Mi is az a szervezeti kultúra?

A szervezeti kultúra azért nehéz téma, mert látszólag „puha”. Nincs rá számla, nem tudod egyszerűen beírni a költségvetésbe, és nem úgy működik, hogy holnaptól „bevezetjük”. Közben meg a legtöbb cégnél ez az a háttérrendszer, ami a mindennapokat ténylegesen irányítja: hogyan beszélnek egymással az emberek, mennyire mernek vitázni, mit tekintenek jó munkának, mi számít elfogadható hibának, és mi az a pont, ahol már szégyen segítséget kérni. Ha egy vezető azt mondja, hogy „nálunk teljesítmény van”, de közben a meetingeken mindenki csendben bólogat, nehogy konfliktus legyen, akkor valójában nem teljesítménykultúra van, hanem konfliktuskerülés. És ez nem nyelvi játék: ez a cég döntéseinek sebességében, minőségében és a kulcsemberek megtartásában mérhetően megjelenik.

Marketingesként ráadásul van egy extra csavar: a vállalati kultúra előbb-utóbb kijön a falakon túlra. A vevő nem látja az organigramot, de érzi, ha a frontvonalon dolgozók félnek dönteni. A partner nem ismeri a belső szabályokat, de megtapasztalja, mennyire korrektek határidőben, hibakezelésben, kommunikációban. Befektetői szemmel pedig még egyszerűbb: a kultúra a kockázatkezelés egyik neve. Ahol tabusított a probléma, ott idővel a számok is „kreatívak” lesznek. Ahol a vezetői példamutatás üres beszéd, ott a fegyelem is csak addig tart, amíg valaki nézi.

Ebben a cikkben úgy fogom meg a szervezeti kultúrát, mint egy üzletileg értelmezhető jelenséget: mi ez pontosan, hogyan alakul ki, hogyan olvasod ki a jelekből, és hogyan lehet rajta változtatni anélkül, hogy önbecsapásba csúsznál. Nem ígérek gyors megoldásokat. A kultúra lassan épül, és ha komolyan veszed, akkor nem „program”, hanem vezetői munka.

Mit jelent a szervezeti kultúra a gyakorlatban

Fogalomként sokféle definícióval találkozhatsz, de a lényeg közös: a szervezeti kultúra a közösen tanult és továbbadott működésmódok rendszere. Nemcsak értékek és jelszavak, hanem szokások, kimondatlan szabályok, reflexek. Edgar Schein klasszikus megközelítése azért hasznos, mert három szintre bontja a jelenséget. Az első a látható szint: tárgyi világ, dress code, irodatér, meetingstruktúra, szóhasználat, rituálék. Ez az, amit egy új munkatárs az első héten észrevesz. A második a deklarált értékek szintje: amit a cég mond magáról, amit a weboldalon ír, amit a vezetők képviselni szeretnének. A harmadik a mélyebb szint: alapfeltevések. Ezek azok a hiedelmek, amelyekről nem is beszélnek, mert „ez magától értetődő”. Például: „a hibázás veszélyes”, „a vezetőnek mindig igaza van”, „az ügyfélnek mindent el kell nézni, bármi áron”, vagy éppen: „a vita a minőség része”.

A gond ott kezdődik, hogy a legtöbb cég csak az első kettőt kezeli. Lecseréli a faldekorációt, csinál egy értéknyilatkozatot, szervez csapatépítőt, aztán csodálkozik, hogy három hónap múlva minden visszarendeződik. Azért, mert a mindennapi döntések és jutalmazási minták a mélyebb szintet etetik. Ha azt látod, hogy aki őszintén jelzi a problémát, az kellemetlen helyzetbe kerül, akkor a kultúra azt tanítja: hallgass. Ha azt látod, hogy a határidőt elkenő kolléga mindig megússza, akkor a rendszer azt tanítja: következmény nélkül lehet csúszni. Mindez nem elmélet, hanem tanulás. A szervezet tagjai folyamatosan figyelik, mi működik, miért kapnak elismerést, és miért kapnak büntetést.

Fontos különbséget tenni kultúra és „hangulat” között. A hangulat (amit sokan klímának neveznek) ingadozik: függ a terheléstől, egy konfliktustól, egy rossz negyedévtől. A kultúra mélyebb: akkor is megmutatkozik, amikor jó a hangulat. Krízishelyzetben pedig különösen. Ha baj van, akkor nem a slide-ok működnek, hanem a reflexek. Ezért mondom azt: a kultúra nem PR-anyag, hanem operációs rendszer.

Hogyan alakul ki a szervezeti kultúra

A kultúra kialakulása tipikusan két nagy problémacsoportra adott válaszokból épül: a külső alkalmazkodásból és a belső együttműködésből. A szervezetnek működnie kell a piacon és működnie kell belül. Amikor fiatal egy cég, a kultúra sokszor az alapító személyiségének meghosszabbítása. Nem azért, mert az alapító „kultúrát épít”, hanem mert döntéseket hoz: kit vesz fel, mit tolerál, mi mellett megy el szó nélkül, miért dicsér. A munkatársak ezt olvassák és másolják. Aztán jön a növekedés, a rétegződés, a menedzsment. Innentől a kultúra már nem egy ember, hanem folyamatok, informális hálózatok, és egyre több „nálunk ez így szokás” jellegű szabály.

A kultúra azért ragadós, mert stabilitást ad. Az emberek szeretik tudni, mi a következő lépés, mire számíthatnak, hogyan lehet túlélni. A problémák akkor kezdődnek, amikor a régi minták már nem hoznak eredményt, de a szervezet mégis ragaszkodik hozzájuk. Ilyenkor látod azt, hogy egy cég papíron modernizál, eszközöket cserél, tréningeket vesz, de közben ugyanazokba a döntési csapdákba fut bele. A leggyakoribb ilyen csapdák: a felelősség elkenése („nem én döntök”), a konfliktusok halogatása („majd elmúlik”), és a látszateredmények hajszolása („legyen report, mindegy mi van mögötte”).

Az is fontos, hogy a kultúra nem áll meg a belépésnél. A beléptetés, a próbaidő, a teljesítményértékelés, a fizetésemelés logikája, a hibakezelés, a meetingek vezetése mind-mind tanít. És igen: a kultúrából az is tanul, aki nem akar. A szervezet pont olyan, mint egy nevelési közeg: ha ugyanazokat a következményeket látod újra és újra, akkor idővel alkalmazkodsz. Ezért veszélyes, amikor a vezetés azt hiszi, hogy elég „kommunikálni” az értékeket. A kultúra nem abból lesz, amit mondasz. Abból lesz, amit rendszeresen csinálsz, és abból, amit következmény nélkül hagysz.

Külső környezeti alkalmazkodás: amikor a piac rángatja a céget

A külső alkalmazkodás nemcsak annyit jelent, hogy új terméket fejlesztesz vagy új csatornát nyitsz. A kultúra szintjén ez inkább azt jelenti: hogyan viszonyul a cég a bizonytalansághoz. Egy turbulens piacon – technológia, szabályozás, konkurencia, fogyasztói szokások – a szervezet két szélső reakció között ingázik: vagy túl merev lesz, vagy túl széteső. A túl merev kultúra mindent szabályozni akar, lassú döntéseket hoz, és közben lemarad. A túl széteső kultúra pedig mindent „kísérletezésnek” hív, de nincs fegyelem, nincsenek standardok, és végül a minőség esik szét.

Üzleti szempontból az a kérdés, hogy a kultúra mennyire támogatja a stratégia végrehajtását. Stratégiát írni olcsó. Végrehajtani drága. Ha például a stratégia az, hogy prémium szolgáltatást adsz, akkor a kultúrának támogatnia kell a pontosságot, a felelősségvállalást, a minőségi kontrollt és az ügyfélkommunikáció következetességét. Ha a stratégia az, hogy gyorsan iterálsz és innoválsz, akkor a kultúrának el kell bírnia a hibát, a vitát, a gyors döntést és a tanulást. Nem azért, mert ez „szép”, hanem mert enélkül a szervezet úgy fog működni, mintha folyamatosan behúzott kézifékkel vezetnél.

A marketing itt sokszor jelzőrendszer. Ha kampányról kampányra azt látod, hogy a cég nem tud egységesen reagálni, nem tudja tartani az ígéreteit, vagy a frontvonal nem érti, mi a pozicionálás, akkor nem kreatívprobléma van, hanem kulturális. A külső környezethez való alkalmazkodás ugyanis a teljes szervezetet érinti: nem elég a „marketingosztály” lelkesedése, ha a működés belül mást tanít. Ilyenkor lesz az, hogy a reklám ígér, a valóság pedig visszavesz. Rövid távon lehet trükközni, hosszú távon a piac keményebb: a bizalom nem végtelen.

Belső integráció: hogyan működik együtt a csapat valójában

A belső integráció a mindennapi együttműködés minősége: hogyan oszlik el a felelősség, mennyire tiszták a szerepek, hogyan kezelik a konfliktusokat, és van-e olyan közeg, ahol lehet kérdezni anélkül, hogy valaki lenézné a másikat. Sok vezető ott rontja el, hogy a kultúrát „jófejségre” szűkíti. Pedig a jó belső kultúra nem attól jó, hogy mindenki kedves. Attól jó, hogy működik. Van benne őszinteség, következmény, és tisztelet. A tisztelet itt nem csendet jelent, hanem azt, hogy komolyan veszik egymást: aki kérdez, az nem hülye; aki jelez egy problémát, az nem ellenség.

A belső integráció egyik legkényesebb része az informális hatalom. Minden cégben vannak véleményvezérek: régóta ott dolgozók, erős szakemberek, hangos karakterek. Ha a vezetés nem kezeli tudatosan ezt a közeget, akkor a formális struktúra és a valós működés el fog válni egymástól. Ilyenkor a döntések papíron fentről jönnek, a gyakorlatban viszont „a folyosó” dönt. Ez rövid távon kényelmes lehet, mert csökkenti a nyílt konfliktust, de hosszú távon mérgezi a felelősséget. Aki formálisan vezető, de informálisan nincs súlya, az előbb-utóbb elveszti a csapatát. Aki pedig informálisan vezet, de nem vállal felelősséget, az káoszt termel.

A belső integráció másik része a teljesítmény fogalmának közös értelmezése. Egy csapat szétesik, ha nem ugyanazt jelenti náluk a „jó munka”. Például: valahol az számít jónak, ha gyorsan kész van; máshol az, ha tökéletes; megint máshol az, ha senki nem szól be rá. Ha ezek nincsenek tisztázva, akkor állandó félreértés lesz, és a csapat energiájának jelentős része nem munkára, hanem egymás értelmezésére megy el. A kultúra itt nem motivációs poszter, hanem definíciók és következetesség.

Hogyan ismered fel a kultúrát: jelek, mérés, diagnózis

Ha kultúráról beszélünk, az első csapda az, hogy mindenki a saját benyomásaira támaszkodik. A benyomás fontos, de kevés. Vezetőként (vagy tanácsadóként) inkább úgy érdemes gondolkodni: milyen viselkedések ismétlődnek, és ezek milyen eredményt termelnek. A kultúra diagnózisa nem pszichologizálás. Inkább mintázatfigyelés. Ha egy cégnél rendszeresen csúszik a projekt, akkor a kérdés nem az, ki a hibás, hanem az: mit tanít a rendszer a határidőről, a visszajelzésről, a kockázatjelzésről. Ha egy cégnél a meetingek mindig elnyúlnak és nincs döntés, akkor a kérdés nem az, hogy „túl sokat beszélnek”, hanem az, hogy a döntésnek van-e ára vagy kockázata, és ki meri vállalni.

A diagnózisnál érdemes három adatot együtt nézni: teljesítmény (eredmények, határidők, minőség), emberek (megtartás, betegszabadság, belső konfliktusok), és ügyfélélmény (panaszok, visszatérési arány, ajánlások). A kultúra sokszor ott bukik le, ahol a célok és a jutalmazás nincsenek összhangban. Ha azt mondod, hogy minőség, de a jutalom a gyorsaságért jár, akkor a rendszer gyorsaságot fog termelni. Ha azt mondod, hogy csapatmunka, de valójában egyéni hősöket ünnepelsz, akkor a csapatmunka szó marad, nem valóság.

Szervezeti kultúratípusok és az illeszkedés kérdése

A kultúratípusokról szóló modellek akkor hasznosak, ha nem címkézni akarsz velük, hanem megérteni a hangsúlyokat. A Cameron–Quinn-féle „versengő értékek” logika például azt mondja: a szervezetek általában két tengely mentén húzódnak. Az egyik a rugalmasság és a kontroll feszültsége, a másik a belső fókusz és a külső fókusz aránya. Ebből kijönnek tipikus minták: családiasabb, emberközpontú működés; innovatív, kísérletező működés; piaci, eredményközpontú működés; és szabályozottabb, folyamat-orientált működés. A valóságban ezek ritkán tiszták, inkább keverékek.

A döntő kérdés nem az, hogy „melyik a jó”, hanem az, hogy melyik passzol az üzleti modellhez és a környezethez. Egy szigorúan szabályozott területen (például erős megfelelési elvárásokkal) a kontrollorientáltabb kultúra sokszor védelmet ad. Egy gyorsan változó piacon a túlzott formalizálás viszont lelassít. Ugyanakkor az innováció sem egyenlő a fejetlenséggel: a jó innovációs kultúrában van keretrendszer, csak másképp. Például: gyors kísérletezés, de utána kemény kiértékelés; autonómia, de egyértelmű felelősségi körök; szabadság, de világos standardok a minőségre.

Vezetőként itt érdemes őszintének lenni: a kultúra nem kívánságműsor. Nem fogsz egyik napról a másikra „családiasból” „piaci” üzemmódba váltani úgy, hogy közben ugyanazokat a konfliktuskerülő mintákat tartod meg. A kultúratípusok nyelve valójában arról szól, hogy milyen kompromisszumokat vállalsz. Több szabadság = több hibalehetőség. Több kontroll = több lassulás. A kérdés az, hogy te melyik árát vagy hajlandó kifizetni, és mire van most szüksége a szervezetnek.

Kultúra és teljesítmény: miért számít ez üzletileg

Sok vezető ott csúszik félre, hogy a kultúrát „jólléti” témának tekinti. Pedig a kultúra nagyon is a teljesítményről szól, csak nem közvetlenül, hanem a viselkedésen keresztül. Gondolj bele: a teljesítményhez döntések, fókusz, együttműködés, fegyelem és tanulás kell. Ezek mind viselkedési minták, amelyeket a kultúra támogat vagy rombol. Ha egy cégnél mindenki fél hibázni, akkor a problémákat későn jelzik, a kockázatot eltitkolják, és a döntések túl óvatosak lesznek. Ha egy cégnél a belső beszéd cinikus („úgysem lesz belőle semmi”), akkor hiába a stratégia, az energia elszivárog.

Nem véletlen, hogy a szakirodalom régóta vizsgálja a kultúra és eredményesség kapcsolatát. A kép természetesen nem fekete-fehér: nem attól lesz jó egy cég, hogy „szép a kultúra”, és nem attól lesz rossz, hogy „kemény”. Inkább arról van szó, hogy a kultúra mennyire konzisztens, mennyire illeszkedik a környezethez, és mennyire képes tanulni. A konzisztencia itt azt jelenti: amit mondunk, azt csináljuk; amit jutalmazunk, az illeszkedik a célokhoz; és a szabályok nem személyfüggők. Ha a szabályokat a vezető hangulata írja, akkor az emberek nem a munkára koncentrálnak, hanem a túlélésre. Az pedig drága.

Egy másik, gyakran alábecsült dimenzió az etika. A kultúra határozza meg, hogy a szervezetben mi fér bele. Amikor egy csapatban normalizálódik a hazugság, a kiskapu, a másik hibáztatása, akkor az előbb-utóbb ügyfélszinten is megjelenik. Ez reputációs kockázat, jogi kockázat, és hosszú távú bevételkockázat. Befektetői szemmel az ilyen kultúra nem „kemény”, hanem instabil. Lehet, hogy egy ideig még hoz számokat, de a töréspontok váratlanul jönnek. Én ezért mondom: a kultúra nem esztétika, hanem kockázatkezelés.

Hogyan fejleszthető a szervezeti kultúra: vezetői lépések, nem kampányok

A kultúra fejlesztésének legnagyobb ellensége a színjáték. Amikor a vezetés „kultúraváltást” hirdet, de a döntési logika, a jutalmazás és a konfliktuskezelés ugyanaz marad, akkor az emberek két dolgot tanulnak: (1) nem érdemes komolyan venni a vezetői üzeneteket, (2) a túléléshez alkalmazkodni kell, nem őszintének lenni. Innen már nehéz visszajönni, mert a bizalom lassabban épül, mint bármilyen folyamat.

Ha üzletileg akarod megfogni, akkor kezdd a „milyen viselkedést akarok többet látni?” kérdéssel. Ne értékekkel indíts, hanem viselkedéssel. Példák: „problémát 24 órán belül jelez”, „meetingre felkészül”, „konkrét vállalást tesz”, „nem passzolja fel a felelősséget”, „a vitát tényekkel viszi”. Ezek mérhetők. Aztán tedd fel a kellemetlenebb kérdést: mi bünteti ma ezeket a viselkedéseket nálunk? Mert ha valaki jelez egy problémát és azonnal számot kérsz rajta, akkor te magad tanítod, hogy inkább hallgasson.

Én a gyakorlatban egy egyszerű, 90 napos keretet szeretek, mert kezelhető és kényszerít fókuszra. Nem azért, mert 90 nap alatt „kész” lesz a kultúra, hanem mert 90 nap alatt el lehet indítani egy következetes irányváltást.

1. 1–30. nap: diagnózis és tisztázás
   Mit figyelsz? ismétlődő konfliktusok, döntési lassulások, csúszások, fluktuáció okai, ügyfélpanaszok mintázatai.
   Mit csinálsz? 1:1 beszélgetések, folyamatbejárás, „hol szivárog el az energia” feltérképezése a mindennapi működésben.
2. 31–60. nap: néhány viselkedési szabály bevezetése
   Mit figyelsz? melyik 3–5 viselkedés hozna gyorsan tisztább működést.
   Mit csinálsz? egyszerű standardok: meeting-szabályok, döntési jogosultságok, visszajelzési keretek, felelősségi körök.
3. 61–90. nap: megerősítés és következmény
   Mit figyelsz? hol lazul el, hol jön vissza a régi minta.
   Mit csinálsz? jutalmazás és korrekció: aki vállal, azt elismered; aki rombol, annál következmény van. Nem indulatból, hanem rendszerszinten.

Az egész folyamatban a vezetői példamutatás a legnehezebb rész, mert ott nincs kibúvó. Ha te késel, akkor a késés normalizálódik. Ha te megszeged a saját szabályaidat, akkor az emberek nem lesznek morálisak, csak realisták. És van még egy kényes pont: a kultúrát nem lehet kiszervezni HR-re, trénerre, tanácsadóra. Ők segíthetnek, strukturálhatnak, de a kultúrát mindig a vezetés napi döntései teremtik meg.

Magyar vállalkozói közeg: tipikus nehézségek és reális megoldások

Magyarországon a szervezeti kultúra fejlesztésének van néhány sajátos akadálya, amit kár tagadni. Az egyik az erőforráshiány. Sok mikro- és kisvállalkozásban a vezető egyszerre értékesít, operatív vezet, pénzügyet intéz, és még „stratégiát” is akar csinálni. Ilyenkor a kultúra nem tudatosan alakul, hanem fáradtságból. A fáradt vezető rövidebben kommunikál, türelmetlenebb, több mindent azonnal akar, és kevésbé következetes. A csapat ezt érzi, és alkalmazkodik. A kultúra ilyenkor gyakran az „épp túléljük” logikára áll rá. Ez rövid távon érthető, hosszú távon viszont megeszi a növekedést.

A másik tipikus jelenség az informális működés túlhangsúlya. „Majd szóban megbeszéljük”, „úgyis tudja mindenki”, „nálunk családias a hangulat” – ezek sokszor azt is jelentik, hogy nincsenek tiszta szerepek, nincsenek standardok, és a konfliktusok személyes sértődéssé válnak. Egy pontig ez működhet, de ahogy nő a cég, a személyesség már nem skálázható. A csapat ilyenkor szétesik, mert a rendszer nem a munkát védi, hanem a kapcsolati dinamikát. A harmadik a túlzott bizalmatlanság: sok vezető azért tart mindent kézben, mert fél, hogy „átverik”. Ez részben tapasztalatból jön, részben kontrollszokásból. Csakhogy a túlzott kontroll tanítja meg a csapatot passzivitásra: ha úgysem dönthetek, minek gondolkodjak.

A megoldás itt nem egy nagy „kultúraprogram”, hanem néhány nagyon praktikus lépés: (1) tiszta felelősségi körök, (2) következetes visszajelzés, (3) egyszerű standardok az együttműködésre, (4) a vezető saját működésének rendbetétele (idő, prioritás, kommunikáció). Dajka Gábor tapasztalata szerint a magyar KKV-knál a kultúrafordulat gyakran ott kezdődik, hogy a vezető végre kimondja: „ez mostantól így lesz”, és utána három hónapig ugyanúgy is csinálja. Nem néha. Nem hangulatból. Következetesen.

Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint

A szervezeti kultúra témájában én kifejezetten szigorú vagyok. Nem azért, mert élvezem a szigort, hanem mert láttam, hányszor bukik el jó termék, jó szolgáltatás, jó szándék azon, hogy a cég belül nem működik. A kultúra nem „kedvesség”, hanem felnőtt működés. Ha a vezető nem vállal felelősséget, a csapat sem fog. Ha a vezető mindent magára húz, a csapat ellustul. Ha a vezető nem bírja a vitát, a cég vakságba sétál. A piac nem fogja finanszírozni a belső káoszt a végtelenségig.

Én befektetői fejjel mindig azt nézem: milyen emberi döntésekből lesznek holnap pénzügyi következmények. A kultúra pontosan ez a híd. Ahol következetlenség van, ott előbb-utóbb csúszások, reklamációk, romló minőség és kiégés lesz. Ahol nincs tiszta felelősség, ott minden drágább: a betanítás, a hibajavítás, az ügyfélkezelés, a menedzsmentidő. És ami a marketingnél a legfájdalmasabb: ahol a belső kultúra rendezetlen, ott a márkaígéret gyakran hazugsággá válik. Nem rosszindulatból, hanem működésképtelenségből.

„A kultúrát nem lehet csak beszéddel megjavítani. A szervezet azt tanulja, amit a vezető rendszeresen csinál, és amit következmény nélkül hagy.” – Dajka Gábor

Ha mikro- vagy kisvállalkozást vezetsz, akkor különösen fontos, hogy ne akarj nagyvállalati szlogeneket másolni. A te kultúrád a te döntéseidből épül. Itt kapcsolódik ide szervesen az Online marketing és pszichológia szemlélete is: a marketing nem eszközhalmozás, hanem emberek megértése és következetes működés. Ha belül nincs rend, kívül sem lesz hiteles kommunikációd. És ha van rend, akkor a marketinged is olcsóbb lesz, mert nem kell állandóan magyarázkodnod: egyszerűen teljesíted, amit ígérsz.

Szakértő válaszol – gyakori kérdések

Mi a különbség a szervezeti kultúra és a szervezeti klíma között?

A klíma inkább pillanatnyi közérzet és hangulat: milyen most itt dolgozni, milyen a légkör egy adott időszakban. A kultúra mélyebb és tartósabb: hogyan születnek a döntések, mit jutalmaznak, mit büntetnek, mi számít „normálisnak”. Ha egy vezető lecserél egy középvezetőt, a klíma változhat gyorsan. A kultúra viszont akkor változik, ha a mindennapi viselkedési minták és a következmények is megváltoznak.

Honnan tudom gyorsan, hogy egy kultúra romboló-e?

Három jelre figyelj: (1) mennyire mernek az emberek őszintén beszélni problémákról, (2) vannak-e következmények, vagy mindenki „megússza”, (3) mennyire tiszták a felelősségi körök. Ha a problémák későn derülnek ki, ha mindenki másra mutogat, és ha a teljesítményértékelés inkább szimpátia alapon megy, akkor a kultúra nagy valószínűséggel már termeli a rejtett költségeket.

Lehet-e kultúrát fejleszteni vezetőcsere nélkül?

Igen, de csak akkor, ha a vezetői viselkedés ténylegesen változik. Sok cég azért „nem tud” kultúrát váltani, mert a vezetés ugyanazokat a reflexeket tartja meg: kontrollmániát, konfliktuskerülést, következetlenséget. A kultúra fejlesztése nem mindig személycsere, de mindig döntés- és következménycsere. Ha a vezetés ezt felvállalja, akkor van mozgástér.

Miért különösen nehéz ez a magyar KKV-knál?

Leggyakrabban idő- és erőforráshiány miatt. A vezető túl sok szerepet visz, és a kultúra „melléktermék” lesz, nem tudatos építkezés. Emellett gyakori az informális működés: kevés standard, sok szóbeli megállapodás, és könnyen személyesre forduló konfliktusok. A megoldás nem drága program, hanem néhány alap: tiszta felelősség, következetes visszajelzés, egyszerű működési szabályok.

Ajánlott magyar videó/podcast

Ha a kultúra témáját a vezetői felelősség oldaláról akarod megfogni, ezt a videót ajánlom, mert jó alapot ad ahhoz, hogy ne hárításból, hanem döntésből építs rendszert:

Források

• Schein, E. H. (2010): Organizational Culture and Leadership (4. kiadás) – bibliográfiai oldal
• Denison, D. R. és mtsai (2012): Organizational culture and employee effectiveness – DOI
• Hartnell, C. A.; Ou, A. Y.; Kinicki, A. (2011): Organizational culture and organizational effectiveness (meta-analízis) – DOI

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.