A manipulációs technikák olyan módszerek és eszközök, amelyekkel egyes személyek vagy csoportok szándékosan befolyásolják mások gondolkodását, véleményét vagy viselkedését. Ezek a technikák gyakran megtévesztésen, félrevezető információn vagy az érzelmek tudatos kihasználásán alapulnak. A manipuláció története messze nyúlik vissza: a propaganda és más befolyásolási formák már az ókorban is megjelentek, de a technológia fejlődésével egyre kifinomultabb és globálisabb módszerek váltak lehetővé. Jelen elemzés a manipulációs technikákat tekinti át mélyrehatóan – történelmi eszközeiktől kezdve a digitális korszak új formáin át egészen a pszichológiai és társadalmi háttérfolyamatokig. Kitérünk a modern jelenségekre, mint a deepfake videók, az algoritmus-alapú befolyásolás és a közösségi média manipulatív stratégiái, bemutatva konkrét példákat és azok globális hatásait. Végezetül összegezünk olyan stratégiákat, amelyek segíthetnek felismerni a manipulációt és védekezni ellene.
Történelmi manipulációs eszközök
A manipuláció eszköztára a történelem során folyamatosan bővült, de számos ma is alkalmazott módszer gyökerei a múltban keresendők. Propaganda formájában például régóta igyekeznek kormányok és mozgalmak a közvéleményt befolyásolni. Már a római császárok idején is használtak érmékre vésett üzeneteket és diadalívekre írt feliratokat politikai imázsuk erősítésére. A propaganda kifejezés a 17. században született (a katolikus egyház “Congregatio de Propaganda Fide” nevű hivatala nyomán), de modern értelemben a 20. századi háborúk idején vált közismertté.
A 20. század első felében a propaganda intézményesült formát öltött. Az első világháborúban mindkét oldalon plakátokkal és újsághírekkel keltettek félelmet az ellenséggel szemben és lelkesítették a saját oldalt. A második világháború idején Goebbels vezette náci propagandagépezet mesterszinten űzte a tömegek manipulálását: ismétlés, egyszerű, ütős jelszavak és bűnbakképzés jellemezte üzeneteiket. Adolf Hitler például gátlástalanul terjesztette azt az egyszerű üzenetet, hogy Németország első világháborús vereségéért a zsidók a felelősek – az úgynevezett “hátba döfés” legenda szerintük azt bizonyította, hogy a zsidó közösség elárulta a német népet. Ez a fajta gyűlöletkeltő dezinformáció erős érzelmi reakciót (haragot, bűnbakkeresést) váltott ki, és tudatosan kritika nélküli elfogadásra buzdított. Ugyanez a taktika látszott a náci retorikában, amikor Winston Churchillt és Franklin D. Rooseveltet folyamatosan “háborús uszítóknak” bélyegezték – a propagandában a címkézés és ismételgetés hatásos fegyver volt. A náci propaganda előszeretettel élt azzal is, hogy bizonyos kulcsszavakat pozitív vagy negatív érzelmi töltettel ruházzon fel: a saját ügyüket “igazságosnak” és “hazafiasnak” nevezték, míg az ellenfeleket “ellenségesnek” vagy “nemzetidegennek” titulálták – ezzel is ösztönözve a közönséget, hogy gondolkodás nélkül fogadja el a sulykolt üzeneteket.
Nem csak totalitárius rendszerek éltek a manipuláció eszközeivel. A sajtó és média is korán felismerték, hogy hatalmuk van a közhangulat alakítására. Egy híres példa a “sárga sajtó” gyakorlata az 1890-es években az Egyesült Államokban. William Randolph Hearst és Joseph Pulitzer lapjai szenzációhajhász, gyakran túlzó vagy hamis történetekkel igyekeztek növelni az eladást és befolyásolni az olvasókat. Az 1898-as Egyesült Államok–Spanyol háború kirobbanásában nagy szerepet tulajdonítanak a szenzációs újsághíreknek. Amikor a Maine hadihajó rejtélyes robbanás következtében elsüllyedt Havanna kikötőjében, a sajtó pár napon belül bizonyíték nélkül is Spanyolországot kiáltotta ki bűnösnek. Az újságok szalagcímei (mint például “Spain Guilty!” – “Spanyolország bűnös!”) és a cikkekben félrevezetően tálalt vagy kitalált “bizonyítékok” felkorbácsolták a közvéleményt. Ez a dezinformációs kampány jelentős társadalmi nyomást generált a politikai vezetőkön a háború megindítására. Ez a történelmi eset jól példázza, hogy a szenzáció és a hamis hírek (fake news) nem újkeletű jelenség – a média már több mint egy évszázada képes akár háborút is provokálni manipulált információk révén.
A hamis dokumentumok és összeesküvés-elméletek terjesztése szintén bevett történelmi manipulációs eszköz. A Cárizmus titkosszolgálata által a 20. század elején létrehozott “Cion bölcseinek jegyzőkönyvei” című hamisítvány például azt állította, hogy a zsidók világuralomra törnek. Noha már 1921-ben leleplezték, hogy az iromány koholmány és plagizált szövegek másolata, a jegyzőkönyvek mégis évtizedeken át az antiszemita propaganda eszköztárának alapdarabja maradt. A náci Németországban a hivatalos propagandában is hivatkoztak rá, mintegy “bizonyítékként” a zsidó világ-összeesküvésre. Ez a példa rámutat a manipuláció egyik lényegi elemére: a hamis tartalmak akkor is pusztító hatásúak lehetnek, ha később hiteltelenítik őket, mert addigra a kárt – a gyűlölet szítását – már megtették.
A rádió és a film megjelenése új csatornákat nyitott a manipuláció előtt. A totalitárius rendszerek rádióbeszédei (gondoljunk Hitler uszító szónoklataira vagy akár a szovjet rádióadásokra) közvetlenül, érzelmekre hatva érték el a tömegeket. Ugyanígy az 1930-as évek híradófilmjei és mozifilmjei propagandisztikus tartalmakat is hordozhattak. Egy híres – bár nem szándékos manipulációs – példa Orson Welles 1938-as rádiójátékához fűződik: a Világok harca című sci-fi történetet sok hallgató valós híradásnak hitte, és pánik tört ki egyes helyeken. Bár Welles célja pusztán szórakoztatás volt, az eset jól mutatja, hogy a tömegkommunikáció mennyire hihetően tud tálalni kitalált eseményeket is, ha azok formája hitelesnek tűnik – a hallgatók egy része elhitte, hogy földönkívüli invázió zajlik, és kitört a tömeghisztéria.
Összességében a történelem tele van példákkal arra, hogyan használták fel a különféle technológiákat és médiumokat manipulációra. A nyomtatott sajtó, a rádió, majd később a televízió mind hozzájárult ahhoz, hogy a propaganda és félrevezetés egyre szélesebb közönséget érjen el. Bár az eszközök változtak (a szájhagyománytól és pamfletektől eljutottunk a közösségi médiáig és a deepfake videókig), a mögöttes technikák – az érzelmek befolyásolása, az információ szelektív torzítása, az ismétlés, a bűnbakkeresés stb. – meglepően állandóak maradtak. A következőkben áttekintjük, milyen pszichológiai és társadalmi folyamatok teszik ezeket a manipulációkat hatékonnyá, majd rátérünk a digitális kor új kihívásaira.
A manipuláció pszichológiai és társadalmi alapjai
A manipuláció sikeressége nagyrészt az emberi pszichében és a társadalmi dinamikákban gyökerezik. Miért dőlünk be oly könnyen a manipulatív üzeneteknek? Ennek megértéséhez fontos áttekinteni néhány pszichológiai mechanizmust és társadalmi összefüggést, melyeket a manipulátorok tudatosan kihasználnak.
Kognitív torzítások és heurisztikák: Az emberi agy gyakran rövidítéseket, egyszerűsítéseket használ az információk feldolgozásához. Ezek a mentális heurisztikák evolúciós szempontból hasznosak, de sebezhetővé tesznek minket a manipulációval szemben. Az egyik legfontosabb ilyen torzítás a megerősítési torzítás (confirmation bias), amely azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk azokat az információkat keresni és elhinni, amelyek illeszkednek a meglévő vélekedéseinkhez, míg az azoknak ellentmondó tényeket hajlamosak vagyunk elutasítani vagy kisebb súllyal kezelni. Ezt a hajlamot a manipulátorok kihasználják: célzott üzenetekkel megerősítik a közönség előítéleteit és várakozásait. Például egy összeesküvés-elmélet hívői könnyen elfogadják azokat az “adatokat”, amelyek a titkos összeesküvést látszanak igazolni, viszont az elméletüket cáfoló bizonyítékokat egyszerűen a “hatalom által gyártott félrevezetésnek” bélyegzik. Így a konteók (konspirációs teóriák) önmagukat erősítő rendszerré válnak, hiszen híveik aszimmetrikusan kezelik az információt: a számukra kedvezőt elfogadják, a kedvezőtlent elvetik, sőt gyakran a cáfoló bizonyítékot is a nagy összeesküvés részének tekintik. Ez a pszichológiai dinamika megnehezíti a manipulációval szembeni védekezést, mert a megtévesztett személy maga utasítja el a helyesbítő információkat.
Egy másik fontos jelenség az illuzórikus igazság effektus: ha egy állítást sokszor hallunk vagy látunk, hajlamosak vagyunk igazabbnak tekinteni pusztán az ismerőssége miatt. A propaganda pontosan erre épít, amikor fáradhatatlanul ismétel egyszerű jelszavakat vagy szlogeneket (“hazugságot elég sokszor ismételni, és igazsággá válik” – tartja a mondás). Az ember kognitív rendszere az ismétlést az igazság jelének veheti, még akkor is, ha a tartalmat logikailag nem támasztják alá tények. Ez az oka annak, hogy a reklámokban és politikai kampányokban is gyakran halljuk ugyanazt az üzenetet újra és újra – az ismétlés meggyőző erővel bír.
Érzelmek és félelemkeltés: A manipuláció gyakran az érzelmekre hat, mert erős érzelmi állapotban (félelem, harag, lelkesedés) az emberek kritikai érzéke csökkenhet. A félelemkeltés az egyik legrégebbi trükk: egy fenyegető ellenség képének felvázolásával (legyen az egy bűnbak csoport, egy külső támadás veszélye vagy akár egy válsághelyzet eltúlzása) a manipulátorok pánikreakciót válthatnak ki. Ilyenkor a közönség hajlamos a józan mérlegelés helyett ösztönösen reagálni, és olyan “megváltó” megoldásokba kapaszkodni, amiket a manipulátor kínál. A történelem során diktátorok és demagógok gyakran festettek apokaliptikus képet arról, mi lesz, ha nem őket követik – és csak ők maguk kínálták a kiutat a mesterségesen felnagyított válságból. Az érzelmi manipuláció másik oldala a pozitív érzelmek gerjesztése: például túlzó reménykeltés vagy hamis nosztalgia idézése egy idealizált múlt iránt. Ezek is elhomályosíthatják a kritikus gondolkodást. A propaganda pszichológiájának klasszikus tétele, hogy a szívhez szóló üzenetek hatásosabbak, mint az észérvek – ezért láthatunk háborús propaganda plakátokon megható vagy felkorbácsoló érzelmi jeleneteket, és ezért használnak a modern manipulációs kampányok is erősen emocionális tartalmakat (pl. könnyfakasztó történeteket, felháborító képeket, dühítő anekdotákat), hogy megosszák és uralják a közvéleményt.
Társas befolyás és csoportnyomás: Az ember társas lény, így mások véleménye, viselkedése hat ránk. A manipuláció gyakran épít a csoporthoz tartozás igényére vagy a társas nyomásra. A bandwagon (szekér után futás) technika például azt sugallja: “mindenki ezt teszi/gondolja, csatlakozz te is!” – ez a divathatás sokakat meggyőz, mert az egyén szeretné a többséghez tartozónak érezni magát. A tekintélyre hivatkozás is gyakori trükk: ha egy üzenetet egy látszólagos szakértő, híresség vagy tekintélyes intézmény közvetít, hajlamosak vagyunk kevesebb kétkedéssel fogadni. Ezt használják ki a reklámok (szakembernek öltözött színész ajánlja a fogkrémet) és a propaganda is (tábornokok, tudósok, ismert emberek “állnak ki” egy ügy mellett – akár valódi meggyőződésből, akár manipulált eszközként). A csoportidentitás szintén erős tényező: ha egy üzenetet a “mi csoportunk” hirdet (legyen az nemzet, vallás, politikai párt), akkor az ahhoz tartozók hajlamosak kritikátlanul átvenni, míg a kívülállók eleve elutasítják – ez az “mi kontra ők” gondolkodás a társadalom polarizálódását erősíti, amit ügyesen kiaknázhat egy manipulátor. A bűnbakképzés, amire korábban utaltunk, a csoportidentitás és az érzelmek metszéspontjában áll: egy külső csoport démonizálása összekovácsolja a belső csoportot, és igazolja a velük szembeni akár szélsőséges lépéseket is. Ennek klasszikus példája a náci ideológia volt, amely a “tisztavérű árja közösség” védelmét hirdette a “bomlasztó idegen elemektől” – ezzel egyszerre adott pozitív identitást a követőinek és célpontot a félelmeiknek/haragjuknak.
Társadalmi média és pletyka: Érdekes társadalmi aspektus, hogy a manipulált információk gyakran informális csatornákon terjednek hatékonyan. A pletyka, szóbeszéd már a falusi közösségekben is megbélyegezhetett embereket vagy pánikot kelthetett. Modern megfelelői a közösségi oldalakon vagy csetcsoportokban terjedő híresztelések, mémek. Az ilyen informális terjedés során az emberek sokszor megbízhatóbbnak tartják a hallottakat, mert ismerőstől, “egy közülünk való” személytől származnak, nem egy hivatalos forrásból. Ez a “szomszéd mondta, tehát igaz lehet” jelenség megkerüli azt az óvatosságot, amit a hivatalos propaganda esetleg kiválthatna. A manipulátorok ezt is kihasználják – például bot fiókok tömegét vagy fizetett “emberi trollokat” bevetve keltenek mesterséges társadalmi bizonyítékot, mintha sok valódi ember osztaná egy véleményen. Így az üzenet hitelesebbnek tűnik („sokan beszélnek róla, biztos van benne igazság”). A jelenségre van is szakkifejezés: “astroturfing”, amikor egy mozgalom látszólag alulról jövő, spontán tömeg támogatottságot mutat, de valójában szervezett és mesterséges.
Információs túlterhelés és bizalmi válság: A modern korban a manipuláció egy új paradox hatást is kivált: a túl sok információ könnyen vezet bizalmi válsághoz. Ha az emberek azt érzik, hogy nem tudják eldönteni, mi igaz és mi hamis a rengeteg ellentmondó hír között, akkor kétféleképp reagálhatnak. Egyesek egyáltalán nem hisznek semminek – ez a cinikus hozzáállás azonban termékeny talaj az összeesküvés-elméleteknek vagy a demagóg ígéreteknek, mert arra vágynak, hogy valaki rendet vágjon az információs káoszban. Mások pedig egy szűk körű információforrásban bíznak meg kritikátlanul (pl. csak egy kedvenc hírportálban vagy csak a saját politikai oldaluk kommunikációjában), és minden mást elutasítanak. Mindkét esetben sérül a kritikus gondolkodás és a tényellenőrzés igénye, ami a manipulációk hatékonyságát növeli. A manipulátorok sokszor tudatosan okoznak információs zajt vagy ellentmondásokat (ezt hívják “gish gallop” taktikának is, mikor annyi hazugságot és csúsztatást árasztanak, hogy lehetetlen mindet cáfolni), így az emberek egy idő után feladják a tájékozódást, és inkább érzelmi, törzsi alapon döntenek.
Összefoglalva, a pszichológiai és társadalmi tényezők terén a manipuláció az emberi természet gyengeségeit és sajátosságait használja ki. A kognitív torzítások, az érzelmi befolyásolhatóság, a csoporthoz tartozás vágya és a társas nyomás mind-mind olyan mechanizmusok, amelyeket a történelem propagandistái és a mai manipulátorok egyaránt kihasználnak. A modern technológia azonban felerősíti ezen technikák hatását – a következő szakaszban azt vizsgáljuk meg, hogyan.
A digitális manipuláció új formái
A 21. században a digitális technológia térhódítása új korszakot nyitott a manipulációban. Míg a hagyományos propaganda főként egyirányú kommunikáció volt (pl. állami rádió, plakátkampány), addig a digitalizáció és az internet interaktív, személyre szabott és villámgyors manipulációs lehetőségeket hozott. Ebben a fejezetben áttekintjük a digitális manipuláció főbb formáit, különös tekintettel az algoritmusok által vezérelt befolyásolásra, a közösségi média stratégiáira, valamint az újonnan felbukkanó deepfake és egyéb mesterséges intelligencia alapú technikákra. Mindegyikhez konkrét példákat és azok társadalmi hatását is bemutatjuk.
Közösségi média és algoritmus-alapú befolyásolás
A közösségi médiumok (mint a Facebook, YouTube, Twitter, Instagram stb.) mára a társadalmi kommunikáció központi platformjaivá váltak. Ezeken a platformokon az emberek nem csak tartalmat fogyasztanak, de maguk is hozzájárulnak a hírek, vélemények terjedéséhez – a manipuláció így sokszor rejtettebb módon, a felhasználók aktivitásán keresztül megy végbe. Két kulcstényező emelhető ki: az algoritmusok szerepe és a manipulatív stratégiák a platformokon.
Tartalomszűrő algoritmusok és buborékhatás: A közösségi oldalak hatalmas információtömeget közvetítenek, ezért automata algoritmusok döntik el, hogy a felhasználó hírfolyamában mely tartalmak jelenjenek meg előtérben. Ezek az algoritmusok a felhasználó korábbi aktivitása (lájkok, megtekintett videók, megállások), az ismerősei tevékenysége és számos egyéb tényező alapján személyre szabják a tartalmakat az érdeklődés maximalizálása érdekében. Bár elsőre ez ártalmatlannak tűnik (hiszen ki ne azt látná szívesen, ami érdekli), hosszú távon információs buborékok kialakulásához vezethet. A felhasználó egyre inkább csak olyan posztokat, híreket lát, amelyek visszaigazolják a nézeteit, ízlését – ami tovább erősíti a megerősítési torzítását. Kialakul az ún. “echo chamber” (visszhangkamra) jelenség, ahol az ember saját nézeteinek visszhangját hallja mindenhol, ezzel azt az illúziót keltve, hogy “mindenki így gondolja”, és hogy nincs is nagyon alternatív nézőpont. Az algoritmusok tehát akaratlanul is polarizációt idézhetnek elő, és felerősíthetik a dezinformáció terjedését. Ha valaki például kattint egy oltásellenes cikkre, a platform könnyen több hasonló (esetleg még szélsőségesebb) tartalmat fog ajánlani – így pár kattintás után a mérsékelt szkepszisből radikális összeesküvés-hívő válhat az illető, mert a folyamatosan érkező egysíkú tartalom meggyőzi, hogy jogos az aggodalma. Kutatások kimutatták, hogy a hamis információ gyorsabban és messzebbre terjed a közösségi hálókon, mint a valós hír – részben pont azért, mert sokkolóbb vagy a csoportnormákba jobban illeszkedik. Egy 2018-as MIT tanulmány például megállapította, hogy a Twitteren a hamis hírek jelentősen gyorsabban és szélesebb körben terjednek, mint az igazak – bizonyos esetekben nagyságrendnyi különbséggel. Ráadásul kiderült, hogy ezért elsősorban nem is automata botok, hanem maguk az emberek felelősek: az újszerű vagy felháborító hamis híreket szívesebben retweetelik, mint a szokványos igaz tényeket. Mindez azt jelenti, hogy az algoritmusok által vezérelt információáramlás egy torz “visszhangvilágot” hozhat létre, amelyben a manipuláció könnyebben hat, hiszen az emberek kevésbé találkoznak ellenőrzött, hiteles forrásokkal vagy ellentétes nézőpontokkal.
Fontos azt is látni, hogy a közösségi platformok algoritmusai nem átláthatóak. A Facebook például sosem hozza nyilvánosságra teljesen, hogyan rangsorolja a híreket a hírfolyamban – az algoritmust folyamatosan finomítják a saját üzleti céljaik mentén, a felhasználók számára azonban mindez fekete doboz. Ez a homály lehetőséget ad a manipulációra: nehéz kívülről észrevenni, ha valaki tudatosan próbálja befolyásolni vagy kihasználni az algoritmust. Márpedig számos manipulatív stratégiát éppen arra fejlesztettek ki, hogy a platformok rendszereit kijátsszák.
Manipulatív stratégiák a közösségi médiában: A digitális térben új fogások jelentek meg vagy régiek éledtek újjá modern köntösben:
• Botok és álhírfiókok: A manipulátorok sokszor nem valódi emberekkel érik el a nagy tömegeket, hanem automatizált fiókokkal (botokkal) vagy szervezett álhírfiók-hálózatokkal. Egy példa erre a hírhedt Oroszországi Internet Research Agency esete, amely több ezer hamis közösségi profil segítségével bombázta megosztó tartalmakkal az amerikai felhasználókat a 2016-os választások előtt. A mennyiség és hangosság illúzióját keltve a hamis fiókok által generált posztok végül elképesztően sok embert elértek: a Facebook becslése szerint 2015-2017 között az orosz eredetű bejegyzések akár 126 millió amerikainak is megjelenhettek a hírfolyamában. Ez a szám azt jelenti, hogy a manipulált tartalom az USA szavazókorú népességének mintegy feléhez eljutott. Bár ezek a posztok a teljes Facebook-tartalomnak csak elenyésző részét tették ki (a bejegyzések kb. 1 a 23 000-hez arányban), mégis elég voltak ahhoz, hogy polarizálják a közbeszédet és bizalmatlanságot szítsanak. Ugyanez a módszer világszerte alkalmazásban van: kínai, iráni, észak-koreai dezinformációs hálózatokat is lelepleztek már, amelyek a saját geopolitikai érdekeik mentén igyekeztek véleményeket befolyásolni. A botok gyakran összehangoltan működnek: például egyszerre kezdik el ugyanazt a hashtaget használni Twitteren, hogy azt a téma trending (felkapott) listára kerüljön, így organikusan is többen felfigyeljenek rá. Ez mesterséges trendeket és virális álhíreket hozhat létre. Szintén bevett trükk, hogy automata vagy álprofilok tömegesen osztanak meg egy bizonyos cikket vagy videót, így az a YouTube vagy Facebook ajánló algoritmusában “népszerűnek” minősül, és még több valódi felhasználóhoz jut el.
• Trollfarmok és koordinált véleményformálók: A “troll” kifejezés a netes zsargonban olyan felhasználóra utal, aki provokatív, gyakran sértő vagy félrevezető üzeneteket posztol, hogy vitát, zavart keltsen. A trollfarm ennek ipari méretű változata: olyan csoport (gyakran fizetett alkalmazottakkal), akik feladatként kapják, hogy online fórumokon, komment szekciókban vagy közösségi médiában bizonyos narratívát terjesszenek. Ők gyakran valódinak tűnő profilokkal dolgoznak (ellopott profilképekkel, kitalált személyes adatokkal), és igyekeznek beszélgetéseket manipulálni. Például egy hírportál cikkéhez írt több száz hangadó komment mind ugyanazt a politikai üzenetet visszhangozhatja, látszólag spontán közfelháborodást mutatva egy ügy kapcsán. Ezzel a bizonytalan olvasóban azt a benyomást keltik, hogy “az emberek többsége így gondolja, nekem is talán ezt kéne”, illetve elbizonytalanítják a valós vitát. Ezek a koordinált emberi manipulátorok együttműködhetnek botokkal is – pl. a botok megosztanak egy álhírt, majd a trollok élénk vitát generálnak alatta, hogy az ismerősi hálózatokban is terjedjen.
• Mikrotargetált hirdetések és adatalapú befolyásolás: A közösségi platformok üzleti modelljük részeként rengeteg személyes adatot gyűjtenek a felhasználókról, ami precíz célzású (mikrotargetálású) hirdetéseket tesz lehetővé. Ezt nem csak termékek eladására lehet használni, hanem politikai vagy ideológiai üzenetek “testre szabására” is. Hírhedtté vált a Cambridge Analytica botrány, amely során egy brit politikai tanácsadó cég több tízmillió Facebook felhasználó adatait szerezte meg jogosulatlanul, és ezeket elemezve készítettek pszichológiai profilokat a választókról. A profilok alapján személyre szabott politikai hirdetéseket és üzeneteket juttattak el az embereknek azzal a céllal, hogy befolyásolják szavazási magatartásukat. A cég munkatársa, Christopher Wylie később kiszivárogtatta, hogy módszereik eljárhattak a 2016-os amerikai elnökválasztás és a brit Brexit népszavazás eredményének torzításában is. Wylie a brit parlament előtt úgy fogalmazott, hogy a Cambridge Analytica és társai “csaltak” a demokratikus folyamatban, és a törvényt megkerülve manipulálták a választókat, ami kérdésessé teszi a voksolások legitimitását. A botrány rávilágított arra, hogy a közösségi média adatvezérelt algoritmusai milyen erős fegyvert adhatnak a manipulátorok kezébe: a hirdetési rendszerek megengedik, hogy például egy politikai kampány más-más (akár egymásnak ellentmondó) üzenetet jelenítsen meg különböző embereknek, attól függően, hogy az illető mit szeret hallani. Így a politikusok következmények nélkül ígérhetnek mást a nyugdíjasoknak, a fiatal munkanélkülieknek és a vállalkozóknak, hisz mindenki csak azt látja, ami neki szól – a nyilvános számonkérhetőség csökken, a választói manipuláció pedig nő.
• Clickbait és manipulált tartalom: A digitális média környezetében az is manipulációs stratégia, hogy sokkoló vagy félrevezető címsorokkal kattintásra veszik rá az embereket (clickbait). Például egy cikk címe lehet “Sokkot kapott a tudósok csoportja: az oltás döbbenetes mellékhatását fedezték fel!”, miközben a valóságban a cikkben csak arról van szó, hogy néhány embernél ritka allergiás reakció lépett fel. A kattintásvadász cím azonban félrevezeti az olvasót, és a közösségi médiában terjedve sokan lehet, hogy el sem olvassák a részleteket, csak a címből következtetnek. Így hamis benyomások terjednek. Emellett a tartalmak kontextusból kiragadása is gyakori: egy valós fotót vagy idézetet teljesen más narratívába helyezve tálalnak, ami már manipulált üzenetet hordoz (ezt szokás “shallowfake” vagy “cheapfake” néven is emlegetni, utalva arra, hogy nincs hozzá szükség mesterséges intelligenciára, egyszerű szerkesztéssel is félrevezető eredmény érhető el). Jó példa erre az a videó, amelyben Nancy Pelosi amerikai házelnök beszédét lelassították, hogy úgy tűnjön, mintha ittasan, akadozva beszélne – a videó valódinak látszik, csak épp manipulálták a lejátszás sebességét. Sok felhasználó elhitte a hamis narratívát, miszerint Pelosi ittasan jelent meg a nyilvánosság előtt, és a klip futótűzként terjedt a Facebookon, mire lelepleződött. Ez az eset rávilágít, hogy nem is mindig a legfejlettebb technológia a legveszélyesebb: egyszerű manipulációkkal is jelentős károkat lehet okozni a percepcióban, ha a tartalom hihető és megosztásra érdemesnek tűnik a közönség egy része számára.
• Összeesküvés-elméletek online közösségei: Az internet sajnos melegágya lett a konteóknak. Bár összeesküvés-elméletek mindig is léteztek, a közösségi média felerősítette őket azáltal, hogy az ezekben hívők könnyen globális közösségekbe szerveződhetnek. Olyan platformokon, mint a Facebook-csoportok, Reddit fórumok, vagy zárt üzenetküldő appok (WhatsApp, Telegram), az összeesküvés-hívők visszhangkamrákban erősíthetik egymás hitét. A platformok algoritmusai is “segítik” az ilyen csoportok létrejöttét: ha valaki rákattint egy konteóra, később még többet fog kapni belőle a javasolt csoportok/videók között. Így jutottak el marginális összeesküvés-elméletek a fősodorba is – például az QAnon nevű szélsőséges konteó az USA-ból indulva néhány év alatt nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát a közösségi hálózatokon. Az ilyen csoportokban keveredik a manipuláció sok formája: hamis információk, emocionális retorika, “mi vs. ők” narratíva és erős csoportidentitás. A Covid-19 világjárvány alatt is láttuk, hogy a közösségi médiában villámgyorsan terjedtek a legvadabb mendemondák (chipet ültetnek belénk az oltással, a vírus nem is létezik csak világ-összeesküvés része, stb.), amelyek konkrét egészségügyi kockázatot jelentettek, mert sokan emiatt nem voltak hajlandóak védekezni vagy oltakozni. Mivel ezek az elméletek önzárt rendszerek, racionális párbeszédre alig van lehetőség – a manipuláció “teljes sikerét” jelenti, amikor egy csoport teljesen elveszíti kapcsolatát a valósággal, és egy alternatív téves narratívában él.
• Célzott dezinformációs kampányok: Országok, terrorszervezetek vagy más csoportok a közösségi médiát tudatosan használják nemzetközi befolyásolási műveletekre. Ennek egyik formája, amit már említettünk, az orosz beavatkozás a nyugati választásokba. De ide sorolhatjuk például a Myanmarban (Burma) történt esetet is: a Facebookon éveken át akadálytalanul terjedhetett a muszlim rohingya kisebbség elleni gyűlöletpropaganda, ami jelentősen hozzájárult a népirtásszerű erőszakhullámhoz 2017-ben. A Facebookot utólag még az ENSZ is felelőssé tette, amiért nem avatkozott közbe időben a nyilvánvaló gyűlöletkeltő dezinformáció megfékezésére. Ez is mutatja, hogy a közösségi média manipuláció globális következményekkel járhat (erről a következő fő fejezetben még bővebben szólunk). Szintén közismert példa a ISIS terrorszervezet propagandája a 2010-es években: profi videókkal és ügyes közösségi média kampányokkal toboroztak fiatalokat szerte a világból a dzsihádhoz, kihasználva a fiatalok lázadásigényét, identitáskeresését és a nyugati társadalmak peremén érzett frusztrációjukat. Összességében elmondható, hogy a közösségi média határokon átívelő, azonnali és költséghatékony csatornái révén a manipuláció egyes formái exponenciálisan felerősödtek, és új kihívásokat jelentenek a társadalmak számára.
Deepfake és audiovizuális hamisítás
A digitális manipuláció talán legijesztőbb új formája a deepfake, azaz mesterséges intelligencia által generált hamis audiovizuális tartalom. A deepfake technológia lényege, hogy gépi tanulás (konkrétan mély neurális hálózatok, innen a “deep” név) segítségével valósághűen lehet egy videón vagy hangfelvételen kicserélni egy személy arcát vagy hangját egy másikéra. Ezzel olyan hamis videók és hangfelvételek hozhatók létre, amelyek első ránézésre teljesen valódiaknak tűnnek, miközben a szereplők valójában sosem mondták vagy tették azt, ami a felvételen látható. Az elmúlt években ez a technológia robbanásszerű fejlődésen ment keresztül: ma már bárki számára elérhetők olyan programok és alkalmazások, amelyekkel minimális technikai tudással is lehet deepfake videókat készíteni. Új front nyílt az online manipulációban a deepfake technológiával, amely immár az audiovizuális hamisítást is lehetővé teszi oly módon, hogy sokszor rendkívül nehéz ránézésre megkülönböztetni a valódit a hamistól.
A deepfake eredetileg 2017 körül került a figyelem középpontjába, amikor internetes fórumokon hírességek arcát pornográf videókra montírozták rá ezzel a módszerrel. Azóta az alkalmazási területek kiszélesedtek, és egyre komolyabb aggodalmak merültek fel a politikailag motivált deepfake-ek miatt. Milyen hatása lehet annak, ha hitelesnek tűnő videók jelennek meg politikusokról vagy közéleti szereplőkről, amint olyasmit mondanak vagy csinálnak, amit a valóságban nem? A válasz: potenciálisan óriási. Már láthattunk is rá példát: 2022-ben, nem sokkal Oroszország ukrajnai inváziója után egy hamis videó jelent meg az interneten, amelyben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra utasítja a hadseregét, hogy tegye le a fegyvert és adja meg magát. Természetesen Zelenszkij ilyet nem mondott – a videót deepfake technológiával manipulálták. Bár ez a hamisítvány akkor viszonylag gyorsan lelepleződött és az ukrán lakosságot nem tévesztette meg tömegesen, mégis rámutatott a veszélyre: egy jól időzített és hihető deepfake alááshatja a vezetőkbe vetett bizalmat, és akár közvéleményt, választási eredményeket befolyásolhat. A Zelenszkij-videó híres példává vált, amelyet a szakértők is gyakran idéznek arra, hogy mennyire valós fenyegetés a deepfake a politikai stabilitásra.
A deepfake nem csak videót, hanem hangot is érinthet: léteznek hangszintetizátorok, amelyekkel bárkinek a beszédhangját lehet utánozni elegendő mintavétel után. Ezt bűnözők már ki is használták pénzügyi csalásokhoz. 2019-ben történt egy eset, amikor egy brit energetikai cég vezetőjének hitt alkalmazottat hívtak fel telefonon – a hívó fél a cég német vezérigazgatójának deepfake hangját használta, és sürgős átutalást kért egy számlára. Az alkalmazott hitte, hogy a főnöke utasítja, és átutalt több százezer eurót a csalóknak. Hasonló módszerrel Hongkongban is sikerült már kb. 35 millió dollárt kicsalni egy bankártól 2020-ban. Ezek a példák azt mutatják, hogy a deepfake bűnügyi eszközként is megjelent, és a potenciális károk hatalmasak lehetnek (pénzügyi veszteség, reputáció rombolása, identitáslopás, zsarolás).
A deepfake technológia terjedésének üteme is aggasztó. Egyes becslések szerint a deepfake tartalmak száma félévente megduplázódik az interneten. Míg 2023-ban nagyjából 500 000 videó- és hangdeepfake keringett a közösségi médiában világszerte, 2025-re ez a szám elérheti akár a 8 milliót is. Vagyis exponenciális növekedésről beszélünk. E növekvő mennyiség mögött az áll, hogy egyre könnyebb ilyesmit készíteni (nyílt forráskódú AI programok, mobilappok segítik), és egyre több nyilvánosan elérhető adat (fotó, videó, hang) van fenn hírességekről, politikusokról, de akár magánemberekről is, amivel megtaníthatók ezek a hamisítógépek.
Miért különösen veszélyes a deepfake? Mert az emberek hajlamosak voltak azt gondolni, hogy “a saját szememnek hiszek”. Ha látunk egy videót, amin X politikus mond valamit, az sokkal meggyőzőbb, mintha csak hallomásból értesülnénk róla. A deepfake aláássa ezt a vizuális bizonyosságot. Eljöhet az az idő, amikor már semmilyen videó- vagy hangfelvételben nem lehet megbízni, mert mindig ott lebeg a lehetőség: “lehet, hogy hamis”. Ez a bizalom válságához vezethet. Már most is a szakértők beszélnek egy lehetséges “hitelességi vákuum” kialakulásáról, ahol mindent meg lehet kérdőjelezni – még a valódi felvételeket is. Például ha előkerül egy terhelő videó egy korrupt politikusról, az védekezhet azzal, hogy “ez bizonyára deepfake hamisítvány”, és a közvélemény egy része kétkedni fog a bizonyíték valódiságában. Tehát a deepfake kétélű fegyver: nem csak hamis valóságot lehet vele gyártani, de a valódi események tagadására is ürügyet szolgáltathat. Ez a jelenség a “liar’s dividend” (hazugok haszna) néven ismert: mivel bármit hamisnak lehet bélyegezni, a valódi felelősségre vonás is nehezebbé válik.
Konkrét globális hatása szerencsére eddig kevés deepfake-nek volt, de a potenciál miatt a világ kormányai és nagy tech cégei is elkezdtek komolyan foglalkozni vele. 2023-ban például az Egyesült Államok és az Európai Unió is napirendre tűzte a deepfake-ek szabályozását, Kínában pedig már törvény is tiltja a deepfake tartalmak engedély nélküli készítését és terjesztését bizonyos esetekben. Ugyanakkor a globális szabályozás nehézkes, mert egy hamis videót pillanatok alatt fel lehet tölteni egy másik ország szerverére, és onnan terjeszteni.
Összefoglalva, a deepfake a manipuláció olyan új formája, amely audiovizuális szinten támadja a valóság érzékelését. Egyesíti magában mindazt, amiről eddig beszéltünk: félrevezető információt közvetít, érzelmekre hat (hiszen látványos vagy botrányos tartalmakat produkál), kihasználja a kognitív hiszékenységet (“amit látok, az biztos úgy is van”), és villámgyorsan terjedhet a modern kommunikációs hálózatokon. A deepfake-ek elleni küzdelem technológiai versenyfutás is egyben – erről a védekezési stratégiáknál még szólunk.
Egyéb modern manipulációs formák és technológiák
A digitális korban a fentieken kívül is vannak új vagy megváltozott manipulációs módszerek:
• Kibermanipuláció és hacker támadások: Ide tartoznak azok az esetek, amikor hackerek törnek fel kommunikációs csatornákat vagy gyártanak hamis üzeneteket a manipuláció érdekében. Erre példa volt, amikor 2013-ban feltörték az Associated Press hírügynökség Twitter-fiókját, és kiírtak egy hamis breaking news bejegyzést, miszerint robbanások történtek a Fehér Házban és az elnök megsérült. A tweet teljesen valótlan volt, de alig 3 percen belül pánikot okozott a pénzpiacokon: a tőzsdeindexek zuhanásnak indultak, és rövid időre 136,5 milliárd dollárnyi érték párolgott el az amerikai részvénypiacokról, mielőtt kiderült, hogy vaklárma. Ez a példa rámutat, hogy a digitális manipuláció (jelen esetben egy hack és egy fals hír kombinációja) közvetlen gazdasági következményekkel is járhat. Hasonlóképp hackerek hamis riasztásokat is küldhetnek (pl. vészhelyzeti riadórendszerek feltörésével) vagy hamis weboldalakat hozhatnak létre adathalászat és téves információk terjesztése céljából.
• Mesterséges intelligencia által generált szöveges tartalmak: Bár a deepfake kifejezést főleg videókra/hangokra használjuk, megjelent az MI-knak egy másik szerepe is: teljesen automatizáltan képesek realista szövegeket előállítani. A legújabb nyelvi modellek (mint például a GPT-alapú rendszerek) egyre jobban utánozzák az emberi stílust és meggyőzően tudnak akár hamis hírcikkeket, véleményposztokat vagy ál-személyes beszámolókat generálni. Ez a technológia könnyen skálázhatja a dezinformációt: képzeljünk el egy trollfarmot, ahol nem hús-vér emberek írják a kommenteket/cikkeket, hanem egy MI automatikusan gyárt napi több ezer manipulált üzenetet, emberi felügyelet nélkül. Már most is kimutatták, hogy botok AI-generált szövegekkel posztolnak például klímaváltozás-tagadó vagy oltásellenes fórumokon, nehezítve a moderációt és a hiteles tájékozódást. Ez a terület még fejlődik, de a trend világos: a manipuláció “iparosítása” folyik, ahol a humán erőforrást gépi erőforrás váltja fel, még nagyobb tömegben és még nehezebben felismerhető módon.
• Vizuális manipulációk: Nem minden vizuális trükk deepfake. Rengeteg képmanipuláció (Photoshop, stb.) terjed a neten – például tüntetésekről, háborús helyzetekről gyakran dobnak be hamis fotókat, vagy valós képeket hamis felirattal. A mémek kultúrájában előfordul, hogy viccnek induló hamisítványokat is komolyan vesznek emberek. Például egy időben keringett egy kép, amin cápák úsznak egy elárasztott autópályán egy nagy hurrikán után – ez manipulált montázs volt, mégis sokan valósként osztották meg. Bár ez ártatlanabb példa, de a médiaműveltség hiánya miatt sajnos komolyabb esetekben is bedőlnek a manipulált képeknek. A mai szoftverekkel percek alatt lehet valakit ráphotoshopolni egy helyszínre, dokumentumokat hamisítani, és ezt a közösségi médiában forráskritika nélkül továbbítják a felhasználók.
Mindezek a digitális manipulációs formák – az algoritmusok algoritmikus elfogultsága, a közösségi média emberi és gépi manipulátorai, valamint az MI által generált új átverések – együtt alkotják a modern “információs hadviselés” eszköztárát. Globális szinten ennek már most érezhető hatása van a politikára, a társadalmi stabilitásra és a gazdaságra, amire a következő részben térünk ki.
Globális hatások és következmények
A manipulációs technikák tökéletesítése és globális terjedése komoly hatásokkal jár világszerte. Nem pusztán elszigetelt esetekről beszélünk: a dezinformáció és pszichológiai befolyásolás korunkban globális kihívássá vált, amely demokráciákat, társadalmi békét, sőt emberéleteket és gazdaságokat is veszélyeztethet. Ebben a fejezetben áttekintjük, milyen következményekkel járt/jár mindez politikai, társadalmi és gazdasági szinten.
Demokráciák és választások veszélyben: Az egyik legaggasztóbb következmény, hogy a manipulációs technikák a választási folyamatok torzítására is alkalmasak. Már esett szó a Cambridge Analytica ügyről és az orosz beavatkozásról a 2016-os amerikai elnökválasztásban, illetve a Brexit népszavazáson. Ezek a példák megmutatták, hogy külső vagy belső szereplők illegitim módon befolyásolhatják a választók döntéseit. A mikrocélzott politikai hirdetések, a félretájékoztató kampányok, a szavazók elbizonytalanítása (pl. hamis hírekkel a jelöltekről vagy a szavazás menetéről) mind oda vezethetnek, hogy a választás eredménye nem a tiszta népakaratot tükrözi, hanem egy manipulált valóság produktuma. Egyes szakértők ezt információs hadviselésnek nevezik: a demokráciák nyitottságát használják ki arra, hogy belülről gyengítsék meg azokat.
Ráadásul a manipuláció sokszor polarizálja a társadalmat – a hamis és gyűlölködő tartalmak hatására a választók táborokra szakadnak, a politikai közbeszéd eldurvul, és kialakul az “ellenségként” tekintés a másik politikai oldalra. Ez látszik például az Egyesült Államokban, ahol az elmúlt években a “fake news” vádja és az alternatív tények narratívája erősen hozzájárult a demokraták és republikánusok közötti szakadék mélyüléséhez. De említhetjük Brazíliát, Indiát, Magyarországot vagy a Fülöp-szigeteket is – mind olyan országok, ahol a politikai erők aktívan alkalmazták a közösségi média manipulációit a hatalmuk megszilárdítására vagy az ellenfelek gyengítésére. A demokráciák alapja a tájékozott választópolgár; ha a tájékozódás csatornái mérgezettek, akkor maga a demokrácia betegszik meg.
Bizalomvesztés és társadalmi kohézió: A manipulációs technikák elterjedése egyfajta általános bizalomvesztéshez vezet az intézmények és a média iránt. Ha az emberek azt tapasztalják, hogy folyton becsapják őket – vagy legalábbis nem tudják, kiben bízhatnak –, akkor könnyen kialakul egy apatikus vagy cinikus attitűd. Például a folyamatos álhíráradat miatt sokan teljesen elfordulnak a hírektől, mondván “úgysem lehet tudni, mi az igazság”. Ez veszélyes, mert a tájékozatlanság termőtalaja lehet demagógok felemelkedésének, akik erőskezű rendteremtést ígérnek a káoszban. Másrészt a bizalmatlanság a hagyományos intézmények (kormány, tudomány, sajtó) felé azt is jelenti, hogy válsághelyzetekben nehezebb kollektív cselekvésre bírni a lakosságot. Láttuk ezt a Covid-19 járvány idején: számos országban a kormányzati intézkedésekbe és orvosi ajánlásokba vetett hitet aláásták az összeesküvés-elméletek, ezért sokan nem tartották be a szabályokat, vagy elutasították a vakcinát, ezzel súlyosbítva a krízist. A bizalom társadalmi tőke, melynek erodálása a manipuláció révén komoly hosszú távú károkat okoz.
A társadalmi kohézió másik próbája a gyűlöletkampányok és dehumanizáló propaganda felerősödése. A manipuláció gyakran célpontokat keres: etnikai, vallási, politikai csoportokat tesz meg bűnbaknak (migránsok, kisebbségek, elit stb.), ezzel egymás ellen hangolja a társadalom részeit. Ennek extrém következményei lehetnek, akár erőszakba torkollhat. Említettük a rohingyák elleni gyűlöletpropagandát, de példaként felhozható a 1994-es ruandai népirtás is, ahol a rádión (akkoriban a fő médium) terjesztett manipulatív, gyűlöletkeltő üzenetek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a hutuk nekirontsanak a tuszi kisebbségnek. Ma ugyanezt a szerepet betöltheti egy Facebook-csoport vagy egy titkos Telegram csatorna. Az ilyen manipulatív uszítás szétszakítja a társadalom szövetét, és generációkra mérgezi a közbeszédet.
Globális információs háború: A nagyhatalmak felismerték, hogy az információ – legyen az igaz vagy hamis – fegyverként bevethető a geopolitikai játszmákban. Oroszországot már említettük, de Kína is folyamatosan alakítja a narratívákat (pl. agresszív PR-kampányokkal igyekszik a saját verzióját terjeszteni a nemzetközi médiában, és cenzúrázza illetve manipulálja a belföldi közösségi teret). Kiberhadviselés zajlik: nem feltétlenül szerverek szétrombolásával, hanem információk terítésével. Ennek globális hatása, hogy egy-egy konfliktus kapcsán (legyen az háború, választás, nemzetközi vita) rengeteg ellentétes, manipulatív narratíva jelenik meg, és a világ közvéleménye megoszlik azok mentén, hogy melyik információs befolyási övezetben vannak. Ez megnehezíti a nemzetközi együttműködést – hiszen ha még az alapvető tényekben sincs konszenzus, akkor hogyan lehet közös megoldásokat találni? Például a klímaváltozás ügyében máig gátat jelent, hogy az olajipar által szponzorált dezinformációs kampányok sikeresen elültették a kétely magvait sok emberben a tudományos tényeket illetően. Vagy gondoljunk a 2022-es orosz-ukrán háborúra: a nyugati országok lakosságának többsége az ukrán narratívát fogadja el (szuverén ország elleni agresszió), míg Oroszországban és bizonyos más országokban (ahol az orosz propaganda hatékony) a háborút “nácitlanító különleges műveletként” látják. Az igazság itt nem csak morális kérdés, hanem a globális diplomáciát is befolyásolja, hiszen országok sorakoznak fel egyik vagy másik narratíva mögött, alakítva szövetségeket és konfliktusokat.
Gazdasági hatások: A manipuláció a gazdaságot is érinti. Egyrészt, ahogy láttuk az AP hack esetében, a piacokat is be lehet csapni. Egy-egy hamis hír vagy pletyka tőzsdei pánikot idézhet elő – 2013-ban egyetlen hamis tweet 136 milliárd dollárnyi piacértéket ingatott meg percekre. Képzeljük el, mekkora károkat lehetne okozni egy jól időzített, manipulatív tömeghírrel például egy válság idején vagy egy sebezhető piacon. A mai algoritmusokkal működő kereskedés ráadásul felgyorsítja ezt: automata trading programok pillanatok alatt reagálnak a hírekre (gyakran emberi beavatkozás nélkül), így a manipulált információ villámgyorsan testet ölthet az árfolyamokban.
Másrészt ott van a félretájékoztatás gazdasági ára: egy 2020-as tanulmány becslése szerint a hamis hírek és álhírinformációk által okozott gazdasági kár a világon évi 78 milliárd dollár volt. Ebbe beletartozik például a járványok alatt terjedő tévhitek miatti plusz egészségügyi kiadás, a megalapozatlan rémhírek miatti pánikvásárlás vagy épp egy cég elleni hamis pletyka miatti piaci veszteség. Ha egy vállalatról rosszindulatú manipulációval elhíresztelik, hogy csődben van vagy mérgező a terméke, az azonnali piaci értékvesztést és hosszú távú reputációs károkat okoz. Volt is rá példa: 2013-ban hamis hírek terjedtek el arról, hogy a Syrian Electronic Army hackercsoport feltörte a Coca-Cola-t, ami nem volt igaz, de átmenetileg megingatta a befektetői bizalmat. Ugyanígy a vállalatok belső manipulációi (pl. könyvelési trükkök, hamis jelentések) is ide sorolhatók, gondoljunk a 2001-es Enron-botrányra – bár ez belső vállalati manipulatív gyakorlat volt, a hatása tőzsdekrach és recesszió lett egyes szektorokban.
Globális “infodémia”: Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Covid idején használta az infodémia kifejezést arra, hogy a járvány mellett párhuzamosan egy információs járvány is tombolt: rengeteg fals vagy félrevezető információ terjedt a vírusról, kezelésekről, vakcinákról. Ez jól megvilágítja, hogy a manipuláció nem pusztán politikai fegyver, hanem közegészségügyi és humanitárius problémává is válhat. Az infodémia miatt emberek itták a hamis “csodagyógyszereket” (némelyik veszélyes volt, pl. ipari fertőtlenítőszert fogyasztottak egyesek, mert azt hitték, az véd a vírus ellen), vagy épp nem vették komolyan a járványt a kamu-összeesküvés videók hatására és így akaratlanul is terjesztették a betegséget. A manipulált információk tehát életekbe kerülhetnek. Hasonló helyzet állhat elő a klímaváltozás kapcsán is: ha a közvélemény hiteles tájékoztatása helyett manipulatív bagatellizálásnak vagy pánikkeltésnek dől be, akkor elmaradhatnak a szükséges intézkedések vagy rossz irányokba mehetnek erőforrások.
Kulturális hatások: Végül szót kell ejteni arról, hogy a manipulációs technikák globálisan uniformizálódnak: a “populista kézikönyv” ma már exportcikk. Amit valahol bevált egy manipulatív kampány, azt más országokban is lemásolják. Így az egész világon hasonló mintázatok jelennek meg a politikai retorikában (pl. a sajtó hiteltelenítése “fake news” kiáltással), a közösségi médiás hadviselésben (bot-hálózatok tömeges bevetése), vagy a konteók terén (ugyanazok a QAnon-szerű elméletek bukkannak fel több nyelven). Ez egyfajta globális szinkronicitást eredményez a manipulációban: a helyi kulturális különbségek csökkennek ebből a szempontból, mert az internetes platformok határok nélkül ugyanazt a szoftverkörnyezetet biztosítják. Tehát ami az egyik társadalomban bomlasztó, az könnyen átvihető a másikba. Ez persze azt is jelenti, hogy a védekezés is nemzetközi koordinációt igényel. A következő részben éppen arról lesz szó, hogyan lehet felismerni és kivédeni a manipulációs technikákat – legyen szó egyéni felkészültségről vagy társadalmi szintű stratégiákról.
Felismerési és védekezési stratégiák
A manipulációs technikák szerteágazóak és folyamatosan fejlődnek, de nem vagyunk védtelenek velük szemben. A kritikus gondolkodás erősítésével, technológiai megoldásokkal és közösségi összefogással csökkenthetjük a befolyásukat. Az alábbiakban gyakorlati stratégiákat sorolunk fel a manipuláció felismerésére és kivédésére egyéni és rendszerszinten egyaránt:
• Médiatudatosság és kritikus gondolkodás fejlesztése: Az első és legfontosabb védelem saját magunk “felvértezése”. Legyünk tisztában a manipulációs trükkökkel és torzításokkal, hogy felismerjük, ha alkalmazni próbálják őket rajtunk. Képezzük magunkat médiaműveltség terén – ma már számos forrás segít megtanulni, hogyan ellenőrizzük egy hír hitelességét, hogyan ismerjük fel a kattintásvadász címet vagy a propaganda fogásokat. A SIFT módszer (Stop – Állj meg; Investigate – Nézz utána a forrásnak; Find better coverage – Keress jobb forrást; Trace claims – Kövesd vissza az állítás eredetét) például egy egyszerű lépéssor a gyanús online tartalmak ellenőrzéséhez. Ugyanígy alkalmazhatjuk a “laterális olvasás” technikáját: ne egy cikken belül keress bizonyítékot annak hitelességére, hanem nézz utána más oldalakon, mit írnak róla. Ha pl. egy szenzációs hír igaz, arról más megbízható sajtó is beszámol – ha sehol máshol nem találod, valószínűleg álhír. Figyeljünk a forrásra: ismeretlen, furcsa domainnevű weboldal? Tele van a cikk helyesírási hibákkal? Nincsenek benne konkrétumok, csak homályos utalások (“kutatók szerint”, de meg nem nevezve)? – ezek intő jelek.
• Tudatos érzelemkezelés: Ha egy hír vagy poszt nagyon felzaklat vagy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, álljunk meg egy pillanatra. A manipuláció sokszor azonnali érzelmi reakciót akar kiváltani (például megijeszteni, felháborítani, eufóriába taszítani), mert tudja, hogy ilyenkor kevésbé gondolkodunk higgadtan. Ismerjük fel ezeket a reakciókat magunkban. Tegyük fel a kérdést: “Nem túlzó ez egy kicsit? Nem manipulálni próbál azzal, hogy ennyire felháborít/megörvendeztet engem?” Ha igen, duplán ellenőrizzük az adott információt, mielőtt tovább adnánk vagy levonnánk belőle a végső következtetést.
• Információs buborék tudatos kitágítása: Próbáljunk kilépni a saját véleménybuborékunkból. Kövessünk különböző nézőpontú hírforrásokat, beszélgessünk olyanokkal is, akik másképp látják a világot (természetesen igyekezzünk tény-alapon vitázni, nem indulattal). Az egyoldalú tájékozódás sebezhetővé tesz. Állítsuk be időnként tudatosan a közösségi média preferenciáinkat: leiratkozhatunk olyan oldalakról, amik belterjesen csak ugyanazt szajkózzák, és feliratkozhatunk mondjuk egy-egy fact-checker (tényellenőrző) oldalra. Vannak böngésző bővítmények is, amik jelzik, ha egy oldal ismert álhírterjesztő.
• Tényellenőrző eszközök használata: Az utóbbi években számos fact-checking szervezet jött létre (pl. Snopes, PolitiFact, AFP Fact Check, Magyarországon a Telex Húsvéthatáridő rovata, az Urban Legends blog stb.), amik kifejezetten az interneten terjedő hírek valóságtartalmát vizsgálják. Ha kétséges egy szenzáció, érdemes rákeresni, nem született-e már cáfolat vagy elemzés róla ezeken az oldalakon. Emellett léteznek fordított képkeresők (Google Images, TinEye), melyekkel egy gyanús kép eredetét kideríthetjük – így lebuktatható, ha például egy fotó nem is arról szól, amit állítanak róla (például a kép valójában évekkel korábban készült egy másik országban). Ugyanígy, videókhoz vannak keretrészletek alapján kereső szolgáltatások (InVid, Amnesty YouTube DataViewer), melyek segíthetnek megállapítani egy videó forrását. Használjuk ezeket a digitális “detektív” eszközöket a manipulációk leleplezésére.
• Technológiai védelmi megoldások: A probléma forrása gyakran technológiai, ezért a megoldás is lehet az. Fejlesztők dolgoznak deepfake detektorokon – például az Intel kihozott egy FakeCatcher nevű programot, ami a videón szereplő emberek arcbőrének mikroszkopikus színváltozásait (pulzus okozta véráramlást) figyeli: ha ilyet nem érzékel, akkor gyanús, hogy mesterségesen generált arcot lát, és állítólag 96%-os pontossággal kiszűri a hamis videókat. Más vállalatok, pl. a Microsoft, szintén fejlesztettek videó hitelesítő eszközöket, amik a pixelek apró eltéréseit keresik, vagy az ún. hang-fenomém egyezést vizsgálják (azaz hogy a szájmozgás pontosan passzol-e a hanghoz). Ezeket a szoftvereket egyre inkább be lehet majd építeni a platformokra (pl. a Facebook már kísérletezik azzal, hogy a feltöltött videókat automatikusan ellenőrizze deepfake szempontból). Használhatunk böngésző pluginokat is, amik jelzik, ha egy weboldal köztudottan manipulatív vagy orosz propaganda (például a NewsGuard értékeli a híroldalak megbízhatóságát). A közösségi média felhasználóknak is vannak már segédeszközeik: a Twitter például megjelöli az állami propaganda csatornákat, a Facebook és YouTube pedig gépi tanulással szűri és törli az egyértelműen hamis vagy uszító tartalmak egy részét (bár korántsem tökéletesen). Továbbá a spam- és botfelismerő algoritmusok is fejlődnek: a Twitter azonosította és törölte is sok ezer álfiókot, és ma már sokkal szigorúbban lép fel a gyanús aktivitások ellen, mint pár éve.
• Oktatás és tudatosságnövelés társadalmi szinten: Hosszú távon az oktatás az igazi kulcs. Már iskolai szinten érdemes tanítani a fiatalokat a kritikus médiafogyasztásra, a manipuláció felismerésére. Egyes országokban (pl. Finnországban) be is vezették az álhírek elleni oktatási programokat, és mérhetően jobban is teljesítenek a lakosok a hírértés terén. A felnőtt lakosság számára is szükség van kampányokra, képzésekre – például a munkahelyeken is lehet tartani szemináriumot a közösségi média tudatos használatáról, a csalók és manipulátorok trükkjeiről. Közösségi szinten is lehet tenni: ha valaki lebuktat egy álhírt, terjessze a cáfolatot is olyan lelkesen, mint ahogy a hamis állítás terjedt. Hívjuk fel ismerőseink figyelmét, ha valamit, amit megosztottak, megbízhatatlan forrásból származik – de mindezt udvariasan, nem lehurrogva, különben csak megerősödik a törzsi védekezés.
• Szabályozás és nemzetközi együttműködés: Állami szinten is kellenek lépések. Ugyan a szólásszabadság fontos érték, de a demokratikus országok is keresik a módját, hogy fékezzék a legveszélyesebb manipulációs formákat. Például az Egyesült Királyság Online Biztonsági Törvény (Online Safety Bill) tervezete külön kitér a deepfake visszaélésekre és szigorúbb büntetéseket helyez kilátásba az ilyen jellegű bűncselekményekért. Franciaország már 2018-ban hozott törvényt az álhírek ellen (választási kampányidőszakban a bíróság gyorsított eljárásban elrendelheti a nyilvánvaló fake news tartalmak eltávolítását). Az EU is bevezetett egy dezinformációs gyakorlati kódexet, amit a nagy techcégek aláírtak, vállalva pl. hogy átláthatóbbá teszik a politikai hirdetéseket és támogatják a tényellenőrzést. Nemzetközi szinten pedig elindult az együttműködés: az EU vs Disinfo például egy európai projekt az orosz dezinformáció feltérképezésére és cáfolatára; a NATO stratégiájában is megjelent az információs hadviselés elleni fellépés. Még a nagyhatalmak között is folytak tárgyalások arról, lehet-e valamiféle digitális fegyverzetkorlátozást bevezetni (pl. bizonyos manipulációs kibertámadások moratóriumát), bár egyelőre ez inkább elvi szinten van.
• Egyéni digitális higiénia: Végül, de nem utolsósorban, mi magunk is felelős felhasználók kell legyünk. Ehhez tartozik, hogy kétszer is meggondoljuk, mielőtt megosztunk valamit a neten – nem válunk tudtalanul a manipuláció láncszemévé. Állítsuk be a privacy és biztonsági beállításainkat a közösségi médián, hogy kevesebb adathoz férjenek hozzá rólunk a platformok és rosszindulatú felek (minél kevesebbet tudnak rólad, annál nehezebb személyre szabottan megtalálni a gyenge pontjaid). Legyünk óvatosak az ismeretlen üzenetekkel, e-mailekkel (a social engineering adathalászat is manipuláció, csak célzottan ránk). Ha lehet, jelentsük a látott álhíreket a platform moderátorainak – sok csepp vizet ad egy óceán, ha többen élnek a bejelentés lehetőségével, az platformszinten is észrevehető.
E stratégiák együttesen adhatnak csak hatékony védelmet. Nincs egyetlen ezüstgolyó a manipuláció ellen, mert az egy komplex, több szinten ható jelenség. De a tudatosság növelésével, a technológia felelős használatával és bizonyos védelmi mechanizmusok kiépítésével a manipuláció hatása tompítható. Fontos, hogy ne essünk se naivitásba, se teljes paranoia állapotába: lehetséges az arany középút, ahol egészséges szkepszissel kezeljük az információkat, de nyitottak maradunk a valóság megismerésére.
Összegzés
A manipulációs technikák áttekintése rávilágít, hogy az információs térben vívott küzdelem régi, de a digitális korszak új dimenziókat adott neki. Történelmi eszközök – mint a propaganda, a félelemkeltés, a bűnbakképzés – modern köntösben, algoritmusok és globális platformok segítségével ma is aktívak. A pszichológiai mechanizmusok (kognitív torzítások, érzelmi befolyásolhatóság, csoportdinamika) változatlanok, így a manipulátorok ugyanazokra a “gombokra” nyomhatnak, csak éppen sokkal szélesebb körben és gyorsabban, hála a technológiának. Az olyan új jelenségek, mint a deepfake vagy az internetes dezinformációs hadjáratok, felborítják a hagyományos valóság-ellenőrzési kereteinket, és globális kihívássá nőtték ki magukat. A hatások messze túlmutatnak az egyénen: egész társadalmak politikai és gazdasági stabilitása kerülhet veszélybe, a közbizalom megrendülhet, szélsőséges esetben emberéletek is múlnak rajta.
Mégsem kell fatalistán beletörődnünk ebbe. Ahogy bemutattuk, számos ellenintézkedés létezik, az egyéni éberségtől a nemzetközi együttműködésig. A manipuláció elleni harc tulajdonképpen ismeretterjesztés és felelősségvállalás is egyben: megérteni a világunkat formáló erőket, és felelősen cselekedni – akár tartalomfogyasztóként, akár tartalomkészítőként. Bár a manipulátorok eszköztára sosem tűnik el teljesen (hiszen az emberi kommunikáció velejárója bizonyos fokú meggyőzés és befolyásolás), egy jól informált, kritikus társadalom kevésbé lesz kiszolgáltatva nekik.
Zárásképp emlékezzünk arra, hogy a manipuláció ellentéte a felvilágosítás. A felvilágosodás korának optimizmusa szerint a tudás terjedése felszabadít a babonák és manipuláció alól. Ma talán cinikusan tekintünk erre, de a megoldás kulcsa mégis ugyanaz maradt: több hiteles tudás, több párbeszéd, és jobb együttműködés szükséges ahhoz, hogy az igazság hangja erősebb legyen a manipuláció zajánál.
Források:
• American Historical Association – What Are the Tools of Propaganda? (1944)
• Library of Congress – The Spanish American War and the Yellow Press
• Qubit.hu – Ha már az álhírekkel is alig bírunk, mi lesz, ha berobban a deepfake?
• OpenFox (Neill Jacobson, 2024) – Deepfakes and Their Impact on Society
• University of Rochester – Are video deepfakes powerful enough to influence political discourse? (példa: Zelenszkij deepfake)
• Reuters – Facebook says 126 million Americans may have seen Russia-linked posts
• Reuters – Hackers send fake market-moving AP tweet…
• Politico – Cambridge Analytica helped ‘cheat’ Brexit vote and US election, claims whistleblower
• Cornell University – News feed: ‘Emotional contagion’ sweeps Facebook
• MIT News – False news spreads faster than true news on Twitter
• AVID Open Access – Strategies for Identifying Deepfakes
• OpenFox – Deepfakes and Their Impact – Mitigation strategies
• Senate Intelligence Committee Report – Russia’s use of social media in 2016