Kényszerített reklámok és pszichológiai ellenállás

Oszd meg a cikket

(Egy meglepő és átfogó elemzés az online hirdetések megzavaró erejéről)

Bevezetés

A digitális korban szinte minden online tevékenységünket elkísérik a hirdetések. Az internetes reklámok – különösen a felugró ablakok (pop-up) – számtalan formában jelennek meg, és gyakran sokkal nehezebb kikerülni őket, mint a hagyományos tévés vagy rádiós reklámokat. A kényszerített reklámfogyasztás jelensége a marketing- és pszichológiai szakirodalomban egyaránt izgalmas témának számít. Vajon miért vált ki némely reklám heves ellenérzéseket, míg mások nem? Hogyan alakul ki a „tolakodás” érzése, és miért találjuk zavarónak egy felugró ablakot, ha éppen elmélyülten böngészünk egy cikket vagy termékinformációt?

A pszichológiai ellenállás (angolul reactance) elmélete érdekes magyarázattal szolgál: ha egy reklám korlátozza a szabadságunkat (például megszakítja az olvasásunkat vagy a munkánkat), akkor védekezni kezdünk, sőt, akár ellenségessé is válunk a hirdetővel szemben. Ez a viselkedés gyakran azzal jár, hogy negatív véleményt alakítunk ki a reklámozott márkáról, vagy elzárkózunk minden hasonló hirdetés elől. A kérdés az, hogyan és miért válik egy felugró hirdetés – amely akár még informatív is lehetne – ennyire taszítóvá? Megelőzhető-e ez a hatás azzal, hogy jobb helyen, relevánsabb tartalom mellett vagy más időzítéssel jelenik meg a reklám?

Ez a cikk a „Forced Exposure and Psychological Reactance: Antecedents and Consequences of the Perceived Intrusiveness of Pop-Up Ads” című tanulmány fő gondolatait és kísérleti eredményeit foglalja össze magyar nyelven, azonban új formában, kiegészítő szakmai kommentárral. Célunk, hogy tárgyilagos, de közérthető módon mutassuk be a kényszerített reklámok pszichológiai következményeit, valamint azokat a tényezőket, amelyek csökkenthetik ezt az ellenállást és a reklámok elutasítását.

A pszichológiai ellenállás háttere

A pszichológiai ellenállás (vagy reactance) elméletét Jack W. Brehm (1966) fogalmazta meg. E szerint amikor az ember úgy érzi, hogy valamilyen szabadságát – esetünkben a nyugodt böngészést vagy egy olvasási/tevékenységi szabadságot – korlátozzák, akkor ösztönösen küzdeni kezd a szabadsága visszaszerzéséért. Ez akár a hirdetéstől való menekülésben (bezárásban, továbbkattintásban), akár pedig abban nyilvánul meg, hogy irritáltan reagál az üzenetre vagy a márkára.

Kényszerített reklám: Amikor egy felugró ablak blokkolja a böngészőfelületet, a felhasználó beleütközik egy „előre nem kért” üzenetbe, amelyet nem tud figyelmen kívül hagyni. Ez erősen korlátozhatja a felhasználói élményt, és reaktanciát válthat ki.

Válaszreakciók: A fogyasztók reagálhatnak ellenállással vagy beletörődéssel. Ha az ellenállás erősebb, akkor a hirdető márkájáról sokkal negatívabb kép alakulhat ki, mintha a reklám diszkrétebben jelenne meg.

Kettős hatás: Érdekes módon a kényszerített figyelem biztosíthatja azt is, hogy a fogyasztó legalább rövid ideig tényleg észrevegye a reklámot. Ez a „minden reklám jó reklám” elv egy változata. Ugyanakkor ez a jó hatás könnyen „visszaüthet”, ha a fogyasztóban irritáció és elutasítás formálódik.

Mitől válik egy pop-up tolakodóvá? – A tolakodás (intrusiveness) fogalma

A felugró hirdetés tolakodónak (intrusive) tűnhet, ha a fogyasztó megítélése szerint a reklám zavarja a célját. Például ha valaki egy weboldalon éppen fontos információkat olvas, és ekkor megszakítja őt egy teljes képernyős pop-up, akkor azt sokkal inkább „tolakodóként” éli meg, mint ha csak a lap alján vagy oldalán jelenne meg egy banner.

A marketingpszichológia szerint a tolakodásérzet kialakulásának több előzménye is lehet:

1. Megszakítás időpontja (cognitive intensity):

• Ha a felhasználó mélyen elmélyült (magas kognitív intenzitás), és ekkor ugrik fel a hirdetés, erősebb a reaktancia.

• Ha viszont a böngésző éppen szünetet tart (például oldalváltás előtt/után), kevésbé éli meg tolakodónak ugyanazt a pop-upot.

2. A reklámhossz vagy -terjedelem:

• Elsőre logikusnak tűnhet, hogy a hosszabb (például 20 másodpercig látható) hirdetés zavaróbb, mint a rövid (10 másodpercig megjelenő).

• A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy sok felhasználó nem tesz különbséget a 10 vagy 20 másodpercig fennmaradó felugró ablak között – mindkettőnél ugyanúgy irritálódnak, ha tolakodó helyzetben jelenik meg.

3. Tartalmi relevancia (editorial-ad congruence):

• A kísérletben, amelyről szó van, kétféle weboldalt hoztak létre: egy filmes (moziajánlók) és egy pénzügyi (diákhitel) témájút. Erre kétféle pop-up érkezett: mozifilmes reklám.

• Ha a felhasználó a mozival kapcsolatos oldalon olvasgatott, és mozifilmes pop-up jelent meg, kevésbé találta tolakodónak, mintha a pénzügyi oldalon is ugyanez a filmes hirdetés jelent volna meg.

• Ez a relevancia-részlet azt sugallja, hogy a kontextushoz illeszkedő hirdetések nagyban csökkenthetik a felhasználói ellenérzést.

4. A reklámból fakadó érték: informatív és/vagy szórakoztató jelleg

• A tanulmány szerint a felhasználók nagyobb eséllyel fogadják el a „megzavarásukat”, ha cserébe kapnak valamit: hasznos infót vagy egy kis szórakozást.

• Ha a hirdetés vicces, látványos, észrevétlenül enyhül az „elégedetlenség” a kényszerű figyelemmegosztás iránt.

A tolakodásérzet és az irritáció közti kapcsolatról egyértelmű bizonyítékok születtek: minél erősebben éljük meg, hogy a hirdetés akadályoz vagy zavar, annál inkább irritálódunk, és hajlamosak vagyunk elzárkózni tőle.

A kísérleti háttér: Részletek a tanulmányból

A bemutatott vizsgálatban 379 egyetemistát kértek fel egy weboldal áttekintésére. Két témát kínáltak (filmes és pénzügyi), különböző hirdetéselhelyezésekkel. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy:

• Milyen mértékben érzik a résztvevők tolakodónak a felugró hirdetéseket?

• Mennyire zavarja ez a felhasználókat a fő céljuk (például cikkolvasás) elérésében?

• Végül hogyan befolyásolja a tolakodóérzet (intrusiveness) a reklámok elutasítását (elkerülés, bezárás)?

A kísérlet fontos eredményei:

1. A kognitív intenzitás (legjobban használt manipuláció): Mikor a felugró hirdetés épp olvasás közben lépett életbe (tehát az alanyok elmélyültek voltak), erősen „tolakodóként” írták le a reklámot. Amikor váltás közben (oldalról oldalra) jelent meg, kevésbé tűnt tolakodónak.

2. A reklám hossza nem bizonyult relevánsnak: 10 vagy 20 másodperces intervallumot is alkalmaztak, de a felhasználók nem észleltek szignifikáns különbséget. Valószínűleg maga a „kényszerített figyelem” érzése erőteljesebb, mintsem a konkrét időtartam.

3. A hirdetés és a tématartalom „összhangja”: Ha a filmes pop-up mozioldalon jelent meg, kevésbé találták zavarónak, mint ha pénzügyi oldalon ugrott volna elő.

4. A kapott információ vagy szórakoztatás mértéke: Minél informatívabbnak, illetve szórakoztatóbbnak ítélték meg a felugró hirdetést, annál kevésbé minősítették tolakodónak, és annál kevesebb irritációt váltott ki.

A kísérlet során bebizonyosodott az is, hogy az irritáció nem mindig vezet automatikusan a reklám bezárásához. Sokszor maga a tolakodásérzet már elég volt ahhoz, hogy a felhasználó elkerülje vagy figyelmen kívül hagyja a hirdetést – még mielőtt „érzelmileg feldühödne”.

A jelenség magyarázata: miért reagálunk így?

1. Reaktancia – a szabadságunk védelme

Ha valami (például egy reklám) megakadályoz bennünket célunk elérésében, egyfajta belső ellenállás lesz a válaszunk. Előfordul, hogy a lehető legkisebb időráfordítással igyekszünk visszaszerezni a szabadságunkat: kilépünk, rákattintunk a „bezárás” gombra, stb.

2. Előnyök vs. hátrányok

Egy kényszerített reklám nagyobb eséllyel felkelti a figyelmünket, mint egy passzív banner, hiszen „felfüggeszti” a folyamatunkat. Ha azonban a reklám nem nyújt semmi érdekes vagy hasznos információt, az erős negatív hatást vált ki.

3. A relevancia mint kulcs

Ha a hirdetés illeszkedik az éppen olvasott tartalomhoz – például egy könyvkiadó hirdetése könyvajánló cikk mellett – a felhasználó könnyebben elfogadhatja a „megzavarását”. Viszont ha a tartalomtól teljesen távoli a téma, gyorsan megnő az ellenérzés és csökken az esély arra, hogy a fogyasztó kedvezően viszonyuljon a reklámhoz.

4. Információ vs. szórakoztatás

Az azonosított kettősség – informatív illetve szórakoztató jellemzők – jelentősen csökkentik a tolakodásérzetet. Például egy érdekes infografika vagy egy vicces rövid klip a képernyőn már nem csupán „zavaró”, hanem ad valami pluszt is.

„A mai online világban a márkák szinte versenyt futnak az emberek figyelméért. Ha ezt a figyelmet erőszakkal ragadjuk el, hamar reaktancia lehet a következmény. Ezért a felugró hirdetéseknek érdemes valódi értéket kínálniuk, akár tájékoztató, akár szórakoztató formában – így csökkenthető a pszichológiai ellenállás.”

(Dajka Gábor marketingszakértő, az „Online Marketing és Pszichológia” című könyv szerzője)

Gyakorlati következmények: hogyan kerülhető el a fogyasztók bosszantása?

1. Szünetekben megjelenő reklámok

A kísérlet egyik fontos tanulsága, hogy érdemes a pop-upot olyan pillanatra időzíteni, amikor a felhasználó kognitív terhelése alacsonyabb. Például két cikkblokk vagy menüpont közötti átmenetnél: így kevésbé tolakodó az élmény.

2. Tartalmi összhang

Ha a hirdetés tematikája passzol ahhoz, amit a felhasználó éppen olvas, a tolakodásérzet csökken. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy érdemes kontextusfüggő hirdetéseket alkalmazni – azaz releváns kulcsszavak, kontextus alapján kiszolgálni a reklámokat.

3. Adjon értéket

A pop-upot akkor találjuk kevésbé bosszantónak, ha hasznos információt vagy élvezetes, humoros, esztétikus tartalmat hoz. Egy száraz, unalmas, semmitmondó hirdetés sokkal tolakodóbbnak tűnhet ugyanabban a helyzetben, mint egy ötletes, kreatív megoldás.

4. Kontrollérzet

Bár a kísérletben a felhasználók bármikor bezárhatták a hirdetést, mégsem tettek különbséget a 10 és 20 másodperces időtartam között. A legfontosabb az, hogy érezzék: van lehetőségük a reklám figyelmen kívül hagyására vagy gyors bezárására. A totalitárius módszerek (amikor semmit sem lehet tenni a felugró ablak ellen) radikális ellenérzést szülnek.

Korlátok és további kutatásra váró kérdések

Feladat-orientált vs. „laza” böngészés: A kísérletet célzott feladattal végezték, ahol a résztvevőknek konkrét információt kellett megszerezniük. Nem tudjuk biztosan, hogy a szabad, céltalan szörfölés során ugyanígy reagálnának-e a felugró hirdetésekre. Elképzelhető, hogy akkor kevesebb lenne az irritáció, ha az ember eleve nem „komoly” céllal van az oldalon.

A felugró ablak tényleges hossza: A kutatásban a 10 és 20 másodperces hirdetési időtartam eltérését a felhasználók nem érzékelték. Lehet, hogy 5 másodperc vs. 60 másodperc különbség már nagyon is átjönne, de a finomabb különbségeket nem biztos, hogy észlelik.

Új hirdetési formák: Egyes pop-upok úgynevezett pop-under formájában jelennek meg, amelyek csak a böngésző bezárásakor kerülnek előtérbe. Mások lebegnek a képernyőn, míg megint mások teljes képernyőt elfoglaló videók. E formátumok eltérő mértékben kelthetnek ellenállást.

Emlékezeti hatás: Paradox módon a kényszerű figyelem akár növelheti is az emlékezetbe vésődést, sőt a márkaismeretet. Érdemes vizsgálni, hogy vajon e negatív érzet – a tolakodó jellege – eltörli vagy éppen megerősíti a termék emlékezetét. Rövid távon az egyén bosszankodik, de hosszú távon jobban emlékszik. A kérdés, hogy ez a megnőtt ismertség pozitív vagy negatív márkaképet jelent-e.

Összegzés

A felugró ablakos hirdetések és más kényszerített internetes reklámtípusok mögött gyakran ott rejlik a pszichológiai ellenállás jelensége. Ha a felhasználó úgy érzi, hogy a hirdetés akadályozza tevékenységét, megszegi a „szabadságot”, akkor tolakodónak (intrusive) ítéli a reklámot. Ez az érzés irritációhoz és a hirdetés kerüléséhez vezethet.

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nem minden kényszerített megjelenés csapja ki azonnal a biztosítékot. A pop-up reklámot kevésbé érzik kellemetlennek a felhasználók, ha:

• Olyan időben jelenik meg, amikor épp kisebb a kognitív terhelés, pl. oldalak közti váltásnál,

• A reklám szervesen illeszkedik az oldal témájához (magas relevancia),

• A hirdetés informatív vagy szórakoztató – tehát a felhasználó nem puszta időveszteségként éli meg, hanem hasznosságot lát benne, vagy élvezi.

Másrészt a „hard-sell” megközelítés, amikor a felhasználó semmit sem tehet a felugró hirdetés ellen, erős ellenérzéseket vált ki. Ez a reaktancia hatékonyan rombolhatja a márkaimázst. A jövőben nagy kihívás lesz az online marketingesek számára, hogy megtalálják azt a kényes egyensúlyt, ahol a reklám még figyelemfelkeltő, de nem válik tolakodóvá, és a nézőt nem korlátozza túlzottan.

Végezetül, a pop-up hirdetések pszichológiáját értve jobban eligazodhatunk abban, miként reagálnak a fogyasztók az online reklámokra, és mitől hajlandók inkább elfogadni őket. A marketingeseknek és a hirdetőknek az a feladata, hogy ezt a tudást úgy kamatoztassák, hogy a felhasználó ne ellenfélként, hanem partnerként élje meg a reklámhelyzetet. Akármi is legyen a reklám formája, a kulcs a felhasználó igényeinek tiszteletben tartása – ellenkező esetben készen állnak a gyors tiltásra, bezárásra vagy a hirdetés teljes figyelmen kívül hagyására.

Fedezd fel ezeket a cikkeket is

Pszichológia és reklámpszichológia

Valentin-napi érzelmi kondicionálás

Győzött a reklámpszichológia: már nem az a kérdés, hogy akarunk-e ajándékot adni Valentin-napon, hanem az, hogy mi legyen az ajándék. Valahol útközben normává vált, hogy

Nők ábrázolása a reklámokban

Amikor megnézel egy reklámot, talán elsőre fel sem tűnik, hogy milyen mélyen jelenik meg benne a társadalmi nemi szerepek és elvárások összessége. A nőket érintő

Segíthetek?

Tegyük rendbe a vállalkozásod.