A vállalkozó mint hős és mint bűnbak

Magyarországon a vállalkozó egyszerre két szerepet kap a közbeszédben, és ez a kettő gyakran ugyanazon a napon vált át egymásba. Ha növekszik a cég, munkahelyet teremt, „sikeres”, akkor hős: „na, ő legalább csinál valamit”. Ha árat emel, szigorít, elküld valakit, vagy egyszerűen csak látszik rajta, hogy jobban él az átlagnál, akkor bűnbak: „biztos átver”, „biztos ügyeskedik”, „úgyis lop”. Ez a kettős mérce nem puszta társadalmi zaj. Üzleti valóság: hat a márkádra, a toborzásodra, az ügyfélbizalomra, az árazásodra, a konfliktuskezelésedre, sőt arra is, mennyire mersz hosszú távra tervezni. A legveszélyesebb része pedig az, hogy észrevétlenül belülről kezd el dolgozni: a vállalkozó magára veszi, vagy épp ellenreakcióként túl kemény lesz, cinikus lesz, bezárkózik. Mindkettő rossz irány.

Én azt látom, hogy a legtöbb mikro- és kisvállalkozó nem kommunikációs hibák miatt csúszik meg ebben a témában, hanem azért, mert nincs tudatos képe arról, milyen társadalmi elvárásokkal kell együtt élnie. A vállalkozást sokan még mindig úgy képzelik, hogy „ha ügyes vagy, megoldod” – miközben a vállalkozói lét egyik legnehezebb része pont az, hogy a saját döntéseid következményeit nyilvánosan viseled. A munkavállaló felmond, és maximum a főnökét szidja a barátainak. A vállalkozó dönt, és az ára a reputáció: a kommentekben, a környéki pletykában, a családi asztalnál, néha még a saját csapatán belül is. Ebben a cikkben nem fogok panaszkodni a világra. Inkább szétszedjük a mechanikát: mi táplálja a „hős” és a „bűnbak” szerepet, miért különösen erős ez itthon, és mit lehet vele kezdeni úgy, hogy közben ne veszítsd el sem az üzleti józanságodat, sem a tartásodat.

A vállalkozó körüli láthatatlan társadalmi szerződés

Van egy kimondatlan alku a vállalkozó és a társadalom között. Nem jogszabály, nem szerződés, mégis minden nap hat: „te kapsz mozgásteret, cserébe rendet tartasz”. A gond az, hogy ebben a fejben létező alkuban egyszerre van jelen három egymásnak ellentmondó elvárás. Az első: legyél erős és megoldó ember. Ne panaszkodj, vállald a kockázatot, tartsd el magad és másokat is. A második: legyél szolgáltató, de közben legyél szociális intézmény. A vevő olcsót akar, gyorsat akar, hibátlant akar, és közben azt is elvárja, hogy „ember” legyél: értsd meg, ha nincs pénze, értsd meg, ha ideges, értsd meg, ha hibázott. A harmadik: legyél sikeres, de ne legyen látványos. A sikernek tapsolunk, amíg nem okoz státuszfeszültséget. Amikor a siker láthatóvá válik, hirtelen moralizálunk: „nem lehet, hogy ennyit dolgozott érte”, „nem lehet, hogy ennyire tisztán csinálja”.

Ez a láthatatlan szerződés azért különösen kemény, mert a magyar piac eleve bizalmatlanabb, árérzékenyebb, és történelmileg is terhelt a „magán” és a „köz” viszonyával. A kisvállalkozó pedig két tűz között áll. Egyrészt sokszor ő az, aki ténylegesen rendet tart: munkahelyet ad, bejelent, fejleszt, ügyfelet kezel, reklamációt visz, oktatja a piacát. Másrészt ő az, aki testközelből kapja a frusztrációt, amit valójában a rendszerrel, az árakkal, a bizonytalansággal, a jövővel kapcsolatos félelem termel ki. Itt jön be a kettős mérce: a társadalom szeretne hinni abban, hogy a vállalkozó hős, mert ez reményt ad. De ugyanígy szüksége van egy bűnbakra is, mert az megmagyarázza a nehézségeket. Ha ezt a mechanikát nem látod át, akkor vagy túlvállalod magad a hős szerepben, vagy védekezésből belekeményedsz a bűnbak szerepbe. Mindkettő hosszú távon kockázatos.

Hogyan lesz a vállalkozóból hős

A hős szerep általában nem a médiában kezdődik, hanem a mikroközösségekben. A városban „az a srác/lány, aki felépítette”, a családban „aki végre kitört”, a szakmában „aki megcsinálta”. A hős narratíva kényelmes, mert egyszerű: azt üzeni, hogy a világ alapvetően igazságos, és aki dolgozik, az jut. A gond az, hogy a vállalkozói valóság ennél sokkal összetettebb. A szerencse, a kapcsolatok, a piac, az időzítés, a szabályozás, a gazdasági ciklus mind beleszól. Ettől még a munka és a fegyelem döntő, csak nem romantikus történet. A hős szerep viszont romantikus: a vállalkozó „mindig bírja”, „mindig megoldja”, „mindig mosolyog”, „mindig pörög”. Ezt a maszkot a piac is szereti, mert biztonságot sugall.

És itt jön a csapda. A hős szerep miatt a vállalkozó sokszor nem mer segítséget kérni, nem mer bizonytalannak látszani, nem mer visszalépni egy rossz irányból. A hős szerepben a kudarc nem tanulási pont, hanem szégyen. Pedig a vállalkozásban a korrekció normális. Dajka Gábor tapasztalata szerint a legtöbb tartósan sikeres vállalkozó nem azért lett stabil, mert sosem hibázott, hanem azért, mert gyorsan korrigált, és közben nem próbálta eljátszani, hogy mindent tud. A hős narratíva a közönségnek kényelmes, de a vállalkozónak drága: túlórában, túl nagy felelősségben, elfojtott stresszben fizet érte. Aztán elég egy válság, egy áremelés, egy konfliktus, és a hős szerep pillanatok alatt átfordul: „eddig hős volt, most meg kapzsi”. Vagyis nem a teljesítményed változik egyik napról a másikra, hanem a környezet érzelmi állapota. Ha ezt előre tudod, kevésbé ér meglepetésként.

Hogyan lesz a vállalkozóból bűnbak

A bűnbakképzés akkor erősödik fel, amikor sok ember úgy érzi, kevés a kontrollja. Drágulás, munkahelyi bizonytalanság, rossz közérzet, politikai fáradtság, általános bizalmi deficit: ezek mind felerősítik azt az igényt, hogy legyen valaki, akire rá lehet húzni a problémát. A vállalkozó erre tökéletes célpont, mert látható. A vállalkozó döntései kézzelfoghatóak: árak, nyitvatartás, bérek, határidők. Ráadásul a vállalkozó egyszerre „magánember” és „intézmény”. Ha a postán ideges vagy, a postát szidod. Ha a fodrásznál ideges vagy, a fodrászt, mint embert szidod. Ez óriási különbség. A vállalkozó személye összemosódik a rendszerrel, és emiatt sokkal több érzelmi terhet kap, mint amennyi az adott helyzetből logikusan következne.

Ehhez társul a „mintavételi torzítás” a közbeszédben: a botrányos, ügyeskedő, etikátlan vállalkozó története jobban terjed, mint a korrekt, unalmasan tiszta működés. A legtöbb ember nem a csendes többséggel találkozik, hanem a hangos kisebbséggel. Innen már csak egy lépés az általánosítás: „minden vállalkozó ilyen”. A bűnbak narratíva ráadásul morális felmentés is: ha a vállalkozó „úgyis lop”, akkor a vevő is könnyebben igazolja a saját szabálykerülését (számla nélkül, „okosba”, kamu garanciával, vagy éppen a rosszindulatú értékeléssel). A vállalkozó pedig, ha erre ösztönből reagál, sokszor két hibát követ el: vagy túlmagyaráz, és védekező lesz (ami gyanússá teszi), vagy cinikus lesz, és lemond a bizalomról (ami be is váltja a jóslatot). A bűnbak szerepből kijönni nem könyörgés kérdése, hanem stratégia: a működésedet és a kommunikációdat úgy kell felépíteni, hogy ne legyen könnyű rád ragasztani a „megérdemli” címkét.

Irigység, státuszfeszültség és a siker „büntetése”

Az irigység üzleti környezetben ritkán úgy jelenik meg, hogy valaki őszintén kimondja: „irigy vagyok”. Sokkal gyakrabban álruhákat visel: „csak kérdezem”, „csak a tisztesség”, „csak a munkavállalókért aggódom”, „csak a kisember”. Ezek a mondatok néha valós aggodalmat takarnak, de gyakran státuszfeszültséget. A lényeg egyszerű: ha valaki úgy érzi, hogy a saját erőfeszítése és a saját eredménye nincs összhangban, akkor keres egy magyarázatot. És a legkönnyebb magyarázat az, hogy a másik „csal”, „szerencséje volt”, „jó helyre született”, „jókor volt jó helyen”. Ebben van igazságrész (mert a világ nem meritokratikus), de az irigység ott kezdődik, amikor a másik ember munkáját és kockázatát teljesen letagadjuk, és helyette morális hibát gyártunk rá. Ezzel meg is van a felmentés: „én azért nem tartok ott, mert én tisztességes vagyok”.

„A magyar vállalkozó egyik legnagyobb hibája, hogy vagy szégyelli a sikerét, vagy kérkedik vele. Mindkettő támadható. Neked egy harmadik utat kell választanod: legyen világos, mit adsz, miért kérsz érte pénzt, és milyen szabályok szerint működsz.” – Dajka Gábor

Üzleti szempontból az irigység nem csak lelki téma, hanem kockázat. Hat a tárgyalásokra („ennyiért biztos lehúz”), hat a munkaerőre („a főnök úgyis nyerészkedik”), hat a vevői hűségre („jó, de akkor te is engedhetsz”). A vállalkozó ösztönös válasza gyakran a bizonygatás vagy a keménykedés. Én egyikre sem építenék. A jó válasz a stabil keretrendszer: kiszámítható szabályok, következetes kommunikáció, és olyan teljesítmény, amit a vevő a saját bőrén érez. Az irigység nem tűnik el, de csökkenthető a hatása, ha a cégedről alkotott kép nem a te személyes státuszodra épül, hanem a vevői élményre, a megbízhatóságra és az értékteremtésre. Aki téged akar büntetni, az általában a „szerepet” akarja büntetni. Ha a szerep helyett egy korrekt rendszer látszik, nehezebb beléd állni.

Az „úgyis lopnak” narratíva: bizalom, adómorál, szabálykerülés

Az „úgyis lopnak” mondat nem csak vélemény, hanem társadalmi önigazolás. A lényege az, hogy ha a normát elhisszük („mindenki csal”), akkor a saját döntéseinket is könnyebb igazolni. A közgazdasági és viselkedéstudományi megközelítés ezt régóta vizsgálja: az adómorál és a szabálykövetés erősen függ attól, mit gondolunk a többiekről. Ha azt hisszük, hogy a többiek betartják, mi is nagyobb eséllyel tartjuk be. Ha azt hisszük, hogy a többiek kijátsszák, nő a kísértés, hogy mi is kijátsszuk, vagy legalábbis ne sajnáljuk azt, aki kijátssza. Ebben a közegben a vállalkozó eleve hátrányból indul: a pénz és a döntés láthatóbb nála, mint egy alkalmazottnál, ezért könnyebben rásütik, hogy „biztos trükközik”.

És itt van a magyar valóság egyik kényelmetlen pontja: a vállalkozó is gyakran találkozik azzal, hogy a piac „kéri” a szabálykerülést. A vevő számla nélkül akar olcsóbbat, a beszállító „okosban” adna, a munkavállaló zsebbe kérne. A vállalkozó ilyenkor dönt: rövid távú túlélés, vagy hosszú távú stabilitás. A kettős mérce azért zúz be sokakat, mert egyszerre várja el a társadalom a tisztaságot, miközben a mindennapi helyzetekben aktívan nyomja a vállalkozót az ellenkező irányba. A vállalkozó ebből úgy tud kijönni, ha a fehér működés nem csak erkölcsi álláspont, hanem üzleti pozíció. Vagyis: nem mentegetőzöl, hanem felépítesz egy márkát arra, hogy nálad rend van. Igen, ez néha drágábbnak tűnik. Cserébe nyugodtabb, és kiszámíthatóbb. A bizalom nem marketingtrükk, hanem piaci előny, főleg egy bizalmatlan környezetben. Aki ezt megérti, az a „lopnak” narratívát nem vitában akarja megnyerni, hanem működésben akarja kioltani.

Hogyan gyűr maga alá a kettős mérce: üzleti és lelki költségek

A kettős mérce legfájóbb része nem az, hogy „igazságtalan”, hanem az, hogy mérhető veszteséget okoz. A vevői oldalon a bizalmatlanság árazási nyomást hoz: ha a vevő eleve azt feltételezi, hogy túl nagy a hasznod, akkor az alkudozás nem tárgyalás lesz, hanem erkölcsi vita. A munkaerőpiacon ugyanez jelenik meg: a bérről szóló beszélgetés gyakran nem gazdasági, hanem indulat alapú („neked úgyis van”). A beszállítói oldalon pedig a vállalkozó könnyebben kerül olyan helyzetbe, ahol a partnerek is keményebbek vele, mert „úgyis kibírja”. Ezek apró súrlódások, de összeadódnak: több konfliktus, több energia, több idő, több felesleges magyarázkodás. És mindez csökkenti a vállalkozó stratégiai fókuszát.

A lelki rész pedig azért fontos, mert végül üzleti döntésekké alakul. Ha tartósan bűnbakként kezelnek, akkor vagy bezárkózol (nem kommunikálsz, nem építesz közösséget, nem mutatod meg a működésedet), vagy túltolod az erőt (keményebb leszel a csapatoddal, a vevőkkel, mindenkivel). Mindkettő rombolja a márkát és a kultúrát. Egy átlagos magyar KKV-nál ez sokszor úgy néz ki, hogy a vállalkozó magára húz mindent: ő válaszol a panaszos üzenetre, ő tárgyal, ő dönt, ő viszi a pénzügyet, és közben ő kapja a megjegyzéseket is. A kettős mérce ilyenkor nem csak „külső” nyomás, hanem belső túlterhelés. Aki ebben él, könnyen rossz mintát vesz fel: elkezdi elhinni, hogy mindenki ellenség, és onnantól minden döntés védekezés. Ez az a pont, ahol a vállalkozói lét árnyoldala már nem romantikus „nehézség”, hanem konkrét teljesítményromlás. Ha a „hős–bűnbak” hintát nem kezeled, akkor a céged egyszerre lesz kiszolgáltatottabb a piacnak, és te magad is gyorsabban fáradsz el. A cél nem az, hogy szeressenek. A cél az, hogy a cégedet ne lehessen könnyen félreérteni.

Márkastratégia a bizalmatlan közegben: mit kommunikálj, és mit ne

Bizalmatlan közegben a kommunikáció nem arról szól, hogy „meggyőzlek”, hanem arról, hogy keretet adsz annak, hogyan értelmezzék a döntéseidet. Ha nincs keret, a piac gyárt egyet helyetted. És az a keret ritkán kedves. Az első szabály: ne moralizálj. Ha a vevő azt mondja, „drágák vagytok”, és te azzal válaszolsz, hogy „bezzeg a minőség”, abból vita lesz. Ehelyett beszélj tényekben és következményekben: mit kapsz a pénzedért, milyen szolgáltatási szintet adunk, mit vállalunk, mit nem. A második szabály: ne panaszkodj a terhekről úgy, mint áldozat. A piac nem fog együttérezni, legfeljebb legyint. Ha mégis szóba hozod a költségeket, akkor oktatási céllal tedd: mutasd meg a működési logikát, és zárd le egy döntéssel („ezért így árazzuk, ezért ezt a minőséget tudjuk garantálni”). A harmadik szabály: ne a te személyed legyen a márka középpontja, ha nem muszáj. A személyes márka tud erős lenni, de a magyar közegben könnyen átfordul státuszvitába. Én azt javaslom, hogy a rendszered legyen a főszereplő: folyamatok, sztenderdek, garanciák, ügyfélút, minőségellenőrzés, panaszkezelés.

Mit kommunikálj? Három pillért: értékteremtés, tisztességes szabályok, kompetencia. Az értékteremtés nem szlogen, hanem konkrétum: mitől lesz jobb a vevő élete. A tisztességes szabályok nem önfényezés, hanem kiszámíthatóság: nyitvatartás, határidő, garancia, csere, reklamáció, árazási logika. A kompetencia pedig nem „okoskodás”, hanem bizonyíték: esetek nélkül is lehet bizonyítani, például folyamatbemutatással, eszközökkel, minőségi kontrollal, edukációval. Itt jön be a marketingpszichológia: az emberek nem csak terméket vesznek, hanem bizonyosságot. Ha a környezet bűnbakot keres, akkor a bizonyosság hiánya tölti ki a réseket pletykával. Dajka Gábor: Online Marketing és Pszichológia című könyvének egyik alaptétele pont az, hogy a kommunikáció akkor működik jól, ha az emberi gondolkodási rövidítéseket és torzításokat is figyelembe veszed. A „hős–bűnbak” jelenség ilyen torzításokra épül. A megoldás nem trükk, hanem következetes, tanítható kommunikáció, ami a működésedből nő ki.

Szervezeti és pénzügyi fegyelem: hogyan ne adj muníciót

A reputációt nem a posztjaid védik meg, hanem a működésed. A kettős mérce azért üt nagyot, mert sok vállalkozásnál tényleg vannak apró rendezetlenségek, amiket kívülről könnyű rosszhiszeműen értelmezni. Ha te nem rendezed a házad táját, majd a közeg rendezi helyetted – ellened. Az alábbi lista nem „tökéletesség” elvárás, hanem minimális védelem egy olyan piacon, ahol a gyanakvás gyorsabban terjed, mint a tények.

• Pénzügy: legyen valós, naprakész cashflow-képed; tudd, mit bírsz ki 30–60–90 napig.
• Számlázás és szerződés: ahol lehet, írás. A „majd megbeszéljük” a későbbi konfliktus gyártósora.
• Árazási logika: tudd egy mondatban elmagyarázni, mitől ennyi az annyi. Nem vitázni, keretezni.
• Minőség és garancia: legyen egyértelmű, mi a vállalásod, mi nem az, és hogyan intézed a panaszt.
• HR és kultúra: a csapatod értse, miért vannak szabályok, és lássa, hogy te is betartod őket.
• Ügyfélszolgálat: legyen protokoll rossz napokra is. A reputáció gyakran egyetlen rosszul kezelt konfliktuson dől el.
• Adat és mérés: ha vitád van, tényekkel állj. A „szerintem” gyenge fegyver.

Válságkezelés: amikor a cégből közellenség lesz

Eljön az a nap, amikor nem „a marketinged” tesztelődik, hanem a tartásod. Egy rossz értékeléshullám, egy félreértett döntés, egy konkurens által gerjesztett pletyka, egy dühös volt munkavállaló posztja, vagy egyszerűen egy hibád, ami nyilvánosságot kap. Ilyenkor a bűnbakmechanizmus felpörög: a tömeg nem részleteket akar, hanem történetet. A rossz hír, hogy a történet gyors. A jó hír, hogy egy jól felépített válságprotokollal a kár csökkenthető, és sokszor még bizalom is építhető, ha felnőtt módon kezeled.

A válságkezelésben a legnagyobb hiba a bizonygatás, a másik a gőg. A kettős mérce közegében mindkettő olaj a tűzre. Ha hibáztál, mondd ki röviden, mondd el, mit javítasz, és csináld meg. Ha nem hibáztál, akkor se menj bele végtelen vitába: a korrekt közönségnek adj kapaszkodót, a rosszindulatúnak ne adj anyagot. A vállalkozó nem bíró, nem terapeuta, nem megváltó. Te rendszert építesz. A rendszer pedig vagy stabil, vagy nincs.

Diagnosztikai kérdések: hol tartasz a „hős–bűnbak” skálán?

Válaszolj őszintén. Minél több „igen”, annál inkább valószínű, hogy a kettős mérce már üzleti kockázatként is jelen van nálad.

1. Gyakran érzed, hogy magyarázkodnod kell az áraid miatt, még akkor is, ha korrekt az ajánlatod?
2. Volt már olyan, hogy egy döntésedet (szabály, határidő, minőség) személyes támadásként értelmezték?
3. Rendszeresen kapsz „biztos sokat keresel” jellegű megjegyzéseket vevőktől vagy ismerősöktől?
4. Előfordul, hogy nem mersz kommunikálni sikerekről, nehogy „kiverd a biztosítékot”?
5. Érezted már, hogy a csapatod egy része automatikusan ellened feltételez?
6. Volt olyan, hogy inkább engedtél rossz feltételekbe, csak hogy elkerüld a konfliktust?
7. Volt olyan, hogy indulatból vágtál vissza kommentben vagy ügyfélnek?
8. Nincs leírt panaszkezelési folyamatod, és minden eset „kézi vezérlés”?
9. Az árazásod inkább ösztön, mint tudatos logika alapján történik?
10. Úgy érzed, a reputációd túlzottan rajtad, mint emberen múlik, nem a rendszeren?

Értelmezés: 0–3 igen: jó eséllyel stabil a kereted. 4–7 igen: érdemes rendszerben gondolkodni (kommunikáció + folyamatok). 8–10 igen: a kettős mérce már komolyan befolyásolja a döntéseidet; itt gyors rendrakás kell, különben a piac fog rendet rakni helyetted.

Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint

Én a vállalkozót nem hősnek látom, és nem is bűnbaknak. Én döntéshozónak látom. A hős szerep sokszor csak kifogás arra, hogy miért nem kérsz segítséget. A bűnbak szerep pedig sokszor csak kifogás arra, hogy miért nem építesz rendszert. A valóság az, hogy a közeg ilyen: egyszer felnéz, egyszer beléd rúg. Ezen nem sértődéssel kell átmenni, hanem fegyelemmel. A te feladatod nem az, hogy mindenki szeressen. A te feladatod az, hogy a céged működjön, és közben ne add el a gerincedet aprópénzért. Ha a környezet bizalmatlan, akkor neked kell extra egyértelműnek lenned. Nem kedvesebbnek, nem hangosabbnak, hanem egyértelműbbnek.

Aki ma Magyarországon vállalkozik, annak számolnia kell azzal, hogy a siker látható része irritálni fog embereket. Ez nem személyes, ez társadalmi matematika. A kérdés az, te mit csinálsz ezzel. Építhetsz márkát, ami a te státuszodról szól, és akkor folyamatosan célpont leszel. Vagy építhetsz márkát, ami a vevő biztonságáról szól: következetes szabályok, tiszta ajánlat, korrekt kommunikáció, stabil minőség. Ilyenkor is kapsz majd kritikát, csak kevésbé lesz ragadós. És itt jön az a mondat, amit sokan nem akarnak meghallani: a reputáció nem érzés, hanem eszköz. Ugyanúgy kell kezelni, mint a készletet vagy a pénzügyet. Ha elhanyagolod, hiány lesz. Ha túlvéded, bénító lesz. Ha rendszerszinten kezeled, te irányítasz. Én ebben hiszek: a vállalkozó legyen felnőtt szereplő. Ne panaszkodjon, ne kérkedjen, ne magyarázkodjon. Döntsön, kommunikáljon tisztán, és tegye rendbe a működését. Aki ezt megteszi, azt lehet támadni, csak nehéz elgáncsolni.

Szakértő válaszol – gyakori kérdések

Miért ilyen erős Magyarországon az „úgyis lopnak” hozzáállás a vállalkozókkal szemben?

Részben történelmi bizalmi örökség, részben a botrányok láthatósága, részben pedig önigazolás. Ha valaki nehéz helyzetben van, könnyebb azt mondania, hogy a másik tisztességtelen, mint azt, hogy a világ bonyolult és nem igazságos. A vállalkozó pedig jó célpont, mert látható döntései vannak. A megoldás nem vita, hanem keret: átlátható működés, következetes szabályok, és olyan ügyfélélmény, ami hosszú távon erősebb, mint a pletyka.

Érdemes nyilvánosan beszélni az adóterhekről és a költségekről?

Csak akkor, ha oktatási céllal teszed, és nem áldozati hangnemben. A panaszkodás gyenge pozíció, és sok emberben ellenérzést kelt. Viszont a működés logikáját meg lehet mutatni egyszerűen: miért van határidő, miért van előleg, miért ilyen a garancia, miért kerül ennyibe a szolgáltatási szint. A lényeg: ne bocsánatot kérj a létezésedért, hanem magyarázd el a kereteket.

Hogyan kezeljem, ha áremelés után kapzsisággal vádolnak?

Röviden. Ne vitatkozz erkölcsről, mert az végtelen. Mondd el, hogy a szolgáltatás minősége és a vállalásaid nem férnek bele a régi árba, és adj opciót: kisebb csomag, másik termék, másik határidő. Aki veled akar maradni, maradni fog. Aki csak olcsót akar, úgyis elmegy. A legrosszabb, amikor a szégyen miatt szétesik az árazásod, és végül mindenkinek rossz lesz.

Mit tegyek, ha a saját csapatom is átveszi a „főnök úgyis nyerészkedik” narratívát?

Itt nem poszt kell, hanem kultúra. Legyenek tiszta célok, tiszta elvárások, kiszámítható jutalmazás, és rendszeres beszélgetés arról, mi miért történik. Nem kell a pénzügyeidet kiteregetni, de a logikát igen: mitől függ a bónusz, mi a teljesítmény, mi a fejlesztési terv. A bizalmat belül nem PR-ral építed, hanem következetességgel.

Ajánlott magyar videó/podcast

Ez a téma szorosan összefügg az irigységgel és azzal, hogyan csúszik át a társadalmi feszültség személyes támadásba. Ehhez illik legjobban az alábbi videó:

Források

• Entrepreneurship in Hungary: Facing Traditional and Digital Disruptions (GEM Hungary National Report 2024–2025)
• Luttmer, E. F. P. & Singhal, M. (2014): Tax Morale (Journal of Economic Perspectives)
• Smith, R. H. & Kim, S. H. (2007): Comprehending Envy (Psychological Bulletin) – PubMed rekord

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.