Az emberek nem szeretik a véletlent. Nem azért, mert buták lennének, hanem azért, mert a bizonytalanságot az idegrendszer drágán „árazza”. Ha nincs kapaszkodó, akkor történetet gyártunk: összekötjük a pontokat, még akkor is, ha a pontok valójában nem akarnak összekapcsolódni. Carl Gustav Jung szinkronicitás-fogalma pontosan erről a kényelmetlen emberi működésről szól, csak sokkal elegánsabban, mint ahogy a hétköznapi beszélgetésekben el szokott hangozni, hogy „ez biztos nem véletlen”. Jung (1875–1961) a szinkronicitást úgy írta le, mint olyan egybeeséseket, amelyeknél nincs igazolható ok-okozati lánc a belső élmény (gondolat, álom, erős érzelem, kérdés) és a külső esemény között, mégis a személy számára erőteljes jelentéssel bírnak. Vagyis nem az történik, hogy „gondoltam rá, és attól lett”, hanem az, hogy „megtörtént, és pont most, pont így találkozott azzal, ami bennem zajlik”. A hangsúly a jelentésen van, nem a fizikai magyarázaton. Ez a különbség sokat számít, mert a szinkronicitásról szóló leegyszerűsített, internetes verziók gyakran összekeverik a jelentést az oksággal, és ebből lesz a túltolt következtetés: ha valami összecseng, akkor biztos „üzenet”, és akkor biztos „irányba állít”. Jungnál ez nem ilyen olcsó. Ő inkább azt mondja: az emberi psziché nemcsak tényeket raktároz, hanem szimbólumokat, és a szimbólumok időnként összeérnek a külső valóság eseményeivel. Ettől még a világ nem válik „misztikussá”, inkább az válik láthatóvá, hogy mi mennyire jelentéskereső lények vagyunk. Marketingesként és üzleti coachként én ezt a jelenséget nem „bizonyítékként” kezelem, hanem mint jelzést: ha valami nagyon megüt benned egy húr, akkor érdemes megvizsgálni, hogy milyen belső szükségletet, félelmet vagy vágyat aktivált. A szinkronicitás ebben az olvasatban nem természettudományos állítás, hanem pszichológiai tapasztalatleírás. És ha így közelíted meg, akkor meglepően hasznos tud lenni: nem azért, mert a véletlenek megmondják a jövőt, hanem mert a véletlenek rámutatnak arra, hogyan gondolkodsz, mire figyelsz, és mit próbálsz éppen értelmezni.
A fogalom helye Jung rendszerében
Ha Jungot csak egyetlen szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám: rendszerszemlélet. Nem azért, mert mindenre volt válasza, hanem mert minden jelenséget egy nagyobb pszichés összefüggésben akart elhelyezni. A szinkronicitás nála nem „külön történet”, hanem szervesen kapcsolódik a kollektív tudattalanhoz és az archetípusokhoz. A kollektív tudattalan Jung szerint egy olyan, személyen túli pszichés réteg, amelyben közös, ősi mintázatok élnek; ezek a mintázatok az archetípusok, amelyek álmokban, mítoszokban, vallási képekben, és a mindennapi szimbolikus gondolkodásban is megjelenhetnek. A szinkronicitás ebben a keretben úgy értelmezhető, mint amikor egy archetípusos tartalom egyszerre „aktiválódik” belül és külső eseményben is visszaköszön. Nem úgy, hogy a külső világ engedelmeskedik a belsőnek, hanem úgy, hogy az emberi elme a saját aktuális belső helyzetéhez kapcsolódó mintázatokat különösen könnyen észreveszi, és ettől a találkozás erősebbnek hat, mint egy átlagos véletlen. Jung munkásságának egyik vitatott, ugyanakkor izgalmas eleme, hogy nem akarta teljesen elválasztani a pszichét a világtól. Azt látta, hogy az ember nem pusztán „adatfeldolgozó”: a valóságot jelentésrétegekkel éli meg. Ezzel szemben a klasszikus tudományos attitűd a mérhetőséget és az ismételhetőséget kéri számon. Ez a feszültség Jungnál végig jelen van. A szinkronicitás egy próbálkozás arra, hogy a szubjektív jelentést ne söpörjük le az asztalról csak azért, mert nem lehet belőle laboratóriumi protokollt készíteni. És itt jön egy fontos, gyakran elhallgatott pont: Jung nem azt kérte, hogy higgy. Azt kérte, hogy figyelj. A szinkronicitás nála nem vallásos dogma, hanem egy jelenség, amit érdemes komolyan venni az egyéni élmény szintjén, miközben tudjuk, hogy a „bizonyítás” más kategória. Üzleti világban is ezt a kettősséget tartom egészségesnek: a belső megélést tiszteled, de a döntést nem ruházod át egy egybeesésre. A szinkronicitás helye Jung rendszerében pont ezért érdekes: egyszerre tágítja a pszichéről alkotott képet, és közben folyamatosan provokálja a józan kritikát.
Az „értelmes egybeesés” pszichológiája
Ahhoz, hogy megértsd, miért hat rád erősen egy-egy szinkronisztikus élmény, nem kell semmilyen misztikus feltevés. Elég megnézni, hogyan működik a figyelem, az emlékezet és az identitás. Amikor valami belül nagyon foglalkoztat – például párkapcsolati döntés, karrierváltás, egészség, pénz, gyász, vállalkozás újraépítése –, akkor a figyelmed szelektívebbé válik. Nem mindent látsz, hanem azt, ami az adott belső témához kapcsolódik. Ezt a folyamatot a hétköznapokban is ismered: ha autót akarsz venni egy bizonyos típusból, hirtelen mindenhol azt a típust látod. Nem az autók szaporodtak el, hanem te lettél érzékeny rájuk. Az „értelmes egybeesés” ettől lesz megrázó: egy külső jelenség pont akkor és pont úgy talál el, amikor a belső tartalom felfokozott. A jelentés nem a tárgyban van, hanem a találkozásban. A meglepetés is része: az agy szereti a váratlan, de értelmezhető eseményeket, mert ezek tanulási lehetőséget jelentenek. Ha az egybeesés ráadásul szimbolikus – vagyis nem szó szerinti, hanem „rámutat valami belsőre” –, akkor még erősebb az élmény. Jung itt kapcsolja be a szimbólumok és az archetípusok logikáját: a szimbólum nem definíció, hanem többrétegű jelentés. A probléma ott kezdődik, amikor az ember a jelentést automatikusan „parancsnak” fordítja le. Egybeesés ≠ utasítás. Az egybeesés legfeljebb kérdést ad: „Miért erre figyeltem fel?”, „Miért pont most érintett meg?”, „Mit keresek valójában?”. Coachingban én ezt úgy hívom: belső prioritások felszínre hozása. Tegyük fel, hogy egy vállalkozó hónapok óta halogat egy új irányt, majd egymás után három külön helyről hallja ugyanazt a problémát a piacról. Lehet egyszerű véletlen, de lehet az is, hogy eddig is ott volt a jelenség, csak most vált „észrevehetővé”, mert a döntési helyzet ráélesítette a figyelmét. Ha így nézed, az „értelmes egybeesés” nem bizonyíték, hanem tükör: megmutatja, hol van feszültség, hol van vágy, hol van elakadás. És ez már önmagában érték, még akkor is, ha nem tudod ráhúzni egy egyszerű oksági képletre.
Miért látunk mintázatot ott is, ahol nincs
Ha a szinkronicitásról csak lelkes hangnemben beszélsz, akkor félmunkát végzel. A másik fele az, hogy az ember rendszeresen téved, és ezt nem szabad szégyellni, csak kezelni kell. A mintázatészlelés túlélési előny volt: inkább lássunk „összefüggést” két zaj között, mint hogy egyszer ne vegyünk észre egy valódi veszélyt. A modern világban viszont ez a képesség könnyen túlcsordul. Megjelenik az apofénia (amikor véletlen adatokban is értelmes kapcsolatot látunk), megjelenik a szelektív figyelem (azt vesszük észre, ami beleillik a témánkba), és megjelenik a megerősítési torzítás: hajlamosak vagyunk több figyelmet adni annak, ami a korábbi hiedelmünket támogatja, és elnézni azt, ami cáfolná. Ez nem „hiba” a karakteredben, hanem egy általános emberi működés. A gond ott van, ha ezt nem tudatosítod. Mert akkor a szinkronicitás élménye átcsúszhat egy olyan állapotba, ahol mindenből jel lesz, és onnan egy lépés, hogy a döntéseidet külső „jelekkel” igazold vissza. Üzletben ez különösen veszélyes, mert a piac nem morális rendszer: nem jutalmaz azért, mert te nagyon erősen érzed, hogy „jó irány”. A piac a végrehajtást, a pozicionálást, az ajánlatot, a csatornát és a megtérülést jutalmazza. Marketingesként ráadásul még egy extra csavar van: a saját szakmánk is mintázatokkal dolgozik. Szegmentálunk, célzunk, visszamérünk, attribúciót építünk, és közben hajlamosak vagyunk a sikert „ügyességnek” tulajdonítani, a kudarcot pedig „körülményeknek”. Ez is torzítás. Dajka Gábor tapasztalata szerint a legtöbb magyar KKV nem azért bukik kampányt, mert rossz az ötlet, hanem mert túl gyorsan magyarázatot gyárt az első jelekből, és nem épít be elég fegyelmet a mérésbe. Ha szinkronicitást élsz át, az rendben van. De ha ebből az lesz, hogy „akkor ez biztos jel, nem kell tesztelni”, akkor már rossz irányba mész. A jó megoldás nem az, hogy cinikusan legyintesz mindenre, hanem az, hogy kettős könyvelést vezetsz: megengeded a jelentést, de fenntartod a kritikát. Vagyis: „Lehet, hogy ez nekem most fontos. Oké. Milyen adat, milyen tény, milyen visszajelzés támasztja alá, hogy üzletileg is vállalható irány?” Ha ezt a két mondatot megtanulod együtt kimondani, akkor a szinkronicitás nem visz el a józanságtól, hanem segít pontosabban érteni saját belső folyamataidat.
Tudományos kritika és módszertani határok
A szinkronicitás fogalmával szembeni fő kifogás egyszerű: nem lehet belőle könnyen kísérletet csinálni, mert a jelenség definíciója szerint spontán és személyes. A tudomány viszont ismételhető mintázatokat szeret, lehetőleg olyanokat, amelyekben az ok-okozatiság tisztán kimutatható. Ezért van az, hogy a mainstream pszichológia sokszor gyanakodva néz a szinkronicitásra: a személyes beszámoló önmagában nem elég, a kivételes történetek pedig könnyen félrevezetnek. Ráadásul statisztikai oldalról is van egy józan ellenérv: ha elég sok esemény történik, elég sok emberrel, elég sok napon át, akkor elkerülhetetlen, hogy néha nagyon meglepő egyezések is előálljanak. Nem kell hozzá „rejtett kapcsolat”, elég a nagy számok világa. A véletlen nem ritka, csak mi szeretjük ritkának érezni, amikor éppen ránk talál. A tudományos kritika másik része pszichológiai: az egybeesések „meglepő volta” nem objektív, hanem nézőpontfüggő. Ami neked sorsszerű, az egy kívülállónak lehet banális. És fordítva: ami kívülről elképesztőnek tűnik, belülről lehet, hogy csak azért erős, mert az ember épp érzékeny, fáradt, feszült, vagy döntési nyomás alatt van. Ez a nézőpontfüggőség nem cáfolat, csak figyelmeztetés: nem mindegy, milyen állapotban értelmezel. Ide tartozik egy gyakori félreértés is: időnként a szinkronicitást összemossák modern fizikai jelenségekkel, és ebből lesznek olyan állítások, hogy „a kvantumfizika igazolja”. Ezzel én óvatos lennék. Lehet történeti érdekesség, hogy Jungot foglalkoztatta a korszak tudományos gondolkodása, de abból, hogy a fizika bizonyos mikrovilágbeli jelenségei szokatlanok, nem következik, hogy a mindennapi egybeesések mögött fizikai „összekötés” van. Üzleti szempontból ez nem is fontos. A kérdés nem az, hogy a szinkronicitás „valóságos erő-e”, hanem az, hogy mire használod. Ha arra használod, hogy jobban megértsd a saját belső mozgásaidat, akkor a módszertani vita nem akadály. Ha arra használod, hogy kiváltsd vele a tényeket, a piackutatást, a tesztelést, akkor a vita már nagyon is gyakorlati kockázattá válik. A felnőtt hozzáállás szerintem az, hogy a szinkronicitást nem „bizonyítéknak”, hanem élménynek kezeled, és az élményt beépíted egy kontrollált gondolkodási folyamatba. Így nem kell elutasítanod, de nem is fogod túlértékelni.
Önismereti használat a mindennapokban
A szinkronicitás a hétköznapokban akkor tud a leghasznosabb lenni, ha nem jóslásként, hanem önreflexiós eszközként használod. Ennek van egy nagyon földhözragadt oka: amikor valami „túl jól” passzol, akkor az érzelmi töltet megnő, és az érzelmi töltet jó alapanyag a belső döntéseid megértéséhez. Coachingban ezt úgy fordítom le, hogy a szinkronisztikus élmény egy beszélgetésindító. Nem döntéshelyettesítő, hanem fókuszpont. Tegyük fel, hogy egy vállalkozó azt mondja: „furcsa, hetek óta ugyanabba a témába botlok bele, mintha minden erről szólna”. Ilyenkor én nem azt kérdezem, hogy „akkor ez jel-e”, hanem azt: „miért pont ez a téma fog meg most?”, „mit nem mersz kimondani?”, „melyik részét akarod elkerülni?”. Az egybeesés ilyenkor egy ajtó: mögötte gyakran ott van egy döntés, amit halogatsz, vagy egy identitásváltás, amitől félsz. És itt jön a fegyelem: a belső felismerést külön kell választani a külső lépéstől. A belső felismerés lehet érvényes akkor is, ha a külső esemény puszta véletlen. Ha ezt elfogadod, sokkal stabilabb leszel. Az alábbi rövid „minitesztet” azért szeretem, mert pár perc alatt visszahoz a túlértelmezésből a tisztább gondolkodásba.
- Mi volt benned az egybeesés előtt? Feszültség, kérdés, vágy, félelem, döntési nyomás?
- Mit éreztél az egybeesés pillanatában? Megkönnyebbülést, izgalmat, ijedtséget, bizonyosságot?
- Ha nem történt volna meg az egybeesés, ugyanúgy gondolkodnál a témáról?
- Mi az a konkrét mondat, amit „igazolva” érzel miatta?
- Van-e 2–3 alternatív, hétköznapi magyarázat, ami ugyanilyen plausibilis?
- Mi az a kis lépés, amit akkor is megtennél, ha ez csak véletlen volt?
- Milyen adat vagy visszajelzés dönthetné el, hogy üzletileg is jó irány-e?
- Ha tévedsz, mekkora a kár, és hogyan csökkented előre?
Ha ezekre őszintén válaszolsz, akkor a szinkronicitás élménye nem „elsodor”, hanem strukturál. Ez különösen akkor fontos, ha az életedben nehéz időszak van. Ilyenkor a jelentéskeresés természetes, de a sebezhetőség miatt könnyebb belecsúszni abba, hogy a jelekből szabályt csinálsz. A felelős hozzáállás szerintem az, hogy megengeded a belső élményt, de a cselekvést kis, tesztelhető lépésekre bontod. Ez pszichológiailag is tehermentesít, és üzletileg is stabilabb pályára tesz.
Szinkronicitás, algoritmus és a digitális korban
A modern korban van egy extra zavaró tényező: sok olyan élmény, amit régen szinkronicitásnak éltek volna meg, ma egyszerűen algoritmus. A klasszikus helyzet: gondolsz valamire, majd pár órán belül „szembejön” egy hirdetés, egy videó, egy poszt, egy ajánlás. Ezt könnyű misztifikálni, pedig gyakran nagyon prózai okai vannak. A platformok személyre szabnak, a böngészésed jeleket hagy, a környezeted is hasonló tartalmakat fogyaszt, és a trendek eleve hullámokban terjednek. A „pont most jött szembe” élmény ettől még valós, csak nem feltétlenül akauzális. Marketingesként ezt azért tartom fontosnak kimondani, mert az ügyfélélmény szempontjából óriási különbség van aközött, hogy a vásárló úgy érzi: „a márka érti, hol tartok”, vagy úgy érzi: „a márka figyel és követ”. A kettő között finom a határ, és az etika itt nem dísz, hanem üzleti önvédelem. Ha a személyre szabás túl agresszív, az bizalomvesztést szül. Ha viszont jól van csinálva, akkor a fogyasztó azt éli meg, hogy releváns üzeneteket kap, jó időben, jó formában. Én ezt a jelenséget sokszor „mesterséges szinkronnak” nevezem a fejemben: nem véletlen, hanem tervezés. És ez az omnichannel világban még erősebb: ugyanaz az üzenet több csatornán, egységes hangon, következetes értékajánlattal. Itt egy vállalkozó könnyen belefut abba, hogy a saját célcsoportjának buborékjában él, és mindent „visszaigazolásnak” lát. Ezért kell tudatosan időnként kilépni a saját médiateredből, és visszanézni a számokra: mi történik valójában a weboldalon, a kosárban, az ajánlatkérésnél, a visszatérő vásárlásnál. A digitális korszak egyik paradoxona, hogy egyszerre ad több adatot, és közben könnyebben csinál illúziót a jelentésből. A szinkronicitásról szóló gondolkodás itt akkor egészséges, ha segít különválasztani a „belső élményt” a „külső mechanizmustól”. Vagyis: lehet, hogy neked ez most jelent valamit, és az is lehet, hogy a platform egyszerűen jó a célzásban. A kettő egyszerre is igaz lehet. És ha ezt a kettősséget elbírod, akkor nem fogsz összeomlani attól, ha egy nap „nem jön jel”, és nem fogsz túl nagy kockázatot vállalni csak azért, mert egy nap minden „összeállt”.
Üzleti és marketing tanulságok
A szinkronicitás üzleti értelme számomra nem az, hogy megspórolja a stratégiát, hanem az, hogy fegyelmezettebbé tesz a gondolkodásban. Egy vállalkozó gyakran azért keres „jeleket”, mert túl sok a lehetőség és túl kevés a tiszta mérce. Ilyenkor a szinkronicitás élménye egy pillanatra csökkenti a döntési terhet: „na, ez most megerősített”. Ezzel nincs gond, amíg ezt nem kevered össze döntési mechanikával. A jó használat szerintem így néz ki: észreveszed az egybeesést, leírod, majd hipotézissé alakítod, és teszteled. Ha igaz, nyertél; ha nem igaz, akkor is nyertél, mert tisztábban látsz. Ez a logika vállalkozásban és marketingben különösen hatékony, mert a piac folyamatos visszajelző rendszer. Ha pedig szeretnéd ezt a gyakorlatban kézben tartani, az alábbi táblázat segít abban, hogy az élményből ne hit legyen, hanem döntéselőkészítés.
| Észlelt „szinkronicitás” | Lehetséges magyarázat | Mit tegyél üzletileg |
|---|---|---|
| Ugyanazt a problémát több vevő is felhozza rövid időn belül | Valódi piaci fájdalompont, vagy csak te lettél rá érzékenyebb | Gyűjts 10–20 további visszajelzést, írd le a leggyakoribb szavakat, majd építs rá teszt landing oldalt |
| „Pont most” jön szembe egy téma mindenhol | Trendhullám + algoritmikus ajánlás + saját fókusz | Nézd meg a keresési volument, a konkurensek kommunikációját, és indíts kis költségű kreatív tesztet |
| Véletlen találkozásból új együttműködés körvonalazódik | Szerencsés kapcsolat, de a kompatibilitás még nem bizonyított | Definiálj közös KPI-t és próbaidőt, írj le feladatokat, és mérd a közös projekt első 30 napját |
| Egy szimbólum vagy üzenet „visszaköszön” több helyen, és nagyon megérint | Identitástéma, értékrendbeli feszültség, új narratíva igénye | Írd le egy mondatban, mit jelent neked, majd fordítsd le konkrét döntésre: mit hagysz abba, mit kezdesz el, mit mersz kimondani |
| „Megérzés” alapján szeretnél kampányt indítani, mert „összeállt a kép” | Intuíció + korábbi tapasztalat, de lehet túlzott önbizalom | Indíts A/B tesztet, határozz meg stop-loss szabályt (mikor állítod le), és csak a bizonyított kreatívot skálázd |
Ez a megközelítés azért működik, mert tiszteletben tartja az emberi pszichét, de nem engedi, hogy átvegye az irányítást a vállalkozás felett. Dajka Gábor tapasztalata szerint a magyar piacon különösen sokat számít ez a fegyelem: kisebb a mozgástér, óvatosabb a fogyasztó, gyorsabban fáj egy rossz döntés. Ha érdekelnek azok a pszichológiai mechanizmusok, amelyek a marketingben tényleg kézzel fogható hatást hoznak (nem trendek, hanem alapok), akkor ezért írtam az Online marketing és pszichológia című könyvemet is: hogy a vállalkozó ne érzésekből „rögtönözzön”, hanem értse, mi történik a fejében és a vevő fejében, amikor ajánlatot ad.
Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint
Én szeretem Jungot, mert nem félt kimondani, hogy az ember nem gép. De ugyanilyen határozottan gondolom azt is, hogy a vállalkozás nem önismereti klub. A kettőt össze kell kötni, különben az egyik felfalja a másikat. Ha mindent csak adatokból akarsz levezetni, akkor steril leszel, későn reagálsz, és a saját belső motivációdat is kiégeted. Ha mindent csak „jelekből” akarsz levezetni, akkor kiszolgáltatod a pénzedet, a csapatodat és a jövődet annak, hogy éppen milyen hangulatban vagy. A szinkronicitás számomra a középút egyik próbája: megmutatja, hogy mikor keresel jelentést, és ezzel együtt megmutatja, hogy hol vannak a belső feszültségeid. De a döntést nem hozza meg helyetted. A döntést neked kell meghozni, és a következményt neked kell vinni. Ez a felnőtt üzleti attitűd. Szerintem a vezetői érettség egyik jele az, hogy nem tagadod le a belső élményeidet, de nem is teszed őket abszolút igazsággá. A szinkronicitás lehet egy erős impulzus: „figyelj ide”. De az, hogy „mit csinálj”, azt már a stratégia, a mérés, a végrehajtás és a felelősség mondja meg. Ha ezt elfogadod, akkor a szinkronicitás nem csapda, hanem erőforrás: segít tisztábban látni, mit akarsz valójában, és hol hazudsz magadnak. És igen, néha provokatív leszek: a legtöbb ember nem a véletlenektől fél, hanem attól, hogy végre ki kell mondania, mit választ. A „jelek” sokszor csak alibik. Ne csináld ezt magaddal.
„A jelentéskeresés emberi. A felelősségvállalás viszont döntés. A kettőt ne keverd össze.” – Dajka Gábor
Ha ezt az egy mondatot elviszed magaddal, akkor Jung gondolataiból nem egy romantikus mese marad, hanem egy nagyon gyakorlati eszköz: tudatosabban figyelsz a saját gondolkodásodra, és közben nem adod fel a racionalitást. A mai üzleti világban ez nem extra, hanem túlélési minimum.
Szakértő válaszol – gyakori kérdések
A szinkronicitás tényleg azt jelenti, hogy nincs ok-okozat, mégis „összeérnek” dolgok?
Jung definíciójában a hangsúly azon van, hogy az egybeesésnek nincs kimutatható oksági kapcsolata, mégis erős jelentést hordoz a személy számára. Ezt érdemes úgy kezelni, mint pszichológiai élményt: valami belső tartalom és egy külső esemény találkozása megragad, és ez gondolkodásra késztet. Ettől még nem következik, hogy a külső esemény „miattad történt”, vagy hogy a világ rejtett szabályok alapján üzen.
Honnan tudom, hogy nem csak megerősítési torzításról van szó?
A legjobb jelzőrendszer a fegyelem: keresel-e aktívan ellentétes magyarázatot, és hajlandó vagy-e adatot gyűjteni. Ha az egybeesés után azonnal végleges igazságot gyártasz, akkor nagy eséllyel torzítás dolgozik. Ha viszont az élményt hipotézissé alakítod, és teszteled, akkor mindkét világot tiszteled: a belső megélést és a valóság visszajelzését is.
Marketingben lehet „szinkronicitás élményt” teremteni?
Igen, de ezt inkább következetességnek és jó időzítésnek hívnám. Ha a márka több csatornán ugyanazt az értékajánlatot, ugyanazokat a fogalmakat és ugyanazt a hangot képviseli, akkor a fogyasztó úgy érezheti, hogy „mindenhol ezt látom”. Ez viszont nem véletlen, hanem tervezés és médiahatás. Itt az etika ott jön be, hogy mennyire átlátható a személyre szabás, és mennyire tisztességes a célzás.
Magyar KKV-ként hogyan használhatom ezt úgy, hogy ne csússzak bele babonába?
Úgy, hogy a szinkronicitást nem döntésnek, hanem fókusznak tekinted. Ha valami feltűnően sokszor jön szembe, írd le, mit gondolsz róla, majd tedd fel a kérdést: „mivel tudom ezt gyorsan, olcsón, kicsi kockázattal tesztelni?”. A magyar piacon általában kisebb a hibakeret, ezért a kis lépések, a tesztkampányok, a világos stop-szabályok és a folyamatos mérés nem luxus, hanem alapvédelem.
Források
- C. G. Jung – The Structure and Dynamics of the Psyche (Collected Works, Vol. 8) – Google Books
- Johansen & Osman – The nebulous issue of coincidences (Cardiff University ORCA, PDF)
- Minnesota State – 12 Cognitive Biases That Can Impact Search Committee Decisions (infographic, PDF)
