékelsz. A kettő ritkán találkozik. Egy jó briefben nem az a lényeg, hogy hosszú legyen. Az a lényeg, hogy a marketinges megértse: mi a cél, mi a vállalkozás erőssége, mi a vevő valódi problémája, és mi az a keret, amin belül mozogni lehet. Én azt szoktam mondani: ha nincs brief, akkor nincs megbízás, csak próbálkozás.

Ha pragmatikusan akarom lefordítani, egy vállalkozói briefnek legalább ezekre kell választ adnia:

• Cél: mi legyen a következő 90 napban a reális cél? Több lead? Több rendelés? Nagyobb kosárérték? Visszatérő ügyfelek?
• Profitlogika: mennyi az átlagos fedezet, mennyi a megengedett ügyfélszerzési költség, mennyi a visszatérési arány?
• Ajánlat: mi az ígéret, mi az, amit a vevő kap, és miért higgyen neked?
• Célcsoport: kinek adod el? Nem demográfiai szinten, hanem helyzet és motiváció szinten.
• Korlátok: mi az, ami nem fér bele? Ár, kapacitás, készlet, szállítási terület, ügyfélszolgálat teherbírása.
• Döntések: mi az, amiben a marketinges dönthet önállóan, és mi az, amit mindig neked kell jóváhagyni?

Ha ezt nem adod meg, akkor a marketinges vagy túl óvatos lesz (nehogy baj legyen), vagy túl agresszív (hátha működik), és egyik sem fog igazán passzolni a cégedhez. A brief nem papírmunka. A brief felelősségvállalás. És a vicc az, hogy a vállalkozó ezzel időt nyer, nem veszít: kevesebb félrement kampány, kevesebb vita, gyorsabb tanulás.

Mérőszámok és visszacsatolás: ne csak a pénzt nézd

Ha csak a végeredményt nézed, akkor a marketinget a múltból próbálod vezetni. A pénzügyi eredmények későn jönnek, és már nem mondják meg tisztán, hogy mi okozta őket. Ezért kell egy olyan mérőszámrendszer, ami nem helyettesíti a pénzt, csak előbb szól. A vállalkozók hajlamosak vagy túl sok számot nézni, vagy semmit. A jó megoldás egy szűk, értelmezhető dashboard: néhány mutató, amit hetente átnéztek, és ami alapján döntést hoztok. A cél nem az, hogy „tele legyen statisztikával”. A cél az, hogy gyorsabban derüljön ki, mi működik és mi nem.

Marketingben általában kétféle mutatóval dolgozunk: későn jelző és korán jelző. A későn jelzők azok, amiket mindenki szeret: bevétel, profit, rendelés. A korán jelzők pedig olyanok, amik előre jelzik, hogy a rendszer egészséges-e: kattintási arány, ajánlatkérés arány, kosárba rakás, visszatérő látogatók, hírlevél feliratkozás, termékoldalon töltött idő, ügyfélszolgálati kérdések mintázata. Ezek nem „szép számok”. Ezek olyan jelek, amik alapján időben tudsz beavatkozni.

És itt jön a vállalkozói felelősség újra: ezeket a mutatókat valakinek értelmeznie kell. A marketinges tudja a platformot, de te tudod, hogy mi fér bele kapacitásban, profitban, márkában. Ha te csak a „végeredményt” nézed, akkor a marketinges legfeljebb találgat, hogy mit tekintesz sikernek, te pedig találgatsz, hogy ő mit csinált. A jó mérés nem arról szól, hogy mindent ellenőrzöl. Arról szól, hogy a döntéseid ne hangulatból szülessenek.

Ügynökség, freelancer, belsős: milyen együttműködés illik hozzád

A „csak végeredmény érdekel” mondat mögött gyakran az is ott van, hogy a vállalkozó rossz kivitelezőket fogott ki, és elfáradt a magyarázásban. Ezt értem. De ebből nem az következik, hogy akkor most már semmibe nem szólok bele. Abból az következik, hogy okosabban választasz együttműködési modellt. Más modell kell egy egyszemélyes szolgáltatónak, más egy 20 fős cégnek, és megint más egy webáruháznak, ami napi 100 csomagot küld. A kivitelező típusa nem csak árkérdés. Kapacitás, stabilitás, gondolkodási szint, és a döntéshozatal sebessége is.

Röviden így látom a három alapmodellt:

• Freelancer: gyors, rugalmas, gyakran olcsóbb. Cserébe egy ember kapacitása véges, és ha beteg, eltűnik, túlterhelődik, akkor te állsz a sor elején. Akkor jó, ha neked is van rálátásod a folyamatra, és tudod irányítani a feladatokat.
• Ügynökség: több szakember, több szem, több rendszer. Cserébe drágább, és ha rosszul van felépítve, akkor a te projekted egy sorszám lesz. Akkor működik, ha a tulajdonosként te is hozol döntést és világos keretet adsz.
• Belsős marketinges: a cégben él, érti a terméket, gyorsan reagál. Cserébe fel kell építeni, be kell tanítani, és ritkán tud mindent egyedül. Akkor jó, ha hosszabb távra gondolkodsz, és nem kampányt akarsz, hanem rendszert.

Az együttműködési modell lényege: milyen döntéseket tudsz és akarsz megtartani, és mit akarsz kiszervezni. Ha te egyáltalán nem akarsz dönteni, akkor mindhárom modell bukdácsolni fog. Nem azért, mert rosszak a kivitelezők, hanem mert a vezetői szerep üresen marad. Egy marketinges csapat nem tudja helyetted meghatározni a cég jövőjét. Tud segíteni, de nem tud helyettesíteni.

A „nekem mi közöm” mögött sokszor döntésképtelenség van

Most jön egy kényes rész, és itt előre jelzem: nem vagyok pszichológus. Viszont a marketingben és a cégvezetésben évek óta ugyanazokat az emberi mechanizmusokat látom újra és újra. A „csak végeredmény” hozzáállás sokszor nem lustaság. Hanem védekezés. A vállalkozó fél attól, hogy ha beleteszi a kezét a folyamatba, akkor kiderül: nem ért hozzá, vagy rossz döntést hoz, vagy konfliktust kell vállalnia. Ezért inkább kívül marad, és a végén „számon kér”. A számonkérés olcsóbbnak tűnik, mint a döntéshozatal, mert a számonkérésnél nem kell kockázatot vállalni. Csakhogy ez hamis biztonság. A döntést így is meghozza valaki. Ha nem te, akkor a piac. Vagy az alkalmazottad. Vagy a kiviteleződ. És onnantól már nem te vezetsz, csak reagálsz.

Én azt látom, hogy a jó vállalkozók nem attól jók, hogy mindent tudnak. Attól jók, hogy hajlandóak dönteni kevés információ alapján is, majd a döntéseiket visszamérik, és korrigálnak. A rossz vállalkozók meg vagy mindent túl sokáig tolnak, vagy mindent „bedobnak” valakinek, és közben azt várják, hogy a másik megoldja helyettük az identitáskérdéseket is: „kik vagyunk, kinek szólunk, miben vagyunk jobbak, mihez nem nyúlunk”. Ezek nem marketingkérdések. Ezek vezetői kérdések. Ha ezek tiszták, a marketing „csak” kivitelezés. Ha nem tiszták, a marketing találgatás.

Dajka Gábor tapasztalata szerint a legtöbb konfliktus nem a pénzről indul, hanem a kimondatlan elvárásokról. A vállalkozó azt hiszi, hogy az ügynökség „érti, mit szeretne”, mert „ez a dolguk”. Az ügynökség azt hiszi, hogy a vállalkozó „tudja, mit szeretne”, mert „övé a cég”. Mindkettő tévedhet. A megoldás nem az, hogy kevesebb kommunikáció legyen, hanem az, hogy a kommunikáció döntésekhez vezessen. Ha egy megbeszélés után nem lett tisztább a cél, a keret és a következő lépés, akkor az nem megbeszélés volt, csak beszélgetés.

Magyar piac: árérzékenység, bizalmi hiány, tőkehiány

A magyar piacnak van pár sajátossága, amit nem lehet megkerülni. Az egyik az árérzékenység. A másik a bizalmi deficites közeg: a vállalkozó fél, hogy átverik, a vevő fél, hogy átverik, a kivitelező fél, hogy nem fizetik ki. Ehhez jön a tőkehiány és a rövid távú gondolkodás kényszere. Sok mikro- és kisvállalkozó nem azért rövid távú, mert „ilyen a személyisége”, hanem mert egyszerűen nincs tartaléka. Ezért akarja a végeredményt azonnal. És ezért lesz csábító a „nekem mi közöm, csak működjön” hozzáállás is: a vállalkozó fáradt, túlterhelt, és azt akarja, hogy valaki végre levegye róla a terhet.

Csakhogy a magyar piacon a kiszervezés kockázata nagyobb, pont a bizalmi hiány miatt. Ha nincs keret, nincs mérés, nincs megállapodás, akkor az együttműködések könnyen szétmennek. És a magyar KKV-k gyakran nem engedhetik meg maguknak a sokadik kört. Ezért én azt javaslom: itthon nem a „mindent kiadok” stratégia működik, hanem a „rendszert építek, és a részeit adom ki” stratégia. Ez nem szép mondat, ez túlélési logika. A rendszert neked kell érteni legalább alap szinten: miből lesz a lead, miből lesz a vásárlás, miből lesz a profit, miből lesz a visszatérő ügyfél. A kivitelező pedig azt tudja hozzáadni, hogy gyorsabban és jobban végrehajtja a feladatokat, mint te egyedül.

Ha magyar KKV-ként növekedni akarsz, akkor a „csak végeredmény” mentalitást át kell alakítanod „eredményorientált rendszer” gondolkodássá. Az eredményorientáltság jó, de csak akkor, ha a rendszer is ott van alatta. Különben az eredményorientáltság valójában türelmetlenség lesz. A türelmetlenség pedig rossz döntésekhez vezet: túl gyors csatornaváltás, összevissza kampányok, állandó akciózás, és végül márkaépítés helyett árverseny. És az árversenyt a tőkeerősebb fél nyeri meg, nem a lelkesebb.

30 napos akcióterv: hogyan lesz a végeredményből rendszer

Ha most azt érzed, hogy „oké, értem, de akkor mit csináljak holnaptól?”, akkor itt egy 30 napos, kíméletlenül gyakorlatias terv. Nem kell mindent tökéletesen csinálni. De kell egy irány: a végeredmény mellett legyen folyamatod is, különben újra és újra ugyanazt a hibát fogod megvenni.

1. 1–3. nap: Írd le egy oldalra a céged alap logikáját: mit adsz el, kinek, mennyiért, mennyi a fedezet, mennyi a megengedett ügyfélszerzési költség.
2. 4–7. nap: Válaszd ki az 1 fő célt a következő 90 napra. Nem hármat. Egyet. Például: „stabil leadtermelés” vagy „profitábilis webáruház forgalom”.
3. 8–10. nap: Fogalmazd meg az ajánlatot egy mondatban, és add oda három embernek: érti-e, miért jó neki, és miért higgyen neked.
4. 11–14. nap: Rakj össze egy minimum mérőszám listát (5–8 darab), amit hetente nézni fogsz.
5. 15–21. nap: Ha van kiviteleződ, egyeztessetek kereteket: mihez nyúlhat, mihez nem, milyen döntésekhez kell jóváhagyás, és mi a kommunikációs minimum.
6. 22–30. nap: Indítsatok el egy tesztkört: egy kampány, egy ajánlat, egy célcsoport, és a végén őszinte értékelés: mi működött, mi nem, miért.

A terv lényege nem az, hogy „csináld sokat”. Hanem az, hogy a döntéseid és a méréseid összekapcsolódjanak. Ha ezt megcsinálod, akkor egy idő után nem fogod azt mondani, hogy „nekem mi közöm”. Azt fogod mondani: „oké, ez a része a kivitelezőé, ez a része az enyém, és így tartjuk kézben”. Ez a vállalkozói felnőttség a gyakorlatban.

Diagnosztikai miniteszt: te hol csúszol el?

Ha szeretnéd gyorsan felmérni, hogy nálad a „csak végeredmény” hozzáállás mennyire veszélyes, válaszolj őszintén ezekre. Nem kell senkinek megmutatni. A válaszok neked szólnak.

1. Tudod fejből, mennyi a fedezeted egy átlagos értékesítésen?
2. Van leírva, hogy mit tekintesz sikernek a következő 90 napban?
3. Amikor nem jön az eredmény, inkább hibást keresel, vagy okot?
4. Meg tudod mondani egy mondatban, miért jobb a terméked a vevő szemével nézve?
5. Van olyan mérőszámod, amit hetente nézel, és ami alapján ténylegesen döntést hozol?
6. Amikor kivitelezőt választasz, a legolcsóbb felé húzol, vagy a legbiztonságosabb felé?

Ha ezek közül többnél bizonytalan vagy, akkor a „csak végeredmény érdekel” mondat nálad valószínűleg egy önvédelmi mondat, nem pedig stratégia. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy még több mindent adsz ki. Az a megoldás, hogy felépítesz egy minimális vezetői rendszert, amihez aztán már nyugodtan lehet kivitelezőt kapcsolni.

Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint

Én a „nekem mi közöm van hozzá” mondatot a vállalkozói lét egyik legdrágább mondatának tartom. Nem azért, mert a végeredmény ne számítana. Azért, mert a mondat mögött gyakran az van: „nem akarok felelni”. Márpedig a vállalkozás nem arról szól, hogy elkerüld a felelősséget, hanem arról, hogy megtanuld kezelni. Aki ezt nem tanulja meg, az előbb-utóbb vagy kiég, vagy eladósodik, vagy beletörik egy rossz partnerbe, egy rossz alkalmazottba, egy rossz ügynökségbe. Aki viszont megtanulja, annak nem lesz szüksége szuperhősökre. Neki elég lesz egy átlag feletti csapat, egy tiszta keretrendszer, és néhány jó döntés jó időben.

Az üzleti életben a kontroll nem egy személyiségjegy, hanem egy funkció. A kontroll azt jelenti, hogy tisztán látod, mitől lesz profit, és hol csúszik el a rendszer. Ha ezt tisztán látod, akkor a kivitelezés kiszervezése nem félelmetes, hanem felszabadító. Mert nem abból áll az életed, hogy embereket hajtasz, hanem abból, hogy döntéseket hozol, priorizálsz, és rendszert építesz. És igen: ez néha unalmas. De a stabil üzlet jellemzően nem a látványos dolgoktól stabil, hanem a következetes, ismétlődő jó döntésektől.

Ha ebben a témában szeretnél egy olyan alapozó gondolkodásmódot, ami a marketinget nem eszközök halmazaként, hanem emberi működésként és döntési mechanikaként kezeli, akkor a „Dajka Gábor: Online marketing és pszichológia” könyv pontosan erre készült: magyar mikro- és kisvállalkozóknak, magyar piaci valóságra. Nem azért, hogy „okosabbnak tűnj”, hanem azért, hogy kevesebb pénzt égess el rossz döntésekkel. A célom mindig ugyanaz: ne trendeket hajszolj, hanem olyan gondolkodóvá válj, akit másolni akarnak.

Szakértő válaszol – gyakori kérdések

Miért nem elég annyi, hogy „jöjjön több vevő”?

Mert ez nem cél, hanem vágy. A „több vevő” mögött rengeteg döntés van: milyen vevő, milyen áron, milyen csatornáról, milyen ügyfélélménnyel, milyen profittal. Ha ezek nincsenek tisztázva, akkor a marketinges legfeljebb forgalmat tud hozni, de az nem garancia arra, hogy a végén több pénzed marad.

Mi van, ha tényleg nincs időm foglalkozni a folyamattal?

Akkor nem az a kérdés, hogy „nem foglalkozom”, hanem az, hogy „hogyan foglalkozom minimálisan”. Heti 30–60 perc strukturált áttekintés sokszor elég: mérőszámok, döntések, következő lépések. A teljes kivonulás a folyamatból ritkán időspórolás, inkább későbbi tűzoltás előkészítése.

Magyar piacon tényleg ennyire számít a bizalom?

Igen, és gyakran jobban, mint gondolnád. A vevő gyanakvóbb, a vállalkozó is. Ezért a kommunikáció, a garanciák, az ügyfélszolgálat minősége és az átláthatóság sokkal erősebben befolyásolja a konverziót. Itthon a „gyorsan, olcsón, mindent” ígéreteknek nagy ára van: bizalomvesztés.

Honnan tudom, hogy a marketingesem/ügynökségem tényleg jól dolgozik?

Onnan, hogy közösen meghatározott célok mentén dolgoztok, van mérés, van rendszeres értékelés, és a döntések nem hangulatból születnek. Ha csak annyi történik, hogy „küld egy riportot”, de nincs következtetés és nincs döntés, akkor az nem munka, csak adminisztráció.

Ajánlott magyar videó/podcast

Ha ezt a témát rövidebb, kimondottan felelősség és eredmény oldalról is szeretnéd meghallgatni, ehhez a gondolatmenethez ez a videó jól illeszkedik:

Források

• Jensen, M. C., & Meckling, W. H. (1976): Theory of the Firm: Managerial Behavior, Agency Costs and Ownership Structure (Journal of Financial Economics)
• Eisenhardt, K. M. (1989): Agency Theory: An Assessment and Review (Academy of Management Review)
• Locke, E. A., & Latham, G. P. (2002): Building a Practically Useful Theory of Goal Setting and Task Motivation (American Psychologist)

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.