Az 500 Ft-os benzinár pszichológiája

Főbb pontok:

Több média készített mini közvéleménykutatást arról, hogy hol van a benzin literenkénti árának a lélektani határa, és ez kereken 500 Ft-ra jött ki. A megkérdezettek döntő többsége azt mondta, hogy ha eléri az 500 Ft-ot a benzinár, akkor ők bizony leteszik az autót. 

Én szeretek az emberek véleményével, gondolkodásával foglalkozni illetve érdekesnek találom az egymásra gyakorolt hatásukat is. Nézünk meg lélektani szempontból, hogy a megkérdezett emberek a jósolt cselekvésüket miért nem tartják be. 

Sokan szeretik azt hinni, hogy ők ismerik magukat és az általuk felállított keretet nem lépik át. Ám ez a legkevésbé sem igaz. Hölgyek, kivel nem fordult még elő az, hogy úgy ment le a boltba, hogy a listára leírtakat vásárolja meg, semmi mást, majd a kosár azért csak nehezebb lett ezzel-azzal. Az uraknál pedig: lemegyek a haverokhoz, de csak egy sört iszom…

– Sokszor egy adott szituációban úgy viselkedünk, ahogy azt a társadalom, vagy szűk környezetünk elvárja tőlünk. A legtöbb ember nem szeretne kirívóan viselkedni, tehát a konformitás érzése fontos.
– Válaszadáskor pedig sokan passzív agresszívak is lehettek, és burkoltan fenyegették a rendszert.
– Nem egy ember pedig nem rendelkezik a jövőbelátás képességével, főleg akkor nem, ha saját magáról van szó. Ő akkor tényleg úgy gondolta, hogy le fogja tenni az autót.
– Sokunk belekényelmesedik a mindennapi rutinba, és inkább felülírjuk a szavunkat a kényelem érdekében, hiszen ez kevésbé fáj. 

Csak 5775 Ft
kozepen
OMV MaxxMotion 100plus benzin 557 Ft

Mint kiderült, nem fogy kevesebb benzin, ám többször tankolnak kevesebbet az emberek. Egyes szakértők szerint a valós lélektani határ a 800 – 1.000 Ft / liter benzinnél lesz. Ám szerintem az nem lélektani határ, hanem gazdasági határ.

Te mint vállalkozó, ebből megtanulhatod azt, hogy az emberek befolyásolhatóak. Azt hiszik, hogy saját maguk döntenek, autonómok, pedig közel sem. És azt is, hogy a házilag barkácsolt kérdőív nem lesz hiteles, mert a legtöbbször nem valós, hanem társadalmilag vagy saját erkölcsileg, esetleg vágyott eredményeket adnak. Nemegyszer pedig magának a kérdezőnek akar megfelelni a választ adó. Továbbá az sem mindegy, hogy milyen hangulatban vannak, de a képzettségi szint is fontos. A legtöbb ember azért került haraggal egybekötött tehetetlenség állapotába, mert fenyegetve van az alapvető szükséglete (gondolj csak a Maslow-piramis aljára) és semmilyen módon sem tud a helyzeten változtatni. A ki nem elégített szükségletek pedig növelik a belső feszültséget. 
Általában ha valaki nem rendelkezik a megfelelő képzettséggel, képességgel, akkor a döntését a csoport viselkedéséhez igazítja. 

A kerek egész szám is szembetűnő, nem 480, 490, 499 Ft-ot mondtak, hanem egy kerek számot. Szóval a vásárlók fejében a fájdalomérzésért felelős agyi területek, továbbra is a kerek számoknál erősebben aktivizálódnak ilyen esetekben.

Ha tetszett a cikk, támogasd a blogomat és vedd meg a könyvem.
alul
Címkék:

Egész jók

Legtöbbet olvasott

Csak 5775 Ft

Népszerű

map of ukraine

Ukrajna EU-csatlakozásának lehetséges következményei

Ukrajna európai uniós csatlakozása történelmi jelentőségű lépés lenne, amely egyszerre hordoz nagy lehetőségeket és komoly kihívásokat. Az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése óta az ország megerősítette elköteleződését az EU-integráció mellett: 2022 júniusában megkapta a tagjelölti státuszt, 2024 közepén pedig hivatalosan megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Ukrajna csatlakozása alapjaiban alakítaná át az Európai Uniót politikai, gazdasági és társadalmi...
waterfall person iceland looking

A torzított önkép monetizálása: Miért működnek a személyiségtípuson alapuló marketingkampányok?

„Az emberek mindig azt választják, ami ismerősnek tűnik – még akkor is, ha az csak tükörképük torzítása.” – Dajka Gábor A modern marketing egyik legérdekesebb és legdinamikusabban fejlődő terepe az önkép alapú célzás – vagyis az, amikor a márka nem csak terméket, hanem tükröt kínál. E megközelítés pszichológiai alapja az, hogy emberek mélyen vágynak arra,...
PNG, zombie hands holding brain, isolated on white background.

Miért hoz rossz döntéseket az emberi agy?

„A racionalitás nem az alapértelmezett üzemmódunk. Az intuíció sokszor gyorsabb – és veszélyesebb.” – Dajka Gábor 1949-ben egy amerikai biztosítótársaság figyelemre méltó mintázatot vett észre: ügyfeleik hajlamosabbak voltak megkötni balesetbiztosítást, ha a termékleírásban szerepelt, hogy „légi balesetekre is vonatkozik”, mint akkor, ha csupán az állt benne: „halálesetekre is vonatkozik, bármilyen okból”. A kutatók, köztük később...
Writing working plan

Miért nem üzleti tervet írunk, hanem működő üzleti modellt építünk?

Amikor egy vállalkozás üzleti terv írásába kezd, a legtöbbször egy sablont keres először – egy előre elkészített Word-dokumentumot, amibe csak be kell írni a saját adatokat. Ez a megközelítés azonban nem hogy nem segít, hanem egyenesen veszélyes lehet. Miért? Mert az üzleti terv nem egy formai követelmény, hanem egy olyan gondolkodási eszköz, amely segít strukturáltan...

Itt érsz el

© Copyright 2025