Kevés szakma jelenik meg olyan gyakran a filmekben, mint a marketing és a reklám. A mozivásznon a reklámos rendszerint vagy cinikus manipulátor, vagy félbolond zseni: öt perc alatt kitalálja a mindent elsöprő szlogent, a kampány egyetlen csapásra felforgatja a piacot, a háttérben pedig egók, konfliktusok és morális dilemmák robbannak. Nézőként izgalmas ezt figyelni, marketingesként viszont gyorsan feltűnik, hogy amit látunk, az inkább szélsőérték, mint átlag. A kérdés ezért teljesen jogos: tényleg így működik ez az iparág, vagy csak dramaturgiai kellék a reklámszakma?
A saját szakmai tapasztalatom az, hogy a filmek nagyon gyakran valós élményekből, iparági történetekből indulnak ki – csak éppen mindent felerősítenek, felgyorsítanak és leegyszerűsítenek. Ami egy filmben egy délután alatt történik meg, az a valóságban éveken át tartó tanulási folyamat, rengeteg teszteléssel, kompromisszummal és adminisztrációval. Ami a vásznon egyetlen zseniális ötletnek tűnik, az a mindennapokban általában egy csapat munkája, adatokkal, kutatással, folyamatos kiigazítással. Ettől függetlenül a filmek nagyon is hasznosak lehetnek a szakmának – csak jól kell értelmezni őket. Ha nem tananyagnak, hanem torzított tükörnek nézzük őket, akkor pontosan megmutatják, hogy hol repedezik az etika, hol esik szét az ügyfél–ügynökség kapcsolat, és milyen hibák mellett megyünk el szívesen a hétköznapokban. A kérdés nem az, hogy „igaz-e” a filmes kép, hanem az, hogy mit kezdünk vele a saját gyakorlatunkban.
A filmes marketing-kép alapmintái
Ha végignézed azokat a filmeket, amelyekben a marketing központi szerepet kap, nagyon hasonló mintázatokat találsz. A zenés-táncos karrierkomédiák, mint a „Hogyan legyünk sikeresek az üzleti életben?” a vállalati ranglétrára koncentrálnak: a fiatal, törtető alkalmazott szabálykerüléssel és ügyes manipulációval jut előre. A későbbi szatírák – például a „Crazy People” – egyenesen azt kérdezik: mi történne, ha a reklámok hirtelen tökéletesen őszinték lennének, és kimondanák mindazt, amit normál esetben csak gondolunk egy termékről. A dráma felől közelítő alkotások, mint a „The Joneses” vagy a „Syrup”, már a modern fogyasztói társadalom mélyebb rétegeit boncolják: irigység, státusz, láthatatlan befolyásolás, identitáskeresés, karrier-kényszer.
Ezekben a történetekben visszatérő alak a „meg nem értett kreatív”, az „erőből kommunikáló ügyfél”, a „mindent túlélő márka” és a „manipulálható fogyasztó”. A dramaturgia kedvéért a konfliktusok kiéleződnek: a kampányok vagy óriási sikert hoznak, vagy látványos botrányba torkollnak. Alig látunk olyat, hogy egy kampány „csak” tisztességesen működik, kicsit javítja a márka mutatóit, közben az operáció is fejlődik – pedig a valóság nagy része pontosan ilyen. A filmek ugyanakkor jól rámutatnak egy sor valós jelenségre: a meetingeken ismétlődő panelmondatokra, a felsővezetői ego-játékokra, az ügyfél és az ügynökség közötti félreértésekre, és arra a nagyon is létező kísértésre, hogy „bármi áron” figyelmet szerezzünk. Ezeket érdemes kivenni a filmes közegből, és hideg fejjel megnézni: mi az, ami valóban rólunk szól – és mi az, ami csak a mozi kedvéért lett ennyire szélsőséges.
A szatíra: túlzás, ami mégis betalál
A szatirikus filmek első ránézésre csak nevettetni akarnak, valójában viszont nagyon élesen jelzik, hol csúszik félre a szakmai gondolkodás. A „Hogyan legyünk sikeresek az üzleti életben?” például a hierarchia logikáját tolja túl: azt mutatja meg, hogyan válik fontosabbá a céges politika, mint az értelmes munka. Ez nem csak a múlt kritikája; ma is gyakran látni olyan szervezeteket, ahol több energia megy a belső prezentációkra és státuszharcokra, mint a fogyasztó megértésére. A „Crazy People” pedig azzal a provokatív ötlettel játszik, hogy mi lenne, ha a reklámok nyersen, kendőzetlen őszinteséggel beszélnének. A poén működik, mert a mindennapokban rengeteg finom csúsztatás, túlzás és sejtetés épül be a kommunikációba, amiről mindenki tudja, hogy „egy kicsit sok”, de a piaci versenyre hivatkozva mégis átmegy.
Tanácsadóként azt látom, hogy ezek a filmek elsősorban ott találják el a valóságot, ahol a szakma saját magát szereti félreérteni. Amikor a „figyelem felkeltése” összekeveredik a „figyelem bármilyen áron” elvvel. Amikor a pozicionálásról szóló munka helyett üres jelzőket gyártunk; amikor a kreatív szabadságra hivatkozva valójában a fogyasztót nézzük le, feltételezve, hogy úgysem veszi észre a trükköt. A szatíra azzal üt, hogy ezeket a reflexeket végigviszi a falig, és kívülről mutatja meg, mennyire elviselhetetlen, amikor a reklám nyíltan cinikussá válik. Dajka Gábor tapasztalata szerint a magyar piacon is pontosan ezeknél a pontoknál sérül leginkább a bizalom: amikor az emberek azt érzik, hogy a kommunikáció nem partnerként kezeli őket, hanem távolról irányítható célpontként. Ha a filmekből valamit érdemes hazavinni, az az, hogy a humor helyet kaphat a reklámban, a lenézés viszont soha.
A dráma: identitás, lojalitás és döntési teher
A drámai hangvételű filmek nem a kreatív meetingek felszínét, hanem a szereplők belső világát mutatják meg. A „The Joneses” például egy látszólag tökéletes család története, amelyről kiderül, hogy valójában profi értékesítőkből álló csapat: a feladatuk az, hogy a szomszédságban láthatatlan módon gerjesszék a fogyasztást. A történet egyszerre szól irigységről, státuszversenyről és arról, hogyan szakad el a fogyasztói identitás a valós anyagi teherbírástól. A „Syrup” ezzel szemben a karrier felől közelít: fiatal marketingesek próbálnak egy új italmárkát elindítani, miközben egymás ellen és egymással versenyeznek a „nagy ötletért” és a pozíciókért. A film cinikus világa azt sugallja, hogy a marketingben mindenki lecserélhető, a lojalitás pillanatok alatt elpárolog, a siker pedig szinte kizárólag személyes márkaépítés kérdése.
Ezekben a filmekben az a közös, hogy a marketinget döntéshelyzetek sorozataként ábrázolják: minden kampány mögött ott áll valaki, aki eldönti, mit vállal be és mit nem. Ebben közel járnak a valósághoz. A tanácsadói munka kényelmetlen pillanatai ritkán arról szólnak, hogy „nincs elég ötlet”. Sokkal gyakoribb, hogy az ügyfél gyors, látványos eredményt akar, miközben a márka hosszú távú hitelessége, az adatkezelés átláthatósága, vagy egyszerűen a teljesíthető ígéretek határa szorulna tisztázásra. A filmek ezt a feszültséget erősítik fel: a szereplők gyakran egyetlen döntésen buknak el vagy lépnek tovább, holott a valóságban ezek a folyamatok lassúbbak, rétegzettebbek, és több ember közös felelősségén múlnak. Ettől még a drámák fontos kérdést tesznek fel: kié a végső döntés, amikor a kampány határmezsgyére kerül etikai szempontból? A rendező a forgatókönyvben egy szereplő kezébe adja a felelősséget, a szakmában viszont csapatok, szervezeti kultúrák, jogi és pénzügyi szempontok hálózata alakítja ki a végső irányt. Ha ez a hálózat gyenge, akkor a valóság könnyen úgy néz ki, mint egy rossz film.
Valóság vs. fikció: mit csinál tényleg a marketinges?
A filmek nem azért torzítanak, mert „hazudni akarnak” a szakmáról, hanem azért, mert rövid idő alatt kell érthető konfliktusokat építeniük. A moziban a tanulási ciklusok rövidek, a téteket néhány jelenetben fel kell húzni, és a nézőt be kell vonni egy viszonylag egyszerű döntési helyzetbe. A valóságban a marketing döntések nagy része nem heroikus, hanem aprólékos munka: adatok tisztítása, tesztek beállítása, ügyféloldali egyeztetés, operációs kapacitások felmérése, jogi kontroll. Kívülről nézve ez „unalmasabb”, belülről viszont pont ez adja a szakma stabilitását. Érdemes ezért tudatosan szétválasztani, hogy mi a filmes toposz, és mi az, ami a valóságban tényleg meghatározza az eredményeket. Az alábbi táblázat néhány gyakran visszatérő filmes állítást vet össze a mindennapi működéssel és a gyakorlatban hasznos tanulsággal.
| Filmes toposz | Valóság | Mit érdemes belőle tanulni? |
|---|---|---|
| Egy zseniális ötlet önmagában mindent megold. | A siker túlnyomó része végrehajtás: kutatás, tesztelés, mérés, csatornák és üzenetek összehangolása, folyamatos finomhangolás. | Ötlet helyett rendszerben gondolkodj: hipotézis, mérőszámok, döntési küszöbök, visszacsatolás. Egy közepes ötlet jó rendszerben többet ér, mint egy briliáns ötlet káoszban. |
| A manipulatív reklám a legrövidebb út az eredményhez. | Lehet rövid távú hatása, hosszabb távon viszont bizalomvesztést, erősödő szkepticizmust és növekvő ügyfélszerzési költséget okoz. | Érdemes a transzparenciára és a tiszteletre építeni: a márka vagyonának jelentős része a bizalom, nem a trükkök mennyisége. |
| A kreatív ember szabályok fölött áll. | A jogi, etikai és adatvédelmi keretek nagyon is valósak; ha valaki figyelmen kívül hagyja őket, annak büntetés, reputációs kár és belső feszültség a következménye. | A kreatív szabadság nem a fékek hiányát jelenti, hanem azt, hogy a kereteket pontosan értjük, és ezen belül merünk merész megoldásokat keresni. |
| A kampány önálló világ, a cég működésétől függetlenül. | A kampány csak egy lépés az értékesítési és ügyfélélmény-folyamatban. Ha az operáció, a termék vagy az ügyfélszolgálat nem tudja tartani az ígéreteket, a kommunikáció visszaüt. | Mindig összekapcsolva tervezz: a reklámígéretet egyeztesd a logisztikával, a készletekkel, a supporttal. A márkát az dönti el, hogy mit él át a vásárló, nem az, hogy mit mond a hirdetés. |
| Ha az ügyfél vagy a közönség nem érti a kampányt, akkor ők a probléma. | Ha tartósan nem érthető az üzenet, az rendszerint szakmai hiba: rossz keretezés, idegen nyelvezet, irreleváns üzenet, túlzott önfókusz. | Empátiával és kutatással dolgozz: interjúk, megfigyelés, prototípusok tesztelése. Ha valami nem érthető, először a saját üzeneteden javíts, ne a közönséget hibáztasd. |
Dajka Gábor tapasztalata szerint a magyar vállalkozók jelentős része még mindig filmes logikában gondolkodik: várják a „nagy ötletet”, miközben a cég alapfolyamatai nincsenek rendben, a számok nincsenek pontosan mérve, és a célcsoport valós igényei csak találgatások szintjén jelennek meg. A filmek abban segíthetnek, hogy ezeket a torzításokat nevén nevezzük – de a munkát helyettünk nem fogják elvégezni.
Etika, bizalom és felelősség a filmes tükörben
Akár szatírára, akár drámára gondolunk, a közös nevező a legtöbb marketinges filmmel kapcsolatban az etika. A nézők gyanakvása ritkán magára a kommunikációra irányul – arra, hogy egy cég elmondja, mit árul –, sokkal inkább arra, hogy a kommunikáció hogyan bánik az emberrel. A modern reklámkutatás is ezt erősíti: a fogyasztók bizalmát különösen rombolja a megtévesztő, túlzó, rejtett vagy kiszolgáltatott csoportokra célzott kommunikáció. Az etikai dilemmák közé tartozik többek között a gyermekeket célzó reklám, a testkép-torzító ábrázolás, a túlzó ígéret, az adatkezelés átláthatatlansága és a rejtett hirdetés. Ezek a témák a filmekben gyakran szélsőséges formában jelennek meg, de az alapmechanizmus ugyanaz: az üzenet akkor válik problémássá, amikor a kommunikáció eszköze az ember helyett a kihasználás.
A marketingtanácsadó felelőssége ebben kettős. Kifelé, a közönség felé azt jelenti, hogy a kommunikáció megfelelő tájékoztatást ad, nem él vissza a tudásbeli különbségekkel, és nem használ olyan technikákat, amelyekkel a felhasználót észrevétlenül hátrányos helyzetbe hozzuk (például zavaros felületekkel, félrevezető gombfeliratokkal, elrejtett leiratkozási lehetőséggel). Befelé, az ügyfél felé pedig azt jelenti, hogy időben jelezzük a kockázatokat: meddig terhelhető az operáció, milyen jogi vagy reputációs határai vannak egy kampánynak, és hol van az a pont, ahol rövid távú haszonért cserébe hosszú távú bizalmat herdálnánk el. A filmes történetek azért tudnak élesen hatni, mert a legtöbb ilyen döntést leegyszerűsítik: egy karakter vagy „eladja a lelkét”, vagy hősiesen nemet mond. A valóság ezzel szemben sok apró döntésből áll, és pont ezért nehezebb: nap mint nap apró engedményekről, kompromisszumokról, elhallgatásokról vagy éppen felvállalt konfliktusokról döntünk. Ha nincs egy tiszta, előre lefektetett etikai mércénk, akkor ezek a kis döntések összeadódnak – és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ugyan nem vagyunk filmszerűen „gonoszak”, de messzire kerültünk attól, ahogyan valaha dolgozni akartunk.
Gyakorlati tanulságok marketingtanácsadóknak és vállalkozóknak
A filmnézés önmagában szórakoztató, de az üzleti életben csak akkor van értelme, ha a látottakból konkrét működési elveket tudsz levezetni. A filmek által felnagyított konfliktusok jó alapot adnak arra, hogy újragondold a saját folyamataidat: hogyan adsz briefet, hogyan méred a kampányokat, hogyan határozzátok meg az elfogadható és a nem elfogadható megoldásokat. Dajka Gábor tapasztalata szerint azok a vállalkozók és marketingesek haladnak gyorsabban, akik nem sértődnek meg a kritikán, hanem rendszerszinten építik be a tanulságokat. Ehhez néhány egyszerű, de következetesen alkalmazott működési elv bőven elég lenne a magyar piacon is.
- Átlátható brief és közös felelősség. Már az elején tisztázzátok a célokat, a célcsoportot, a büdzsét, a mérőszámokat és a döntési pontokat. Legyen leírva, ki miről dönt, és milyen adatok alapján.
- Empatikus kutatás a „nagy ötlet” előtt. Ne a kész elképzelésedhez keress igazolást. Előbb figyeld meg a vevőt: milyen helyzetben hozza meg a döntést, milyen nyelvet használ, mitől tart, mire vágyik valójában.
- Kreatív és adat együtt. A legjobb kreatív megoldás is csak feltevés, amíg nem teszteled. Mérj, hasonlíts, és merj gyorsan elengedni egy ötletet, ha a valóság mást mutat.
- Etikai stopgomb. Legyen kimondott belső szabályotok arra, hogy mit nem vállaltok: rejtett előfizetés, hamis sürgetés, félrevezető árkommunikáció, sérülékeny csoportok kihasználása. Ha valaki időben szól, ne büntesd, hanem jutalmazd.
- Reputáció-védelem, mint rendszer. A krízis nem akkor kezdődik, amikor kikerül a botrány a sajtóba, hanem akkor, amikor valaki először jelzi, hogy gond lehet. Legyen korai figyelmeztető rendszered: panaszok, ügyfélszolgálati jelzések, belső visszajelzések gyűjtése.
- Operációs egyeztetés kampány előtt. Soha ne indíts olyan kampányt, amelyről az ügyfélszolgálat, a logisztika vagy a termékfejlesztés csak utólag értesül. A márka ígérete csak addig él, amíg a valóság képes tartani.
Ezek az elvek nem látványosak, cserébe működnek. Nem kell hozzájuk filmszerű dráma, csak következetesség. A mozi gyakran azt mutatja, hogy egyetlen jól eltalált kampány „megmenti” a céget. A valóságban azok a vállalkozások maradnak talpon, amelyek képesek éveken keresztül, hol jobb, hol rosszabb piaci környezetben is fegyelmezetten alkalmazni ezeket az alapelveket.
Mit kezdjen ezzel egy magyar KKV?
A legtöbb magyar vállalkozó amerikai vagy nyugati filmeken keresztül találkozik először a marketinggel. Nem csoda, ha sokan úgy érzik, hogy a reklámszakma valami távoli, csillogó világ, ahol hatalmas büdzsékkel, óriási csapatokkal és extrém ötletekkel dolgoznak. A hazai valóság ezzel szemben tőkehiányos, óvatos és pesszimista: sok KKV-nál a marketing még mindig „költség”, nem befektetés, és gyakran az utolsó pillanatban kerül szóba, amikor már ég a ház. Ez a kettősség torzítja a képet: a vállalkozó egyszerre áhítozik a filmes gyors sikerekre, és közben nem építi fel azt az alap rendszert, ami nélkül semmilyen kampány nem fog tartós eredményt hozni.
Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a filmek adta inspirációt helyére tegyük. A magyar KKV-nak nem az a feladata, hogy hollywoodi reklámügynökségként viselkedjen, hanem az, hogy a saját piacán, a saját erőforrásaihoz mérten építsen stabil vevőszerző és ügyfélmegtartó rendszert. Ehhez sokkal inkább szükség van pszichológiai alapokra, fogyasztói motivációk megértésére és világos stratégiára, mint látványos gesztusokra. Az „Online Marketing és Pszichológia” című könyvem pontosan ezt a vérszegény, de információval túlterhelt hazai közeget célozza: azoknak a mikro- és kisvállalkozóknak szól, akik nem akarnak külföldi milliárdos cégek mintáihoz igazodni, hanem meg akarják érteni a magyar fogyasztó gondolkodását, és ebből szeretnének saját, működőképes rendszert kialakítani. A filmek megmutatják, milyen szélsőségekig lehet elvinni a szakmát; a valóságban viszont az a vállalkozó lesz sikeres, aki hajlandó unalmasnak tűnő munkát végezni: buyer persona-kat elemezni, tesztelni, mérni, és közben emberként tekinteni a vevőire.
Dajka Gábor marketingszakértő, business coach és befektető szerint
Sokan kérdezik tőlem, hogy érdemes-e egyáltalán komolyan venni a marketinges filmeket. A válaszom az, hogy igen – de nem úgy, ahogy elsőre gondolnád. Nem szabad szakmai kézikönyvként kezelni őket, mert lerövidítik az időt, leegyszerűsítik a szerepeket, és mindent túlhangsúlyoznak. Viszont érdemes stressztesztként nézni rájuk: megmutatják, mi történik, ha hagyjuk, hogy a legrosszabb iparági reflexeink ellenőrzés nélkül elszabaduljanak. A túlzott önhittség, a rövid távú cinizmus, a fogyasztó lenézése, a csapatmunka hiánya, a felelősség tologatása – ezek mind létező problémák, csak a valóságban ritkán látszanak ennyire koncentráltan. A film ebből a szempontból kegyetlen, de hasznos: megmutatja, hogy a néző szemében hol szakad el végleg a bizalom.
Szerintem a szakma akkor fog felnőni a saját felelősségéhez, ha nem megsértődik erre a tükörre, hanem elkezdi beépíteni a tanulságokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem engedjük át teljesen az irányítást az impulzusnak és az egónak: nem akarunk minden áron újat mondani, ha a termék vagy a szolgáltatás valójában nincs kész rá; nem vállalunk olyan kampányt, amelyről tudjuk, hogy az operáció nem fogja bírni; és nem építünk úgy márkát, hogy közben belül szétesik a folyamat. A marketing nem attól lesz erős, hogy hangosabb, mint a többieké, hanem attól, hogy vállalja a következményeit annak, amit mond.
A jó marketing nem hamis valóságot épít – hanem a valóság legjobb verzióját teszi láthatóvá. – Dajka Gábor
Ha ezt komolyan vesszük, akkor a filmek többé nem ellenségek lesznek, hanem hasznos figyelmeztetések. Nem az a kérdés, hogy „igazat mondanak-e” rólunk, hanem az, hogy a saját vállalkozásodban, a saját kampányaidban mennyire engeded meg, hogy valósággá váljanak azok a jelenségek, amelyeket a mozi szélsőségesen mutat. Ha tudatosan építed a rendszert, tisztán kommunikálsz, és nem félsz nemet mondani rossz ötletekre, akkor a filmes sztereotípiák maradhatnak ott, ahol a helyük van: a vásznon.
Ajánlott magyar videó/podcast
Ha a marketing filmes ábrázolása érdekel, akkor szinte biztosan foglalkoztat a média, az álhírek és a manipuláció kérdése is. Ehhez szorosan kapcsolódik a „Média és valóság” című beszélgetés, amely az álhírek, az online pszichológiai bántalmazás, a megtévesztő reklámok és a média befolyásoló ereje között húz világos párhuzamokat. Érdemes megnézned, ha szeretnéd jobban érteni, hogyan keveredik össze a szórakoztatás, az információ és a befolyásolás a mindennapi tartalomfogyasztásban.
Szakértő válaszol – gyakori kérdések
Érdemes-e kezdő marketingesként szakmai inspirációt meríteni a filmekből?
Igen, de nagyon tudatos szűrővel. A filmek jók arra, hogy megmutassák, milyen típusú konfliktusok jelenhetnek meg a szakmában: ügyfél–ügynökség feszültség, etikai dilemmák, csapaton belüli hatalmi harcok. Ezeket érdemes észben tartani, amikor valós projekteken dolgozol. Ugyanakkor nem szabad azt hinni, hogy a filmes tempó és a valódi tanulási ciklus azonos: a gyors sikertörténetek helyett a saját gyakorlatodban inkább a pontos mérésre, a rendszeres visszacsatolásra és a következetes munkára építs. A film jó beszélgetésindító, de nem helyettesíti a szakirodalmat, a képzéseket és a saját tapasztalatot.
Miben torzítják leginkább a valóságot a marketingről szóló filmek?
Három ponton szinte mindig erősen torzítanak. Először is az időben: ami a filmen napok alatt történik, az a valóságban hónapok vagy évek munkája. Másodszor a szerepekben: a kreatív, a stratégiai gondolkodó, az adatember és az ügyféloldali döntéshozó feladatai gyakran össze vannak mosva egyetlen karakterben, miközben a hétköznapokban ezek külön emberek, külön felelősséggel. Harmadszor az etikai döntések súlyában: a filmek szeretik egyetlen látványos jelenetben dramatizálni a „jó” és a „rossz” választást, holott a valós életben inkább sok apró engedmény vagy éppen következetes nemet mondás formájában dől el, merre megy tovább egy márka. Ha ezt tudod, akkor kevésbé veszed szó szerint a látottakat, és jobban ki tudod szűrni a valós tanulságot.
Mit üzennek ezek a filmek kifejezetten egy magyar KKV-nak?
Elsősorban azt, hogy nem érdemes hollywoodi tempót várni magyar büdzsé mellett. A magyar KKV-k jelentős része túl kicsi és túl sérülékeny ahhoz, hogy megengedje magának a látványos bukásokat, amelyeket a filmek természetesnek vesznek. A tanulság inkább az, hogy a piaci bizalmat nagyon gyorsan el lehet veszíteni, ha rövid távú kampánykényszerekért feláldozod az átláthatóságot és a következetességet. Ha magyar vállalkozóként nézel ilyen filmeket, tedd fel magadnak a kérdést: hol vannak nálad ugyanazok a minták kicsiben – például elhallgatott költségek, túlígért szolgáltatások, alulméretezett kapacitás –, és mit tudsz tenni azért, hogy ezekből ne legyen krízis.
Hasznos lehet-e csapatépítésként marketinges filmmaratont tartani?
Meglepően hasznos tud lenni, ha jól facilitálod. A lényeg, hogy ne álljon meg az élmény a popcornnál: a vetítés után üljetek le, és beszéljétek végig, ki milyen szakmai és etikai dilemmákat látott a filmben. Melyik jelenet emlékeztetett benneteket egy valós megbízásra? Hol döntött volna máshogy a saját csapatotok? Mit tanultatok a szereplők hibáiból? Így a film közös nyelvet teremt, amelyre később, valós projekteknél is hivatkozhattok („ezt most ne csináljuk úgy, mint abban a jelenetben”). Fontos, hogy a cél ne az ítélkezés, hanem a tanulás legyen.
Hogyan illeszkedik a marketinges filmek világa a hosszú távú szakmai fejlődéshez?
A filmek maximum a felszínt karcolják: hangulatot, szélsőértékeket, emlékezetes mondatokat adnak. A hosszú távú szakmai fejlődéshez viszont szükség van strukturált tudásra is: pszichológiai, szociológiai, közgazdasági alapokra, reklámpszichológiai és fogyasztáslélektani ismeretekre. Ez az, amit egy könyv vagy egy átgondolt képzés tud hozzáadni ahhoz, amit a mozi elkezdett benned. Ha a filmek felkeltették az érdeklődésedet a marketing emberi oldala iránt, érdemes olyan anyagokat keresned (például az „Online Marketing és Pszichológia” című könyvet), amelyek rendszerszinten, lépésről lépésre vezetnek végig azon, hogyan működik ez a szakma a mindennapokban, nem csak a vásznon.
Források
- The Joneses (2009) – filmleírás
- Crazy People (1990) – filmleírás
- Monika (2023): A conceptual study on ethics in advertising
