Az elmúlt évek eseményei – a járvány, a háborúk, a klímaválság és a technológiai robbanás – a korábbinál élesebben rajzolták ki, hogy a modern társadalmak számára az energia nem csupán kényelmi eszköz, hanem stratégiai kérdés. Európa még mindig messzemenően függ az orosz olajtól és gáztól: a kőolaj esetében a 2021 eleji közel 30 %-os importarány 2025 közepére 2 %-ra csökkent, a cseppfolyósított földgáznál pedig 22 %-ról 14 %-ra esett vissza az orosz részarány. Ezen adatok alapján kijelenthető, hogy az unió máris komoly lépést tett az energiaszuverenitás felé, ugyanakkor az orosz szállítások teljes megszüntetése még várat magára: az energiára éhes tagállamok továbbra is vásárolnak csővezetéken érkező orosz gázt vagy tartanak fenn hosszú távú szerződéseket. A háttérben közben új kihívások jelennek meg: a digitális gazdaság, a mesterséges intelligencia és a kriptovaluták energiaigénye hihetetlen tempóban nő, az energetikai rendszer pedig ezzel párhuzamosan próbál alkalmazkodni a dekarbonizáció sürgetéséhez.
E cikk célja, hogy tágabb perspektívából vizsgálja az „orosz olaj és gáz utáni világot”. Történelmi kitekintővel indulunk, bemutatjuk a külső energiafüggőség okait és következményeit, majd a 100 dolláros olajár valószínűségét és az olajkereslet jövőbeli ívét elemezzük. Foglalkozunk a mesterséges intelligencia energiaéhségével, annak piacformáló hatásával és azzal, milyen forrásokból fedezhető a növekvő áramigény. Végül kitérünk arra is, miért tartja Warren Buffett oly vonzónak az olajipart egy olyan korszakban, amikor a klímapolitika egyértelműen az energiarendszer zöldítését támogatja.
Az orosz energiafüggőség múltja és jelene
Európa több évtizedes történetében az orosz – korábban szovjet – energiahordozók létfontosságúak voltak. A kontinens ipara, közlekedése és háztartásai számára megbízható forrásokat biztosítottak a keleti vezetékek. A 2022-ben kirobbant ukrajnai háború azonban radikális irányváltást kényszerített ki. Az Európai Unió tilalmi listára tette az orosz tengeri nyersolajat és kőolajtermékeket, ami miatt az orosz kőolaj importarány 2021 első negyedévének 29 %-áról 2025 második negyedévére 2 %-ra zuhant. Ugyanebben az időszakban Norvégia és az Egyesült Államok vált a fő kőolajszállítóvá, míg a cseppfolyósított földgázban (LNG) az amerikai részarány 54 %-ra nőtt. A hagyományos, vezetékes gázimportban Oroszország aránya 48 %-ról 12 %-ra esett, és Algéria lépett a helyére.
Az importarányok látványos csökkenése ellenére a történet közel sem ért véget. Az energetikai kutatóközpont, a CREA júliusi jelentése szerint a teljes uniós fosszilisenergia-behozatal továbbra is szép bevételt termel Oroszországnak, mert a pipeline‑gáz és a cseppfolyósított LNG egy része nem szerepel a tilalmi listákon. Bizonyos délkelet-európai országok, köztük Magyarország és Szlovákia, a Druzhba és a TurkStream vezetéken keresztül továbbra is nagy mennyiségű orosz kőolajat és földgázt vásárolnak. Az import szerkezetének átalakulása tehát részben statisztikai illúzió: a tengeri szállítás csökken, miközben a csővezetéken érkező gáz mennyisége stagnál vagy időnként nő. Az Ember európai klímavédelmi szervezet 2025 márciusi elemzése hangsúlyozza, hogy az EU gázimportja 2024-ben 18 %-kal nőtt, mivel egyes tagállamok visszatértek a gázfogyasztáshoz, és az árak csak lassan mérséklődnek. A szerzők szerint a „részleges szankcionálás” nem elég: a térség energiafüggőségét leginkább a kereslet csökkentésével, a megújulók és az energiahatékonysági beruházások gyorsításával lehet megszüntetni.
Az orosz energiafüggőség strukturális okai sokrétűek: történelmi hagyomány, hosszú távú szerződések, a keleti irányú infrastruktúra dominanciája, valamint az, hogy az orosz olaj és gáz sokáig olcsóbb volt, mint az alternatív források. A háború és a szankciók azonban rávilágítottak, mennyire törékeny ez a modell. A kérdés immár nem az, hogy érdemes-e diverzifikálni, hanem az, hogy mikor és hogyan sikerül teljesen leválni a keleti importról.
A 100 dolláros olajár mítosza és a globális olajpiac jövője
A 2022–2023‑as energiaválság idején sok elemző megkongatta a vészharangot a 100 dollár feletti olajár kilátásai miatt. A geopolitikai feszültségek, a nyersanyagok iránti kereslet és az OPEC+ termeléskorlátozásai valóban rekordmagas árakat eredményeztek. Azonban a makrogazdasági alapokat vizsgáló szakértők óvatosabbak. Az amerikai Energiaügyi Információs Hivatal (EIA) 2025 januári prognózisa szerint a Brent átlagára 2024-ben 81 USD/hordó volt, de 2025-ben 74 dollárra, 2026-ban pedig 66 dollárra csökkenhet, mert a nem OPEC‑országból érkező kínálat bőségesen nő, míg a kereslet lassabban bővül:contentReference[oaicite:10]{index=10}. A jelentés kiemeli, hogy az Egyesült Államok, Kanada, Guyana és Brazília együttesen napi egymillió hordóval növelhetik kitermelésüket, ami ellensúlyozhatja az OPEC+ fékező hatását. Ezen felül a kereslet növekedése a Covid‑19 előtti ütemhez képest mérsékeltebb marad; India és más ázsiai fejlődő országok továbbra is húzóerőt jelentenek, de a fejlett országok fogyasztása stagnál, sőt helyenként visszaesik.
A 100 dolláros olajár fenntarthatóságát tehát megkérdőjelezi az, hogy a kínálat rugalmasabban alkalmazkodik a kereslethez, mint a 2000‑es évek elején. Ráadásul a klímapolitikai és technológiai trendek – az elektromos járművek, a hatékonyságnövelő innovációk, a digitalizáció – mind csökkentik a kőolaj iránti keresletet a fejlett világban. A 100 dollár körüli árak rövid távon kialakulhatnak geopolitikai sokkok vagy hurrikánok miatt, de a hosszabb távú alaptendencia a mérséklődés irányába mutat. A beruházók számára tehát fontos felismerni, hogy az olajpiac már nem olyan feszes, mint a 2010‑es évek elején, s a jövő várhatóan egy volatilis, de alapvetően csökkenő trend lesz.
Nem szabad ugyanakkor alábecsülni az olyan tényezők befolyását, mint a közel-keleti feszültségek, az orosz kitermelési problémák vagy az OPEC+ csoport belső politikai ellentétei. E tényezők bármikor megbolygathatják a piacot, és átmenetileg újra a 100 dollár fölé emelhetik az árakat. A stratégiai tartalékok feltöltése, a fogyasztás rugalmasabbá tétele és a megújuló energiaforrások gyorsításának támogatása mind olyan eszközök, amelyekkel a kormányok és vállalatok mérsékelhetik az áringadozások hatását.
Meddig nő a világ olajfelhasználása?
Az International Energy Agency (IEA) 2025‑ös Globális Energiaáttekintése szerint a világ elsődleges energiaigénye 2024-ben 2,2 %-kal nőtt; az olaj iránti kereslet azonban mindössze 0,8 %-kal bővült, így az olaj részesedése az elsődleges energiafelhasználásban 50 év óta először 30 % alá csökkent. A jelentés azt is megjegyzi, hogy a földgáz iránti kereslet 2,7 %-kal emelkedett, míg a villamosenergia-felhasználás gyorsabban nőtt az ipari elektrifikáció, a hőhullámok okozta hűtési igény és az elektromos járművek elterjedése miatt.
A jövőbeli trendek még radikálisabb átalakulást vetítenek előre. A 2025 júniusában közölt IEA előrejelzés szerint a globális olajkereslet 2025–2026-ban még körülbelül napi 700 ezer hordóval bővül, majd 2030-ig alig emelkedik tovább, 105,5 millió hordó/nap körül tetőzik. A stagnálás fő okai a lanyha gazdasági növekedés, a globalizáció lassulása, a fiskális megszorítások és legfőképp az elektromos járművek, a bioüzemanyagok és a hidrogén fokozódó szerepe. Különösen Kínában várnak mérsékelt keresletet: a villanyautók tömeges elterjedése miatt 2030-ra alig lesz nagyobb a kínai olajkereslet, mint 2024-ben. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a keresletet feljebb módosították, mert a benzinegységárak relatíve alacsonyak, az elektromos autók terjedése lassabb, és a fogyasztók továbbra is a nagyobb gépjárműveket kedvelik.
Az olajkereslet tehát egyes régiókban még nőhet, de összességében a csökkenés a valószínűbb forgatókönyv. E tendencia ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az olajnak mint energiahordozónak vége. A petrokémiai iparban, a repülésben és a nehezen villamosítható szektorokban a kőolaj még évtizedekig nélkülözhetetlen lehet. A kereslet mérséklődése azonban hatással lesz az olajpiac szereplőire: a termelőknek alacsonyabb árakra és kisebb profitmarzsokra kell számítaniuk, míg a fogyasztóországoknak nagyobb esélyük lesz stabil, megfizethető beszerzésre. A politikai és üzleti döntéshozók számára kulcsfontosságú felismerés, hogy a kereslet csúcsa nem a távoli jövőben van, ezért a gazdaság strukturális átalakítása és a munkaerő képzése most aktuális.
Mesterséges intelligencia és az energiaéhség: mivel csillapítjuk?
A digitális technológiák, különösen a mesterséges intelligencia (MI) és a nagy nyelvi modellek – amelyek közé tartoznak a ChatGPT-hez hasonló rendszerek – energiafogyasztása az utóbbi években drámaian emelkedett. Az IEA „Energy and AI” jelentése szerint a globális adatközpontok 2024-ben nagyjából 415 TWh villamos energiát használtak fel, ami a világ villamosenergia-fogyasztásának 1,5 %-a. Az előrejelzés szerint 2030-ra ez a mennyiség több mint duplájára, 945 TWh-ra nőhet, és a növekedésnek több mint fele éppen a mesterséges intelligenciához kötődik. A szervezet arra is figyelmeztet, hogy a data centerek várhatóan a globális villamosenergia-kereslet növekedésének mintegy tizedéért felelnek a következő évtizedben. Az MI által generált kereslet tehát a villamosenergia-rendszer egyik legnagyobb kihívásává lép elő.
Mivel fedezhető ez a hatalmas többletigény? Az IEA szerint a villamosenergia-ellátás legalább felét megújuló forrásoknak kell biztosítaniuk; e mellett fontos szerep jut a földgáznak, a nukleáris energiának, az energiatároló rendszereknek és a rugalmas hálózatkezelésnek. A jelentés a napenergia, a szél és a víz mellett kiemeli a kis moduláris reaktorok és az új generációs geotermikus kutak potenciálját. Bár a nem szénalapú technológiák egyre olcsóbbak, a valóságban az energiafelhasználás gyors növekedése miatt továbbra is szükség lehet földgázra. Az MI-hez kapcsolódó adatközpontok számára a megbízhatóság is kulcs: a rendszerek nem engedhetnek meg hosszabb áramszüneteket, ezért gyakran tartanak gázmotoros tartalékokat vagy olyan hibrid rendszereket, amelyek megújuló energiát és gázt kombinálnak.
A mesterséges intelligencia energiéhsége több szempontból is befolyásolja az energiapolitikát. Egyrészt nyomást gyakorol a szabályozókra, hogy gyorsítsák a hálózatfejlesztést és a megújulók integrációját. Másrészt új üzleti lehetőségeket teremt: egyre nagyobb értéke lesz azoknak a szolgáltatóknak, akik zöld energiából származó, megbízható és olcsó áramot tudnak nyújtani a data centerek számára. Harmadrészt etikai kérdéseket vet fel arról, hogy fenntartható-e a digitális fogyasztás mértéktelen növekedése, illetve milyen társadalmi előnyöket kell biztosítani a közösségnek cserébe. A jövő energiarendszerét így nem csupán az ipari fogyasztók, hanem a „digitális lakomázók” is alakítják.
Európa energiastratégiái: alternatívák és kihívások
Az orosz olaj és gáz elhagyásának kontextusában az Európai Unió több fronton próbálja biztosítani az ellátást. Elsőként a diverzifikáció stratégiája jelenik meg: a cseppfolyósított földgáz (LNG) importja az Egyesült Államokból, Katarból és más országokból, valamint a vezetékes gázfelvásárlás Algériából, Norvégiából és Azerbajdzsánból. Ez a stratégia lényege, hogy az orosz részarány csökkenjen, de a felhasználók továbbra is megkapják a szükséges energiahordozót. Másodszor az unió energiapolitikájában kiemelt irány az energiahatékonyság: a szigetelési programok, a hőszivattyúk támogatása és a gázkazánok cseréje mind csökkentik a fogyasztást. Végül, a megújuló energiaforrások expanziója az egyik legnagyobb sikertörténet: a nap- és szélenergia költségei drámaian estek, és ma már a kontinens villamosenergia-termelésének közel 40 %-át teszik ki.
Ezek ellenére jelentős kihívások maradtak. A gáz- és villamosenergia-árak még 2025-ben is jóval magasabbak, mint a háború előtti időszakban; az Ember jelentése szerint a TTF gázár 2024-ben 30 euró/MWh-ról 48 euró/MWh-ra ugrott, ami 59 %-os emelkedést jelent. A beruházási költségek emelkedése, a nyersanyaghiány és az engedélyezési akadályok lassítják a megújulók terjedését. Emellett a kontinens délkeleti részein – ahol az orosz kapcsolatok erősebbek – politikai ellenállás is nehezíti a teljes leválást. A jövő nagy kérdése, hogy az uniós tagállamok hajlandóak-e feladni az olcsó orosz gáz utáni nosztalgiát a hosszú távú fenntarthatóság érdekében.
Az alternatívák között a nukleáris energia is új lendületet kapott. Franciaország több új reaktor építését tervezi, Lengyelország és Csehország pedig az első atomerőművét készül megvalósítani. A szkeptikusokat az aggasztja, hogy a nukleáris projektek költségei és határidői gyakran elszállnak, de a kis moduláris reaktorok (SMR) elterjedése költséghatékonyabb megoldásokat ígér. Egy másik irány a zöld hidrogén, amely az energiaintenzív iparágak dekarbonizációját segítheti, noha jelenleg még drága és csekély mennyiségben áll rendelkezésre. Az EU ambíciója mindenesetre világos: 2030-ra a földgázfogyasztás legalább 30 %-kal csökkenjen, a megújulók részaránya pedig 42,5 %-ra nőjön. Ehhez azonban az állami támogatások, a magánbefektetések és a társadalmi elfogadás harmonikus összhangjára van szükség.
Buffett, az olajipar és a hosszú távú szemlélet
A fenntarthatósági narratívában meglepetést keltett, hogy Warren Buffett, a világ egyik legismertebb befektetője az utóbbi években erőteljesen vásárolt olajipari részvényeket. A Berkshire Hathaway 2024-ben már közel 29 %-os részesedéssel rendelkezett az Occidental Petroleumban. Buffett nyíltan dicsérte Vicki Hollub vezérigazgatót, aki a korábban eladósodott vállalatot a 2019-es Anadarko-felvásárlás után újra versenyképessé tette, és hangsúlyt fektet a szén-dioxid-megkötésre. Az is vonzó számára, hogy az Occidental hatalmas amerikai olaj- és gáztartalékok felett rendelkezik, így geopolitikai kockázata alacsonyabb, mint a közel-keleti vagy afrikai kitermelők esetében. A cég upstream fókusza azt jelenti, hogy a magas olajárak idején többletprofitot termel, amit részvényesi osztalék és részvény-visszavásárlás formájában jutalmaz.
A MarketBeat elemzése szerint Buffett preferenciái mögött két fő ok áll. Egyrészt az Occidental 8 %-os hozamú elsőbbségi részvényei és a 2019-es felvásárláskor kapott warrentek biztos és vonzó bevételi forrást jelentenek. Másrészt Buffett úgy véli, hogy bár az olajkereslet 2030 után tetőzik, a fosszilis tüzelőanyagok iránti igény nem szűnik meg egyik napról a másikra. A tranzíció időigényes, és a világ energiamixe még évtizedekig igényel olajat és gázt az ipar, a közlekedés és a petro-kémiai termékek gyártása számára. A Financhill cikke szintén kiemeli, hogy az Occidental vezetése az egyik leginnovatívabb karbonmentesítési programot futtatja a világon, többek közt a Permi-medencében épülő szén-dioxid-leválasztó és tároló projektek révén. Buffett befektetése tehát nem a klímaszkepticizmusról, hanem a pragmatizmusról szól: szerinte az energiarendszer átmeneti időszakában a jól vezetett olajcégek magas hozamot kínálnak.
Fontos ugyanakkor felismerni, hogy Buffett stratégiája nem univerzális recept. A legtöbb kisbefektető számára nem könnyű időben belépni és kilépni a ciklikus olajpiacról, valamint kezelni a geopolitikai kockázatokat. A befektetés melletti döntésnél figyelembe kell venni a klímapolitikai kockázatokat, a megújuló energiák versenyét és a kereslet várható csökkenését is. Buffett ugyan optimista a saját pozícióit illetően, de cégének diverzifikált portfóliója lehetővé teszi, hogy nagyobb volatilitást vállaljon. Az átlagos portfólióknál érdemes inkább a vegyes megközelítést választani, amelyben a fosszilis tüzelőanyagok csak korlátozott szerepet játszanak.
A digitális átállás és a fosszilis források kapcsolata
Az AI energiaigénye és az olajkereslet csúcsa közötti kapcsolat első pillantásra paradoxnak tűnhet: egyfelől a digitalizáció, a gépi tanulás és a robotika hatalmas mennyiségű áramot igényel, másfelől a klímapolitika és a dekarbonizáció a szénhidrogének kivezetését sürgeti. A valóság azonban bonyolultabb. Az IEA szerint az adatközpontok villamosenergia-fogyasztásának fele megújuló forrásokból származhat, de jelentős részét továbbra is földgáz és nukleáris energia biztosítja:contentReference[oaicite:27]{index=27}. A földgáz a megújulók ingadozó termelését kiegyensúlyozza, és olyan magas rendelkezésre állású tartalékot jelent, amely nélkül az MI-algoritmusok nem működhetnek zökkenőmentesen. Mivel a beruházók – köztük Buffett is – olyan cégek felé fordulnak, amelyek megbízható forrásokkal rendelkeznek, a fosszilis szektor még évekig releváns marad.
Mindeközben a digitális technológiák a fosszilis energiatermelés hatékonyságát is javítják. A mesterséges intelligencia segíthet optimalizálni az olajkutak működését, csökkenteni az energiafelhasználást és a metánkibocsátást, valamint előre jelezni a karbantartási igényeket. A digitalizáció tehát mindkét irányban hat: növeli a villamosenergia-fogyasztást, de hozzájárul az energiaipar hatékonyabb működéséhez is. E kettőség az energiapolitika számára azt üzeni, hogy a fosszilis és a digitális szektor közötti átmenetet nem lehet egyszerűen „lekapcsolással” megoldani; sokkal inkább egy komplex, több évtizedes adaptációra lesz szükség.
A jövő energiamixe valószínűleg nem nulladik vagy egyedik alapon épül fel, hanem több pillérre támaszkodik: nap-, szél- és vízenergiára, nukleáris megoldásokra, földgázra, hidrogénre, valamint a felhasználás oldali innovációkra. Ezek kombinációjával csökkenthető a rendszer karbonintenzitása, miközben megbízható energiaszolgáltatást nyújtunk. A fogyasztók tudatossága, a szabályozók rugalmassága és a piac szereplőinek együttműködése mind kulcsszerepet játszik abban, hogy a digitális átállás ne jelentsen egyben környezeti csapást is.
Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint
A fenti elemzések alapján jól látható, hogy az energiapolitika, a technológiai fejlődés és a befektetési stratégiák összefonódnak, és egyik sem vizsgálható a másik nélkül. Európa történelmi függése az orosz energiától ugyan csökken, de a teljes leválás még hosszú ideig tart, és jelentős gazdasági, politikai vitákkal jár. A 100 dolláros olajár már inkább retorikai fogás, mint valószínű forgatókönyv; a kereslet növekedése megtorpant, és a globális piac bőséges kínálattal rendelkezik. A mesterséges intelligencia és a digitális gazdaság energiaéhsége viszont valóságos: anélkül, hogy a villamosenergia-termelést radikálisan átalakítanánk, a digitális innovációk könnyen fenntarthatatlan ökológiai lábnyomot okozhatnak.
Dajka Gábor tapasztalata szerint a siker kulcsa a rugalmasság és a hosszú távú gondolkodás. Befektetőként nem kell illúziókba ringatni magunkat a fosszilis szektor gyors haláláról, de nem is érdemes mindent erre a lapra feltenni. A diverzifikált portfólió, amelyben a megújulók, a zöld technológiák és a jól vezetett olajvállalatok egyaránt helyet kapnak, biztonságosabb stratégiát kínál. Az energiaátmenet során minden szereplőnek – fogyasztóknak, cégeknek, kormányoknak – felelősséget kell vállalnia: a lakosságnak csökkentenie kell a pazarló fogyasztást, az üzleti szférának innovatív megoldásokba kell fektetnie, az államnak pedig igazságos és kiszámítható szabályozást kell nyújtania. Az orosz olaj és gáz nélkül is van jövőnk, de csak akkor, ha a változást nem külső kényszerként, hanem lehetőségként értelmezzük.
Szakértő válaszol – gyakori kérdések
Miért csökkent látványosan az EU orosz energiától való függése?
Az európai országok a 2022-es orosz–ukrán háború és az azt követő szankciók hatására radikális irányváltást hajtottak végre. A tengeri kőolaj importját megtiltották, új LNG-terminálokat építettek, és Norvégiából, Algériából, valamint az Egyesült Államokból hoznak gázt és olajat. A csökkenés valóságos, de a csővezetékes gázimport továbbra is érdemi mennyiséget képvisel, főként a kelet-európai régióban.
Valóban elérheti-e újra a 100 dollárt az olajár?
A rövid távú ingadozások miatt lehetséges, hogy az olajár átmenetileg eléri vagy meghaladja a 100 dollárt, különösen geopolitikai válságok esetén. A hosszú távú trend azonban csökkenő: az EIA előrejelzése szerint az átlagár 2025-ben 74 USD/hordó körül alakul, majd 66 dollárra eshet 2026-ban a bőséges kínálat és a mérséklődő kereslet miatt.
Mikor tetőzhet a globális olajkereslet?
Az IEA szerint a globális olajkereslet 2025–2026 között még lassan nő, de 2030-ra 105,5 millió hordó/nap körül tetőzik, majd, stagnálni kezd. Ennek oka az elektromos járművek terjedése, a bioüzemanyagok és a hidrogén térnyerése, valamint a gazdasági növekedés lassulása.
Milyen energiaforrásokból fedezhető a mesterséges intelligencia növekvő energiaigénye?
Az IEA szerint a data centerek villamosenergia-igényét legalább 50 %-ban megújuló források, például nap- és szélenergia fedezhetik, kiegészítve földgázzal, nukleáris energiával és energiatároló megoldásokkal. A rugalmas hálózat és a tartalék kapacitások nélkül az MI-algoritmusok működésében zavarok keletkezhetnek.
Miért fektet be Warren Buffett az olajszektorba?
Buffett befektetéseinek egyik fő célpontja az Occidental Petroleum, amely amerikai olaj- és gáztartalékokkal rendelkezik, erős vezetése van, és úttörő szerepet játszik a szén-dioxid-megkötésben. A cég upstream fókusza révén magas olajárak mellett kiemelkedő profitot termel, Buffett pedig vonzó hozamú elsőbbségi részvényeken keresztül profitál a bevételekből. Befektetőként úgy véli, hogy bár az olajkereslet tetőzik, a fosszilis energia még évtizedekig szükséges lesz.
Ajánlott magyar videók/podcastok
Források
IEA Global Energy Review 2025 – részletes elemzés a világ energiakeresletéről, az olaj és földgáz fogyasztásának alakulásáról és a data centerek energiafogyasztásáról, iea.blob.core.windows.net.
Ember és Eurostat jelentések – statisztikák az EU orosz olaj- és gázimportjának csökkenéséről, az LNG és vezetékes gáz megoszlásáról, ec.europa.eu, energyandcleanair.org.
Financhill és MarketBeat cikkek – Warren Buffett befektetési stratégiájának háttere, az Occidental Petroleum előnyei és az olajszektor kilátásai, financhill.com, marketbeat.com.
