A vállalkozások likviditásának és pénzügyi stabilitásának egyik fontos alappillére a megfelelő készpénzállomány fenntartása. A készpénz – mint bármely vállalati eszköz – költséget jelent, ugyanakkor a hiánya komoly működési vagy finanszírozási nehézségekhez vezethet. Elengedhetetlen a szállítók kifizetéséhez, a mindennapi tranzakciókhoz, az előre nem látható kiadások fedezéséhez, vagy például egy-egy váratlanul kedvező üzleti lehetőség gyors kihasználásához. Éppen ezért a vállalkozás jövedelmezőségét, finanszírozási rugalmasságát és kockázati megítélését is alapvetően befolyásolja, hogy mennyi készpénzt tart.
Mivel a készpénztartást sokféle tényező befolyásolja, a vállalatoknak tudatosan kell megtervezniük a készpénzszintet. Az alábbiakban röviden áttekintjük a készpénztartás főbb motivációit, költségeit, valamint az optimális készpénzszintet meghatározó legfontosabb modelleket.
A vállalati készpénztartás legfőbb motivációi
Számos oka lehet annak, hogy egy vállalat miért tart több vagy kevesebb készpénzt. A fő motivációk gyakran egyszerre vannak jelen, és az alábbiakban foglalhatók össze:
- Tranzakciós motívum: A napi üzleti működés fenntartásához – például a szállítók kifizetéséhez, a bérek, adók és rezsi rendezéséhez – nélkülözhetetlen egy minimális készpénzszint. Így biztosítható, hogy a vállalat folyó pénzáramlásai ne akadozzanak.
- Óvatossági motívum: A cégnek szüksége lehet egy „biztonsági tartalékra” a váratlan események (pl. nagyobb egyszeri kiadások, hirtelen árbevétel-kiesés) kezelésére. Így könnyebben átvészelhetők a cash flow-ingadozások és egyéb sürgős pénzügyi helyzetek.
- Spekulációs motívum: Időről időre adódhatnak olyan kivételes üzleti lehetőségek (például kedvezményes eszközvásárlás, hirtelen kínálkozó felvásárlási alkalom), amelyek azonnali készpénzt igényelnek. Ha a vállalat tart elegendő likvid forrást, ezekkel a lehetőségekkel élni tud.
- Jobb hitelminősítés: A magasabb készpénzállomány csökkenti a nemfizetési kockázatot, ezáltal javítja a vállalat megítélését és a hitelfelvételi kondíciókat (alacsonyabb kockázati felár, jobb kamatok).
- Belső finanszírozási képesség: Bőséges készpénzállománnyal a cég kevésbé szorul rá a külső forrásokra, ezáltal gyorsabban és rugalmasabban hozhat beruházási vagy működési döntéseket.
A készpénztartás költségei
Bár a készpénz számos előnnyel jár, a túl sok készpénz tartása sem kívánatos. A főbb költségtípusok a következők:
- Tranzakciós költségek: Ha a vállalat rendszeresen vesz vagy ad el értékpapírokat a készpénzszint fenntartása érdekében, akkor minden egyes ügylet díjakkal és egyéb járulékos kiadásokkal jár. Ide számítható az esetleges készpénz-engedmény feladása (amikor a gyors fizetésért cserébe járó kedvezményt nem használja ki a cég).
- Haszonáldozati (opportunity) költségek: A parlagon heverő készpénzt nem fektetik be produktív eszközökbe, vagy nem fordítják hiteltörlesztésre, így a cég lemondhat bizonyos bevételi/kamat/hozam lehetőségekről. Banki szemszögből sem feltétlen előnyös, ha a cég jelentős készpénzt tart, ahelyett hogy csökkentené az adósságát.
- Jelzésköltségek: A készpénzszint a tőkepiac felé fontos üzenetet hordozhat: a nagymértékű tartalék azt jelezheti, hogy a cég akár bőséges osztalékot is tud fizetni, vagy egyszerűen nem talál vonzó beruházási lehetőséget. Ez pozitív és negatív jelzés is lehet, a kontextustól függően.
- Ügynöki (agency) költségek: Nagy mennyiségű szabad pénzáram esetén előfordulhat, hogy a menedzsment kevésbé hatékony, vagy akár pazarló projektekre fordítja a rendelkezésre álló forrásokat. Ezt hivatott megelőzni a túlzottan nagy készpénzállomány leépítése, például osztalékkal, részvény-visszavásárlással vagy célzott adósságfelvétellel.
A készpénztartást befolyásoló főbb tényezők
A vállalat készpénzszintjének meghatározásában többek között az alábbi tényezők játszanak szerepet:
- Vállalati készpénzpolitika: A döntéshozatal szabályai, belső kontroll és kockázatkezelés.
- Aktuális likviditási helyzet: A rövid távú kötelezettségek és a rendelkezésre álló források aránya.
- Vezetői kockázati attitűd: Kockázatkerülő menedzsment hajlamosabb magasabb készpénzszintet tartani.
- Adósság lejárati szerkezete: Ha nagyobb törlesztések esedékesek, jellemző lehet a magasabb készpénztartás.
- Hitelhez jutás nehézsége: Ha a külső forrás drága vagy bizonytalan, a cég inkább nagyobb tartalékot halmoz fel.
- A cash flow előrejelezhetősége: Minél stabilabb a működés, annál kevesebb „biztonsági” tartalékra van szükség.
- A cash flow kockázatossága: Magas kockázatú környezetben érdemes több készpénzt tartani.
A készpénztartás elméleti modelljei
Több pénzügyi modell létezik, melyek az optimális készpénzszintet különböző feltevésekkel vizsgálják. A két legismertebb a Baumol- és a Miller–Orr-modell.
1. Baumol-modell
A Baumol-modell a tranzakciós készpénzállomány optimális nagyságát igyekszik meghatározni feltételezve, hogy a vállalat készpénzigénye előre jól látható és egyenletesen merül fel. A modell minimalizálni próbálja a tranzakciós és a haszonáldozati költségeket.
A költségfüggvény a következőképpen írható fel:
Költség = (b × T)/C + i × (C/2)
ahol:
- b = feltöltésenkénti fix költség,
- T = a teljes időszakra szükséges készpénz mennyisége,
- C = egy-egy feltöltéssel felvett készpénzegyenleg,
- i = az értékpapírok hozama (haszonáldozati költség).
Az optimális tranzakcióméret:
C* = √(2 × b × T / i)
Ilyenkor az átlagos készpénzegyenleg C*/2. A modell egyszerűsége ellenére megfelelő kiindulópont, ha a pénzáramok előre jól tervezhetők.
2. Miller–Orr-modell
A Miller–Orr-modell már random ingadozást feltételez a készpénzszintnél, két szabályozási határ (alsó, L és felső, H) között. Amikor a készpénzszint eléri a felső határt (H), értékpapírt vásárolnak, hogy visszatérjenek az optimális Z pontra. Ha pedig az alsó határt (L) érné el, értékpapírt adnak el a készpénzszint Z-re emelése érdekében.
A modell fontosabb paraméterei:
- F = értékpapír-tranzakciónkénti fix költség,
- i = napi kamat (haszonáldozati költség),
- σ² = a nettó cash flow napi varianciája.
Az optimális célkészpénzszint:
Z* = √(3 × F × σ² / (4 × i))
Ha Z az optimális cél, akkor a felső szabályozási pont H = L + 3Z, vagyis amikor a készpénzszint átlépi a H-t vagy az L alá zuhan, a vállalat tranzakcióval állítja vissza a Z szintet. A modell különösen hasznos erősen ingadozó pénzáramú cégek esetén.
Összegzés: hogyan alakítsd ki az optimális készpénzszintet?
A vállalati készpénztartás kialakítása nem merül ki egyetlen képlet kiszámításában – a gyakorlati alkalmazást sok tényező árnyalja. A cég stratégiai céljai, kockázati szintje, a várható beruházások vagy a finanszírozási feltételek mind alakítják a helyes döntést. A Baumol- és Miller–Orr-modellek ugyanakkor hasznos támpontot kínálnak: segítenek minimalizálni a tranzakciós és a haszonáldozati költségeket, illetve képet adnak arról, mikor érdemes beavatkozni a készpénzszint alakulásába.
Összességében trade-off helyzet érvényesül: a vállalatnak szüksége van annyi készpénzre, ami a folyamatos működéshez és a váratlan lehetőségek kihasználásához elegendő, ugyanakkor óvakodnia kell a túlzó készpénztartástól, mert annak jelentős alternatívaköltsége és ügynöki költsége lehet. Egy átgondolt és rugalmas készpénzpolitika biztosíthatja, hogy a cég időben alkalmazkodjon a piaci változásokhoz, és ne kerüljön finanszírozási kényszerhelyzetbe.
