A tartalommarketing 2022-ben sem hal ki

Főbb pontok:

Egyre rohamosabban a reklámok kiszűrése és az adatvédelem felé megy el az internet. Mindenki ingyen szeretne használni mindent, lehetőleg reklámmentesen és lekövethetetlenül – ezt jó pár tech cég igyekszik kielégíteni. 

Ezzel viszont az a baj, hogy mi marketingesek egyre nehezebben érjük el a célközönségünket, ami a reklámköltségek emelkedésével jár, hiszen sokszor nem a megfelelő emberekhez tudjuk eljuttatni a hirdetéseinket. Tehát a kereskedő többet fizet a Google-nak, Facebooknak és persze a marketingeseknek is, hiszen több lesz a munkánk.

Ezt pedig végül nyilván a fogyasztó fogja megfizetni, hiszen ezeket be kell építenie a vállalkozónak a termékek árába, és ez az egész senkinek sem kedvező állapot.

Szóval szerintem az elkövetkező pár év problémája ez lesz. Az a vállalkozó, aki gyorsan kapcsol, az a tartalomgyártásra egyre nagyobb tőkét fog mozgósítani. Viszont a jó tartalomnak ára van, így úgy gondoltam összeírom erről is a gondolataimat.

Nézzük meg azt, hogy hogyan alakulnak az árak növekvő sorrendben:

1.) Az alaptartalom
2.) A jó tartalom
3.) A jó tartalom + saját képek
4.) Videó
5.) Exclusive tartalom

Az alaptartalmat leginkább a vállalkozó vagy egy SEO-s, esetleg egy virtuális asszisztens írja. Nincs igazán mondanivalója, nem következik belőle semmi, de van benne kulcsszó. Nagyjából 3.000 Ft-tal érdemes számolni. 

A jó tartalmat már szövegíró vagy marketinges írja. Erre már az a jellemző, hogy átgondolt és értéket ad az olvasónak. Nagyjából 10.000 Ft-tal érdemes számolni.

Ennek az értékét saját képekkel is érdemes növelni. Képekkel együtt kb. 15.000 Ft-ba kerül egy cikk. 

A videós tartalmak készítése egy vállalkozás számára egyre elengedhetetlenebb, ám itt már jelentős költségekkel kell számolni, mind technikai, mind emberi oldalról. Az én első 50 videóm sem lett jó, majd rájöttem arra, hogy nem lehet érzésből videózni, így elvégeztem fotós és videós tanfolyamokat és eljártam pár előadói kurzusra és másfél évig beszédtechnikai tanárhoz. A felszerelésre pedig sohasem lehet eleget költeni. Itt az ár nagyon sok mindentől függ, de 50-250.000 Ft-között érdemes számolni / forgatási nap.

Saját videós felszerelés kb. 500.000 Ft-nál kezdődik. 

Az exclusive tartalom elkészítése a csúcs. Ebbe tartozik bele például a saját rendezvény. A saját rendezvényünkön riportot is készíthetünk, de ehhez újságíró, PR-os vagy marketingszöveg-író kell. Erről 1-2 hétig minden nap publikálhatunk. Egy-egy rendezvény kivitelezése fotóssal, videóssal, helyszínnel, étellel és minden mással együtt, legalább 400.000 Ft-ról indul.

Ne feledd! A tartalommarketing több száz éves múlttal rendelkezik és soha nem fogja érvényét veszíteni. Felületek jönnek, mennek, de a tartalom marad.

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.
alul
Címkék:

Egész jók

Legtöbbet olvasott

Csak 5775 Ft

Népszerű

map of ukraine

Ukrajna EU-csatlakozásának lehetséges következményei

Ukrajna európai uniós csatlakozása történelmi jelentőségű lépés lenne, amely egyszerre hordoz nagy lehetőségeket és komoly kihívásokat. Az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése óta az ország megerősítette elköteleződését az EU-integráció mellett: 2022 júniusában megkapta a tagjelölti státuszt, 2024 közepén pedig hivatalosan megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Ukrajna csatlakozása alapjaiban alakítaná át az Európai Uniót politikai, gazdasági és társadalmi...
waterfall person iceland looking

A torzított önkép monetizálása: Miért működnek a személyiségtípuson alapuló marketingkampányok?

„Az emberek mindig azt választják, ami ismerősnek tűnik – még akkor is, ha az csak tükörképük torzítása.” – Dajka Gábor A modern marketing egyik legérdekesebb és legdinamikusabban fejlődő terepe az önkép alapú célzás – vagyis az, amikor a márka nem csak terméket, hanem tükröt kínál. E megközelítés pszichológiai alapja az, hogy emberek mélyen vágynak arra,...
PNG, zombie hands holding brain, isolated on white background.

Miért hoz rossz döntéseket az emberi agy?

„A racionalitás nem az alapértelmezett üzemmódunk. Az intuíció sokszor gyorsabb – és veszélyesebb.” – Dajka Gábor 1949-ben egy amerikai biztosítótársaság figyelemre méltó mintázatot vett észre: ügyfeleik hajlamosabbak voltak megkötni balesetbiztosítást, ha a termékleírásban szerepelt, hogy „légi balesetekre is vonatkozik”, mint akkor, ha csupán az állt benne: „halálesetekre is vonatkozik, bármilyen okból”. A kutatók, köztük később...
Writing working plan

Miért nem üzleti tervet írunk, hanem működő üzleti modellt építünk?

Amikor egy vállalkozás üzleti terv írásába kezd, a legtöbbször egy sablont keres először – egy előre elkészített Word-dokumentumot, amibe csak be kell írni a saját adatokat. Ez a megközelítés azonban nem hogy nem segít, hanem egyenesen veszélyes lehet. Miért? Mert az üzleti terv nem egy formai követelmény, hanem egy olyan gondolkodási eszköz, amely segít strukturáltan...

Itt érsz el

© Copyright 2025