Legendás reklámok – 3. rész

Főbb pontok:

Levi’s 501 – Laundrette (1985)

Az 1980-as évek közepén a Levi’s 501-es farmerje az elavultság felé sodródott. A Bartle Bogle Hegarty által készített „Laundrette” reklám újraértelmezte a márkát: a modell Nick Kamen sétál be egy 1950‑es éveket idéző mosodába, ledobja a nadrágját és a 501‑esét a mosógépbe teszi, miközben a háttérben Marvin Gaye „I Heard It Through the Grapevine” session-verziója szól. A szexuális feszültség és a retro hangulat olyan 15–19 évesekre irányult, akik addig nem viseltek farmert; a kampány hatalmas sikerrel járt: a 501‑es eladásai 800 %-kal nőttek, a márka pedig 1987-re a huszonötszörösére növelte forgalmát. Marketingesként lenyűgöz, hogy egyetlen provokatív jelenet és egy ikonikus dal miként tudta radikálisan újrapozicionálni a terméket. A 501‑est a szexis, fiatalos lázadással kapcsolta össze, a 1950‑es évek nosztalgiája pedig időtlen érzetet adott. Szerintem a reklám pszichológiai ereje abban rejlik, hogy identifikációt kínált: a férfiak szeretnének ugyanilyen hűvösnek tűnni, a nők pedig részesei akarnak lenni a jelenetnek. A modern márkák ma is tanulhatnak belőle: eladásnövekedést nem a terméktulajdonságok felsorolásával, hanem vágyak felkeltésével lehet elérni. A „Laundrette” egyszerre volt merész, humoros és érzéki, így az 1980‑as évek egyik legnagyobb reklámfogása lett.

Guinness – Surfer (1999)

A Guinness „Surfer” reklámja mestermű a történetmesélésben. Az egyperces filmben egy hawaii szörfös várja a tökéletes hullámot, míg fejében megszólal a „Good things come to those who wait” üzenet. A fekete‑fehér képsorokat Jonathan Glazer rendezte, a hullám taraján pedig vízből kiugró fehér lovak vágtáznak – utalás Walter Crane „Neptun lovai” festményére. A 6 millió fontba kerülő kampány a Channel 4 és a Sunday Times szavazásán minden idők legjobb reklámjának bizonyult, és több Clio‑, D&AD‑ és Cannes Lions‑díjat nyert. A Guinness ekkor nem egyszerűen sört adott el, hanem mítoszt épített: a türelem jutalma a tökéletes korty. Marketing szakértőként azért tartom korszakalkotónak, mert bátran szakított a racionalitással; mindent a vizuális metafora uralt. A várakozás dramatizálása és a zenéhez igazított vágás transzba ejti a nézőt, így az üzenet mélyen beépül. A márkaértéket a hősiességgel társította, a fogyasztót pedig arra ösztökélte, hogy a márkától várjon minőséget. Ma, amikor a márkák gyors impulzusokkal küzdenek a figyelemért, a „Surfer” arra emlékeztet, hogy a lassú felépítés és az érzelmi csúcspont időtlen recept a márkahűség eléréséhez.

Coca‑Cola – „Hey Kid, Catch!” (1979)

A Coca‑Cola 1979-es „Hey Kid, Catch!” spotja a vállalat „Have a Coke and a Smile” kampányának része volt, és „Mean Joe” Greene NFL‑játékosra épített. A reklám története egyszerű, mégis megható: Greene sérülten bandukol az öltöző felé, amikor egy kisfiú felajánl neki egy kólát. A sztár eleinte mogorva, majd miután kiissza az italt, kedvesen visszaszól: „Hey kid, catch!”, és felé dobja a mezét. A 30 másodperces film október 1‑jén debütált, Clio‑díjat nyert, és a 1980‑as Super Bowl alatt vált kultikussá. Marketingszakértőként úgy látom, a reklám nagy ereje a reciprokitás pszichológiájában rejlik: a fiú kedvessége jutalmat vált ki, s ez a márkáról is visszaköszön. A Super Bowl‑on ekkoriban még kevesen használták a nagy gesztusok és egyszerű történetek kombinációját; a Coca‑Cola stratégiája az egyetemes emberi értékeket – kedvesség, sportszerűség – építette be a márka DNS‑ébe. A reklám számtalan paródiát, adaptációt inspirált, és ma is idézik, mert túllépett a terméken és érzelmi történetet mesélt. Ez rávilágít arra, hogy egy márka akkor tud időtálló lenni, ha nemcsak szomjoltóként, hanem élményként jelenik meg a fogyasztó tudatában.

Honda – Cog (2003)

A Honda „Cog” filmje egy kétperces mechanikus balett, amelyben egy szétszedett Honda Accord alkatrészei sorozatosan egymást indítják be egy Rube Goldberg‑géphez hasonló módon. A 6 millió fontos produkció 2003. április 6-án debütált az F1 brazíliai futamának közvetítésében, és bár a televízióban rövidített verziót sugároztak, óriási visszhangot váltott ki. A brit Honda‑weboldalon az első 24 órában több látogató volt, mint szinte bármelyik más autómárkánál egész hónapban, több mint 250 000 felhasználó böngészte az interaktív tartalmakat, és 10 000-en kértek brosúrát vagy DVD‑t. A reklám zsenialitása abban áll, hogy a mérnöki pontosságot és a játékosságot ötvözi; a valós időben felvett láncreakció megbízhatóságot és perfekcionizmust sugall. Marketingszempontból a „Cog” bizonyítja, hogy nem kell beszélni a termékről: elég, ha a termék erejét látványosan demonstráljuk. A cég üzenete – „Isn’t it nice when things just work?” – a szórakozással együtt rögzül az emlékezetben. Úgy vélem, a modern digitális reklámok gyakran feláldozzák a kreativitást a hatékonyság oltárán; a „Cog” arra emlékeztet, hogy a gondosan megkomponált történetek és a valós, megérinthető mechanika még mindig képesek vírusosan terjedni és hosszan tartó márkaértéket teremteni.

Sony Bravia – „Balls” (2005)

Az akkor új Sony Bravia LCD‑televíziók egyik legnagyobb értékét – a rendkívül élethű színmegjelenítést – nem lehetett száraz specifikációkkal eladni. A „Balls” reklám ezért úgy döntött, hogy a színeket valóságos hullámként mutatja be: 250 000 színes gumilabdát zúdítottak San Francisco meredek utcáin lefelé, miközben José González „Heartbeats” című száma szólt. A produkció során semmilyen CGI‑t nem használtak; a stáb saját készítésű légágyúkkal egyszerre 5000 labdát lőtt ki, az utcákat napokra lezárták, és mindent kamerával rögzítettek. A kampány célja az volt, hogy a színt ne technikai fogalomként, hanem érzelmi élményként értelmezze – és sikerrel járt. A gumilabdák spontán mozgása a természeti szépséget idézte, a látvány pedig elvarázsolta a nézőket. Marketingszakértőként úgy vélem, a „Balls” rávilágít arra, mennyire fontos az érzékszervekre ható storytelling: a kevesebb üzenet több érzelmet generál. A film a „Colour Like No Other” szlogenre épített, de valójában azt mondta, hogy a Sony nem csupán televíziókat árul, hanem élményt. A mai zajos, vizuálisan túltelített világban a „Balls” példája arra ösztönöz, hogy merjünk radikálisan egyszerű koncepcióval kilógni a tömegből.

Csak 5775 Ft
kozepen

Budweiser – Frogs (1995)

Az 1995‑ös Super Bowl alatt bemutatott Budweiser „Frogs” reklám három béka egyszerű, de zseniális kórusára épült: a sötét mocsárban ülő állatok sorban kimondják, hogy „Bud”, „Weis” és „Er”, ezzel kimondva a márkanevet. A Goodby Silverstein & Partners által készített spot humora és minimalizmusa azonnal kultikussá vált. A reklámot rengeteg paródia követte, a békák pedig a popkultúra részévé váltak. Miért működött ennyire? Először is, a ritmusos hangalak nagyon könnyen megjegyezhető. Másodszor, a vicces állatok bevetése eltávolította a márkát az agresszív alkoholreklámok világától; a Budweiser inkább jó hangulatú élményként jelent meg. A marketingpszichológia szerint a humor és az egyszerűség segít a márkanév tudatalatti beépülésében. Szerintem a „Frogs” a virális terjedés korai példája: a nézők nem tudtak nem beszélni róla, a közösségi médiában pedig hamar mémmé vált. A mai márkák is tanulhatnak: néha elegendő három jól időzített szótag és egy ötletes karakter ahhoz, hogy a fogyasztók maguk ismételjék el a márkanevet. Ez a kampány bebizonyította, hogy a humorral átitatott egyszerűség nem sekélyesség, hanem stratégiai zsenialitás.

John Lewis – „The Long Wait” (2011)

A brit John Lewis áruházlánc 2011‑es karácsonyi reklámja a megszokott ünnepi klisékkel szemben a várakozás új oldalát mutatta be: egy kisfiú napokig türelmetlenül számolja vissza a karácsonyig hátralévő időt, ám a csavar az, hogy nem a saját ajándéka miatt izgul, hanem azért, hogy szüleinek adhasson valamit. A reklám közel 5 millió fontba került, a zenét pedig a The Smiths „Please, Please, Please Let Me Get What I Want” című számának lassú feldolgozása szolgáltatta. A kampány a Twitteren és a YouTube‑on indult el, mielőtt az X Factor műsorában televízióban is bemutatták. A film hihetetlen siker lett, mert visszaadta a karácsony igazi üzenetét: adni jobb, mint kapni. Marketerként a reklám erejét az empátia felébresztésében látom. A kisfiú mimikája, a lassú vágások és a melankolikus zene kollektív nosztalgiát indítanak be, amit a gazdasági válság utáni bizonytalanság is erősített. A John Lewis ezzel a kampánnyal újfajta karácsonyi reklámhagyományt teremtett az Egyesült Királyságban, ahol azóta is várt eseménynek számítanak az áruház új filmjei. Számomra a „The Long Wait” megmutatja, hogy a márkák sikerének kulcsa a valódi érzelmekben rejlik: ha a közönség magára ismer, a reklám többszörösen meghálálja az alkotók kreatív bátorságát.

Always – #LikeAGirl (2014)

Az Always 2014‑es #LikeAGirl kampánya messze túllépett a betétek világán: társadalmi mozgalom lett. A reklámban különböző korú embereket kértek meg, hogy mutassák meg, hogyan „fut egy lány”, vagy „harcol egy lány”. A pubertás előtti lányok természetesen és magabiztosan mozogtak, míg az idősebb résztvevők karikatúraszerű mozdulatokat tettek, ezzel leleplezve a nemi sztereotípiákat. A videó vírusszerűen terjedt: több mint 4,4 milliárd megjelenést, 90 millió megtekintést és 4339 %-os YouTube‑feliratkozás‑növekedést ért el. A kutatás szerint három hónapon belül a nők 70 %-a és a férfiak 60 %-a állította, hogy megváltozott a kifejezésről alkotott képük, és az ENSZ is díjjal jutalmazta a kampányt. Marketingszakértőként úgy vélem, a #LikeAGirl a márkacélkitűzés iskolapéldája: az Always nem csupán terméket adott el, hanem küldetést vállalt a lányok önbizalmának erősítéséért. A film struktúrája – a hiteles társadalmi kísérlet és a katarzis – segített abban, hogy az üzenet őszintének tűnjön. Azóta a #LikeAGirl hashtaget számos kampány használja empowerment célokra, a márka pedig bebizonyította, hogy az identitásformálás hosszú távon megtérül. A fogyasztók ma már elvárják, hogy a cégek állást foglaljanak társadalmi kérdésekben; az Always ezt időben felismerte, így élenjáróvá vált.

Dumb Ways to Die (2012)

A melbourne-i metró számára készült „Dumb Ways to Die” animációs film a közlekedésbiztonság egyik legkreatívabb példája. A kampány egy fülbemászó dallal és vidám, ám halálba torkolló balesetekkel ábrázolta, mennyire ostoba módon veszíthetjük el az életünket vonat közelében. A humor mögött komoly cél állt: növelni a fiatalok tudatosságát. A kampány 2012 novemberében indult, és rövid időn belül a valaha volt legmegosztottabb közszolgálati hirdetéssé vált; 2013 februárjáig 127 millióan ígérték meg, hogy biztonságosabban viselkednek a vonatok közelében, és 10–20 %-kal csökkent a vasúti balesetek száma. A reklám 28 Cannes Lions és öt Grand Prix díjat zsebelt be, a kísérő mobiljáték pedig 90 országban lett első. Marketingesként azért tartom zseniálisnak, mert teljesen váratlan eszközhöz nyúlt: a morbid humort a gyermekdalok stílusával ötvözte, így szelíden hívta fel a figyelmet a halálos veszélyre. A vizuális stílus és a fülbemászó melódia memetikussá vált, milliók dúdolták a dalt. Ez bizonyítja, hogy a társadalmi üzenetek is lehetnek játékosak – sőt, érdemesek –, mert a pozitív érzelmek jobban motiválnak a viselkedésváltozásra. A „Dumb Ways to Die” óta számos szervezet igyekszik hasonló kreativitással megszólítani a közönséget.

Pepsi – „Szia, Kata vagyok! Van még egy Pepsid?” (1998)

A magyar reklámkultúra egyik legtöbbet idézett mondata a „Szia, Kata vagyok! Van még egy Pepsid?” felütés, amely egy 1998‑as Pepsi‑spotból származik. A reklám a Michael J. Fox főszereplésével készült 1987‑es Diet Pepsi‑szpot magyar adaptációja volt, de hazai viszonylatban még nagyobb siker lett. A történetben a jóképű, ám kissé ügyetlen fiú Spáh Dávid felhozza a szomszéd lánynak a kért Pepsit, miközben viharban és kutyákkal küzd. Mire visszaér a lépcsőházba, egy másik szépség, Dobó Kata kopogtat, és csábító hangon elhangzik az ikonikus mondat. A szlogen a 40–50 éveseink generációs emlékké vált, és ma is nosztalgiát ébreszt. Marketingszempontból a reklám azért működött, mert a humoros és romantikus történethez könnyű volt kötődni, a márka pedig a csábítás eszközévé vált. A brit és ausztrál stáb által készített film azt is megmutatta, hogy egy nemzetközi formátumot hogyan lehet helyi sztárokkal és kontextussal új életre kelteni. Ma, amikor a vállalatok regionális tartalommal igyekeznek megszólítani a fogyasztókat, a „Szia, Kata vagyok” jó példa arra, hogy a lokalizáció többről szól, mint nyelvi fordításról: kulturális archetipusokat kell megérinteni. A végeredmény egy olyan reklám lett, amely egyszerre lett kultikus és időtálló, és amelynek catchphrase‑e még húsz év után is mosolyt csal az arcokra.

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.
alul
Címkék:

Egész jók

Csak 5775 Ft

Népszerű

Vezetői stílusok pszichológiai megközelítése II.

Ha valaha dolgoztál már csapatban, biztosan átélted azt, hogy egy vezető jelenléte milyen gyorsan meghatározza a hangulatot. Van, amikor a főnök bejön a terembe, megszólal, és hirtelen mindenki feszült; máskor pedig ugyanaz a szerepkör magával húzza az embereket, motivál, kreativitást szabadít fel. Ez nem véletlen. A vezetés pszichológiai értelemben nem egyszerűen parancsok és utasítások adását...

OnlyFans oldal üzemeltetése és marketingelése

Amikor 2016-ban Timothy Stokely elindította az OnlyFans-t egy tízezer fontos baráti kölcsönből, aligha sejthette, hogy néhány év alatt az egyik legdinamikusabban növekvő digitális platformot teremti meg. A webhely lényege egyszerű: fizetős tartalmak publikálása, ahol az alkotók saját áron értékesíthetik exkluzív anyagaikat, a platform pedig körülbelül húsz százalékot levon a bevételekből. Ez a konstrukció merőben eltér...

Mesterséges intelligencia a marketingben Magyarországon

A mesterséges intelligencia (MI) rohamosan terjed a marketing területén világszerte, és Magyarországon is egyre több vállalat kísérletezik MI-alapú eszközökkel. Különösen 2023–2025 között AI-hype figyelhető meg: a ChatGPT és más generatív MI-megoldások berobbanása után sok cég kommunikációjában jelent meg az MI, mint innovációs jelző. Ugyanakkor fontos elkülöníteni a valós, hatékonyságot növelő alkalmazásokat a puszta marketingcélú hype-tól....

Generációk pénzügyi szokásai Magyarországon (2020–2025)

A 2020–2025 közötti időszakban a különböző generációk – Z generáció (jellemzően a 1995–2009 között születettek, ma nagyjából 18–29 évesek), Y generáció vagy milleniálok (1980-as évek–1990-es évek közepe, ma ~30–44 évesek), X generáció (1965–1979 között születettek, ma ~45–59 évesek) és a Baby Boomerek (1946–1964 között születettek, ma ~60–77 évesek) – pénzügyi szokásai jelentős eltéréseket mutattak. E...

Itt érsz el

Keress bátran

Előadások tartását és podcast beszélgetéseket szívesen vállalok, illetve a sajtónak is nyilatkozom. 

Idézz tőlem

Szeretem ha a gondolataimat idézik kiadványokban, weboldalakon, adásokban. Szívesen visszalinkellek, írj rám.

© Copyright 2025