Kérdezők a Facebook csoportokban

Főbb pontok:

A kezdő vállalkozók általában tippeket, trükköket keresnek ezekben a csoportokban. Az első posztjuk több mint valószínű, hogy olyan segítségkérő kiírás, amiben pl. azt kérdezik, hogy hol érdemes hirdetniük, van-e valami tippje a csoportnak. Saját bevallásuk szerint azért kérdeznek, mert nem szeretnék feleslegesen elszórni a pénzt.

Ezekkel a kiírásokkal rengeteg baj van. Én úgy érzem, hogy ezek a kezdő vállalkozók rögön a munkát akarják megkerülni kiskegyed szintű tippekkel. A weboldaluk címét rendszerint lehagyják, a célcsoportuk demográfiai illetve pszichográfiai jellemzőit sem írják meg. Ha a vállalkozó egy minimális támpontot sem ad meg, akkor nekem az a feltételezésem, hogy a kérdező intelligenciahányadosa alacsony. Ez a feltételezésem csak ritkán téves, hiszen amint elkezd kommentelni, gyorsan bebizonyítja az előítéletemet. 

Egy vállalkozást nagyon nehéz beindítani és az átlagnál összehangoltabb agyi tevékenység kell hozzá, hiszen eleinte a vállalkozó a vállalkozó, a menedzser, befektető és a szakember egyben. És persze ezekben az esetekben ők a marketingesek is. 

De nem csak nekem vannak feltételezéseim, hanem nekik is. Ők azt hiszik, hogy komoly szakmai csoportokban vannak. Szerintem ezt két okból gondolják: magas tagszám, releváns cím. A magas tagszámból arra következtetnek, hogy az a csoport jó, hiszen annyi ember nem tévedhet (társadalmi bizonyíték elve), illetve a releváns cím miatt nem is kételkednek (tekintélyelv). 

Ezekből pedig az következik, hogy a kérdező alapjában megbízik a válaszokban. Ez az úgynevezett bizalmi elv. Feltételezésük szerint minden tag ismeri és betartja a marketinges szakma etikáját. Ha úgy tetszik, a kritikus gondolkodás képességének a hiányában vannak.

És itt jön egy kis csavar, azt hallják meg, amit meg akarnak hallani. De úgy is mondhatnám, hogy azonos azonosat vonz. Sokkal hamarabb elhiszik egy a szintén marketinges szakmában járatlan ember tanácsait, mint egy profi szakember tanácsait, hiszen a profival nem tudnak azonosulni. 

Mindemellett a kezdő marketinges kérdezés nélkül ténylegesen ad látszólag gyorsan megvalósítható kiskegyed szintű tippeket (építs listát, legyen gyors a weboldalad, blogolj, hírlevelezz és a kedvencem: ne akciózz), míg a profi első két kérdése pl. az, hogy mennyit tudsz havonta elkölteni és hogy ki a célközönséged. A pénz kérdésére általában az a válasz, hogy keveset, majd ha ezt szóvá teszi valaki, akkor azt mondják, hogy; hogyha beindul a vállalkozás, akkor majd tudnak beletenni többet is (paradoxon). A célközönség kérdésre a válaszuk általában az, hogy; bárki, aki vásárol, nekik mindegy.

Én azt vettem észre, hogy a tippeket, trükköket keresők általában akaratos emberek, egy-egy ténylegesen segítő szándékú választ – ami szembe megy a kérdésükkel, akaratukkal – támadásnak vesznek, még akkor is, ha a válaszoló egy hosszabb kommentet ír. 

A legszörnyűbb pedig a véres szájú vámpírok, akik ráugranak ezekre a vállalkozókra aprópénz reményében. Majd ők privátban megírják 10.000 Ft-ért a tuti trükköt. 

A tipp feltételezés, jóslás. A trükk pedig csel. Nekem édes mindegy, hogy jóslatokra, cselre vagy stabil alapokra építik-e a vállalkozók a cégüket. Az ő pénzük, az ő életük. 

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.
alul
Címkék:

Egész jók

Legtöbbet olvasott

Csak 5775 Ft

Népszerű

map of ukraine

Ukrajna EU-csatlakozásának lehetséges következményei

Ukrajna európai uniós csatlakozása történelmi jelentőségű lépés lenne, amely egyszerre hordoz nagy lehetőségeket és komoly kihívásokat. Az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése óta az ország megerősítette elköteleződését az EU-integráció mellett: 2022 júniusában megkapta a tagjelölti státuszt, 2024 közepén pedig hivatalosan megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Ukrajna csatlakozása alapjaiban alakítaná át az Európai Uniót politikai, gazdasági és társadalmi...
waterfall person iceland looking

A torzított önkép monetizálása: Miért működnek a személyiségtípuson alapuló marketingkampányok?

„Az emberek mindig azt választják, ami ismerősnek tűnik – még akkor is, ha az csak tükörképük torzítása.” – Dajka Gábor A modern marketing egyik legérdekesebb és legdinamikusabban fejlődő terepe az önkép alapú célzás – vagyis az, amikor a márka nem csak terméket, hanem tükröt kínál. E megközelítés pszichológiai alapja az, hogy emberek mélyen vágynak arra,...
PNG, zombie hands holding brain, isolated on white background.

Miért hoz rossz döntéseket az emberi agy?

„A racionalitás nem az alapértelmezett üzemmódunk. Az intuíció sokszor gyorsabb – és veszélyesebb.” – Dajka Gábor 1949-ben egy amerikai biztosítótársaság figyelemre méltó mintázatot vett észre: ügyfeleik hajlamosabbak voltak megkötni balesetbiztosítást, ha a termékleírásban szerepelt, hogy „légi balesetekre is vonatkozik”, mint akkor, ha csupán az állt benne: „halálesetekre is vonatkozik, bármilyen okból”. A kutatók, köztük később...
Writing working plan

Miért nem üzleti tervet írunk, hanem működő üzleti modellt építünk?

Amikor egy vállalkozás üzleti terv írásába kezd, a legtöbbször egy sablont keres először – egy előre elkészített Word-dokumentumot, amibe csak be kell írni a saját adatokat. Ez a megközelítés azonban nem hogy nem segít, hanem egyenesen veszélyes lehet. Miért? Mert az üzleti terv nem egy formai követelmény, hanem egy olyan gondolkodási eszköz, amely segít strukturáltan...

Itt érsz el

© Copyright 2025