KKV Marketing Videók

Kezdő Vállalkozók Hibái VI. – Kiégett Közönség

 

 

 

A videó leirata:

Üdvözöllek, én Dajka Gábor vagyok, marketing szakértő, és most a kiégett közönségről szeretnék beszélni.

Jelen esetben nem új célközönségről lesz szó, hanem a már megszerzett publikumról. Azokról, akik ma már nem nem figyelnek ránk, holott régebben érdeklődést mutattak irántunk, de az is lehet, hogy ügyfelünk / vásárlónk volt.

Egy kiégetett közönségnél nincs is rosszabb, hiszen a megszerzésük valószínűleg pénzbe, időbe és energiába került.

 

Nagyon fontos, hogy vigyázz ezekre az emberekre mert ma már nem az arany, a gyémánt vagy az olaj értékes a vállalkozásoknak, hanem a figyelem.

Miután vásárolt tőled az ügyfél, követni fog.

Ha még csak most készül vásárolni, akkor pedig kíváncsian fogja figyelni minden mozdulatodat. Amelyik vállalkozó törődik a követőivel, az könnyen fog tudni értékesíteni a fogyasztóinak, még akkor is, amikor árháborút folytat. – Remélem nem. –

 

A legtöbben azt rontják el, hogy fejős tehénnek nézik a közönségüket, és folyamatosan csak eladni akarnak nekik. Semmi mást nem ismernek az árakción kívül.

Ezt a módszert a multiktól látja a vállalkozó, és azt hiszi, hogy neki is így kell marketingeznie. A multinak rengeteg ideje és pénze van fenntartani a figyelmet és magához láncolnia a vevőt. Egy multi marketingstratégiája teljesen más, kár is erre több szót fecsérelni.

 

Alapvető marketing stratégia a 80/20-as szabály. 4 tartalom után jöhet egy ajánlat.

A hiba, amit a legtöbb vállalkozó elkövet az az, hogy nem csinálnak semmit anélkül, hogy ne akarnának eladni. És ezt a marketingestől is elvárják. Tovább megyek, 1-2 hét elteltével már pánikolnak, hogy nem lett több eladásuk, pedig kiment már 2 olyan hírlevél, amibe beletett 33 akciós terméket, valamint kitett már 4 Facebook postot is. Ez nem marketingezés, hanem kapkodás a vásárlóért, ami ma már nem hatékony. Ez nettó terror.

 

Kisvállalkozóként megvan az az előnyöd a multihoz képest, hogy neked nem kell mindenkinek megfelelned és mindenkinek eladnod. De, egyébként sem tudnál, mert nem lenne rá pénzed. A helyes kommunikációd alapja a meghatározott célközönséged lesz.

Mondok pár ilyen szempontot:


Férfi vagy Nő? Hány éves? Hol lakik? Milyen oldalakat olvas? Mennyit keres? Stb…

 

Ha ezekre tudod a választ, akkor már meg meg is van a buyer personád.

A továbbiakban csak neki kommunikálj és figyelni fog rád, bármilyen üzleted is legyen.

Köszönöm a figyelmet, szia!

Vélemény, hozzászólás?